Bolond Miska, 1861. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1861-01-06 / 1. szám
1-ső szám. Pest. Január 6. I§GI II. évfolyam. HETI NAPTÁR. Csütörtök, jan. 10. A jardin des plantesban egy sas huszonnégy sas fiút keltett ki a múlt héten. Hanem mi ez ahoz képest, hogy a magyar lapirodalom hetenként százezernél több sasfiút kelt ki, amit franciául „stempli“nek hinak. Péntek, jan. 11. Semmi se jó mi fél, a fél kenyér , ha a legjobb lisztből van is, kiszárad, s nem lehet jó izűen beleharapni. Szombat, jan. 12. Jobb körkben vitatkozás támad, hogy a megyegyűlésekre lehet a képviselőknek kardot venni — waffenpasz nélkül ? ! Megjelen minden vasárnap. Előfizetési dij januártól december végéig 6 ft. Januártól június végéig 3 ft. — Az előfizetés és minden reclamáció Emich Gusztáv kiadóhivatalába (Barátok tere 7. sz.) utasítandó. — A kéziratok Tóth Kálmánhoz (Lövész utcza 10. sz.) küldendők. HETI NAPTÁR Hétfő, jan. 7. A szónoklatok megkezdődnek , némely ember nem elégszik meg egy baklövéssel, hanem mikor csitítják, még rádupláz. Kedd, jan. 8. Stuttgartban egy 24 éves ősz embert— mint ritkaságot — mutogatnak. Nálunk 12 év alatt is mennyien megőszültek. Szerda, jan. 9. A régi hivatalnokokkal sokat vesztenek a borbélyok, mert a külföldi hivatalnokok nagyon használták őket; nem igen tudták magukat borotválni , másokat tudtak. Jámbor új évi kivonatok. Bolond Miskától. Januárus, farsang hava, Kezdődjenek el a nóták, Mi hallgassuk s énekeljük: Jó az isten, majd csak jót ád. Hanem ami azt illeti, Farsang hava február is, Ha már meg lesznek a nóták, Kezdődjék el majd a tánc is. A március hozza haza Mind az elment madarakat, Hozzon gólyát, vándor fecskét, S zugó búgó nagy darvakat. Szelíd legyen az április, Hadd járják a vizet, tavat, Csónakokkal, ladikokkal S hálózzák körül a halat.. Május hava jó kedv hava, Uj élete völgyön hegyen, Piros pünkösd hónapja is, Hát azért szép piros legyen. Júniusban s júliusban A gyümölcsök megérjenek, S mivel melegnek kell lenni, Hát legyen igazán meleg. Fejezze be augusztus Julius a mit megkezdett, S adjon erőt nekünk isten Elcsépelni a keresztet. Szeptember jó száraz legyen No mert nem is kell arra más, Hogy annál gyorsabban menjen Mindenféle takarodás. Október is legyen vig, jó, Hegyeken és hegyek alatt. Forrjon, forrjon, forrjon akkor, S a tarackok durrogjanak. És november tiszta legyen, De hogy ha hoz még is ködöt: Erős legyen, hogy csípje meg Az itt ott elmaradt tököt. És találja december hó A disznókat leforrázva, Adj’ isten, hogy tort üljenek Akkor minden magyar házba. A kinek nincs mája. (Elmeséli a honvédéletből: Bolond Miska.) Már sokszor disputáltam orvos barátaimmal arról, hogy vannak az emberi szervezetben aféle zuschlagok is, amik nélkül bátran megélhet a halandó. Soha sem hitték, én még mindig elbeszéltem a következő esetet, mely ha nem is valami nagyon humorisztikus, hanem mindenesetre elég regényes arra, hogy a nagy közönséget is érdekelje. Ha Dumas papa mondaná el, nem hinné senki, hanem én nekem m Majd csak elhiszik, főkép ha hozzáteszem, hogy én ezt az egész históriát tudományos szempontból s különösen annak kimutatására írom le, hogy az emberi belső szervezetben az a nehézkes májdarab és oly felesleges valami, mint a külső életben a finánc, vagy a zsandár; a nélkül bizony bátran megélhet az ember. 1849 nyarát egy alvidéki táborban töltöttük ; nem mint szerkesztő mondom én ezt a többesszámban, mert hát bizony nagyon sokan töltöttük azt ott s a többek közt egy rokonom is ott tölté, a kinek a neve abban különbözik az enyimtől, hogy előbb van benne a k, s aztán jön az s, az enyimben pedig előbb van az s, s aztán jön a k. Vagyok én M iska, az pedig Miksa. Már harminc nap nem ettünk egyebet Gulyáshúsnál. Harmincegyedik nap előáll egy orkos fiú s azt mondja, hogy ki nem állhatja ezt az egyformaságot, majd főz ő mára valamit. Főzött is az istenadta, hanem mikor enni kellett, megint csak gulyáshús jött ki belőle, így főzött a harminckettedik és a negyvenkettedik is. — Te Miska, mondja nekem egy nap Miksa — nagyon szeretnék én pulykapecsenyét enni. — Én is. — Tudod mit? — No. — Nem igen lesz ütközet egy pár hétig, kérjünk szabadságot és menjünk haza. — Nem bánom. Másnap megindultunk szépen, a magunk alkalmatosságával, jó két sárga lovon s egy bunyevácz kocsissal, aki valaha az apámnál béres volt s most ugyancsak megakarta mutatni, hogy ért ám ő a lovakhoz is. Este otthon voltunk s ettük a pulykapecsenyét, hozták nagy tálakban, jó fejes salátával. Hoztak volna — ha kérünk — talán griffi madarat is. Miksa harmadnapra nagyon megunhatta a pulykapecsenyét, mert egyszer csak előállt, hogy ő visszamegy a táborba, nem kell neki ez a nagyon békességes élet. Vissza is ment, én pedig otthon maradtam, a minél valóban okosabbat nem tettem még ebben az életben. A bunyevácz kocsis, aki elvitte, negyednapra visszajött, hanem gyalog s a kiállt félelmektől eltorzult képpel. — Hát az urad hol van ? — hát a lovak hova lettek ? — Minden oda van ! — felelé a jámbor kocsis s előadta a megtörtént szerencsétlenséget, a mint itt következik. Mig mi oda haza a pulykapecsenyét ettük, a tábor állást változtatott, s igy történt, hogy Miksa bizony az ellenség közé talált hajtatni; a tábor elején valami fegyelmezetlen csapatok lehettek, ezek csakhamar körfelvevők, elszedték a kocsiját, lovát, a kocsist, a ki tudott nyelvükön beszélni, útnak ereszték, Miksát pedig kiállították tíz lépésre s belelőttek vagy tizenketten. Nem volt okunk a kocsis elbeszélésében kétkedni, a ki mindig hű, becsületes ember volt, s a ki most könyek közt mondta el, hogy ura miként bukott el, az eperfa alatt egy kiáltással s többé meg nem mozdult. No mi aztán a családban gyászt öltöttünk s a bajai barátok olyan szép requiemet tartottak a megboldogultért, hogy a forradalom után valamennyit kihagyták a professzorságból. Én aztán a felső táborba mentem s három hónapig nem jöttem az alvidékre. Az utolsó levonulás alkalmával amint Szegeden járkálgatok, hát elém jön valami ismerős kuruc, kezében egy butélia tokajival. — Hát te hol jársz itt ? — kérdeztem az ismerőst.