Az Ujság, 1904. július/1 (2. évfolyam, 181-195. szám)
1904-07-07 / 187. szám
6 képviselő és rendőr. — Lengyel Zoltán mentelmi ügye. — A képviselőimé mentelmi bizottsága ma délután 5 órakor Szivák Imre elnöklete alatt tartott ülésében folytatta Lengyel Zoltán képviselő mentelmi ügyében a tanúkihallgatásokat. Elnök az ülést megnyitván, Lengyel Zoltán újabb tanúknak bejelenti a következőket: Hetser Gyula, Soltz Izidor és Kis Oszkár, ezután kezdetét vette a tanúkihallgatás. Először kihallgatták Halmai Elemért, aki azt hallotta, hogy a bekisérési parancs Rudnay főkapitány részéről adatott. A czivakodás és bekisérési parancs egy percz alatt történt, azt nem hallotta és nem látta, hogy Lengyel meg akarta volna akadályozni Rogo bekisérését, azt azonban látta, hogy Lengyel és Schmidt felügyelő erősen összetűztek, de hogy mi volt a veszekedés tárgya, azt nem tudja. A hangulat a közönségnél nagyon izgatott volt. Purjesz Lajos, a Független Magyarország munkatársa: Kocsin ment Lengyellel, a mikor látták a rendőröket Rogót kísérni, ki ártatlanságát állította. Lengyelleszállt a kocsiról, kérdezte a rendőröket számuk iránt és midőn a rendőrök felhivták Lengyelt, hogy ne avatkozzon a hivatalos cselekménybe, Lengyel azt felelte, hogy ő törvényhozó. Egyébként Lengyel sem szóval, sem tettel nem avatkozott a hivatalos cselekménybe. Tarján Vilmos, a Magyar Hírlap munkatársa : A bekisérés körülményeiről nincsen tudomása, de a bekisérés után a rendőrségi palotában hallotta, hogy Lengyel azt állította, miszerint a rendőröket nem bántotta, Schmidt erre azt felelte volt, hogy ez nem igaz. A főkapitány azután a hivatalos helyiségből eltávolította a hírlapírókat és később neki, tanúnak azt mondta a főkapitány, miszerint nem tudta, hogy a bekísért személy Lengyel. A többi megidézett tanuk nem jelentek meg. A bizottság ezután elrendeli az újabban bejelentett tanuk kihallgatását. Wilhelm Gyula biztosítási társulati felügyelő maga jelentkezett vallomástételre. Hallotta, hogy Lengyel a Rogót kisérő rendőrök számát kérdezte, hallotta, hogy összetűzött Lengyel Schmidt felügyelővel és hallotta, hogy Rudnay főkapitány Lengyel bekisérését elrendelte. A dolog két percz alatt történt. Lengyel egyébként nem avatkozott a rendőri eljárásba. Hallotta, hogy szóváltás volt Schmidt és Lengyel között, de annak tartalmát nem tudja, csak azt hallotta, hogy Lengyel a rendőrök számait kérdezte. Tanú kéri tanúköltségei megállapítását, mit azonban a bizottság fedezeti alap hiányában nem teljesíthetett. Kis Oszkár magánhivatalnok hallotta, hogy Lengyel a kisérő rendőrökre kiáltott: Miért kísérik azt az embert ? Hallotta, hogy Lengyel és Schmidt felügyelő összetűztek és hallotta, hogy Rudnay főkapitány elrendelte Lengyel bekisérését. Lengyel egyébként nem avatkozott a hivatalos cselekménybe. Soltz Izidor szabómester azt hallotta, hogy a rendőrök erővel hurczolták Lengyel képviselőt. Heiser Gyula segédjegyző hallotta, hogy Lengyel a rendőrök számát kérdezte és hogy arra hivatkozott, miszerint törvényhozó. Azután látta, hogy Lengyelt is bekísérték. Lengyel Zoltán kéri meg Perczel Mór kihallgatását. Elnök konstatálja, hogy Perczel Mór nála jelentkezett és előadta, hogy kapott idézést, de nem kíván vallani. Lengyel Zoltán ismétli korábbi vallomását és azt mondja, hogy a rendőrök vallomása összebeszélés eredménye. Ezután a vizsgálati és bizonyítási eljárás befejezettnek nyilváníttatván, tanácskozás után a bizottság többsége kimondja, hogy ez esetben és pedig úgy Lengyel Zoltánnal, valamint Zboray Miklóssal szemben nem forog fenn a mentelmi jog sértése. Olay és Szatmári különvéleményt adnak oly értelemben, hogy a rendőrség eljárása Lengyel mentelmi jogának megsértését képezi. AZ ÚJSÁG Névtelen levelek. Halmos polgármester úrnak. Mélyen tisztelt uram, Budapestnek tudvalevőleg az a baja, hogy az emberek itt átlag nagyon kedvesek és derekak. A derék és kedves embert mindenki szereti és akit szeretnek, annak sok minden van megengedve. Budapesten tehát sok minden van megengedve, mondhatnám: minden meg van engedve. Ha valamelyik kedves és derék emberünk eladná a Szent István palástját, akkor a barátai — és ki nem volna barátja ? — azt mondanák: Nem jól tette, de azért ne bántsuk szegényt, hisz olyan derék és kedves ember! Egy nagyon derék és nagyon kedves emberünkről szól megint az ének Polgármester uram, látta ön már a Hét Slézingert ? Ha látta, akkor bizonyára úgy látta, hogy egy órával későbben érkezett a színkörbe és egy órával korábban ment el onnan. Utána megvacsorázott valamelyik nyári vendéglőben, mindenesetre kellemes társaságban. Ha már most a Hét Slézinger-ről van szó, ön visszagondol egy kellemes estéjére és azt mondja: Hülye dolog, de mulatságos. Ilyennek is kell lenni. Jól van! Nekem a Slézingerek mint olyanok ellen igazán nincs kifogásom. Eszembe jut azonban, hogy a székesfőváros évi tizenkétezer koronával szubvencionálja a Slézinger-színházat. Ez a színház állandóan csak színdarabokat játszik, a székesfőváros tehát eldicsekedhetik vele, hogy ezt a műfajt ő tartja fenn a maga pénzén. Egyszóval sem mondom, hogy a fővárosnak kötelessége volna, hogy a szalmaözvegyek esti szórakozásáról gondoskodjék. Megteszi ezt a magánvállalkozás is. Ha azonban a főváros beleártja magát a dologba, akkor kötelezők rá nézve azok a bizonyos szempontok, melyeknek bővebb fejtegetésébe most nem akarok belemenni, melyek azonban egy európai nagyvárost télen-nyáron, éjjel-nappal mindig köteleznek. Miféle szempontok vezették várjon a polgármester urat és a nemes tanácsot, midőn megajándékozták a székesfőváros közönségét a Slézinger-műfajjal ? Művészeti szempontok? Irodalmiak? Kulturálisok? Vagy az európai jóízlés szempontjai? Ugye, jobb lesz, ha erről nem beszélünk, mert könnyű szerrel be tudnám bizonyítani, hogy a főváros a városligeti színkörben egyenesen irodalom- és művészetellenes politikát követ, midőn a maga pénzén melegágyat teremt az analfabétaságnak és megakadályozza az épkézlábú pesti bohózat keletkezését. Ön most alkalmasint azt gondolja magában: Minek bántja ez a kellemetlen asszonyság szegény Feld papát, mikor az olyan derék és kedves ember ! ? Hiszen ez az! A derék és kedves embert mindenki szereti, ön is szereti, magam is kedvelem, a sajtó pedig egyenesen imádja. A sajtó külön az ő kedvéért kitalálta a nyári kritika műfaját, mely — köztünk szólva — a legvéresebb önirónia, melyet okos emberek valaha produkáltak. Teszek egy közvetítő indítványt, polgármester uram! Van a városligetben még egy nagyon derék és kedves ember, akit mindannyian ugyancsak nagyon szeretünk: Serák úr, az állatkerti igazgató. Ez az új évek hosszú során keresztül bebizonyította, hogy állatkert vezetése nem neki való foglalkozás. Amit ő odakünn művel, az Moliére tollára méltó kacagtató bohózat-humor. Viszont Béld apa nagyszabású állatkertet installált a múzsa városligeti kápolnájában . .. Hogy volna, ha hivatást cseréltetnénk a két úrral? Nos ? Azt hiszem, az ötlet megfontolást érdemelne. Alattvalói hódolattal: a rotáczi és anyós. 1904. július 71 amerikában. — Hja, — mondotta barátom, a ki érkezett vissza a st.-louisi kiállításról — Amerikába menni érdemes, sőt Amerikába menni muszáj. Maga az út is keresztül az óczeánon isteni. Hat napig tartott. Barátom, hat napig a tengeren! Képzelheted, micsoda isteni állapot. •— Nem untad magad? — Dehogy, egész utón alsóztunk. — Az más. Hát a tengeri betegség? — Olyan nincs. Egész utón cognacoztunk. Hamburgtól New-Yorkig be voltunk rúgva. — Az is más. No aztán New York. — Hát voltaképpen látnivaló nincs ott sok, de mégis, az óriási forgalom! Majd elgázoltak. S három órába tartott, míg el tudtuk érni azt a magyar csárdát, ahol birkapaprikást kapni. Hej, ha tudnád, milyen égi érzemény az, ha az ember ezer mértföldre utazik, míg birkapaprikáshoz jut. Nem is ettünk egyebet New-Yorkban, mint birkapaprikást. — Hát az a St.-Louis milyen messze van még onnan ? — Olyan, mint ide London. Lene nagy ország az az Amerika. De az igazat szólva, Budapesttől New-Yorkig nem sajnáltam az utat, de New-Yorktól St.-Louisig sajnáltam. Voltaképpen igazi amerikai humbug az a kiállítás. Komiszüráhus, méregdrága pancsolt bor és rengeteg drága rossz szivarok. Egészen másképp képzeltem St.Louist. — Voltak ott magyarok is? — Hogy voltak-e? Nem is beszéltem mással, csak honfitársakkal. Az egyik elvezetett egy kis fogadóba, ott gyülekeznek össze a magyarok. Olyanok voltunk, mintha csak Pesten a Hatvaninál ültünk volna. Persze, paprikás ételnek a szaga sem ütötte meg az orrunkat. — Hát milyenek az amerikai asszonyok ? — Voltaképpen rájuk se néztem. Hanem egy kávéházban, közel a kiállításhoz, három pinczérleány szolgált Szabadkáról. Ezeknek udvarolt az egész magyarság, még pedig sikerrel. — És a kiállítás? — A kiállítás ? Olyan mint, a többi. Egyszer végigmentem rajta, megnéztem, hogy a magyar osztályon ott-e a magyar fölirás, ezzel punktum. A világkiállításokon a legunalmasabb a kiállítás. — És meddig voltál St.Louisban ? — Csak ameddig a sajtókongresszus kezdődött. Barátom, ezért is kár volt. A szuezig yankeelt egy pohár borral sem kínáltak meg, annál kevésbé volt szó bankettről. Visszamentem New Yorkba a birkapaprikáshoz s valóban örülök, hogy az újvilággal megismerkedtem, mondhatom, alaposan. Cras. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS AZ UJSÁG független politikai napilapra. 1904 julius hó 1-ével uj előfizetést nyitottunk lapunkra. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: A magyar korona országaiba, Ausztriába és a megszállott tartományokba. Egy hónapra ... 2 kor.40 fill. Negyedévre...... 7 kor. — fill. Félévre ........... 84 kor. — fill. Egész évre...... 28 kor. — fill. Az Újság gyönyörű ajándékára, Mikszáth „Az én kortársaim“ czimű pazar kidaltású albumára igényt tarthat mindenki, a rá Az Újságra egy félévre egyszerre, vagy kötelezőleg egy félévre negyedévenként, vagy havonként fizet elő.