Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 17. (1966)

1966 / 7. szám - Fábián Zoltán: Négy pohár gin (hangjáték)

I. FELESÉG (könyörög): Ha már irántam nem tudsz izgalmas lenni, gondolj a gye­rekre. FÉRFI Mi közöm hozzá? A tiéd. I. FELESÉG A tiéd is. FÉRFI (eszét vesztve ordít): Nékem nem kell kulákfattyú! Nem kell. I. FELESÉG (megkeményedik): Ilyet nem mondhatsz! FÉRFI (m. t.): Nem kell kulákfattyú. I. FELESÉG (hosszú szünet után, megvetően): Te, te rongy! (Ütés csattan, azután csend lesz.) FÉRFI (a stockholmi vendéglőben mondja tovább): Megütöttem. A száját. Ököllel.­­ Vége volt, elváltunk. (Rövid szünet, majd): Hé, pincér! (Kiáltására nem jön válasz, csak a vendéglő zsibongása hallatszik.) Hol van a pincér? Halló, pincér! (Az továbbra sem jelentkezik.) Micsoda disznóság ez? Felháborító. (Kifullad, maga elé dünnyög): Látja, uram, mit csinálnak itt az emberrel? Piszok ország ez. (Sóhajt): Piszok ország. (Foly­tatja a vallomást): A feleségem belebetegedett. Meghalt nála a gyerek, s majd­nem elpusztult ő maga is. Én elvettem Rózsit, harmadnap, ahogy kimondták a válást. Az első félév nehéz volt, de azután megszoktam, írtam egy nagy leleplező cikket a Mautlinger-malom igazgatójáról - jámbor kis emberke volt s nem telt el két hét, felmentették, hogy engem nevezzenek ki a helyére. A többi már úgy ment, hogy alig tudtam nyomon követni. Még abban az évben behelyeztek a központba, onnan meg felvittek Pestre, a minisztériumba. Kocsim volt. Csúnya volt a feleségem? Ez­ igaz, de jó titkárnők mellett az ilyesmit el lehet viselni... Na, ne nézzen így, uram. Ne féljen nem tartott sokáig. Tavaly előtt nyáron, tudja, amikor már jöttek a rehabilitációs szelek, összeakadtam az első feleségemmel, Pesten. Hat év telt el, mióta elváltunk, s ez volt azóta az első találkozás. Gyö­nyörű asszony volt még mindig, mindmáig a legszebb, akit valaha is ismertem. Tudja, hogy van az? - ki akartam kerülni, de amire meggondoltam, már melléje is sodortak. A Nemzeti Színházban voltunk valami bemutatón. Köszönni sem akartam, de kibukott a számon. (Halk zsibongás a színház előcsarnokában.) FÉRFI (fojtott izgalommal): Hogy vagy? I. FELESÉG (hűvösen, de nem kegyetlenül):­ Köszönöm, most már jól. FÉRFI (zavarban van): Hol élsz? Pesten? I. FELESÉG Nem, vidéken. FÉRFI És mit, mit csinálsz? I. FELESÉG Tanítok. FÉRFI Általános iskolában? I. FELESÉG Igen, ott. FÉRFI Régóta? I. FELESÉG Nem. FÉRFI Levelezőn végeztél? I. FELESÉG Igen. FÉRFI (nevetgél): Hm-hm. Nem is tudtam róla. I. FELESÉG Nem. (Megcsörren a következő felvonást jelző csengő.) FÉRFI Szól a csengő. Kár. I. FELESÉG Szól. FÉRFI Én nem is tudom, arra gondoltam... I. FELESÉG (határozottan elbúcsúzik): Isten veled. FÉRFI Talán nem kellene ... I. FELESÉG Kezdődik a második felvonás. (Elmegy.) FÉRFI (a távolodó asszony után): Várj egy pillanatra! Csak azt akartam kérdezni . . . (Nem kap választ, körülfogja a színházterembe áramló közönség zaja.) II. FELESÉG (váratlanul odaérkezik, féltékenyen): Mit akart tőled? FÉRFI (úgy tesz, mint aki nem érti, kiről van szó): Kicsoda?

Next