Ars Hungarica, 1978 (6. évfolyam, 1-2. szám)
2. szám - András Edit: A Hét képzőmüvészeti kritikája 1890 és 1914 között
csak tematikai kifogásokkal illeti, e téren meghatározónak tekintve a képvásárló közönség igényeit. "Pataky Zolás naturalizmussal festi a koldusnyomort a templom előtt, hiheti-e, hogy ily képet bárki szívesen lásson szobájában?" (14) Telegdy László Ligeti Antal kiállítása kapcsán a technikai tudás mellett a műhöz való érzelmi kötődést hangsúlyozza mint az esztétikai elsajátítás feltételét: — "Tájképei a szeretet meleg hangjain szólanak hozzánk s épp ezért megértjük." (15) A Hét másik, képzőművészettel szintén csak alkalmilag foglalkozó kritikusa Stróbl művészetében a klasszicizálást méltányolja, hogy a görögöktől és nem a modernektől tanult. (16) Nemcsak a kinyilatkoztatott állásfoglalások kapcsolják A Hét ezidőbeli műkritikusainak többségét az alapvetően XIX. sz. -i és már érvényét vesztett művészetszemlélethez, de az új festői törekvések elutasító fogadtatása is. "... vannak immár művészeink, kik igazán realitásra törekszenek. Nem a sok plein air képről beszélek, a plein air is csak szó, olyan mint a többi jelige, melyet egy-egy új iskola a homlokára mázol. ... A plein air és az igazság két különböző fogalom..." (17) A Hét kritikusa ha nem is az idealizált festői megjelenítést és a megcsontosodott akadémiai szabályokat kéri számon — tulajdonképpen a naturalizmus érdekében emel szót realizmus elnevezés alatt —, Csók István festészetében azt értékeli, hogy kezd a plein air hatás alól szabadulni. .. képei mégsem úgynevezett naptanulmányok, nem festi a festhetetlent, amibe annyi jobb sorsra méltó művész beleőrült." (18) "A Hét első tíz évfolyamának lapjain Nyitray József az egyetlen, aki mint hivatásos újságíró és képzőművészetileg is alaposan művelt ember, alkalmas a tulajdonképpeni műkritikus-esztéta feladatát ellátni." (19) Nyitray Józsefet (20) a kialakulóban levő új műkritikusi alapállás, új művészetszemlélet előhírnökei közt tarthatjuk számon ezidőbeli, A Hétbe írott műkritikái alapján, s még csak nem is azok közt, akik az újnak jellegzetességeit csak csírájában hordják magukon, hanem a magyar műkritikairás kezdődő új szakaszának legelső érett képviselői közt. Nem kinyilatkoztatott ízlésitéleteit rendezi egymás mellé kritikai írásaiban, abbeli meggyőződésétől vezérelve, hogy: — "Az Ítéletnek s az analysisnek minden téren tág mező nyilik, s az apodiktikus műbirálat ideje rég elmúlt, azért a közönség a kritikából csak megközelítő fogalmat alkothat egy műdarab becséről ... az alábbi sorokban pusztán személyes impresszió keresendő." (21) Fritz von Uhde plein air-t, realizmust, szecessziót és szimbolizmust ötvöző művészetét elemezve még határozottabban szűri le magának azt a tanulságot, hogy a megváltozott művészetfelfogással szemben tehetetlen a korábbi műkritikusi szemlélet, s egyben megnevezi saját műkritikusi hovatartozandóságát is. "Ez a nagy művész csattanós bizonysága annak, hogy objektív művészet nem létezik, hogy egy festménybe a festő önmagán kívül mást bele nem rakhat, ... nemcsak hogy objektív művészet nincs, de objektív kritika sincs, minden ítélet a benyomás, a fölfogás dolga." (22) Az ars poetica-nak is szánt sorok azonban nem értelmezhetők tételesen, mert szerzőjüket igényessége, felelőssége és színvonalassága felülemeli az impresszionista műkritika csak finom reflexiókból építkező, érzékletes leírásokat adó, esszéisztikus szintjén. Ha az egyes művek értékelésénél meghatázóak is az impresszionista kritika módszerei, Nyitray okokat, összefüggéseket kereső, analizáló hajlandóságánál fogva ezek ténylegesen inkább csak módszerré, megközelítési móddá válnak nála, mintsem írásainak kizárólagos jele