Budapesti Hiradó, 1847. január-június (517-617. szám)

1847-06-10 / 606. szám

396 0593) Előfizetési felhívás a’ (1) PESTIDITITLAP jövő félévi folyamára. Nem is kell mondanunk, hogy e’ lap iránya és szelleme jövőre is az eddigi marad, miután mindenki tudja, hogy nem tartozunk azon irodalmi hősök sorába, kik a’ jó ügy, szabad szellem és nemzetiség szent nevét csak czégérü­l használják önérdekeik elérése végett. Alorczát soha nem viseltünk, kétszinű­ség, hegy­­hajhászás soha nem volt kenyerünk. — Lapunk tartalmát, belbecsét illetőleg tapasztalhatták előfizetőink, hogy annak ez idei, már már múlandó első félévi folyamát szépirodalmunk majdnem valamennyi első rendű bajnoka munkás részvétével emelni, gazdagítani szíveskedett. Ezen jó nevekkel a­ jövő félévi folyam előfizetői ismét találkozó­dnak lapunkban. Sőt hogy lapunk az öszpontosított írói erők saját színezetének tekintetében is érdekes legyen; több jeles kizárólagos dolgozótársat valánk szerencsések megnyerni, kik a’ három divatlap közül egyedül a’ mienkben fognak műveikkel minél gyakrabban föllépni. Ezek névszerinti Arany János, Csatáry Ottó, Garay János, Obernyik Károly, Zluthy Lajos, Tompa Mihály és Vas Gereben. Ezeken kivü­l Gruczor, Fáy András, Gaal, báró Kemény Zsigmond, gróf Telek­y­ Lá­s­z­l­ó, Va­chot Sán­dor, és V­ö­r­ö­s­ma­r­ty közremunkálási ígéretét is bírjuk. Kelm­ár József, ki szinte kizárólagos dolgozótársunk lett, a’jövő országgyűlés folyama alatt, az öszpontosulandó nemzeti életből pozsonyi leveleket is fog közölni lapunkban. Havi Mihály, a­ külföldre utazott magyar dalnoktársaság igazgatójának érdekes külföldi útleírását is a’ jövő félévi folyam­ban inditandjuk meg. A’ lehetőleg érdekes és változatos tartalmon kívül, a’ jövő félévben ismét több becses műmellék­letet veendnek előfizetőink. Adni fogjuk többek közt egyik legnépszerűbb költőink, Tompa Mihály ’s a’génialis Kazinczy Gábor arczképeit; színpadi képekül pedig: Füredyt mint Figarót a’ Sevillai borbélyban, Hollósy Cornéliát mint Elvirát az Ernani operában. Divatképeinket ezentúl ifj. Vidéky János metszendi, a’ februárban közlött díszes nemzeti divatkép készítője. — Lapunk külalakja a’ mostani marad. ear uj előfizetőink a’ Réty mint nemesek hadnagya, vagy választás szerint: Egressy Gábor mint Mátyás király czim­ü színpadi képpel kedveskedünk. A’ választást kérjük az előfizető nevét tartalmazó levélkére följegyzeni. Mind a’ mellett is hogy lapunk mindinkább tökélesbülő bel- és kül-kiállítása tetemes áldozatokba kerül, ’s mind a­ mellett, hogy a’ postai szállítás dija az előbbinél jóval feljebb emel­tetett; — lapunk előfizetési dija az eddigi marad. Postán t. i. félévre 6 ft. helyben 5 ft. Külföldre csak a’ bécsi főpostahivatalnál, F­rdélyben t. Méhes Sámuel ’s Vajda Dániel uraknál is, és helyben a’ szerkesz­tőségen kívül, Emnich Gusztáv ’s Eggenberger könyvárus uraknál lehet előfizetni. Miután a’ postatiszteknek többé kamatpéldányokat nem kell adnunk, minden előfizetőnk töretlenül veendi lapunkat. A’ Pesti Divatlap szerkesztősége. Hatvani-utcza Dlaudy-ház 466dik sz. alatt. 146(1) M­e­g h i­vas. (31 3) Minthogy a’ soóvári Soós családnak közös ügyei, időről időre köztanácskozást és igy családi gyűlés tartását kívánnak, — alábbirt, mint idősb rokon ’s levelek gondnoka, a’ família több tagjaival egyértőleg elhatározák, hogy évenkint junius 22kén sz. kir. Stassa városában tartassák családi gyűlés. — Alálirtnak nem lévén szerencséje, a’ Soós család minden iradékát esmérni, ’s lakjokat sem tudván, bizalmasan fel­szólítja minden rokonait, szíveskedjenek mindnyájan, kik magokat osztályos rokonoknak esmérik, folyó évi junius 22-kén Kassa városában az alálirt házánál tartandó gyülekezetre személyesen vagy megbízottjaik által megjelenni ’s lineáris rokonaik származási tábláját, valamint a­ pörök folytatására eddig tett költségek iránt eszközlendő kölcsönös számolás ’s kiegyenlítés tekintetéből, a’ közös költségre általok fizetett ősz­i etekről szóló nyugtatványaikat is magokkal hozni. Soós Ágoston. (545) (2, 3) (579) Bor-ár ver é-si h i r a d á s. (2, 3) A’ kir. alapítványi vörösberényi uradalomnak Veszprém megyebeli vörösberényi helységben létező pinczéjében lerakott 578 akó 1845 diki ó és 924 akó 1846diki uj fejtett és jó minémű­ségü fejér borai a’ folyó 1847d ik évben két ízben, nevezetesen: először junius 21dik és 22dikén és ha akkor el nem kelnének, másodszor augustus 9dikén és 10dikén ugyanazon pinczénél tartandó közönséges árverés utján felsőbb jóváhagyás fentartása nélkül hordónként, de hordók nélkül tü­sténti készpénz fizetés mellett el és által adatnak. Melly időben és helyen tartandó árverésekre a­ venni szándékozók készpénzzel ellátva ezennel hivatalosak. Magyar középponti vasúti h­irdetmény. A’ magyar középponti vasút igazgatósága, Vácztól bezárólag Esztergomig, az őr­házak, viz és felvételi állomások felépítései (összesen 45.000 p. frig) még e’ nyár folytán megkezdenél ’s azt a’ késő őszig bevégezni határozta. Építészi szakértők, 1500 p.frl bánat­pénzzel ellátva — melly készpénzben vagy statuspapirosban teljesítendő, a’ tervek, tárgyak száma, építési modor, és a’ szerződési feltételek megtekintésére, a’ magyar középponti vasút irodájába a’ sétány melletti gróf Széchenyi-házban megjelenni kéretnek, hol, a' tör­tént tudomás vétel után a'jól bepecsételt írásbeli ajánlatok (Offerte) folyó 1847. évi junius 20-ig benyújtandók. Az ajánlkozások választásában a’ jogot az igazgatóság magának tartja fen. — Pest 1847 dik junius 1 -jén. (584) (2, 3) A’ magyar középponti vasut igazgatóságától. (551) (3, 3) Csőd egy elemi tanítói állomásra. Pozsony szabad ’s királyi város tanácsa ezzel közzé teszi, hogy az e’ városban felállitott IV. elemi iskolában alkalmazandó második tanítói állomásának betöltésére folyó évi junius 27dik napja szabatott határidőül. — Mind azon egyének, kik ezen állomás, mellyel 500 p. ftnyi évi fizetés, 100 p. ftnyi szállásbér és 6 öl puha fa vagyon öszvekapcsolva, elnyerni kívánnák, a’ képességöket kimutató oklevelekkel támo­gatott folyamodványaikat azon határnapig e’ tanácshoz nyújtsák be. Kelt Pozsonyban 1847. évi május 14dik napján. (553) (2, 4) gOZilililIMS Utazási­ rend 1847. évi június 15-től Julius 15-ig. .Kisfaludy a gőzös 1. évi junius 15dik napjától fogva kiindulását Füredről kezdi; — vasárnapot sem véve ki, mindennap reggel 4 órakor Kenesére indul; — onnan 5­0 órakor Fürednek vissza, közép utján Bogláron van reggel 9 óra között és déltájban Keszthelyre érkezik. — Keszthelyről, vasárnapot sem véve ki, mindennap délután 4 órakor indul vissza. — Bogláron van d. u. 3 óra tájban és Kenesére érkezik 6 óra között; — onnan Füredre megy hálásra. Menet és jövet Alsó-Örs, Füred, Szántód, Fülöp, Badacsony, Fonyódi állomásokat is megérinti. — A’ gyorskocsik Pesten a’ tigris vendéglőből mindennap indulnak Kenesére és az nap vissza is. Kelt Pesten május 28-án 1847, Pinterics József. (561) (3, 3) Hirdetmén­y. Alolirott ajánlja nagymennyiségű készenlevő nyer­gesi urak ’s hölgyek számára mindennemű lovaglói kellékekkel együtt a’ lehető legjutányosb áron, csinos kiállításért ’s tartóságért kezeskedik; felvállal egy­szersmind nyergesi szakba vágó mindennemű megren­deléseket ’s ígéri pontos és bisztos szolgálatját Gosch Ágoston nyereggyártó, ear Boltja van, Servita-téren gróf Teleki-házban Pesten. (560) Eladó birtok: 1 2­­3­ Nemes Heves megyében kebelezel! Márkáz hely­ségben 58 hold majorsági szántóföldből és rétből, — 144 hold erdőből­­‘/4 úrbéri telekből, 3 zsellérből, 41 új kapás dézsmás szőlőből, 1/16 kisebb királyi ha­szonvételekből és közös legelőből, — és nemes Nógrád megyében fekvő Lócz faluban 18% hold majorsági szántóföldből, 100 hold erdőből, 2/1 úrbéri telekből, 6 zsellérből, királyi haszonvételekből, — dézsmás szőlőből és közös legelőből álló permentes nemesi birtokrészek örök áron eladók Gyöngyösön­­. Koudelka Alajos főesküdt urnál, vagy Jakovich József táblai ügyvédnél Pesten gránátos-utcza 465. sz. 1-ső em. (512) Sieckenast Gusztáv C2( 2) pesti könyvárus- és kiadónál megjelent és minden hiteles könyvárusnál kapható. Legújabb és legteljesb német és magyar Zsebszótár, legújabb helyesírás szerint, 's az újonan alakított vagy felélesztett szókkal bővítve öszveirta Alsó—viszli Fogarasi János. Második, jobbított és sok ezer uj szókkal bő­vített kiadás. Első vagy német magyar rész. 8 rét. fűzve 2 frt p. p. Csőd állomásra. orvosi Tek. ns. Nógrád megyének egyik orvosi állomása megürülvén, ennek elnyerésére f. é. május 1 okén tar­tott közgyűlésből csőd rendeltetést, mihez képest, az ezen orvosi állomásra pályázni kivánók oda utasital­nak, hogy az orvosi pályán nyert oklevelek- 's bizo­nyítványokkal ellátva f. c.i junius 22-ig bezárólag magukat Károlyi János Nógrád megyei első alispán urnái jelentsék. Frideczky Lajos (529) (2, 3) Nógrád megye főjegyzője. (574) Ajánlkozó­s. (2) Egy at­honban és külföldön harmincz éveken által szerzett tapasztalásain okult honi mezei gazda ajánlja készségét a’ hazai föld birtokok olly nemű gazdászati rendezésére, hogy azok évenkénti nevelkedéssel, nyolcz ’s legfeljebb tiz évek lefolyta után, semmi, vagy a’ körülményekhez képest igen csekély javiló tőkével, a’ mostanihoz képest legalább két annyi tiszta hasznot hajtsanak, ’s újabb tiz esztendők lefor­gása után, a’ már megkettőztetett haszon újabban meg­­kettőztessék, ’s mindezen rendelkezésekben teendő fáradozási jutalmául nem kíván egyebet, a’ netalán elkerülhetetlenül szükséges úti költségen kívül, mint az igy szaporittandó jövedelemnek bizonyos ’s alku szerint meghálár­ozandó részét. Bővebb tudósítást vehetni e’ tárgyban bérmentes levelekre, Bécsben Favoriten-Strasschro 326, a’ 3-ik számú lakban B. J. czim­ alatt. Pesten pedig tek. Szi­lágyi Sándor hites ügyvéd urnái, bálvány-utczában 178dik szám alatti Blühdorn-házban. Ö­­e­g h i­v­á­s. A' Bács-Bodrogh megye zombori szövet-gyári társulat, folyó 1847dik évi junius hó 23kán délutáni öt órakor, a’ megye kis teremében , az alapszabályok 12dik szakasza nyomán, közgyűlést tartand, mellyre mindanny­i t. ez. részvényesek, egész tisztelettel meg­hivatnak. — Zomborban május 22-én 1847. Karácsony Leopold gyári titoknok. •áesoea DozafJaj Buuy Xinyzsojojj Zt81 ua 1-S smunf ua]sa,[ )p»H •qopuBpBp?))E X8e.v ‘uiB)pB|B))B ifauuuozaiapq np|o qnuB) [auiuiazaq jbTbs uasaX(auiazs ua laqoÁnoui )a mapuai -auiso Saipiau! s, uiaiatuso qauqasaÁua.ua iBqpjjB.i s, pzaiaioq uoze qesa sa j|bso ua )uuazsiui 'qaiajzauiiaASij jiquapumi jjazB ‘Suuaq |babsbí|U|b uia.vau opB.v s, pza; -ajoi) SjuiBq qqp) X8oq ‘))asa BJUiojpn) ASoqiuiJV •s9|9jzaiujaÁ^i^ (592) (1) Kiváltságok­ Rosenberg m. városában az elemi tanodák III. osztályának első évi folyama, folyó évi October 1-se napján megnyittatni határoztatván, — nemkülönben, a’II. elemi tanodának állomása — volt tanitó’ áthelyheztetése miatt megürülvén, illyeten, a’ 350 v. fial, — szabad lakással és 6 öt tüzi­fa járan­dóságával, egybe kapcsolt tanítói állomásokra csőd nyittatik, — annak határnapjául, — azon hozzáadással, — miszerint az ezen állomásokat elnyerni kivánók, folyamodványaikkal a’ városi tanácshoz járuljanak — és hogy a’ zene ismerők elsőbbségre számolhatandnak f. évi julius 20-ra kitüzetvén. Keit Liptó-Rosenbergán 1847dik évi május 10kén tartott tanács ülésből. (2 ‘2) (58?) (572) .­rv.T(vgj [ik­victsk­éD,y. (3’3) A’ pesti kir. főzálog-hivatala részéről ezennel közhírré tétetik, hogy az 1846. évi martius havában elzálogitott és 1847. évi junius 15dik napjáig ki nem váltott, sem újra át nem tett, 's jelesen öltözet dara­bok fehér­nemű­ek, czin és vörösréz ’s több nemű tárgyakból álló zálogtárgyak, f. évi junius 16. és 17kén — az elzálogitott ékszerek pedig, melyek szinte a’ fenérintett 1846. évi martius hóban elzálogittattak, de egy héttel később, azaz 1847. évi junius 24-én nyi­­vános árverés utján a’ többet ígérőknek el fognak adatni. — Közhírül adatik egyszersmind, hogy az 1847. évi február hóban egyenkint, vagy más tárgyakkal elzálogitott — 's csak 3 hónapra átvett és 1847. évi június 15-ig ki nem váltott prémes ruhák, szinte 1847. évi junius lakén nyilvános árverés utján a’ többet ígérőknek át fognak adatni. — Nemkülönben azon nyilvános cs. kir. statuspapirosok ’s bank rész­vények, mellyek 1846. évi nov. hóban elzálogittattak és csak 6 hónapra vétettek át, ’s a’ mellyek 1847. évi június 23-ig se ki nem váltattak, sem pedig újra át nem tétettek, mint lejártaknak tekintetnek, és 1847ik évi junius 24k én a’ fenálló folyamok szerint eladatni fognak. — Végül köztudomásra juttatik, hogy az alább következő hivatali számok szerint elzálogitott tárgyak, mellyek iránt rendelkezések nem tétettek ’s annál­­fogva el kellett adatniok a’ hivatali illetmények levo­nása után fenmaradott öszvegek az alábbi jegyzék szerint 1847. évi dec. 9-ig, a’ záloghivatali czédulák visszaadása mellett, átvehetők; ellenkező esetben azok, mint lejárttak, a’ hivatali pénztár javára maradnak. J­e­g­y­z­é­k: A’ zálog­jegyek folyó Az elzálogolt tárgyak nap­, hónapja és évi.­­ A’ felveendő maradványok pengő pénzben, számai. i fzt. I­kr. 33338 Sept. 4. 1843.— 44 335081 4. .— 7 33986„ 7. „— 18 33991n 7. „— 3 340431 7. „— 30 34085n 11. „— 2 34098n 1f „— 26 34240 H­ ,— 50 34440n 12. „— 28 34457n 12. .— 50 34550„ 12. „1 11 34557 12. „— 6 o 34754n 15. „— 33 34771„ 15. „— 8 34872 15. „— 56 03 34887 18. „1 30 .a 35500 21. „— 1­8 35716 22. ,— 33 03 35733n 22. „4 11 03 35856 25. „— 8 "0 36232 26. ..1 — 36343 27. „1 9­­ 36542„ 27. „— 4 ‘03 697101 1. „— 50 69746n 1.— 40 69777 1. .1 18 1­ 69325n 4.1 59 ■ 1* 69934 4. „1 44 X­ 69975n 5. „ 14 70054 5­ .— 21 *1 70056 5. „2 15 Ti 70078 5. „2 1 70407 11. „— 1 '7 70562 12. „1 7 70581 70670­ 12. 15. 10 13 30­­­*08 70860 18. ..— 29 03 71020 18.2 58 71139 20.— 9­­ 71140 20. 11 30 71402 22. „9 71769 27. 1, 62 71886 28. „1 11 71961 28. „— 57 71966 1 28. „3­6 72109 1 72146­­ 29. 12 21 29. . 1­ 18 (485) Me­g h­i­vá­s (3, 3) A’ Földváry nemzetség folyó 1847dik évi junius kén Pesten a’ levéltári másod gondnok ur Lipót—utczai 226dik számú házbani szállásán rendkívüli közgyűlést tartana. Mi a’ folyó évi szent-györgyi közgyűlés jegyzőkönyvének 5-dik pontjához képest, ezennel közhírré tétetik. (689) Árverési hirdetmény, 1193) A’ Földváry-nemzetséghez tartozó t. Pest me­gyebeli Duna-Vecse mezővárosban­ királyi haszon­vételek, u. m. a’ mérés, vágás, halászat, malom, bolt, vásár, vadászat­ és bordézsma jogok fognak folyó 1847. évi június 23-án reggeli órákban, Duna-Vecsén tartandó közárverés utján 1847dik évi Szent György naptól kezdendő hat egymás utánni évekre — a’ leg­többet ígérőnek, akár öszvesen , akár egyenként haszonbérbe kiadatni. Mire, a’ haszonbérleni kívánók, olly hozzáadással meghivatnak, hogy 400 p. st bánatpénz szükséges. (562) Wagner József (2.2) szépmű és zenemű kereskedésében Pesten újon megjelent: Döme József 1847. évi követvál­asztási csárdás zongorára, ára......................15 kr. Egressy B. Sirosi viszhangok. Eredeti magyar nóta, 36. munka, zongorára, ára 24 kr. Rózsavölgyi M. Ellenzéki­ kör magyar, zongorára.......................................................24 kr. Kivilágos kiviradtig. Eredeti csárdás zongorára,................................................15 kr. Hazai hangok. Eredeti magyar csárdás, zongorára,................................................15 kr. továbbá: teljes választékban a’ legújabb zeneművek, dús tartalmú raktár a’ legszebb réz- és kő nyomatokból minden nemben, fekete és színezett, papirtáblákra fel­vont ’s fényezett festvényekkel együtt. A' fenérintett kereskedésben létezik, Magyarországra nézve Tren­­tsénszky M.-féle bécsi artisticai és vond­ozó intézetek főügyvivősége. Kimer György arany- ’s ékszermű­ves a‘ ,csillányhoz* Kristóf-téren Neuhoffer-féle házban, tisztelettel jelenti, miszerint legújabban megnyitott 's nem rég ajánlott arany- ’s ékszertárát számos czik­­kekkel megszaporitotta ’s ajánlja magát a’ főnemesség ’s tisztelt közönség kegyibe. Ez úton rendezett arany­­’s ékszeráruk raktára magában foglal mindennemű ’s legújabb divat szerint készült kurta férfi-lánczokat, hölgyek ’s urak számára melltűket ’s csatokat, minden­nemű ékes fü­lufüggőket, karpereczeket zománczczal ’s a’ nélkül, — urak és hölgyeknek ízléssel készült pecsétnyomó gyűrűket; továbbá menyasszonyi aján­­dékul mindennemű nyakékességeket nemkülönben ro­­cocco és nyaklánczokat. Minthogy alelirtt menyasz­­szonyi ajándékul ’sat nagyobbszerü megrendeléseket is felvállal 's azokat a’ lehetőségig pontosan ’s legna­gyobb ízléssel elkészíteni törekednék, ajánlja magát a’ tisztelt közönség szives részvétébe ’s viszont azon fog igyekezni, hogy kitűnő arany- é s ékszerműveit a' lehető legjutányosb­árral párosíthassa. (573) (2,3) (581) Legjobb minőségű (2012) franczia pezsgő nagy palaczk 2 ft 24 kr. kis „ 1 „­12 kapható Koszgleba Antal borkereskedésében Pesten szinház­téren, báró Sina-házban. (525) A r v c r é s. (3133 Sz kir. Szabadka városhoz egy mértföld távol­ságra Bajmok felé eső kaponyai pusztán, t. ez. Mészáros Antal ur és Vojnics Matild asszonyság földjei közt fekvő 60 láncz városi föld f. évi junius 21 és 22k én a’ felnevezett város telekhivatalában szabad kézből el fog árvereztetni. Bővebben értesülhetni t. ez. Horváth Samu urnái Baján. (527) Birtok-haszonbérlet. (2­­33 Heves megyében kebelezett 's a' Tisza partján gróf Tige Lajosné birtokában levő Tisza-Kü­rt hely­ségben 3246 3 Vico hold majorság-birtok a’ hozzá tar­tozó jobbágyokkal, majorság és dézsmás szőllőkkel, királyi kisebb és úti haszonvételekkel, épületeivel, 5092 hold kiterjedésű közös legelő közös használatával. Egy Sas helységben 120986/10n hold majorság elkü­lönözött birtok, szinte az illető jobbágyokkal szől­őkkel, királyi kisebb és ali haszonvételekkel, végre Saági pusztában 986 hold birtok, hat egymást követő évre egészben, vagy kisebb részletekben is, fundus instructussal együtt vagy a­ nélkül­e évi junius 24k én reggeli 10 órakor Tisza-Kürtön a’ tiszatartói szálláson tartandó árverés utján a’ legtöbbet ígérőnek haszon­­bérbe adatik; a’ bérleni kivánók elegendő bánatpénzzel ellátva kéretnek megjelenni A’ haszonbéri szerződés feltételei Gyöngyösön Jablonszky István ügyésznél, Tisza-Kürtön a’ tiszttartói irodában junius 1-je nap­jától kezdve megol­vashatók. Tulajdonos Borsos Márton. — Nyomtatja Landerer és Heckenast Pesten.

Next