Abauj-Kassai Közlöny, 1912. augusztus (41. évfolyam, 173-197. szám)

1912-08-01 / 173. szám

f - 70. évfolyam. »» kl«4italvat»l Harang-u.9 Telefon 150 alacítási díj ggállapodi» ;= »»«Hint. = aSSJELEM­­K m.­­ érakor 1912.173. sz*ám. Hbauj-POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: LEKLY GYULA Kiadótulajdonos: VITÉZ A. utóda Kassa, Csütörtök augusztus 1. Előfizetési feltételek: pillán Egész évre K 14.— Félévre K 7.— Negyedévre K 3.50 E­gy hóra K 1.50 Vidéken Egész évre K 20 — Félévre K 10­­ Negyedévre K . — Egy hóra K . — Egyes szám ára 4 fillér A helyzet tiszta konstrukcióia. Jól figyeljünk, mert úgy lát­­szik kibontakozóban a csomó, melyet Tiszáék »erős keze« a nyár elején összebogozott. Az anglomanikusok ugyan szeretnék megakadályozni ezt a kibonta­kozó munkát, de az ország bé­kére való vágyakozása már sok­kal erősebb, semhogy mandátum­­fosztással és a képviselői bebör­­tönöztetések mániákus tervével ne tudna szembeszállni. Bizonyos, hogy azok a hangok, amelyek a kormánypárti vidéki sajtóban itt-ott felhangzanak az erőszak további tervei ellen, jelensége annak, hogy a munkapárt egy részében erősebben felülkereke­dett a megfontoltak csoportja, a jelszóval hogy »eddig és nem tovább!« Apponyi vasárnapi cikkében azt írja, hogy »az a nagy hang, az a támadó impetus, mely a két elnöki nyilatkozatban meg­szólal, nem annyira nekünk ellenzéknek szól, mint a saját pártjuknak; nem minket akar terrorizálni, hanem amazokat, nem az a cél, hogy mi észre térjünk, hanem inkább az, hogy azok (tudniillik a munkapártiak) észre ne térjenek.« Igen, ez a helyzet tiszta konstrukciója. A munkapárt tolódik a kisebbség álláspontja felé és nem megfor­dítva. Tolódik, nehogy egy­­ esze­veszett politika teljesen a falnak vihesse. Ezért a helyzetből kivezető utat valahol a középen kell keresnünk, ahol az egymást megértő nem­zeti lelkiismeretek feltalálhatják egymást. Mert hogy akár balról, akár jobbról való szélen ez a találkozás nem képezhetné a biztos és békés fejlődést, azt már a múlt is igazolta, a jövő pedig még keservesebben iga­zolhatná. »Elfogadható békeajánlatok mérlegelésére, a jogrend helyre­állítása alapján igenis kapható vagyok« — írja Apponyi és az ilyen utón létrehozható békét konkretizálja a Magyar Hírlap egyik legutóbbi cikkében Buday Barna volt képviselő, Andrássyék politikájának egyik leghívebb interpretátora a következőkben: »Törvényes biztosítékot kell szereznünk, hogy a többség többé hasonló önkényes eljárást ne alkal­mazhasson. Törvénybe kell iktatni a házszabályokat és szigorú kö­vetkezményekkel sújtani azokat a dignitáriusokat, akik törvényes jog­körüket túllépik. Jól van: az ob­­strukciót fékezzük, de védekez­zünk egyúttal a hatalmi túlka­pások ellen is, mert ezek sokszo­rosan veszedelmesebbek.« »Azonban az új házszabály­törvénynek becsületesen kell fel­osztania a parlamenti jogokat többség és kisebbség között. Erre a feladatra a Tiszáék új házsza­bálya úgy születésénél, mint cél­jánál fogva méltatlan, mert nem egyéb az, mint koszúvágy által összetákolt kötélhurok.­ Nyilvánvaló tehát, hogy a béke sorsa azon fordul: lehet-e még egyáltalán beszélnünk meg­oldási módozatokról, avagy a kormány taktikája megint csak az, ami júniusban volt: minden békemódozat rossz, mert nekem csak a harc jó. Az ellenzék ugyan ezt a kormánynak ter­veibe és kedvébe vágó harcot rosszabbnak tartja egy jó béké­nél, de kénytelen-kelletlen is vállalná a harcot és megvívná azt a legteljesebb erél­lyel és ki­tartással csak azért, hogy min­den békéből, aminek elvégre egyszer csak be kell következni, az országra minél több fe­l hára­molhasson. Csak a megadás, a lemondás jelentené a nemzet katasztrófáját. Mert amire Hadik János gróf, főrendiházi megnyilatkozásában előrelátóan figyelmeztette a nem­zetet, ez a megadás, az erőszak politikájába való belenyugvás, azt jelentené, hogy az osztrákok egészen abszolút uraknak tekinthet­nék magukat felettünk. A laibachi tartományfőnök, az osztrák kor­mány egyik exponense, ugyan­csak sietett ezt az intelmet iga­zolni, de azt hisszük, hogy az őszi események majd abban is igazat fognak adni Hadiknak, hogy a nemzet okossága, ereje és hite megtalálja a jó utat, amelyen az osztrákok elnyomó és kizsebelő tendenciáját parí­rozhatják. Ez az út a középút politiká­jának az útja, melyen a király és nemzet találkozhatik, hogy a szélsőségek veszedelmeitől meg­mentsék az ország felhős jövőjét. Nem tudjuk mennyire igazak Andrássy pártalakításáról szóló hírek és kombinációk. Idő előtti volna Andrássy nyilatkozata előtt ezekhez hozzászólanunk. De azt tarthatják, hogy ha ez a párt­­alakítás alkalmas volna egy új és tisztító erjedési folyamat meg­indítására, akkor a nemzet iránt tartozó kötelessége Andrássynak, hogy az ország nyugodt és a nemzet becsületes politikai jö­vője biztosítására alkalmas régi pártját feltámassza halottaiból. Mert addig, amíg akár így, vagy amúgy az erőszak által Ausztriának kiszolgáltatott par­­lamentarizmusunk érinthetetlen erejét, amíg nem adunk új életet a hitnek, hogy ez a parlament idegen érdekeknek ki nem szolgál­tatható, addig a választójog kér­déséhez még csak hozzányúlnunk sem szabad. Milyen kuriózus Isten csodája volna ugyanis egy olyan választójogi reform, amely egy pőrére vetkőztetett és az útszélre kiszolgáltatott parlament mandatáriusait támasztja alá a kiszélesített népjogok­­ papir­­figuráival? . .. Budapest-Wien és vissza. __ Két levél- írta: Dr. Párniczky Ede. II. Kassa, julius 31. Az üzleti ügyek lelkiismeretes és pontos elvégzése után itt ép úgy, mint bárhol a világon, szóra­kozást keres a város népe. A Ro­­nacher új műsort hirdet és telt házak előtt játszik. Az előadás egyes számai nem nagyon külön­böznek bármely jobb orfeum programmjától, csak egy jelenték­telennek látszó momentum nyúj­tott valami eredetit a megszokott mutatványok között. Egy egyfelvonásos zenés bo­hózatot adtak elő premier-képpen és ennek végeztével, a sürü tap­sok között, egyszerre csak három úr jelent meg a színpadon a sze­replőktől körülvéve, az egyik frakkban, a másik kettő szmoking­ban és szorgalmasan hajlongtak, bár kissé erőtlenül. — A szerzők — hallatszott a közönség köréből.l Erre megszólalt az utitársam: — Ilyet még nem láttunk oda­haza. És most csak azt szeretném tudni, hogy vajjon magasabb kul­­turfok-e az, mikor már az orfeum­ban is kitapsolják a szerzőket és azok meg is jelennek, vagy miná­­lunk a »Balkánon« bírnak-e jobb ízléssel az emberek, hogy ilyet nem tesznek ? — De talán ez a sláger is le­kerül hozzánk a jövő szezonban — tette hozzá később ironikusan. A Theater an der Wien-ben azonban elsőrangú művészi élve­zetben van része a közönségnek. Lehár »Évát-ja van műsoron a bemutató előadás óta, telt házak mellett, megérdemelt nagy siker­rel. Günther Mizsi, Kartousch, Treumann és Tautenhayn finoman, kedvesen, valami derűs bájjal ját­szanak. Könnyű elképzelni, hogy egy ilyen jó librettóvel és zenével megteremtett operette diadalmasan vonul végig az egész világon, mert hamar meghódítja és pom­pásan elszórakoztatja a közönsé­get. Csakhogy, persze, ilyen jó színészek is kellenek a sikerhez és ily díszesen szép kiállítás, mint a Theater an der Wienben. Erre vonatkozólag mondotta valaki az előadás után: — Képzeljen csak el például valamely új magyar színésznőt a Kartousch szerepében. Olyasva­lami volna ez, mintha egy ked­ves, finom és szellemes francia kokott átvedlene egy duhaj, rakon­cátlan és kissé ittas magyar ko­­kottá, aki az asztal tetején táncol és a második felvonásban bizo­nyosan a falhoz vágja a pezsgős poharat. Ekképen ellenszenves, míg a­hogyan az előbb láttuk, bájos. Kulisszatréfák és helyi viccek — rendesen a színészek improvi­zálásai — itt ismeretlenek. A zene

Next