Budapest, 1970. (8. évfolyam)
6. szám június - Láng Péter: A Horthy-korszak munkáskönyvtárai
Andor. Folyóiratokat, újságokat a népkönyvtárak nem szereztek be. Ma már nem kétséges, hogy e gyűjtemények fővárosunk kulturális életében nem töltöttek be számottevő szerepet. Üzemi könyvtárak A budapesti gyárak és üzemek könyvtári „befektetéseiről" viszonylag kevés adat maradt fenn. A szervezett munkásság szívesebben választotta ki olvasmányait szakszervezeteinek szabad légkörében, mint a gyári „munkáskaszinók" figyelő falai között. Rézier Gyula módszeres szociológiai vizsgálódásai nyomán egy 1000 munkást foglalkoztató textilgyár könyvtáráról készült gyorsfénykép. Helyszín a Kammer-gyár, az idő 1941. „A munkáskereset felhasználásáról folytatott nemzetközi vizsgálatok megállapították, hogy az átlagos munkáskeresetből az elsőrendű szükségletek kielégítése után semmi, vagy csak igen kevés marad a másodrendű, ún. kulturális szükségletek kielégítésére. Ezzel szemben ugyancsak köztudomású tény és mi magunk is megállapítottuk a Kammer-munkások kulturális viszonyaival foglalkozó fejezetben, hogy a munkások jó része nagy szomjúsággal viseltetik az értékesebb vagy kevésbé értékes kultúrjavak iránt. Sajnos ezeket a maga erejéből egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben képes elérni, tehát szüksége van szervezeteinek vagy munkaadóinak ebbeli segítségére" — írja a szerző. A gyár munkáskaszinója 1938-ban alakult meg, s ennek szerves része a mennyiségét tekintve nem jelentéktelen, 1200 könyvet tartalmazó könyvtár. Az állomány 80%%-a szépirodalom, 5% a kalandos műfajokat képviseli, s 15% az ismeretterjesztés szolgálatában áll. Az összeállítás tartalmi szempontjairól nincs adatunk, de forrásunk szerint Tamási Áront, Gárdonyit, Márai Sándort, Nyirő Józsefet, Mórát, Mikszáthot és Vernét keresik legtöbben. ,,Általában azokat a könyveket szeretik a munkások, amelyekben életet, mozgást, kalandot, szabadságot találnak. Ezért van nagy sikerük a külföldiek közül az amerikai íróknak." A könyvtár fennállása óta eltelt esztendők alatt egy munkás átlag kétszer cserélt könyvet, s ebből valószínűnek látszik, hogy a könyvterjesztésnek ez a formája sok helyen az érdektelenségbe merült. Oka a könyvterjesztés módjának szakszerűtlenségével, a könyvtár anyagának kiválasztásával és a háborús idők fokozott életküzdelmeivel egyaránt magyarázható. Ha egy-egy kisebb-nagyobb vállalkozás mégis fenntartotta könyvtárát (133 vizsgált iparvállalatból 48-nak, azaz 36,100-nak volt a fentihez hasonló gyűjteménye), a könyv megkedveltetésére, az olvasótábor megszervezésére aligha fordított gondot. Talán a fenti vázlat alapján is belátható, hogy a nagyszámú budapesti munkásság könyvigényét ezek az intézmények sem kielégíteni, sem fenntartani nem tudták. Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk azon, hogy a munkásság figyelme a szakszervezeti könyvtárak irányába fordult. Valamennyi szakszervezet tudatosan bővítette olvasókörét és anyagát, s így 1927-ben a kölcsönzések száma már 164 000 körül mozgott; 34 nagyobb szakszervezeti könyvtárra ekkor átlagosan 2804 kötet jutott. Szembetűnően kedvezőbb arányok ezek, ha összehasonlítjuk a népkönyvtárak helyzetével és forgalmával, különösen a gyors ütemű gyarapítás tekintetében: 1926-ban 80 435, 1929-ben már 96 616 kötet volt a fővárosi szakszervezetek birtokában, s így az új könyvek száma rövid idő alatt 16 181 kötettel, vagyis 20,1%-kal nőtt. A vasmunkások, a magántisztviselők és a nyomdászok könyvtára meghaladta, a famunkásoké megközelítette a 10 000 kötetet. De túl az impozáns számokon, melyek lehetővé tették a választást kinek-kinek érdeklődési köre szerint, szembetűnő különbség mind a Nyilvános Könyvtárhoz, mind a népkönyvtárakhoz képest a könyvek beszerzésének tudatossága, az állomány pártossága, s ha a különböző gyűjtemények árnyalataikban tükrözték is a szakszervezet vagy a könyvtár vezetésének több-kevesebb radikalizmusát, a munkásmozgalom sajtóját és kézikönyveit, a haladó hazai és világirodalom kiadványait mindannyian igyekeztek megszerezni. Tegyünk tartalmi összehasonlítást a népkönyvtárak és a szakszervezeti könyvtárak állománya között. Idéztünk Tiszay Andor népkönyvtári alapleltárának leírásából, s most kiegészítjük néhány később említett könyvvel: Faraday: A mustrák, Csüry: Magyar lakodalom, Sajó Sándor: Muzsikaszó, Baksay: Szederindák, Goldsmith: A wakefieldi lelkész I—II. kötet, Móczár Jolán: Nagy idők koldusai, Szabó Mária: Magamtól —másokig,Torna: Kálváriázók. „A magyarországi szabómunkások és munkásnők szakegyesülete Budapesti csoportjainak könyvtárjegyzéke és szabályzata" ezzel szemben még a Tanácsköztársaság előtt jelenhetett meg. Állománya nem éri el a kétezer kötetet, de a politikai irodalomban gazdag: a szociáldemokrata mozgalom, valamint a polgári radikalisták magyar és külföldi irodalma mellett Marx és Engels a Kommunista Kiáltványon kívül több más művével, Szabó Ervin csaknem valamennyi munkájával szerepel. „A Budapesti Cipőfelsőrész-készítő Munkások és Munkásnők Szakosztálya könyvtárának Új könyvjegyzéke" 1924-ben Somogyi Béla emlékére jelent meg, s öt csoportra osztja fel a műveket. A szépirodalomban Ady, Arany, Babits, Balzac, Bródy Sándor, Dickens, Dosztojevszkij, Dumas, Eötvös Károly, Anatole France, Gárdonyi, Goethe, Gorkij, Herczeg Ferenc, Jókai, Kabos Ede, Kaffka Margit, Karinthy, Kóbor Tamás, Krúdy, Jack London, Maupassant, Mikszáth, Molnár Ferenc, Móricz, Révész Béla, Romain Rolland, Shakespeare, Strindberg, Tolsztoj, Verne, Wells, Wilde és Zola munkái találhatók legnagyobb számban. A társadalomtudományi munkákat Engels, Jászi, Kant, Kautsky, Kunfi, Lassalle, Marx, Szabó Ervin, Vanczák és Varga Jenő könyvei képviselik több kötettel, de rendkívül gazdag anyagát találjuk e tematikai egységben a magyar munkásmozgalom sok más kiadványának és folyóiratának is. A természettudomány keretében főként népszerű egészségügyi tanácsadó-irodalom szerepel, míg a két legkisebb csoportban magyar és német nyelvű bőripari szakmunkák, valamint egyéb német nyelvű könyvek találhatók. A harmincas évek végétől szintén egy közepes nagyságú könyvtárat vizsgálunk: a „Villamos és HÉV alkalmazottak Országos Szövetsége" könyvtárában 4000 művet őrzött, köztük a magyar és a világirodalom klasszikusainak munkái mellett számos tudományos és ismeretterjesztő könyvet, Barbusse, Bebel, Bernstein, Darwin, Engels, Kropotkin, Lassalle, Marx és mások műveit. A korszak haladó irodalmának legkiválóbb képviselői, Aragon, Capek, Darvas József, Ehrenburg, Feuchtwanger, Féja Géza, Gábor Andor, Illyés Gyula, József Attila, Juhász Gyula, Kassák Lajos, Egon Ervin Kisch, Thomas Mann, Nagy Lajos, Remarque, Révész Béla, Solohov, Várnai Zseni, Veres Péter, Arnold és Stefan Zweig és sokan mások szintén helyet kaptak a régi mesterek mellett. Az ismertetett jegyzékből is látható, hogy mind a Tanácsköztársaság leverését követően, az ellenforradalom legsötétebb éveiben, mind pedig az ország fasizálódásának döntő időszakában a forradalmi munkásmozgalom legnagyobb alakjainak, Marxnak, Engelsnek, de igen sok szakszervezet könyvtárában Lenin műveinek is számos kötete kölcsönözhető. Rendkívül sokatmondó az alábbi összeállítás, melyet a Magántisztviselők Ady Endréről elnevezet könyvtára készített 1923-ban: „A könyvek olvasottságának szerzők szerinti sorrendje a következő: 1. Jókai Mór, 2. Id. Dumas Sándor, 3. Dosztojevszkij, 4. Turgenyev, 5. Gorkij, 6. Zola, 7. Victor Hugo, 8. Anatole France, 9. Karinthy, 10. Mikszáth Kálmán, 11. Romain Rolland, 12. Dickens, 13. Ady Endre, 14. Farrere Claude, 15. Bíró Lajos, 16. Beniczkyné, 17. Ohnet, 18. Courths Mahler, 19. Eschtrutt Nataly, 20. London Jack, 21. Bölsche, 22. Flaubert, 23. Shaw Bernard, 24. Gerhard Hauptmann, 25. Wilde Oscar, 26. Maupassant, 27. Leblanc Maurice, 28. Lagerlöf Zelma, 29. Thomas Mann, 30. Újhelyi Nándor, 31. Doyle A. Connan, 32. Daudet A., 33. Shakespeare, 34. Szabó Dezső, 35. Wells, 36. Móricz Zsigmond, 37. Strindberg, 38. Maeterlinck." Egy évvel később így alakult az „élmezőny": „Jókai Mór 7,1%, Zola Emil 4,7%, London Jack 3,6%, Hugo Victor 3,5%, Maupassant Guy 2,3%, Anatole France 2%, Karinthy Frigyes 1,9%, Gárdonyi Géza 1,7%, Balzac Honoré 1,6%, Dosztojevszkij M. Fedor 1,6% . .." A szakszervezeti könyvtárak jó eredményei Elmondhatjuk tehát, hogy a szakszervezeti könyvtárakban, ahol a jegyzékek, sőt a fenti összeállítás tanúsága szerint is „képviseltette magát" az értéktelen, maradi szellemű és minden művészi igényt nélkülöző irodalom, az olvasók túlnyomó többségét érett ízlésű, igényes könyvbarátnak ismerhetjük meg. Nagy szerepe volt ebben a szakszervezetek tudatos kultúrmunkájának. ,,A könyvek árainak emelkedése a múlt év második felében olyan mértéket vett, hogy egy időben úgy látszott, le kell mondanunk új könyvek vásárlásáról. Azonban kultúrbizottságunk módot keresett arra, hogy a könyveket a napi árnál olcsóbban szerezzük be, s így könyvtárunk kiépítése nem szenvedett hátrányt. Magától értetődő, hogy a könyvtár arányainak növekedése magával hozta a könyvtárlátogatók számának a gyarapodását is, akiknek igényei szintén emelkedtek. A kortársak egy része most már áttér a jobb könyvek olvasására, amiben nem kis érdeme van a könyvtár személyzetének, amely tudatosan igyekezett jobb könyvek olvasására szoktatni a könyvtárlátogatókat. Részletes statisztika még nem készült el, azonban az eddigi tapasztalatok mind azt mutatják, hogy olvasóink megcsömörlöttek a rossz irodalomtól, és a könyvtártagok száma azért is gyarapszik, mert kortársaink tudják, hogy csak gondos válogatás után kerül könyv Szövetségünk Ady könyvtárának könyvespolcára. A könyvtárlátogatóknak egy jelentős része tudományos munkát olvas, ami a múltban csak ritkaságszámba ment és így a könyvtár tudományos részének kifejlesztése óriási nevelő hatással volt tagjainkra" — írták a magántisztviselők 1922-es jelentésükben. A szervezett munkásság könyvtárainak helyzetét több tényező befolyásolta. A szakszervezeti mozgalom, mint a munkásmozgalom része, ha nem is volt a kormánykörök számára megnyugtató, mégsem jelentette a fő veszélyt. A leghaladóbb szakszervezetek tevékenységét a fehérterror sietett megakadályozni, más szervezetek munkáján pedig — a vezetők egy részének együttműködési készségén keresztül — rajta tarthatták a szemüket. A könyvtárak e titkos egyezségek árnyékában szabadabban lélegezhettek, mint a cenzúra pórázán vergődő közkönyvtárak, sőt, anyagilag is függetlenebbek voltak: a munkás mindig többet és szívesebben áldozott állományfejlesztésre, mint a mindenkori horthysta népművelés. E mellett a népkönyvtár és a szakszervezeti könyvtár állományának tartalmi összehasonlítása minőségi különbséget tükröz. Az illegális magyar könyvkiadás, Moszkva, Berlin és Bécs kommunista emigrációjának szava így, munkásokon keresztül juthatott el munkásokhoz, s nyugodtan mondhatjuk, hogy az ellenzéki szakszervezeti gondolat tankönyveit a lojális szakszervezetek könyvtárából kölcsönözték ki. A szórakoztató, ismeretterjesztő és politikai nevelő feladat mellett súlyt helyeztek a munkásság szakmai felkészültségének elmélyítésére is. A szakszervezeti könyvtárak jelentőségét nem lehet egyöntetűen megítélni. A könyvtárak gondozása, fejlesztése nem volt minden szakszervezet vezetőségének egyaránt szívügye. Az sem kétséges, hogy nemcsak a szakszervezetek könyvtáraiban dolgoztak népművelő hivatásuk magaslatán álló, az adott lehetőségek között is áldozatos munkát végző könyvtárosok. A húszas évek végén fővárosi szakszervezeteink felének könyvtári készlete 1000 kötet alatt volt, s gyarapításuk a továbbiakban sem haladt megnyugtató ütemben. Mégis, azt mondhatjuk, hogy a munkás-olvasó mozgalom szervezésében egyedül a szakszervezeti könyvtárak értek el számottevő eredményt, s igen sokat tettek azért, hogy a hivatalos könyvtárpolitika évszázados mulasztásaiból egy keveset pótolni tudjanak. 33