Az Est hármaskönyve, 1935

Pálmai Jenő: Pesti nő, párizsi nő, német nő, szláv nő

PESTI NŐ, PÁRIZSI NŐ, NÉMET NŐ, SZLÁV NŐ ■tulajdonképpen már nin­csen, — legalábbis abban az értelemben, amely a tizenkilencedik század vé­­gefelé csiklandozta a nő­­gurmandok ínyét. Ma a pesti nő is lehet megdöb­bentően párizsi és a pá­rizsi ijesztően pesti, a né­met nő viszont bizonyos helyzetekben szláv és a tarkabarka cseh lányról bármely pillanatban ki­derülhet, hogy germán. A nők elnemzetköziesedtek,­­ sokkal jobban mint a férfiak. Miért ? Elsősorban a divat és a film miatt, amely uniformizálta őket. Ma mindenütt a világon körülbelül egyformán öltözködnek a nők, ami a szokásaikra, természetükre, jellemükre, lelkükre és egyebeikre sokkal erősebben hat, mint az elképzelhető leghatalmasabb politikai Gleichschaltung. Mert a legtöbb nő természetét nem a ruha alatt hordja, hanem magán a ruhán. Egy újfajta kalap egycsapásra megváltoztathatja a legzordabb asszony jellemét és ha a nő szoknyájából öt centimétert levágunk, akkor pon­tosan öt centiméterrel kurtítottuk meg az egyéniségét is. És fordítva. Ma a hosszú szoknya divat kis behasí­­tásokkal, — tehát pontosan ilyen a nők egyénisége is : bokáig érő, ünnepélyes, sőt körülményes és rosszkedvű, amelyen csak váratlan izgató behasítások segítenek Hasonló uniformizáló ténykedést fejt ki a nemzet­közi filmipar is. A világ női ma a mozi sötétjében készí­tik az egyéniségüket. A pesti nő annyi amerikai filmet látott már, hogy gyakran flapperebb a flappernél és a varsói gépírólány a moziban annyi Párizst tanult, hogy már őt sem érheti meglepetés. Azután a filmsztárok ! Amikor Pesten kulminált a gardoizmus, ezerszámra futkostak az uccán a kábító Gréták, és Marlene idejé­ben tízezer pesti asszony tágította orrlikait az »Ich bin von Kopf bis Fuss . . .« ritmusára. Tehát pesti nő, párizsi nő, német nő, szláv nő már nincsen ? De van ! Csakhogy nem földrajzilag. Hanem mint jellem, természet, egyéniség. — mint szimbólum ! ’

Next