Az Ujság, 1904. július/1 (2. évfolyam, 181-195. szám)

1904-07-07 / 187. szám

6 képviselő és rendőr. — Lengyel Zoltán mentelmi ügye. — A képviselőimé mentelmi bizottsága ma dél­után 5 órakor Szivák Imre elnöklete alatt tartott ülésében folytatta Lengyel Zoltán képviselő men­telmi ügyében a tanúkihallgatásokat. Elnök az ülést megnyitván, Lengyel Zoltán újabb tanúknak bejelenti a következőket: Hetser Gyula, Soltz Izidor és Kis Oszkár, ezután kezde­tét vette a tanúkihallgatás. Először kihallgatták Halmai Elemért, a­ki azt hallotta, hogy a be­­kisérési parancs Rudnay főkapitány részéről ada­tott. A czivakodás és bekisérési par­ancs egy percz alatt történt, azt nem hallotta és nem látta, hogy Lengyel meg akarta volna akadályozni Rogo be­­kisérését, azt azonban látta, hogy Lengyel és Schmidt felügyelő erősen összetűztek, de hogy mi volt a veszekedés tárgya, azt nem tudja. A han­gulat a közönségnél nagyon izgatott volt. Purjesz Lajos, a Független Magyarország munkatársa: Kocsin ment Lengyellel, a mikor látták a rendőröket Rogót kísérni, ki ártatlansá­gát állította. Lengyel­­leszállt a kocsiról, kérdezte a rendőröket számuk iránt és midőn a rendőrök felhivták Lengyelt, hogy ne avatkozzon a hivata­los cselekménybe, Lengyel azt felelte, hogy ő tör­vényhozó. Egyébként Lengyel sem szóval, sem tettel nem avatkozott a hivatalos cselekménybe. Tarján Vilmos, a Magyar Hírlap munka­társa : A bekisérés körülményeiről nincsen tudo­mása, de a bekisérés után a rendőrségi palotában hallotta, hogy Lengyel azt állította, miszerint a rendőröket nem bántotta, Schmidt erre azt felelte volt, hogy ez nem igaz. A főkapitány azután a hivatalos helyiségből eltávolította a hírlapírókat és később neki, tanúnak azt mondta a főkapitány, m­iszerint nem tudta, hogy a bekísért személy Lengyel. A többi megidézett tanuk nem jelentek meg. A bizottság ezután elrendeli az újabban be­jelentett tanuk kihallgatását. Wilhelm Gyula biztosítási társulati fel­ügyelő maga jelentkezett vallomástételre. Hallotta, hogy Lengyel a Rogót kisérő rendőrök számát kérdezte, hallotta, hogy összetűzött Lengyel Schmidt felügyelővel és hallotta, hogy Rudnay fő­kapitány Lengyel bekisérését elrendelte. A dolog két percz alatt történt. Lengyel egyébként nem avatkozott a rendőri eljárásba. Hallotta, hogy szó­váltás volt Schmidt és Lengyel között, de annak tartalmát nem tudja, csak azt hallotta, hogy Len­gyel a rendőrök számait kérdezte. Tanú kéri tanúköltségei megállapítását, mit azonban a bi­zottság fedezeti alap hiányában nem teljesít­hetett. Kis Oszkár magánhivatalnok hallotta, hogy Lengyel a kisérő rendőrökre kiáltott: Miért kísé­rik azt az embert ? Hallotta, hogy Lengyel és Schmidt felügyelő összetűztek és hallotta, hogy Rudnay főkapitány elrendelte Lengyel bekisérését. Lengyel egyébként nem avatkozott a hivatalos cselekménybe. Soltz Izidor szabómester azt hallotta, hogy a rendőrök erővel hurczolták Lengyel képviselőt. Heiser Gyula segédjegyző hallotta, hogy Lengyel a rendőrök számát kérdezte és hogy arra hivatkozott, miszerint törvényhozó. Azután látta, hogy Lengyelt is bekísérték. Lengyel Zoltán kéri meg Perczel Mór kihall­gatását. Elnök konstatálja, hogy Perczel Mór nála jelentkezett és előadta, hogy kapott idézést, de nem kíván vallani. Lengyel Zoltán ismétli korábbi vallomását és azt mondja, hogy a rendőrök vallomása összebe­szélés eredménye. Ezután a vizsgálati és bizonyí­tási eljárás befejezettnek nyilváníttatván, tanács­kozás után a bizottság többsége kimondja, hogy ez esetben és pedig úgy Lengyel Zoltánnal, valamint Zboray Miklóssal szemben nem forog fenn a mentelmi jog sértése. Olay és Szatmári különvéleményt adnak oly értelemben, hogy a rendőrség eljárása Lengyel mentelmi jogának megsértését képezi. AZ ÚJSÁG Névtelen levelek. Halmos polgármester úrnak. Mélyen tisztelt uram, Budapestnek tudvalevőleg az a baja, hogy az emberek itt átlag nagyon kedvesek és derekak. A derék és kedves embert mindenki szereti és a­kit szeretnek, annak sok minden van megengedve. Budapesten tehát sok min­den van megengedve, mondhatnám: minden meg van engedve. Ha valamelyik kedves és derék emberünk eladná a Szent István palást­ját, akkor a barátai — és ki nem volna ba­rátja ? — azt mondanák: Nem jól tette, de azért ne bántsuk szegényt, hisz olyan derék és kedves ember! Egy nagyon derék és nagyon kedves emberünkről szól megint az ének Polgármes­ter uram, látta ön már a Hét Slézinger­t ? Ha látta, akkor bizonyára úgy látta, hogy egy órával későbben érkezett a színkörbe és egy órával korábban ment el onnan. Utána meg­vacsorázott valamelyik nyári vendéglőben, mindenesetre kellemes társaságban. Ha már most a Hét Slézinger-ről van szó, ön vissza­gondol egy kellemes estéjére és azt mondja: Hülye dolog, de mulatságos. Ilyennek is kell lenni. Jól van! Nekem a Slézingerek mint olyanok ellen igazán nincs kifogásom. Eszembe jut azonban, hogy a székesfőváros évi tizen­kétezer koronával szubvenc­ionálja a Slézin­­ger-színházat. Ez a színház állandóan csak színdarabokat játszik, a székesfőváros tehát eldicseked­hetik vele, hogy ezt a mű­­fajt ő tartja fenn a maga pénzén. Egy­­­szóval sem mondom, hogy a fővá­rosnak kötelessége volna, hogy a szalmaözve­gyek esti szórakozásáról gondoskodjék. Meg­teszi ezt a magánvállalkozás is. Ha azonban a főváros beleártja magát a dologba, akkor kötelezők rá nézve azok a bizonyos szempon­tok, melyeknek bővebb fejtegetésébe most nem akarok belemenni, melyek azonban egy európai nagyvárost télen-nyáron, éjjel-nappal mindig köteleznek. Miféle szempontok vezet­ték várjon a polgármester urat és a nemes tanácsot, midőn megajándékozták a székesfő­város közönségét a Slézinger-műfajjal ? Művé­szeti szempontok? Irodalmiak? Kulturálisok? Vagy az európai jóízlés szempontjai? Ugy­e, jobb lesz, ha erről nem beszélünk, mert könnyű szerrel be tudnám bizonyítani, hogy a főváros a városligeti színkörben egyenesen irodalom- és művészetellenes politikát követ, midőn a maga pénzén melegágyat teremt az analfabétaságnak és megakadályozza az ép­­kézlábú pesti bohózat keletkezését. Ön most alkalmasint azt gondolja magá­ban: Minek bántja ez a kellemetlen asszony­ság szegény Feld papát, mikor az olyan de­rék és kedves ember ! ? Hiszen ez az! A derék és kedves embert mindenki szereti, ön is szereti, magam is ked­velem, a sajtó pedig egyenesen imádja. A sajtó külön az ő kedvéért kitalálta a nyári kritika műfaját, mely — köztünk szólva — a legvé­resebb önirónia, melyet okos emberek valaha produkáltak. Teszek egy közvetítő indítványt, polgár­­mester uram! Van a városligetben még egy nagyon derék és kedves ember, a­kit mind­annyian ugyancsak nagyon szeretünk: Serák úr, az állatkerti igazgató. Ez az új évek hosszú során keresztül bebizonyította, hogy állatkert vezetése nem neki való foglalkozás. A­mit ő odakünn mű­vel, az Moliére tollára méltó kac­agtató bohózat-humor. Viszont Béld apa nagyszabású állatkertet installált a múzsa városligeti kápolnájában . .. Hogy volna, ha hivatást cseréltetnénk a két úrral? Nos ? Azt hiszem, az ötlet megfontolást érde­melne. Alattvalói hódolattal: a rotáczi és anyós. 1904. július 71 amerikában. — Hja, — mondotta barátom, a ki érkezett vissza a st.-louisi kiállításról — Amerikába menni érdemes, sőt Amerikába menni muszáj. Maga az út is keresztül az óczeánon isteni. Hat napig tar­tott. Barátom, hat napig a tengeren! Képzelhe­ted, micsoda isteni állapot. •— Nem untad magad? — Dehogy, egész utón alsóztunk. — Az más. Hát a tengeri betegség? — Olyan nincs. Egész utón cognacoztunk. Hamburgtól New-Yorkig be voltunk rúgva. — Az is más. No aztán New­ York. — Hát voltaképpen látnivaló nincs ott sok, de mégis, az óriási forgalom! Majd el­gázoltak. S három órába tartott, míg el tud­tuk érni azt a magyar csárdát, a­hol birka­paprikást kapni. Hej, ha tudnád, milyen égi érzemény az, ha az ember ezer mértföldre utazik, míg birkapaprikáshoz jut. Nem is ettünk egyebet New-Yorkban, mint birkapaprikást. — Hát az a St.-Louis milyen messze van még onnan ? — Olyan, mint ide London. Lene nagy or­szág az az Amerika. De az igazat szólva, Buda­pesttől New-Yorkig nem sajnáltam az utat, de New-Yorktól St.-Louisig sajnáltam. Voltaképpen igazi amerikai humbug az a kiállítás. Komisz­ürá­­hus, méregdrága pancsolt bor és rengeteg drága rossz szivarok. Egészen másképp képzeltem St.­­Louist. — Voltak ott magyarok is? — Hogy voltak-e? Nem is beszéltem más­sal, csak honfitársakkal. Az egyik elvezetett egy kis fogadóba, ott gyülekeznek össze a magyarok. Olyanok voltunk, mintha csak Pesten a Hatvani­nál ültünk volna. Persze, paprikás ételnek a szaga sem ütötte meg az orrunkat. — Hát milyenek az amerikai asszonyok ? — Voltaképpen rájuk se néztem. Hanem egy kávéházban, közel a kiállításhoz, három pinczér­­leány szolgált Szabadkáról. Ezeknek udvarolt az egész magyarság, még pedig sikerrel. — És a kiállítás? — A kiállítás ? Olyan mint, a többi. Egyszer végigmentem rajta, megnéztem, hogy a magyar osztályon ott-e a magyar fölirás, ezzel punktum. A világkiállításokon a legunalmasabb a kiállítás. — És meddig voltál St.­Louisban ? — Csak a­meddig a sajtókongresszus kezdő­dött. Barátom, ezért is kár volt. A szuezig yan­­keelt egy pohár borral sem kínáltak meg, annál kevésbé volt szó bankettről. Visszamentem Ne­w­ Yorkba a birkapaprikáshoz s valóban örülök, hogy az újvilággal megismerkedtem, mondhatom, ala­posan. Cras. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS AZ UJSÁG független politikai napilapra. 1904 julius hó 1-ével uj előfizetést nyitot­tunk lapunkra. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: A magyar korona országaiba, Ausztriába és a meg­­szállott tartományokba. Egy hónapra ... 2 kor.40 fill. Negyedévre...... 7 kor. — fill. Félévre ........... 84 kor. — fill. Egész évre...... 28 kor. — fill. Az Újság gyönyörű ajándékára, Mikszáth „Az én kortársaim“ czimű pazar kidaltású albumára igényt tarthat mindenki, a rá Az Újság­ra egy félévre egyszerre, vagy kötelezőleg egy félévre negyedévenként, vagy havonként fizet elő.

Next