Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1981 (88. kötet = Új folyam 26. kötet)
1981 / 4. sz. - INTERJÚ - KÁDAS KÁLMÁN - PATAKI FERENC - ALMÁSI MIKLÓS - VÁMOS TIBOR - BIRMAN ERZSÉBET - KOZMA FERENC - MEZEY BARNA - KULCSÁR KÁLMÁN - MAROSÁN GYÖRGY, IFJ.: Innováció - sokszemközt
tásol értékben egymásra épülnek. A létrejött innováció a korábbi eredményeket felülmúlja. Az új, bizonyos értelemben, tagadja a régit. A kultúrában viszont nincs ilyen egymásra épülő értékhierarchia. Michelangelót nem múlják felül az expresszionisták, Beethovent nem cáfolja Bartók. A stílus, a látásmód és a technikák megújulása a művészetben nem úgy megy végbe, hogy a korábbi érték megszűnik. Ez a különbségtétel azért fontos, mert a XX. században a kultúrában is előtérbe került egy olyanfajta értékújítási törekvés, amely a technikai oldalról indul ki, és abszolutizálja a technika szerepét. Ez a „technicista" tendencia főként a képzőművészetekben és a zenében érzékelhető. Abból fakad, hogy a műszaki fejlődés eredményeképpen olyan új eszközök kerültek a művészet hatókörébe, amelyek ténylegesen többet tudtak, mint a korábbiak. Ezekkel a világ új oldalról ragadható meg, és plasztikusabban fejezhető ki egy-egy művész gondolata. Ez a pozitív tendencia veszélyeket is rejt magában. A technika sokak szemében fetisizálódott, és az a látszat alakult ki, hogy képes átvenni az értékteremtés szerepét. Milyen kapcsolat van a technikai és a művészeti innováció között ? A műszaki fejlődés egyrészről lehetőséget nyújtott a művész eszköztárénak megújításához. Nem véletlen, hogy éppen a XX. században gyorsult fel a művészetben is az innováció folyamata. Van azonban egy közvetett kapcsolat is, amelynek a hatása legalább ilyen jelentős. Az ipari, majd a tudományos-technikai forradalom eredményeként állandósuló innováció hatására az új iránti fogékonyság áthatja a mindennapi életet. Jól mutatja ezt, hogy a divatok hullámzása egyre gyorsul. Az újításra való törekvés fokozatosan civilizációnk kulturális tradíciójává lett. Ez a szemlélet meghatározó a kulturális értékek mérlegelésénél is. „Csak az új az, amire érdemes odafigyelni" — súgja nekünk az a láthatatlan közvetítő közeg, amely az embert a műalkotások szférájával összeköti. Ennek hatására innovációból esetenként túlkínálat van, mert a divat hulláma értéktelen alkotásokat emel ki. Ám hosszabb távon mindig elválik, hogy a technikai újítás valóban segített-e maradandó értéket létrehozni. Mi jellemzi a művészeti innováció létrejöttét és társadalmi befogadásának folyamatát ? A művészetben fellendülések — mondjuk így: „innovációs hullámok" — akkor alakulnak ki, amikor a társadalmi fejlődés új kérdéseket vet fel, a művész erre képes „ráhangolódni" és sikerül felfedeznie az új problémák kifejezésének megfelelő technikáját. Ilyenkor az értékteremtés és a technikai újítás valódi innovációvá kapcsolódik össze. Ám, ha a művész nem ismeri fel, hogy a fejlődés homlokterében levő kérdés megváltozott, a technikai újítás lehetőségei hamar kifulladnak. A művészeti innováció befogadásában a kulturális tradíciókban megtestesülő értékstruktúra játsza a meghatározó szerepet. Ezt rendkívül bonyolult tanulási folyamat eredményeként, neveltetésünk hagyományozza át. Az újat szintén tanulni kell ! Ám csak kevés művészeti alkotás esetén alakul ki társadalmi igény az újratanulásra, így a művek egy jelentős része kihullik a rostán. És ez így is van rendjén. A társadalomnak nem annyira a technikai újítást kell bátorítania, mint inkább a problémalátást. A valódi művészeti innováció létrejöttét sokkal inkább támogatja a konfliktusokban gazdag társadalmi közeg, mint a divat által vezérelt világ.