Határszéli Ujság, 1914. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1914-01-05 / 1. szám
VII. évfolyam. Ungvár, 1914. január 5. 1. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR helyben házhoz szállítva, vidékre postán küldve: Egész évre ............ 8 K | Negyedévre ............ 2 K. Félévre ... . . 4 K | Egyes szám ...........10 f Külföldi előfizetéseknél a postabér megtérítését kérjük Hirdetések díjszabás szerint. — Nyilttér soronként 40 fülé A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. TELEFON 37. POLITIKAI HETILAP MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR. A SZERKESZTÉSÉRT A KIADÓ FELELŐS: FÖLDESI GYULA. Szerkesztőség: Szobránczi utca 17. sz. — Kiadóhivatal, Teleky utca 2 sz. LAPKIADÓTULAJDONOS: Az olvasókhoz. A „Határszéli Újság“ szerkesztéséért a mai naptól kezdve mások vállalják a felelősséget. Az a félesztendő, melyen át a „Határszéli Újság“ élén állani szerencsém volt, súlyos válságokkal volt teli a lap életében is. Válságokkal, miknek régtől fogvást lappangó csíráit az általános politikai helyzetből fakadó politikai bizonytalanság legalább is olyan mértékben élesztett, mint a remélt és számításba vett anyagi erőknek nyomasztóan szűkös volta. A legönzetlenebb, a legodaadóbb munkatársaknak érdemük szerint valójában meg sem hálálható támogatása dacára végtére is tisztán kellett állania előttem a bizonyosságnak, hogy a küzdelem kilátástalan. Feladtam hát a harcot, mit mások is helyemre állva újult erővel újra kezdenek. Szívemből kívánom nekik a sikert. Én pedig azzal veszek búcsút: feci quam potui, faciant meliora potentes. Ungvár, 1914. január 5. Dr. Bánó Vilmos: SZILÁNKOK. POLITIKAI ÚJÉV. Napsütéses verőfénnyel köszöntött be az 1914 év. A remények, a vágyak újabb korszakának hajnalát látjuk derengeni a komor 1913 év után. Béke kell a nemzetnek, Béke, amely a sok harc és viszálykodás nyomán kiapadt éltető forrást újból megnyitja, hogy abból uj gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális erőt merítsen. — A küzdő felek még kint állanak a porondon. Egyik sem enged- Pedig engedni kell mindkét félnek, mert nem a pártérdek, de a nemzet érdeke követeli a békés munkálkodást, a nyugodt fejlődést. — Ne az egyéni sértett hiúság és a fékevesztett gyűlölet irányítsa jobbjainak lelkét, hanem a megértés, az együttmunkálkodás a közös anya javára, kinek a szíve vérzik, a lelke sajog, ha látja, hogy fiai, a testvérek, egymás gyűlöletében, mikor egymást vélik megsebezni, megsebzik az anya szívét. Vissza kell térni a normális küzdelemhez! Készen kell állani a békére! És akkor boldog új esztendő virrad a magyarra. * A MOZIRÓL ÉS MÁS EGYÉBRŐL. Nagyon örvendünk a dolognak — a mozi Ungváron bevált, a mozi jó üzlet ez idő szerint. Lényegesen hozzájárult az üzlet menetének javulásához, hogy az üzlettárs révén a Korona nagy terme világítása ingyen áll a vállalkozók rendelkezésére. Amint mondottuk, örvendünk ha a szűkebb és tágabb értelemben vett vállalkozók megtalálják számításaikat, egyről azonban megfeledkeztek, hogy végeredményben ők is attól a közönségtől élnek , amelyet nem tudni mi okból semmibe sem vesznek. Várjon a közönséggel szemben nem tartják-e ildomtalanságnak azt az eljárást, itt-ott szórványosan , egyszer-kétszer előforduló, inkább jótékony célú mulatságok sikerét is megrontották azáltal, hogy a Korona nagytermét teljesen a mozi számára sajátították ki ? Hamarjában csak az Ungvári Dalárda szilveszteri mulatságát említjük meg, amely leszorult az ipartestület székházába. Egy kis előzékenység nem ártott volna meg a közönséggel szemben, annál is inkább, mert az az okos ember, aki tovább lát az orránál. A jövő hangja. Lidércnyomásként nehezedett ránk a szerencsétlen számú 1913-ik esztendő. Eltemettük! Kevesen siratják meg a szeretet könnyén át. Az elmúlt esztendővel szemben nem tarthatjuk meg az illemszabályt, hogy „de mortuis, nis nisi bene.“ Az öldöklés bölcsőjében ringott, vérben fürdött, égi csapásokban gyönyörködött és a betegségek viharmadaraival fenyegette meg az emberiséget: az 1913-ik év. Nemzetek tragédiája, népek epoperája, társadalmak harca, gazdaságok válsága hirdeti, hogy a letűnt esztendő végigszántott az emberiség történetében. Remegett az egész emberiség. Csodálatos remegés volt ez! A szívek összeszorultak egy vad félelemtől. A halál lehelletét érezte mindenki , az anyák remegtek, hiszen felnőtt fiaira leselkedett a halál. Az apák gondterhes felhők barázdáját hordták homlokukon, hiszen csapás-csapásra súlyosodott. Itt a szív reszketett, amott a gyomor követelte jogait. Itt az erőszakos halál és betegség réme, amott a nyomor sátánja incselkedett. Borzasztó mélységükben feltárultak a sebek, amelyek az emberiség testén rágódnak. A vad önzés és a kíméletet nem ismerő érdekpolip karjai közé került emberiség a fájdalmak súlya alatt feljajdult, megremegett. _ És a remegés nemzeteket, népeket, családokat és egyéneket temetett a romok alá. A romok megmaradtak és ki tudja, mennyi idő kell azok eltakarításához. Az emberiségnek egy újabb feladat jutott osztályrészül: az 1913-iki év romjainak eltakarítása. Még szerencsések azok az országok, s amelyek e földrengésszerű remegésben elég erőseknek mutatkoztak és nem engedték, hogy népük a testi halál romjai alá kerüljenek. Még mi magyarok elég szerencsések voltunk, hogy — bár szomszédunkban égtek a házak, pusztultak az emberek, a háború veszedelmeit elkerülhettük. Nem lehetünk eléggé hálásak azok iránt, akik e keserű poharat távoltartották megkínzott népünktől. Elkerültük az emberiséget gyötrő földrengés veszedelmét. De gondoskodtunk saját magunk arról, hogy a veszedelem réme közibénk lopózzék. Míg a nagy nemzetek idegsorvasztó figyelemmel kisérték a lejátszódó rémes tragédia minden jelenetét, addig mi, mint a tűzveszedelemben forgó ember megfeledkezve az igazi értékekről csak a kompótos üveget igyekszik megmenteni, a kicsinyes viszálykodásokban, egymás becstelenné tételében kerestünk zsongító szert a nagy idegkimerülés ellen. A késő utódok restelkedve fognak említést tenni a magyarság elmúlt esztendőbeli magatartásáról, tényeiről és viszálykodásáról. Szégyelni fogják, hogy voltak magyarok,, akik — midőn a nemzetek isteni tragédiáinak jelenetei miatt elfojtott lélekzettel lihegve kutatták az egyetemes nemzeti célok biztosítására és megvédésére szolgáló utakat, módokat, a bujósdit játszottak a kávéházak és a parlament között és gyermekded naivitással számolták kabátjuk gombján bemenjek, ne menjek? A nemzetek tragédiát, mi magyarok bohózatot játsztunk. És — mint a vándor színtársulatban, — még a drámai hősöket játszó személyzet is kénytelen volt beállani a bohózati személyzet körébe és játszották eleinte fanyalogva, majd mindjobban belemelegedve a bujósdit, meg a gimbelemgombolom stb. című bohózatokat. Miért kellett a nemzetnek a bohózatot végigszenvedni ? Volt-e a viszálykodásnak reális oka és volt-e nemzeti célja? A viszálykodásnak volt reális oka, a tényleg megsértett házszabályokban. De vájjon ok-e ez az ok? Nem! Ez az ok csak okozata volt annak az előző szerencsétlen viszálykodásnak, mely a nemzetet alkotó, munkálkodó erejében akadályozta meg erőszakosan. Ki kellett rántani az ország szekerét abból a kátyúból, amelybe az ország érdeke felé helyezett taktika vezette a parlamentet. Igen! A taktika volt a döntő és végső ok mindenben. Az, hogy az országnak vannak kielégítésre váró sürgős érdekei, amiktől egyének, családok, osztályok, tehát a nemzet existenciája függ, az mellékes! Fő a taktika! Márpedig amilyen erkölcstelen a nemzet javaival való panamázás, épen — olyan erkölcstelen a nemzet javaival való taktikázás. És volt-e célja a nagy viszálynak ? Célja mindenesetre volt. De vájjon tényleg egyetemes nemzeti cél volt-e? Ha egyetemes nemzeti célt szolgált volna a harc, úgy a nemzet bizonyára megnyilatkozott volna úgy, amint azt az 1904. évben tette. De a nemzet nyugodt, csöndes maradt. Nem kell annak megítéléséhez új választás, hogy a nemzet felzúdult-e a házszabályon tényleg elkövetett erőszakosság miatt, elég volt nyugodt szemmel és tár- Lapunk mai száma 8 oldal.