Az Érdekes Ujsag, 1916. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1916-03-19 / 12. szám

12. sz. ®€) IzZoE ^ZJRDEKEsUjis^) Titánia nászúton Miután fél Európát szerencsésen álkóborolta, Nyit­­ray megállt egy napra Münchenben, hogy a Bavariáról is mesélhessen majd otthon, a rendes vacsorázó asztalának. A droschke elvitte a Vier Jahraszeiten-be, ahol a portás jóakaratából megkapta azt az első emeleti szobát, amely­ből tizenöt perccel azelőtt utazott el egy porosz vezérkari ezredes. Nyitray fölvitte a csomagjait, átöltözködött, majd lecsavarván a villamos világítást, vállalkozón nekiindult a bajorok ismereten fővárosának. Körülbelül másfél óráig csatangolt, tizenegy után pedig betért egy café restaurant­ba, ahol lomha jóakarattal nyugodott bele abba a menübe, amelyet a fehérkötény és fölszolgáló kisasszony ajánlott neki. Őszintén szólva, Nyitray nem is igen tudta, mit eszik, mert a huszonkétórai utazástól megernyedt idegei ez estén még jobban zaklatták, mint rendesen. Öt héten át szerencsésen kiverte a fejéből azt az ostobaságot, amely az első nap majdnem az öngyilkosságba kergette — és most megint szomorúan érezte, hogy nincs egészen meg­gyógyulva. Az utazás nem izgatta többé, az egyedüllét pe­dig terhes volt neki. Amíg a rossz bajor kalácsot öntudat­lanul morzsolgatta, így szólott magában. — Bár megfojtották vona azt a csacsit, aki legelő­ször szerelmes volt. Nyitray most is az volt, hiába akarta magával az el­lenkezőt elhitetni. Egy reggel a himenhirek­ közt olvasta, hogy Terka kisasszony jegyet váltott Katona úrral. Terka kisasszonyt Nyitray úr öt évig a magáénak tekintette, üres óráiban képzeletbeli lakásokat bútorozott be, ame­lyekben Terka kisasszony hímzett köténnyel járna ide-oda, mint a világ legbájosabb felesége, é­s imne egy nap kide­rült, hogy tervezgetései nem értek egy fabatkát. Egy öreg nagynéni vagy egy ügyes házasságközvetítő kihalászta Katona urat az ismeretlenség homályából, Terkáéknál föl­tették az ezüstgirandole-okat, az idősebb nővér és a Ter­ka sógora bizonyos méltósággal foglaltak helyet a családi asztal mellett, s egy szombat este, ötödfél napi ismeretség után, Terka szerelmesen omlott a Katona úr nyakába. Nyitray úgy szégyelte magát, mint egy siheder kölyök, s talán tiz évet elenged az életéből, ha így szólhat a hitelen leányhoz: — Szálanként szeretném kitépni a hajamat, hogy csak egy pillanatig is eszembe juthatott az a badarság... Maga lenne a feleségem, maga? ... És én még ellágyulva sóhajtozgattam az arcképéhez, amíg maga türelmetlenül várakozott erre a kövér, duplatokás filiszterre. .. Ötödfél­­napos ismeretség után belebolondult egy fekete jaquetba, mert hiszen Katona urat sem ismerhette jobban, mint a jaquetjét... De azért ne bánja, az ő ostobasága mellé ki­tűnően illik a maga üressége és hiúsága... Nyitray azonban nem mondott semmit, hanem úgy vágtatott az utcán két napig, mintha elvesztette volna a jó­zan eszét. Később, mikor az esküvő napjának is hírét vet­te, ideges gyorsasággal váltott meg egy fél Európára szó­ló körutazó jegyet. Egy nappal a Terka esküvője előtt Nyitray már az orient-express kocsijában ebédelt s azóta öt héten át, amig a színházakat, a galériákat és a legalá­valóbb chantantokat bújta, bizonyos megelégedéssel kons­tatálta magában, hogy a Terkával kezdett egész epizódot véglegesen kiverte a fejéből. Sajnos, nem úgy volt,­­ most jobb.. ■ érezte, mint valaha. Nyitray meg bejárt vacsora után néhány kávéhá­zat, egymásután a földhöz vágott egy csomó rossz bajor szivart, s éjfél után hazatért a hoteljébe. Miután meghagy­ta, hogy kilenc előtt ne háborgassák, rosszkedvűen ment föl a szobájába és vetkőzni kezdett. Cigarettázva oldogatta le a nyakkendőjét, mikor a szomszédos szobában, amelyet magas szárnyasajtó vá­lasztott el az övétől, hangos beszélgetést hallott. Az ajtót zajosan nyitotta föl pár későn jövő vendég s a papirfala­­kon át tisztán lehetett hallani, amint egy férfihang igy szó­lott magyarul: — Azt hiszem, pont tizenkettőkor indul Bécs felé a párisi expressz. Egy női hang így felelt: — Jó lesz, ha nyolc után fölkelünk, mert még Hanfs­­taengernél is rendbe kell hozni az acélmetszetek dolgát. Nyitray úgy érezte, hogy szédülni kezd, — a hang ismerős volt előtte. Mi volt ez, álmodott? De nem, a női hang megint megszólalt a szomszéd szobában és Nyitray rémülten esett le az egyik fauteuilebe. Nem lehetett többé tévedésről szó, a Terka hangját hallotta. Terka itt volt a szomszédban, alig öt lépésnyire tőle. Honnan került ide, micsoda pokoli véletlen volt ez? Nyitray egyszerre úgy érezte, hogy megbolondul, Terkát és a férjet egy vékony ajtó választotta el az ő szobájától. Mielőtt valami ostobaságot elkövethetett volna, izgatottan nyomta meg a villamos csöngetőt. A szobaleány csak egy negyedóra múlva került elő éjjeli pongyolában. — Kik laknak itt a szomszéd szobában? — kérdez­te tőle Nyitray. — Egy fiatal pár, amely tegnapelőtt jött Párisba. Azt hiszem, nászutasok lehetnek. — Hogy hívják őket? — Azt nem tudom, de magyarok és Budapestre va­lók.­­ Nyitray diszkrétül mosolygott:­­ — Két éjjel nem aludtam, — szólt — és most meg ezek háborgatnak a folytonos csacsogásukkal. Nem volna egy üres szoba, ahová átköltözködhetném ? — Nincs, még az udvari szobák is mind el vannak foglalva. Tegnap húsz vagy huszonöt angolt kaptunk Lon­donból. Mikor a szobaleány kiment Nyitray végigsimította a homlokát. Mit tegyen? Érezte, hogy nem tudná behunyni a szemét. Meg kellett volna vetnie ezt a léha, nevetséges le­ányt, de a szíve tele volt kicsorduló szerelemmel!... Még mindig szőke, leányos pompájában látta maga előtt a ka­merkát, akinek ablakai alatt órákig elgyalogolt olykor a legesősebb éjszakákon, aki fehér, bolyhos belépőjében néha olyannak tűnt föl előtte, mint egy illatos, májusi tün­dér. Amióta egy izben Terkával táncolt valami vidéki ma­jálison, évekig érezte az erdei fenyők harmatos, részegítő illatát, ha a kékszemű leányra gondolt. És ez a kis tündér­királyné lenne itt a szomszédjában egy idegen férfi olda­lán? Nyitray előtt világos volt, hogy valami ostobaságot kell elkövetnie, de most fogalma sem volt arról, hogy mit fog tenni? Egy pillanatra az járt a fejében, hogy hango­san meg fogja kopogtatni a szobáikat elválasztó szárnyas­ajtót, s ha egy félénk hang megkérdi, ki van itt, igy felad majd az ő láthatatlan rejtekéből: — Én vagyok, Nyitray, tudja, akivel a második né­gyest táncolta azon az erdei majálison. Ha egyébre nem emlékszik, kis Terka, ezt a négyest még talán nem felej­tette el. Itt vagyok és tanúja vagyok a boldogságának. Ne haragudjék hát, ha ilyen szokatlan időben gratulálok. Később furfangos terveket eszelt ki,­ amelyekkel ka­tona urat el lehetne csalni a felesége mellől. Ilyenformát gondolt magában. . — Valami távoli pontról, teszem föl a Luitpold-kávé­­házból névtelen levelet küldök Katona úrnak, hogy azon­nal jöjjön, mert egy szomorúan sürgős ügy forog szóban. Ha aztán kitette a lábát, az én gondom, hogy Terkához bejussak. Ha pedig egyszer odabenn vagyok, akkor em­berhalál lesz a tréfás kaland vége. Irta SZOMAHÁZY ISTVÁN 27

Next