Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1975 (82. kötet = Új folyam 20. kötet)

1975 / 3. sz. - ISKOLA ÉS MŰVELTSÉG - PATAKI FERENC: Történelmi-, társadalmi- és politikai nevelés

nehézkessége és konzervativizmusa; egy korábbi korszak rossz hagyományai és beidegződései; a pedagógus társadalom állapota; az iskolára nehezedő sok­féle — gyakran jogosulatlan és egyéni indítékú — nyomás; az iskolaügy igaz­gatásának esetenkénti nehézkessége. Ezeknek a némileg ötletszerűen felsorolt de az Albizottság vitáiban sokszor emlegetett — okoknak és tényeknek a mindenoldalú és az egyes iskola meg az egyes diák életéig elhatoló, konkrét elemzése szükségszerű kiindulópontja a pozitív változtatások részletes ki­dolgozásának és a koncepciózus pedagógiai kísérletezésnek — akár az egyes pedagógus, akár egész pedagógus közösségek munkájáról essék szó. Mindezekkel az előzetes és szükségképpen rövidre fogott megjegyzésekkel valójában már a bevezetőben említett gyakorlati dilemmák sűrűjébe értünk. Lássuk hát őket közelebbről, úgy, ahogyan az Albizottság vitáiban felmerül­tek ! Természetesen ezúttal is csupán vázlatosan. A hagyományos „egy tudomány — egy tantárgy" szemléletet csak úgy lehet meg­haladni, h­a egyrészt józanul mérlegeljük (anélkül, hogy pedagógiai divatok foglyai len­nénk !) az iskolai ismeretrendszerek kialakításának újszerű lehetőségeit, mint az ismeret­integráció, a komplex tantárgy, a szintetizáló tantárgy, másrészt mérlegeljük a hagyo­mányos tantárgyak (mint pl. az irodalom, a történelem, a földrajz, az idegen nyelv) befogadóképességét, szintetizáló erejét, vagyis azt, hogy milyen új ismeretköröket képe­sek szervesen befogadni a maguk keretei közé (pl. a történelem gazdagabb művelődés­történeti anyagot vagy szociológiai ismereteket, a földrajz több gazdaságföldrajzi anya­got stb.). Ezeknek a lehetőségeknek a megvalósítása azonban legalábbis két feltételhez van kötve. Először is világos képzetekkel kell rendelkeznünk azokról a kiválasztási (szelekciós) kritériumokról, amelyek megalapozzák a tanítani kívánt ismeretek kiszemelését és homo­gén ismeretkörökké szervezését (a szocialista iskola pedagógiai célszerűsége, vagyis a pedagógiai teleológia szempontja; a szaktudomány és az iskolai tantárgy eltérő logikájá­nak szempontja; a gyermeki fejlődés pszichológiai és szociológiai szempontja; az iskola­rendszer funkcionális tagolódása, a képzés tartalma és módszertana közötti kölcsönhatás és kölcsönös összefüggés). Másodszor az elérhető pontossággal tisztáznunk kell a szocialista iskola újszerű funkciórendszerét és a legkedvezőbb szerkezeti változatát. Számos előmunkálat ellenére ma még egyik kérdéskör sem kellően kidolgozott, s ebből nem kevés gyakorlati nehézség származik. 1. A „tantárgyszerűség" témája körül sűrűsödik a történeti és a társadalmi-politikai nevelés egyik legfőbb nehézsége. A marxizmus—leninizmus ugyan minden ízében raciona­lisztikus vagyis tudományos világnézet, amely a korszerű tudományos ismeretek általá­nosításán nyugszik, de egyúttal sajátos személyes és meggyőződésként vállalt viszony is a racionálisan értelmezett valósághoz; egyszerre ismeret és meggyőződés, tudás és elköte­lezettség, valóságlátás és magatartás. Így tehát szükségképpen magában foglalja az emberi megismerés és a cselekvés szenvedélyét, az elkötelezett cselekvő ember érzelmei­nek és indulatainak teljes gazdagságát is. Hogyan lehet ezt a magatartást az iskolában „tanítani"? Hogyan kell hozzálátni hatéves korban és még korábban? Miképpen lehet szintetizálni — ha csupán viszonylagosan is — tizennyolcéves ifjak fejében és magatar­tásában? Hogyan számoljunk az iskolarendszer tagolódásával és szerkezetével? Meg­annyi nehéz kérdés, ám már a munkálatok e szakaszában — legalább is elvi szinten — feltétlenül válaszolni kell rájuk. A társadalmi-politikai nevelést a társadalomtudományi ismereteknek a földrajztól a filozófiáig ívelő széles köre, tucatnyi tudományág eredménye alapozza meg. (Más tanul­mányok kellő részletességgel jellemzik a természettudományos képzés vlágnézeti össze­függéseit, ezeket itt nem érintjük.­ Tökéletesen reménytelennek bizonyulna minden olyan törekvés, amely a társadalmi-politikai nevelés korszerűsítését olyképpen képzelné el, hogy e társadalomtudományok közelítően teljes körét önálló tantárgyi képviselettel kell bevonultatni az iskolába. Ez nyilvánvalóan kivihetetlen és reménytelen vállalkozás lenne. Ámde az is kétségtelen, hogy a korszerű társadalomtudományi képzés és nevelés nem nélkülözhet olyan ismereteket, amelyek ma jórészt hiányoznak az iskolából, holott nél­külözhetetlenek a társadalomban való eligazodáshoz, az állampolgári léthez, a tevékeny és alkotó magatartáshoz (jogi és közgazdasági ismeretek, szociológia, állampolgári isme­retek, etika és pedagógia stb.).

Next