Békés Megyei Hírlap, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-202. szám)

1996-08-02 / 180. szám

Öttagú rendő­rdelegáció járt Lengyelországban, vendéglátóik rendő­rök voltak. (III. oldal) Havonta kétszáz körüli a kerékpárlopások száma megyénkben. (III. oldal) Kerékpár-keringő Walbrzycban jártak Bűn­ TÉNYEK Szivattyút akartak lopni.(cs) Gádoroson jú­lius 21-én éjjel az egyik felújítás alatt lévő tanyából szivattyút akartak ellopni. A látoga­tók üres kézzel távoztak, de kerékpárjukat a helyszínen hagyták. Mint kiderült, H. R. és a fiatalkorú L. I. volt az elkövető. Elkötötték, (és) Orosházán egy Ford Tranzit mikrobusz parkolt a kőolajkutató vállalat gépkocsivezetőjének háza előtt. Amikor az apa elment dolgozni, fia barátaival kölcsön­vette az indítókulcsot és elkötötte a négykere­kűt. Természetesen se jogosítvánnyal, se vezetői gyakorlattal nem rendelkezett az al­kalmi pilóta. A mikrobusz annak rendje és módja szerint össze is törött. Rugdalózott. (cs) Az orosházi hajléktalan­­szállóra riasztották a rend őreit július 24-én. Az egyik lakó, S. Z. úgy gondolta, megregu­­lázza társait. A pofonosztó nagyon feldühö­dött, amikor meglátta a rendőröket, ennek köszönhetően úgy belerúgott a járőrautóba, hogy abban 10 ezer forint kár keletkezett. „Dohány” helyett. (r) A remélt készpénz he­lyett szó szerint dohányra lelt a betörő a minap a gyomaendrődi Jóbarát vendéglő páncélka­zettájában. Az ismeretlen nem kis fizikai erővel férkőzött hozzá a vendéglő befalazott kazettájához. A benne őrzött cigaretták értéke tízezer forint. Bringa­ fék. (r) Szarvason a főút szélén felfes­tett kerékpársáv helyett egyre több kerékpáros közlekedik a járdán. A gyalogosok közt szla­­lomozó biciklisták megfékezésére a rend­őrség határozott lépésre szánta el magát. A járdán kerekezőket a jövőben feljelentik sza­­bálysértésért. A lakatlan ingatlanok csábítása. (cs) Itt a nyaralások, családi kiruccanások ideje. Sokan nem is gondolják végig, mennyi veszély lesel­kedik értékeikre, ingatlanaik mennyire csábí­tóak a tolvajok számára, ha az elhagyatottság kiderül. Márpedig kiderül, mert a telefont na­pokig, hetekig nem veszi fel senki, a lakás körül nincs mozgás, a postaládát nem üríti senki. Ilyenkor a tolvajok felhatalmazva érzik magukat arra, hogy körülnézzenek a házban. Természetesen ha már ott járnak, nem is tá­voznak üres kézzel. Orosházán és környékén hasonló esetek kapcsán az utóbbi időkben dunna, kristálycu­kor, gázrezsó és még ki tudja, mi minden cserélt gazdát. A rendőrség kéri a lakosságot, a porták, házak, tanyák felügyeletét szervezzék meg, a szomszéd értékeire is figyeljenek oda, hiszen soha nem lehet tudni, ki lesz a következő károsult. A közöny, a szemlesütés pedig senkit nem segít. Szolgálatban sportosan öltözöm, máskor felveszem a tűsarkú cipőt is...vallja magáról Fehér Andrea nyomozó. (II. oldal) Törzszászlós tűsarkúban Nem árt ha tudjuk Hogyan és miért igazoltatnak a rendőrök? Bizonyára sokan tudják, de talán még többen nem, hogy ha a rendőr például felvilágosítást kér bárme­lyik magyar állampolgártól, arra kötelező válaszolni. A jogszabály szerint a rendőr feladata teljesítése érdekében bárkitől kérdezhet, akiről feltehető, hogy a feladattal összefüggő információval rendel­kezik. A kérdezés idejére az érintett személy feltartóztatható, de az információ megszerzése érdekében fizikai kényszer nem alkalmazható.Tehát törvény szabályozza a rendőr feladatait, de ugyanez a törvény nekünk állam­polgároknak meghatározza a viselkedésünket. Mielőtt ismertet­nénk a talán legnagyobb számban megtörténő rendőri intézkedések­nek a szabályait, előrebocsátjuk, hogy a rendőr nem saját szórakoz­tatására teszi mind­azt, amit tesz és ahogy teszi, ilyenkor, hanem embertársai biztonsága érdekében. Igazoltatás: A rendőr a feladata ellátá­sa során igazoltathatja azt, akinek a személyazonosságát meg kell állapí­tania. Az igazoltatott köteles a sze­mélyazonosító adatait hitelt érdemlő­en igazolni. A személyazonosság iga­zolására elsősorban a személyi iga­zolvány szolgál, elfogadható továbbá minden olyan okmány, amelyből az igazoltatott kiléte hitelt érdemlően megállapítható. A rendőr az általa is­mert, vagy más jelenlévő ismert kilétű személy közlését is elfogadhatja iga­zolásként. Az igazoltatás megtagadása esetén az igazoltatott e célból feltartóztatha­tó, az igazoltatás sikertelensége ese­tén előállítható, és a személyazonos­ság megállapítása érdekében az iga­zoltatástól ujjnyomat vehető, fény­­képfelvétel készíthető, továbbá külső testi jegyek észlelés és mérés alapján rögzíthetők. Az igazoltatás csak a személyazo­nosság megállapításához szükséges ideig tarthat. Az igazoltatottal az iga­zolást követően kérelmére közölni kell az igazoltatás okát, kivéve, ha az a közbiztonság érdekét veszélyezteti. A rendőr az igazoltatott személy ruházatát, járművét átvizsgálhatja, ha azt a személyazonosság megállapítá­sa, a valószínű veszély elhárítása, bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésének gyanúja szükségessé teszi. A­kas Szökésben lévő fegyveressel a mások és a saját érdekükben is szigorúan lépnek fel a rendőrök FOTÓ: FAZEKAS LÁSZLÓ Borogatós történetek a Bokor utcában és a Nádas soron Békéscsabai kerítésszaggató Érdekes módon egyes balese­tek, bűncselekmények bizonyos időszakokban „halmozódnak”, pár napon keresztül ismét­lődnek. Ilyen volt néhány héttel ezelőtt a kerékpáros balesetek számának hirtelen megnöveke­dése, három halálos eset egybe­esése. Nemrégiben egy újabb je­lenség tűnt fel útjainkon: egy napon két kerítés is veszélybe került. Békéscsabán, a Bokor utcá­ban egy 22 éves rokkantnyugdí­jas fiatalember Lada típusú sze­mélygépkocsijával, ittas álla­potban „száguldozott” a meg­lehetősen rossz állapotú föld­úton. Nem tudta bevenni a közeledő kanyart, és kisodró­dott. Neki vágódott a szemben lévő kerítésnek, melyet kidön­­tött a gázórával együtt. Valószí­nűleg megijedt a szivárgó gáz­tól, mert azonnal továbbsietett — még azt sem nézte meg, hogy közben a rendszámtábláját a helyszínen felejtette. Ennek alapján a rendőrség könnyen azonosította, és egy óra múlva már vérvételre kísérték a békés­csabai kórházba. Még aznap éjfél után a Nádas soron ismerkedett valaki a kerí­téssel. M. M. 25 éves fiatalem­ber személyi igzolvány, jogosít­vány és bukósisak nélkül erősen ittas állapotban közlekedett egy MZ-típusú motorkerékpárral. Egyszer csak elvesztette ural­mát a jármű felett, és nekihajtott egy kerítésoszlopnak, majd fel­borult. Sérülései súlyosak, mint ahogy ittassága is az volt. Az ütközés pillanatában a KRESZ- nek mindösszesen hét szabályát szegte meg... A. Gy. Ez a kerítésszaggató Lada műve fotó:SUCH tamás

Next