Békés Megyei Népújság, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-16 / 294. szám
! KOROSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Kos Károly 90 éves romániai magyar szakemi élet egyik igen jelentős, nagy életművet létrehovásó alkotóját köszöntjük születésének 90. évfordulója alkalmából. A magyar olvasó — a színházlátogató is — ismeri a nevét, bemutatni nem kell az idős mestert, de hadd idézzük bevezetésképpen pályatársának, Balogh Edgárnak a szavait, aki ekképpen ír róla: „Ha felállítanék a romániai magyar nemzetiség valamelyes képletét, melyben meghatározóként kell szerepelnie tájnak és hagyománynak, együttélésnek és reál meg humán szakmaiságnak, minden társadalmi tényezőnek, nyelvi és művelődési öszszefüggésnek és előre mutató korszerűségnek (hogy úgy mondjuk modernségnek), s az egészet egy személybe gyúrnék, és úgy villantanék fel életideálul, megkapnák bizonyára az időtlen alkotót, aki önmagát barkácsolva közösséget teremt maga köré, s elválaszt és vonz, mint a mágnes. Hát ez a bonyolultságában is egyszerű képlet, a valóság inkarnációja, mely egyben újjá is varázsolja magának a 'Valóságot, ez a lényegünkké kitalált és megtalált ember: Sós Károly”. Nem írónak készült ■— amint szép emlékezésében az Én és az írásban olvashatjuk —, hanem építésznek. Szakmájában harmincéves kora után már ismert és jelentékeny volt; középületek terveit alkotta meg, sokat utazott Keleten és Nyugaton, műveiben a székely népművészet legértékesebb hagyományait érvényesítette kora felfogásában, saját építészi nyelvén. Imikéban Erdélyről, Erdély népeinek múltjáról és történelméről, hagyományok, szokások értelmezéséről. Ekkori könyvei — Erdélyország népének művészetéről, A régi Kalotaszeg, A lakóház művészete. Erdély kövei — szépen író szakírót mutattak, aki az egyetemes emberi művelődés nagy alkotásait élményként élte át, magáévá tette, s új épületekben kívánta kifejezni. Kós Károly nyugtalan szerepének azonban kevés volt az építészi kifejezés; más megnyilatkozási formákat is keresett. Ezt elsősorban az író hivatásban találta meg. Történelmi érdemei vannak a két háború közötti erdélyi magyar szellemi élet megszervezésében; igazgatója volt az Erdélyi Szépmíves Céhnek, szerkesztője a Helikonnak, s mint főiskolai tanár azon munkálkodott, hogy minél több nagy felkészültségű művelt emberrel gazdagítsa a hazáját Igen elismerő kritikai visszhangot váltott ki — harminchat éves korában — első szépirodalmi műve, A Varjú nemzetség drámai szűkszavúsága, tömörsége, tiszta, veretes beszéde, s lírája. Ég sorra követték egymást szépirodalmi alkotásai, novellák, lírai jegyzetek, írók, költők arcai, találkozások emlékei, s az egyik legfontosabb munkája, az István királyról szóló nagy regény, amelyben azt igyekszik ábrázolni, miként nőtt fel István azokhoz a feladatokhoz, amelyeket meg kellett oldania, miként vált alkalmassá a rá mért történelmi szerepre. S a Budai Nagy Antal históriája, 1932-ből, amelyben a parasztfelkelés vezérének állít emléket, s amelyet az elmúlt évtizedben a magyar nézők is láthattak — Szegeden például, a szabadtéri játékok alkalmából — életre kelni. A szépíró politikus is volt: a második világháború után, sőt már a megpróbáltatások esztendeiben közös alapra helyezkedett a békepártiakkal és a felszabaduláskor teljes odaadással kapcsolódott a demokratikus Romániáért küzdő arcvonalhoz. Kiterjedt, sokoldalú életmű, nagy pálya a kilencvenéves Kós Károlyé. Alkotásai közül, a mai magyar olvasó számára, elsősorban azok a fontosak, amelyeket mint szépíró adott a korának. Becsüljük, tiszteljük sok munkájáért, nehéz küzdelmeiért. r. k osinka István Gátor sőbb kezdett, — elsősor Papp György Sertéssel? Megjelent a Bibliotheca Bekeverni* 90 kötetes Justh Zsigmond parasztszínháza csokonai százéves kérdésére — hogy csak kanásznak termett-e a magyar paraszt — felett „nem”-mel a mű’ század kilencvenes éveiben a szenttornyai író-földesúr, Justh Zsigmond. Ady később versbe írt lázadó keserűségének — amit a káromkodásba fúlt hortobágyi poéta sorsán érzett — okát igyekezett már jó néhány esztendővel korábban legalább részlegesen megszüntetni nálunk egyedülálló, Európában is ritka parasztszínházává. Ahol a föld addig kiszipolyozott, elhanyagolt életű népével igyekezett valami szebbet teremteni; a játszók s a nézők mindennapjaiba belopni a művészetet; a birtokán dolgozó parasztokkal játszatni görög klasszikusokat, Shakespeare-t, Moliére-t Egy magát a saját korában kényelmetlenül érző, testben gyenge, jó szándékú, gondolkodásban , annál lángolóbb hevű arisztokrata kísérlete volt ez a gyenge lobbanás az első aratósztrájkok, a földmunkások első energikus szervezkedéseinek tüze mellett De mégis fény, melegítő tűz a szenttornyai pusztán Aminek látásáért külföldről utaztak barátai Justh birtokára, aminek pontos leírásáért órákon át zötykölődött vonaton, kocsin a kor nem egy hazai riportere. Nekik inkább szenzáció volt, hogy Molnár Józsefné, Czombos Jani, Rajki István klasszikus francia színdarab alakjait személyesítik meg. Justhnak a szenzációnál jóval több: parasztbarátaiba vetett feltétlen hitének megvalósulása, csak a művészet terén megvívandó társadalmi reformjának különös kísérlete; az utókornak pedig: egy tehetséges író és művelt földbirtokos emberséges indullatú, egy kisebb közösségnek valóban sokat adó, másoknak is példát jelentő próbálkozása a maga és a környék parasztjainak kultúráhig önmegvalósítására. Ezzel a szemmel, igényi nyel válogatta s rendezte sajtó alá a dr. Papp János szerkesztette Bibliotheca Bekesiensis sorozat 9. kötetének anyagát Beck Zoltán. Justh születésének 110., a parasztszínház működésének 80. évfordulója teszi a könyv megjelenését időszerűvé s ezért olvashatjuk különös örömmel Justh emlékezéseit, kortársai róma és szenttornyai birtokáról, parasztszínészeiről szóló írásait, valammint kuriózumképpen a " színház létrehozójának három miniatűr jelenetét, az alkotó tiszta szándékának és népszemlélete naivitásának pontos bizonyítékait" A Justh Zsigmond paraszti színháza, a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola, valamint az Orosházi városi Tanács kiadásában az iskola nyomdaipari szakközépiskolás tanulóinak igényes, szép külsejű vizsgamunkájaként jelent meg. MTF) A Postás Szimfonikus Zenekar hangversenye a Jókai Színházban Hétfőnte Békéscsabán, az Országos Filharmónia III. koncertjén a Postás Szimfonikus Zenekar Beethoven-hangversenyét hallottuk. Műsorukon az Egmonti nyitány, az Esz-dúr zongoraverseny és a VII. szimfónia szerepelt, Dobrin Petkov, a Bolgár Állami Hangversenyzenekar vezető karnagya vezényletével és Nikolaj Evrov bolgár zongoraművész közreműködésével- A hangversenyt nagy várakozás előzte meg, mivel a legutóbb hallott Bolgár Ifjúsági Kamarazenekar csodálatos koncertje igen magasra állította a mércét. Sajnos, várakozásunk ezen az esten nem nyert kielégítést. A közismert és igen népszerű Egmonti nyitányt számtalan jobbnál jobb előadásban ismeri a közönség, tehát tökéleteset kell nyújtani az előadóknak, ha műsorukra tűzik. A Postás Szimfonikus Zenekar messze elmaradt a tökéletestől. Bántó egyenetlenségek, intonációs bizonytalanságok már a lassú bevezetésben jelentkeztek, és később sem sikerült teljesen kiküszöbölni azokat. Az intonációs labilitás még jobban kiütközött az Esz-dúr zongoraversenyben, ahol jelentős szólisztikus szerep jut a fúvósoknak. A szólistát valóban csak kísérte a zenekar, nem tudott egyenrangú partnerként felzárkózni a kiváló Nikolaj Evrovhoz, aki ragyogó pianista. Kivételes muzikalitását különösen a versenymű megindítóan bensőséges második tételében csodálhattuk meg. Kár, hogy a zongora nem alkalmas koncertek előadására. Hangja kicsi, a dinamikai árnyalatokat csak nagy erőfeszítések árán lehet megközelítően kihozni belőle. Befejezésül a VII. szimfóniát játszotta a zenekar. A műveit legtalálóbban talán Richard Wagner jellemezte, amikor a tánc apoteózisának nevezte azt. Valóban féktelen szilajság, robbanásig fokozódó feszültségek, viharos lendület, fergeteges jókedv, életöröm jellemzi a művet. A zenekar kissé fáradtan muzsikált, csak helyenként érezhettük előadásukban a beethoveni erőt. A vonósok meglehetősen kimérten játszottak. A lassú részeknél feltűnően tartózkodtak a lábra tótól. Hangjuk fénytelen, helyenként bántóan éles volt. Dobrin Petkov karmester mindent megtett a művek megfelelő megszólaltatásáért, nagy átéléssel, szuggesztív erővel próbálta az együttest felrázni, de ez csak néha sikerült neki. Valószínű, hogy kevés próbával kellett a koncertre vállalkoznia, mivel kiváló formálókészségét, zenei gondolatait a zenekar csak részben tudta átvenni. A Postás Szimfonikus Zenekart már régóta ismerjük, tudjuk, hogy kiváló együttes, tagjai hivatásos muzsikusok. Hétfői koncertjük azonbancsalódást okozott, sokkal többet vártunk tőlük. Lejátszották szólamaikat, a zenével azonban adósak maradtak. Marton György 1 Karácsonyi emlék Kéry ®y«í® « Szél mar belém, arcomba vágja a havat « a csikorgó tél felidéz egy karácsonyi falovat a fa alatt..A gyermekkorból visszanéz, faggat a begyalogolt útról, amit megtettem nélküle. Lábam perzselte a homok, • felmarta sok vad, éles inda, bakancsom tört üszkös sebet, lépésem nem hagyott Bvotnot,j ötven év hosszú volt az út s elvesztettem sok háborút, nem ta «idom ez » való. oo.megsirat a régi faló." .