Határszéli Ujság, 1916. július-december (9. évfolyam, 27-53. szám)
1916-07-03 / 27. szám
IX. évfolyam, 27. szám Ungvár, 1916. július 3. POLITIKAI HETILAP MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR. Felelős szerkesztő: Lapkiadótulajdonos: Dr. TAHY ENDRE FÖLDESI GYULA Szerkesztőség: Szobránczi utca 17 sz. — Kiadóhivatal: Teleky-utca 5 sz. ELŐFIZETÉSI ÁR helyben házhoz szállítva, vidékre postán küldve. Egész évre................8 K Félévre.......................4 K Negyedévre...............2 K Egyes szám................10 I. Külföldi előfizetéseknél a postabér megtérítését kérjük Hirdetések díjszabás szerint. — Nyilttér sainkinl 40 f. A nyílttéri és hirdetési díjak előre fizetendők. TELEFON SZ: 37. A köztisztviselők segélyezésének ügye. Ma már nem kell külön bebizonyítani, hogy a háboru okozta jövedelemeltolódások legsúlyosabban a köztisztviselőket érintették. Amíg az ipar, kereskedelem és földgazdálkodás terén is vagyonok buktak el, vagy vagyonok keletkeztek, addig a köztisztviselői státus a földi javak e birkózását megkötött kézzel nézni volt kénytelen, mely megkötöttsége eredményezte az is, hogy a vagyonok e tornájában minden önző trükk, minden gáncsvetés a tehetetlenül kiszolgáltatott tisztviselők zsebének rovására érvényesült egyúttal és elsősorban. És nem kell külön bizonyítani azt sem, hogy ebben a tumultusban, ahol a vagyonszerzés láza gyakran a nagy időkhöz nem méltó visszás, sőt undort keltő alakot is öltött s ahol ez a láz a földi javakkal dolgozó szinte minden réteget megfogott, vagy kikezdett: a tisztviselők ma kettőzött jelentőségű hivatásukhoz valóban méltóan nézték le a versengést, miközben többet nélkülöztek mint bárki más és mégis zsorgalmasabban dolgoztak, mint bárki más. A napisajtó itt-ott a tisztviselők e magatartását hősiesnek nevezte el. Ahhoz, hogy a guruló aranyak után futók eszeveszett tömege között a saját nyomorúságának egyre fokozódó arányaival terhelten tiszta kézzel valaki megállhasson és hogy e kettős lelki presszió ellenére is a becsületes munkásság terén fokozott szorgalmat kifejteni valaki képes legyen, ahhoz a léleknek bizonyos fokú hősiessége valóban meg is kívántatik talán. Ám mi ezt a szép jelzőt a mai idők stilszerűsége által meghatározottan más, jobban megérdemelt irány felé hárítjuk s a tisztviselők magatartását egyszerűen kötelességnek nevezzük el. Kötelességnek, amit a nemzet ideáljaiért folyó nagy harcok közepette minden vezérszerepre, tehát példaadásra is hivatott egyénnek éreznie és végeznie kell. És úgy látjuk, ez a mély kötelességérzet nyilvánul meg abban az önmérsékletben is, amely a kívánságok arányainak beállításában s a kormányhoz fölterjesztett kérelmek tartalmában és hangjában érvényesült. Ennek megfelelőleg kormányunk is, mintha nemcsak a szükséget és a sürgősséget ismerte volna el, amikor az erről szóló javaslatnak a holnapi ülésre való benyújtását határozta el, hanem, mintha ezt a mély kötelességérzetet és önmérsékletet is honorálni kívánta volna azzal, hogy ennek a kérdésnek megoldását az időrend szempontjából a legégetőbb állami szükségleteknek is elébe helyezte. Az alanyi biztosítékok megvannak tehát arra, hogy az illetékes tényezőket a legmesszebb menő jóindulat és megértés mozgatja a kérdésnek minél kedvezőbb megoldása felé. . . . Tudjuk, hogy ez ma mit jelent. Tudjuk, hogy ez az állam teherbírásának határain kívül azoknak a céloknak figyelemmel kísérését is jelenti ma, amelyek a nemzet fenmaradása érdekében folyó nagy erőmérkőzéssel azonosak s tudjuk, hogy az ezenkívül eső bármily igények számadásainak a célokat hátráltatniuk egy pillanatra sem szabad. Tudjuk tehát, hogy a köztisztviselők helyzetének olyan arányokban való megjavítása, amilyen arányban a beszerzési források, a piac drágulása ezt meghatározná, nem lehet szó. Nem lehet szó pedig annak a minden érdeket átfogó legfőbb célnak, az állami és nemzeti létek biztonsága érdekében, amit a tisztviselők eddig is annyi önzetlenséggel szolgáltak, s amelyről tudják, hogy ez az ő létezésük alapjait is képezi. Ellenben szó esik és szó eshetik arról, hogy az utolsó segélyezési alapnak azóta nagyon elégtelennek bizonyult olyan arányú felemelése biztosíttassék, amely a rohamosan változó viszonyok közepette is a korlátok közt mozgó, egyszerű életmódot lehetővé tegye. A lényeg ez. S ha ez a részletek kidolgozása tekintetében is olyan megoldást nyerhet, hogy a nagyobb szükség arányosan is nagyobb segélyben részesülhet, ha tehát a családot fentartó, vagyontalan alkalmazott arányosan is többet kaphat, mint a nőtlen s ha ezzel szemben a hivatalok függelmi viszonyai is megóvatnak azáltal, hogy a családos alárendelt ne élvezhessen többet, mint a családdal nem biró magasabb .. .gy, vagy éppen főnök, akkor minden, e kérdéshez fűzhető érdek egyformán biztosítva lesz. A holnap meghozza mindezekre a feleletet és hisszük, hogy kielégítő feleletet. Kormányunk s az ország képviselői meg fogják találni a módját annak, hogy a köztisztviselőknek sok erőpróbát kiállott szorgalma és munkakedve ezzel is megóvassék. Boldizsár Boldizsár. Lapunk mai száma 4 oldal. Az orosz offenziva. Irta: Szigeti Rezső. A kishitű emberek természetrajzához tartozik, hogy pillanatok hatása alatt, szubjektív hangulatok szerint, a lényeget felolvasztva látszatos és felületes formakeretekben, hajtanak végre lélektani és logikai műveleteket, összehasonlítanak, következtetnek, konklúziókat vonnak s a végeredményt a maguk módja szerinti összegezésben szilárd igazságnak vallják. így tesznek egyesek most is, hogy az orosz, aki már régen leszámolt erejével s a mező gavallériájával még egyszer összeszedett néhány százezer vágóhídkészletet, faltörő kosnak használja az eleven húst és nekivadult utoljára — higgye el mindenki, legutoljára — határainknak. Aki azonban a tényeket, mint következtetésre alkalmas anyagot úgy mérlegeli, hogy nem a libabőrös hatásokat keresi, nem a gyáva és savanyú lelke szerint pillanatnyi szituációt ragadja ki a való tények komplexumából, hanem férfiasan és mathematikai ridegséggel oszt és szoroz , az másként látja a helyzetet s a végeredmény is másnak mutatkozik előtte. A hosszú háború sok mindenre megtanított eddig bennünket s ha valaki ma — két esztendő után — nem látja meg, hogy mi a nagy munkát befejeztük s a nagy tömegoffenzivák, melyek ittott megjelennek, csak egy-egy robbanásai a frontokon maradt lőporos hordóknak, melyeket az ellenség úgy puffogtat el, mint a dühös vadász a megmaradt patronjait, az hűtögesse idegeit csillapító priznitzekkel. Nem becsüljük le az orosz offenzívát! Jól tudjuk, hogy az a rettenetes tömegerő, amit a most felhajtott milliók képviselnek, a vasat is megolvasztja azon a helyen, ahol éppen az energiát kiizzadja magából. Éppen azért nincs min csodálkoznunk, ha a bukovinai fronton — véreinket kímélendő - hadvezetőségünk visszavette derék csapatainkat, biztosabb pozícióba. Ismerjük már a muszka stratégiát és vele együtt annak álhatatosságát és meddőségét. Állottunk mi már ennél keményebb fallangszal is szemben s az okos kivárás, a célszerű megőrlési rendszer, az „auslaufen lassen“ taktika mindig pompásan bevált és eredményeket is hozott. A nagy masina jobban is volt már olajozva, frisebb gőz is hajtotta, a masiniszták is válogatottak voltak — s mégis elfogyott az energiájuk és rendetlenül jössze-vissza csapkodó,lendítőkerékkel, szétpukkadt rezervoárral vánszorgott a henger vissza nagy Oroszországba. Varsó, Ivángorod, Breszt-Litovszk a megmondható, micsoda lerongyolt megtépett hadak nyavalyogtak az atyuskához vissza, emlegetvén a fene hengerelő masinát, mely a legtöbb helyütt a saját embereit hengerelte le, visszafelé gurulván.______________