Aradi Közlöny, 1929. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1929-01-04 / 3. szám
er Wmm'. Egy ismeretlen részlet Justh Zsigmond életéből A fiatalon elhunyt kitűnő magyar iró tibeti bolyongásaiban is becsületet szerzett a magyar népnek. — A francia tábornok magyar barátai. — A finom és törékeny iró részt vesz a brit-indiai katonaélet duhajkodásaiban. — „s kéteshirű alantas tiszt" érdekes memoárjai. A fiatalon elhunyt Justh Zsigmond fordulatos élményekben gazdag életének egy kevésbé ismert részéről írta Baktay Ervin, a híres magyar orientalista az alábbi nagyon érdekes cikket. Justh Zsigmond tudvalevőleg öccse volt Justh Gyulának és így nagybátyja az Aradon élő dr. Justh János ny. főispánnak. Aradi vonattkozásai tehát csak érdekesebbé teszik az amúgy is figyelemre méltó alábbi cikket. Mikor Ladák (Nyugati Tibet) felé utaztamban meglátogattam Stein Aurélt, a világhírű magyar tudóst kasmiri nyári táborhelyén, az égbenyúló Mohandmarg havasán, a vendégszerető házigazdával sok mindenről elbeszélgettünk a sátorban elköltött vacsora után. Jry többek közt megemlítette Sir Aurel (ahogyangol ismerősei nevezik), hogy harminc év óta most először nyílik alkalma Indiában magyarul beszélnie, már tudniillik velem. Aztán szó került arra is, kivel beszélt magyarul itt a távol keleten utoljára. Mikor még, több mint harminc esztendeje, a Lahori Egyetem tanáravolt — azóta sem tanított hindu diákokat szanszkrit nyelvre magyar ember! —Justh Zsigmond, a fiatalon elhunyt magyar iró, egy telet szintén Laborban töltött s a két messzirevetődött magyar hamarosan megbarátkozott •egymással. .. Justh Zsigmond az indiai garnizon vendége. — Hogyan került Justh Zsigmond Indiába ? — kérdem házigazdámat, aki erre könyvtárából egy angol könyvet vesz elő és fellapozza azt a részt, mely Justh indiai tartózkodására vonatkozik. Később aztán elolvastam a művet, amely egyébként is érdekes s ügyes írás, hiszen olyan ember írta, aki életének javarészét a Keleten töltötte. Dunsterville angol vezérőrnagy emlékezései eleven képet adnak a brit-indiai katonaéletről és sok más Indiára vonatkozó dologról. Közvetlen, igazi angol-szász „száraz“ humorral és talpraesett életbölcseséggel számol be egy változatos, kalandos élet élményeiről. Minket, magyarokat, elsősorban könyvének magyar vonatkozásai érdekelnek, azok, amelyek Stein Aurélról és Justh Zsigmondról szólnak. Dunsterville — akkor még csak hadnak — egy szabadságát Párisban töltötte, és ott ismerkedett meg a fiatal magyar íróval. Így ír erről: „Párisi tartózkodásom idején sok barátra tettem szert, akik között majd minden nemzetiség képviselve volt. Többek közt megismerkedtem egy igen szeretetreméltó és rendkívüli személyiséggel, egy Justh Zsigmond nevű (eredetiben: Sigismond de Justh) magyar nemes úrral, aki egyszemélyiség író és zeneművész volt. Mikor aztán ezredünk berendezkedett a mianmiri garnizonban (Pandzsáb, India, Lahor mellett), rávettem .Justhoz, hogy jöjjön ki Indiába és töltse velem a telet. Neki köszönhetem, hogy megismerkedtem Sir Aurel Steinnel, aki akkoriban a Lahori Egyetemen működött. Ily módon ajándékozott meg a kegyes gondviselés egy életreszóló barátsággal. "A gondviselésnek el kellett hoznia magyar barátomat Budapestről Paksba s onnan a Pandzsába, kizárólag azzal a célzattal, hogy általa megvalósuljon az említett találkozás Sir Aurel Steinnel, hiszen rendes körülmények között egyetemi tanárok és kétes hírnevű alantas tisztek ritkán kerülnek egymás útjába“. „Justh harminc év körül járt, törékeny szervezetű és rendkívül érzékeny természetű ember volt. Ha elgondolom, mit kellett kiállnia az alatt a négy hónap alatt egy brit katonai garnizonban! Mi ketten persze a legjobb barátok voltunk és ő készségesen megbocsátotta számos fogyatékosságomat, de már arra nem volt olyan könnyen kapható, hogy elnézze a lahori angol társaság esetlenségeit, amelyek bizony elég szép számmal adódtak. Pedig még az én borzalmas éneklésem ellen sem emelt kifogást, nyilván megértette művészi szempontból, hogy bömbölésem összhangban áll a környezettel. Azt is nyugodt szívvel állíthatom magamról, hogy a komoly zenét is értékelni tudtam és semmi esetre sem adtam volna oly ízléstelenség tanújelét, hogy zongorajátékát félbeszakítva, arra kértem, játszana valami vulgáris orfeumslágert. Hol vette ezt a kalapot? - Valóban megtörtént egy vacsora alkalmával, melyre mindketten hivatalosak voltunk. Justh nem szeretett zongorázni az ilyen összejövetelek alkalmával, midőn a zene csak arra szolgál, hogy valami hangmártással öntse le a társaság tereferéjét, de mindenkor udvarias lévén, ez alkalommal engedett vendéglátó háziasszonyunk alkalmatlankodó felszólításainak s helyet foglalva a zongoránál, rövidesen elmerült zenei álmodozásaiba. Egyszerre csak, minden előzetes figyelmeztetés nélkül, a házigazda odasétált a zongorához, hóna alatt egy csomó kottával és Justh fölé hajolva, így szólt: „Nézze csak... nem tudná eljátszani ennek a nótának a kíséretét ? „Hol vette azt a kalapot?“ a címe, nagyszerű egy dal s majd mindnyájan énekelni fogjuk a reframt!“ Justh hirtelen abbahagyta játékát s zavart tekintettel meredt reá. Aztán kinyögte: — Igen, azt hiszem, el tudom játszani! Több megjegyzést nem is tett, de mikor végre az utcán voltunk, kifakadt: — Holnap utazom! Nem tudok ilyen népség közt élni! Mindamellett nem utazott el hanem maradt és még sok hasonló megpróbáltatást kellett elszenvednie. Volt még más valami is, ami egészen szerencsétlenné tette s ez abban állt, hogy a kevésbbé művelt átlag-angol hajlandó minden nem-angolt egyszerűen „idegennek“ tekinteni és e kifejezéssel egy kalap alá venni Európa minden nemzetiségét, amelyek szerinte valahogyan egy húron pendülnek. Labort a téli idény alatt sok előkelő idegen felkeresi s bármely országból jöttek is légyen, az angolok rendesen föltételezték az én „idegenemről“, hogy rendkívüli örömére fog szolgálni, ha az újonnan érkezettel találkozhat. Ez végkép felbőszítette az étt büszke és kékvérű magyaromat. Hallottam, amint egyszer egy hölgy így szólt hozzá: — Ó, Mr. de Justh, ön magyar muzsikus és biztos vagyok benne, hogy örömére szolgálna megismerkedni egy barátunkkal, aki a jövő héten érkezik látogatásunkra: egy német professzor! Víg élet a tiszti kaszinóban. „De a mi tiszti étkezőnkben Justh egészen jól érezte magát és alaposan kivette részét életünk minden öröméből. Nem kellette magát és nemcsak készségesen kísérte zongorán a mi duhaj nótázásunkat, hanem még csatlakozott is ehhez szívből fakadó kedélyességgel“. „Nagy volt az öröme, hogy Laborban egy honfitársával találkozhatott dr. Stein személye Fogyasztó hatása nem radikális, hanem intenzív. Kapható minden gyógyszertárban, drogneriában, illatszertárban, de 100 lei beküldése ellenében egy fürdőt franco küld a vezérképviselet.i DOBOS JÓZSEF vegyészmérnök Timisoara. Str. lancú Vacarescu 4. fon. Megismertetett bennünket egymással. Úgy gondolom, ezzel az volt a célja, hogy mikor ő hazatért Magyarországba, legyen mellettem valaki, akinek jótékony befolyása jellemem faragatlanabb vonásait előnyösen ellensúlyozhatja“. „Justh két évvel utóbb meghalt tüdősorvadásban“, így ír Dunterville vezérőrnagy, aki még ma is (könyve az idén jelent meg), mikor mar régen nem „kétes hirű alantas tiszt“, még mindig szeretettel emlékszik meg egykori magyar barátjáról. Steffi Aurél és Dunsterville pedig ma is a régi jó barátok és az angol tábornok kedves ajánlással elsősorban a magyar tudósnak küldte meg emlékezéseit. S ez egyben illusztrálja is, mi az igazi külföldi propaganda. Dunterville tábornok találkozott két kiváló és nagyműveltségű magyar úrral és számára már Magyarország nem jelentett obskúrus kis balkáni országot, hiszen olyan emberek, mint Justh Zsigmond és Stein Aurél, csak emelhették hazájuk hitelét. Baktay Ervin. APOLLO URANIA 1 fi UTOLJÁRA Ma. pénteken 5, 7 és 9-kor UTOLJÁRA | 3L. J3L MAJE1. A legjobb filmje HARRY PIE L II. részes filmje ff «SZIVEID EGY JAZZ LAUD EMBEREK, ÁLARCOK ! mindkét rész egyszerre vetítve. Két város harca egy öregasszony körül. Arad városa beperelte Lippát, egy öregaszszony ellátási költsége miatt. (Arad, január 3.) Ma délbent egy szegényesen öltözött zsiró öregasszony jelenik szett az aradi városi főorvosi hivatalban. Özvegy Berta Ignácné, aki nyolc esztendeig élt az aradi szegényházban, most Lippa község, vezetőinek kemény szivüsége miatt jutott szomorú helyzetbe és ismét Aradvároshoz fordult könyörületet kérve. Az aj szörny nyolc éviig lakott a szegényházban. Birtokában volt Lippa község igazolása, amelyben illetőségét bizonyította és a község egyben kötelezte magát arra, hogy özvegy Berta Ignácné ellátásának költségeit fedezze. Ez nyolc évvel ezelőtt történt és azóta a község tartozása szépen szaporodott, fizetni azonban nem volt hajlandó.A város többizben szólította fel Lippát fizetésre. Mindannyiszor ígéretet kapott, pénzt azonban nem. Végül Aradváros 34.000 lej erejéig pert indított a község ellen és néhány nappal ezelőtt kellő útiköltséggel látta el az asszonyt, és visszaküldte egy írás kíséretében Lippára. Ma érkezett vissza az asszony, aki elmondotta, hogy egyszerűen kidobták a lippai községházáról és hallani sem akarnak arról, hogy, gondoskodjanak róla. Ezért visszajött Aradra és a város vezetőinek könyörületéhez fordul engedjék vissza a szegényházba. Cucu Văzu! dr. városi főorvos ideiglenesem visszautalta a szegényházba s holnap döntik el, mi történjen özvegy Berta Ignácnéval. Valószínűleg továbbra is eltartják a szegényházban s az ellátására költött összegért folytatólagosan perük Lippa községe^ ~ ''