Az Érdekes Ujsag, 1916. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1916-03-19 / 12. szám
12. sz. ®€) IzZoE ^ZJRDEKEsUjis^) Titánia nászúton Miután fél Európát szerencsésen álkóborolta, Nyitray megállt egy napra Münchenben, hogy a Bavariáról is mesélhessen majd otthon, a rendes vacsorázó asztalának. A droschke elvitte a Vier Jahraszeiten-be, ahol a portás jóakaratából megkapta azt az első emeleti szobát, amelyből tizenöt perccel azelőtt utazott el egy porosz vezérkari ezredes. Nyitray fölvitte a csomagjait, átöltözködött, majd lecsavarván a villamos világítást, vállalkozón nekiindult a bajorok ismereten fővárosának. Körülbelül másfél óráig csatangolt, tizenegy után pedig betért egy café restaurantba, ahol lomha jóakarattal nyugodott bele abba a menübe, amelyet a fehérkötény és fölszolgáló kisasszony ajánlott neki. Őszintén szólva, Nyitray nem is igen tudta, mit eszik, mert a huszonkétórai utazástól megernyedt idegei ez estén még jobban zaklatták, mint rendesen. Öt héten át szerencsésen kiverte a fejéből azt az ostobaságot, amely az első nap majdnem az öngyilkosságba kergette — és most megint szomorúan érezte, hogy nincs egészen meggyógyulva. Az utazás nem izgatta többé, az egyedüllét pedig terhes volt neki. Amíg a rossz bajor kalácsot öntudatlanul morzsolgatta, így szólott magában. — Bár megfojtották vona azt a csacsit, aki legelőször szerelmes volt. Nyitray most is az volt, hiába akarta magával az ellenkezőt elhitetni. Egy reggel a himenhirek közt olvasta, hogy Terka kisasszony jegyet váltott Katona úrral. Terka kisasszonyt Nyitray úr öt évig a magáénak tekintette, üres óráiban képzeletbeli lakásokat bútorozott be, amelyekben Terka kisasszony hímzett köténnyel járna ide-oda, mint a világ legbájosabb felesége, és imne egy nap kiderült, hogy tervezgetései nem értek egy fabatkát. Egy öreg nagynéni vagy egy ügyes házasságközvetítő kihalászta Katona urat az ismeretlenség homályából, Terkáéknál föltették az ezüstgirandole-okat, az idősebb nővér és a Terka sógora bizonyos méltósággal foglaltak helyet a családi asztal mellett, s egy szombat este, ötödfél napi ismeretség után, Terka szerelmesen omlott a Katona úr nyakába. Nyitray úgy szégyelte magát, mint egy siheder kölyök, s talán tiz évet elenged az életéből, ha így szólhat a hitelen leányhoz: — Szálanként szeretném kitépni a hajamat, hogy csak egy pillanatig is eszembe juthatott az a badarság... Maga lenne a feleségem, maga? ... És én még ellágyulva sóhajtozgattam az arcképéhez, amíg maga türelmetlenül várakozott erre a kövér, duplatokás filiszterre. .. Ötödfélnapos ismeretség után belebolondult egy fekete jaquetba, mert hiszen Katona urat sem ismerhette jobban, mint a jaquetjét... De azért ne bánja, az ő ostobasága mellé kitűnően illik a maga üressége és hiúsága... Nyitray azonban nem mondott semmit, hanem úgy vágtatott az utcán két napig, mintha elvesztette volna a józan eszét. Később, mikor az esküvő napjának is hírét vette, ideges gyorsasággal váltott meg egy fél Európára szóló körutazó jegyet. Egy nappal a Terka esküvője előtt Nyitray már az orient-express kocsijában ebédelt s azóta öt héten át, amig a színházakat, a galériákat és a legalávalóbb chantantokat bújta, bizonyos megelégedéssel konstatálta magában, hogy a Terkával kezdett egész epizódot véglegesen kiverte a fejéből. Sajnos, nem úgy volt, most jobb.. ■ érezte, mint valaha. Nyitray meg bejárt vacsora után néhány kávéházat, egymásután a földhöz vágott egy csomó rossz bajor szivart, s éjfél után hazatért a hoteljébe. Miután meghagyta, hogy kilenc előtt ne háborgassák, rosszkedvűen ment föl a szobájába és vetkőzni kezdett. Cigarettázva oldogatta le a nyakkendőjét, mikor a szomszédos szobában, amelyet magas szárnyasajtó választott el az övétől, hangos beszélgetést hallott. Az ajtót zajosan nyitotta föl pár későn jövő vendég s a papirfalakon át tisztán lehetett hallani, amint egy férfihang igy szólott magyarul: — Azt hiszem, pont tizenkettőkor indul Bécs felé a párisi expressz. Egy női hang így felelt: — Jó lesz, ha nyolc után fölkelünk, mert még Hanfstaengernél is rendbe kell hozni az acélmetszetek dolgát. Nyitray úgy érezte, hogy szédülni kezd, — a hang ismerős volt előtte. Mi volt ez, álmodott? De nem, a női hang megint megszólalt a szomszéd szobában és Nyitray rémülten esett le az egyik fauteuilebe. Nem lehetett többé tévedésről szó, a Terka hangját hallotta. Terka itt volt a szomszédban, alig öt lépésnyire tőle. Honnan került ide, micsoda pokoli véletlen volt ez? Nyitray egyszerre úgy érezte, hogy megbolondul, Terkát és a férjet egy vékony ajtó választotta el az ő szobájától. Mielőtt valami ostobaságot elkövethetett volna, izgatottan nyomta meg a villamos csöngetőt. A szobaleány csak egy negyedóra múlva került elő éjjeli pongyolában. — Kik laknak itt a szomszéd szobában? — kérdezte tőle Nyitray. — Egy fiatal pár, amely tegnapelőtt jött Párisba. Azt hiszem, nászutasok lehetnek. — Hogy hívják őket? — Azt nem tudom, de magyarok és Budapestre valók. Nyitray diszkrétül mosolygott: — Két éjjel nem aludtam, — szólt — és most meg ezek háborgatnak a folytonos csacsogásukkal. Nem volna egy üres szoba, ahová átköltözködhetném ? — Nincs, még az udvari szobák is mind el vannak foglalva. Tegnap húsz vagy huszonöt angolt kaptunk Londonból. Mikor a szobaleány kiment Nyitray végigsimította a homlokát. Mit tegyen? Érezte, hogy nem tudná behunyni a szemét. Meg kellett volna vetnie ezt a léha, nevetséges leányt, de a szíve tele volt kicsorduló szerelemmel!... Még mindig szőke, leányos pompájában látta maga előtt a kamerkát, akinek ablakai alatt órákig elgyalogolt olykor a legesősebb éjszakákon, aki fehér, bolyhos belépőjében néha olyannak tűnt föl előtte, mint egy illatos, májusi tündér. Amióta egy izben Terkával táncolt valami vidéki majálison, évekig érezte az erdei fenyők harmatos, részegítő illatát, ha a kékszemű leányra gondolt. És ez a kis tündérkirályné lenne itt a szomszédjában egy idegen férfi oldalán? Nyitray előtt világos volt, hogy valami ostobaságot kell elkövetnie, de most fogalma sem volt arról, hogy mit fog tenni? Egy pillanatra az járt a fejében, hogy hangosan meg fogja kopogtatni a szobáikat elválasztó szárnyasajtót, s ha egy félénk hang megkérdi, ki van itt, igy felad majd az ő láthatatlan rejtekéből: — Én vagyok, Nyitray, tudja, akivel a második négyest táncolta azon az erdei majálison. Ha egyébre nem emlékszik, kis Terka, ezt a négyest még talán nem felejtette el. Itt vagyok és tanúja vagyok a boldogságának. Ne haragudjék hát, ha ilyen szokatlan időben gratulálok. Később furfangos terveket eszelt ki, amelyekkel katona urat el lehetne csalni a felesége mellől. Ilyenformát gondolt magában. . — Valami távoli pontról, teszem föl a Luitpold-kávéházból névtelen levelet küldök Katona úrnak, hogy azonnal jöjjön, mert egy szomorúan sürgős ügy forog szóban. Ha aztán kitette a lábát, az én gondom, hogy Terkához bejussak. Ha pedig egyszer odabenn vagyok, akkor emberhalál lesz a tréfás kaland vége. Irta SZOMAHÁZY ISTVÁN 27