Magyar Akadémiai Értesítő, A Philosophiai, Törvény- és Történettudományi osztályok közlönye, 4. kötet, 1863-1864

1863 / 1. szám - A keleti nevelészet. - Nagy Mártontól

A KELETI NEVELÉSZET." 85 olvasni tanult és az igazságot megismerte." „Ha az ember a tanulástól, mit munka­cserélés által könnyíthetni, elfárad, akkor testmozgást kell szerezni, a vállakat majd föl, majd le, majd előre tartva mozgatni, hogy a szellemi erőt ismét föl­frissítsük." A tanároknak tökéletesen bölcseknek kell lenniök, s magukat csupán a tanoncz oktatásával elfoglalniok, s kö­teless­égeket folyvást teljesítniök. Mivel csak úgy szerzendik meg a kellő tiszteletet. De némely tanár foglalkozik egy­szersmind gyógyászati gyakorlással, jóslással, csillagjóslás­sal , nyilvános folyamodványok szerkesztésével, és alkuszi foglalkozással. Ilyesfélék több más rövidség mellett a szü­lők s gyermekek megvetését vonják maguk után. Ez az úgynevezett Kia-phao-tr­ouan-tsi családi drágasá­gok gyűjteménye czímű házi kincs, melyben a tanítást ille­tőleg , nem megvetendő rendeletek foglaltatnak, melyek mé­lyebb betekintés mellett elég gondolkodásra nyújthatnak al­kalmat , habár a fen rajzolt külsejű Mongol nem épen mély tehetséget mutat is fel nem egészen gömbölyű fejével, és nyel­vének egyszótaguságával. De egyszersmind látható , miszerint Chinában az okta­tás gépies részét az idomítás és szoktatás kéz- és műfogásait igen jól ismerik, és hogy az iskolában a kézműves eltanítás­ról gondoskodva van , melynél a szemlélő oktatás, az ismét­lés, a karének stb. alkalmas segédszerek. Ezen iskolai kép­zés mellett Chinában, Japán­ és Tibetben sok tudományos­ságot találunk, de mindez csaknem kizárólag a sok puszta név, szám és üres dolgok könyv nélkül tudásában s egyol­dalú észszerű rendszerezet, fogalomhiányok s *több effélék­ben áll. INDIA. Kaszt-nevelészet. A családi nevelészet ellentéte. A gépészetiben kitűnően kiművelt chinai irányában durva ellentétet képeznek a Ganges, Indus és Nílus völgy jámbor lakói. Chinában az állam nem megyen túl a család

Next