Budapesti Hírlap, 1853. február (27-51. szám)

1853-02-24 / 47. szám

22 e gyenruházott postalegényeket kellő számban, négy szolgálatra alkalmas lovakat, egy fed­­detlen kocsit, egy postataligát, két sürgöny­táskát tartani, az esztergom-nánai pályaud­varon épített postaistálló-helyiségek hasz­nálatáért a kiszabandó bért viselni, végre 200 pftnyi hivatali biztosítékot vagy készpénz­ben, vagy legalább 30­0 kamatozó államköt­vényekben a névszerinti értékben lefizetni. A pályázók kérvényüket, a szükséges va­gyon és feddtelen jótartásuk erkölcsi és po­litikai tekintetben, kellő kimutatása mellett, az alulírt cs. kir. postaigazgatósághoz folyó évi mártius 10-ig adják be. A szerződés feltételei ezen hivatalnál, vagy pedig a párkányi cs. kir. főszolgabírói hivatalnál megtudathatnak. Pest, február 10-kén 1853. Cs. k. postaigazgatósága (482)­­ (3 -3) A marmarosi cs. kir. kincstári igazgató­ságnál megürült két tollvivői állomás, mely­­lyel évenként 700 ft és fokonkénti előléptetés esetére 600 vagy 500 ft fizetés, szabad lak, vagy a helyett 120 ft lakpénz, 250 font só, 32 pozsonyi mérő búza, mérőjét 1 ft 45 krjá­­val megváltva, és 24 öl tűzifa szabott áron, van összekötve ; — továbbá ugyanott négy dijas fogalom-gyakorno­ki állomás 200 ft fizetéssel és 40 ft lakpénz­zel, oly hozzáadással köröztetnek, hogy az hivatalok egyikét elnyerni kívánók kellőleg ellátott folyamodványaikat, mely­­ben élet­koruk, erkölcsös maguk viselete, eddigi hi­vatalos alkalmaztatásuk, elvégzett jog- és politikai tanulmányaik, nyelvismeretük,­­ nemkülönben a forradalmi időszak alatti he­lyes politikai maguk viselete , hitelesen ki­­mutatandók; végre a netalán előforduló atya­­fiságuk vagy sógorságuk azon kerületben lé­vő tisztviselőkkel is, érintendő , illető elöljá­róik utján, legfeljebb folyó évi mártius hó 30-ig a marmaros-szigeti cs. k. kincstári igaz­gatósághoz küldjék be. Kelt Budán, február 13-kán 1853. Végrehajtási hirdetmény. (531) . (1—3) Néhai Meleghegyi Lajos tömege iránt, 1835-dik évi május 11-kén telt. Pest várme­gye alispáni bírósága előtt kezdett, s az ille­tő főbb törvényszékeken felülvizsgálva befe­jeztetett csődperbeni ü­­életek végrehajtására­­. 1853-dik évi ápril hs 12-dike, a körülmé­nyekhez képest utána következő több napok­kal, oly kijelentéssel tűzetik ki határidőül, miszerint mondott per által érdeklett mind­nyája felek, említett határnapon d. e. 9 óra­kor Czegléden a cs. k. járásbíróság hivatalos szállásán megjelenni s jogaikra felügyelni el ne mulaszszák. Kelt Czegléden, február 18-kán 1853. Jalsoviczky Károly, m. k., cs. k. járásbiró. Csődök. (456) , (3-3) »•»/,„. ik. az. — Kohn Abrahám miskolczi kereskedő vagyontömege ellen önkéréséhez képest a csőd elrendeltetvén , a csődhitelezők megjelenésére i. é. mártius hó 22-dik napja biróilag olyképen tűzetik ki, hogy akkoron mindazok, kik ezen csődtömegből bármily jogczimen valamit követelnek, jelen cs. kir. megyei törvényszék előtt keresetüket, szük­séges bizonyítványokkal gyámolitva , adják be; ideiglenes tömeggondnokul Spicz Henrik, perü­gyelőül pedig Tepper István neveztet­vén ki. Kelt az 1853-ik évi február hó 7-én Borsod megye részéről Miskolczon tartott cs. kir. törvényszéki tanácsülésből. M­á­r­y P­ál, m. k . cg. k. t. elnök. ________Török Sándo­r , m. k., előadó. (461) (3-3) 344. — Schulmann Károly győr-szigeti lakos kereskedő ellen a csőd elrendeltetvén, hitelezőinek a győri cs. kir. megyei törvény­szék, mint csődbíróság előtti megjelenésükre, és követeléseik igazolására f. évi mártius 31. tűzetett ki határidőül. — ideiglenes tömeg­­­gondnoknak König Illés győrszigeti lakos kereskedő, perügyelőnek Karvassy Kálmán ügyész neveztettek ki. Győri cs. kir. megyei törvényszék, 1853. évi január 31 -kén. (sió) " (1-3)­ 233/153" — Tarnay Károly makói lakos ellen­­ saját kérelmére csőd nyittatván , a hitelezők­nek a Békés-Csanád megyei törvényszék e­­lőtti megjelenésére és követeléseik beadására i. é. ápril 5-dik napja tűzetett ki; későb­­b e­­l­adandó követelések el nem fogadtathatván. Kelt Gyulán, a Békés-Csanád megyei­­ törvényszéknek 1853-dik évi február 14-kén tartott tanácsüléséből. Szeretin Ferencz, m. k., ___ _________________t. titkár. Összehívó végzés. (499) (1-3­­881/23.. ikt. sz. ) Vagyonbukott egerfar­­mosi lakos Lubich Lőrincz ellen Borsod me­gyei törvényszéknek múlt 18­47-ik évi január hó 23-kán 1297. és 1298. szám a. Ítélete által megnyitott csődperben, miután 1847-dik évi január 28-kán 1320. és ugyanazon évi május hó 5-kén 2­25. és 2826. sz. a. hozott összehí­vó végzésekben, Szepessy Ferencznek id. tö­meggondnokká, Hőke Károlynak ideigl. pel­ügyelővé lett kinevezésükkel, — a hitelezők megj­lenésére kijelölt határnapok, a közbejött aka­ályok miatt ismételve elhalasztattak, és végre a bekövetkezett forradalmi zavarok kö­zö­tt végkép elenyésztek; — az id. perügyelő kéréséhez képest, a felidézett csődbirósági határozatok megújítása mellett, a hitelezők ujabbi összejövetelére is. 1853-dik évi a■­pril hó 18, 19 és 20-dik napjai tűzetnek ki. Miről is az összes hitelezők azon figyel­meztetéssel értesíttetnek, hogy keresvényei­­ket a szükséges bizonyítványokkal ellátva, az összejövetelükre fem kitűzött napon nyújt­sák be, a követeléseiket már eddig bejelentett hitelezők beadott keresvényeiket a kiegészí­­tendők netán kiegészítése végett titkári hi­vatalunktól visszavehetvén. Kelt az 1853-dik évi február 11-kéntek. Borsod vármegye részéről Miskolczon tartott cs. k. törvényszéki tanácsülésből. M­á­r­y P­á­l, m. k., cs. k. t. elnök. _______Tör­ö­k Sándor, m.k., előadó. Megsemmisítés: (525) (1-3) A pesti telekkönyvi járásbíróságnak 1853 február 11-jén 463. sz. a. kelt végzése foly­tán közzé tétetik, miszerint Wodianer Mó­­ricznak a belvárosi alduna-soron 10/4­. sz. a. fekvő, az angol királynőhöz czimzett házára Kem­nitzer Zsigmond, Károly és Ferencz test­vérek, mint néhai Kemnitzer János örökösei ellen, ugyanennek 1852-dik évi január 11-én kelt végrendelete alapján 1841-dik évi julius 26-kán 4000 pft eléjéig betáblázott végren­deleti hiteles másolat, — miután aziránt múlt 1852-diki január 14-kén 129. sz. a. kelt vég­zéssel történt köröztetése következtében ki­tűzött egy év s napi határidő alatt magát senki se jelentette, megsemmisitettnek nyil­váníttatott, s kitáblázása elrendeltetett. Kelt Pesten, február 11-kén 1853. Schalatz Antal, m.k.,­­biró. Hirdetmény. (533) (1—3) 1853. — 1010. számk. — Folyó évi már­tius 1-jén a Kőbánya (Steinbruch), Vecsés, Üllő, Monor, Pilis és Abonyi pályaudvarok­ban cs. kir. postahivatalok életbe léptetnek, melyek a levél- és szekérposta szolgálatot teljesíteni, összeköttetésüket pedig a Pest és Szolnok közt közlekedő személy- és vegyes pályavonatokkal nyerni fogják. A nevezett pályaudvari postahivatalok járásai a következendő helységeket foglalják magukban: a) cs. k. postahivatal Kőbánya (Steinbruck), Csaba, Keresztur, Orgovány (puszta), Péczel, Kőbánya (Steinbruck), Sz.-Lő­rincz (puszta) ; b) cs. k. postahivatal Vecsés, Halomegy­háza (puszta), Vecsés ; c) cs. k. postahivatal Üllő : Bille (puszta), Ecser, Gyömrő , Maglód, Mende, Lőb (puszta), Oszlár (puszta), Pákony (pusz­ta), Péteri, Sáp, Sz.István (puszta), Tuz­­berek (puszta), Üllő; d) cs. k. postahivatal Monor : Bennye, Far­­kasd (puszta), Gomba, Monor, Súly, Tété (puszta), Úri, Vasad (puszta); e) cs. k. postahivatal Pilis , Kakacs, Káva, Pánd, Pilis, Ujhartyán ; a puszták: Csév Nyáregyháza, Pótharasztya, Újfalu, Zsi­gér ; f) cs. k. postahivatal Abony , Abony, Ré­­kas, Új-Szász; a puszták: Megyer, Kecs­kés, Szerhalom, Tététlen. A fenérintett napon az abonyi cs. k. pos­tahivatal és postaváltás feloszlattatik, az bony-gyöngyösi lovasposta-járat czegléd­­gyöngyösi postajáratra fog átalakíttatni, és ennélfogva a postatávolság Czegléd s Tápió­­szele közt 12/8 állomással megállapittatott. I Pest, február 14-kén 1853. ___ __________Cs. k. postaigazgatóság. Telekkönyvi bejegy­zések. 453) (3-3) 202. — A telekkönyv alapjául szolgálan- Ló, a Nagy-Kun-Turkevi összes belső éskül­­ő fekvőségekről szerkezeti előleges felval­­ási jegyzőkönyvek befejezve lévén , a Tur­­kevi város­házánál közszemlére kitéve van­­nak. Mi is oly felhívással tétetik közzé, mi­­ként az érdekeltek észrevételeiket jelen hir­­detménynek hirlapokbani közzétételétől fog­va 30 nap alatt a turkevi járási bíróságnál elentsék be ; a zárnapon túl semminemű igé­nyek figyelembe nem vétetvén. Kelt N.-Kun-Turkeviben, febr. 3. 1853. H­a­j­d­u I­g­n­á­c­z , m. k., járásbiró. 441) " " (3—3 Kővágó-Eörsi Zala megyei helység a közigazgatásilag hozzákapcsolt Fülöpi, Ecsé­­di, Pálkövei, Kis-örsi, Belső-Ábrahámi és szendesi puszták határaival, az adózás kul­­csául szolgálandó telekkönyvek elkészitheté­­se végett, felsőbb meghagyásnál fogva fel­­nézetvén , a mérnöki munkálatok s térképek fővágó-Eörsi helység elöljárói folyamodá­­sára a zala­egerszegi cs. k. megyei törvény­­szék egyik ülnöke által f. évi mártius 21 -én meghitelesittetni fognak. Mely határnapra főméltóságu herczeg Eszterházy Pál, mélt. gr. Eszterházy Miklós is Mihály, mélt. Ranolder János veszprémi I püspök urak és a főtisztelendő veszprémi I táptalan és általában minden külső és belső I közbirtokosok meghivatnak. A cs. k. megyei törvényszék Zala-Eger- S­­zegen 1853-dik évi február 3-kán. B­a­b­o­s , m. k., titkár. I Árverések: (512) (1-3) 1858­ — Alexander Pál és Döme testvé- I­rek felperessége alatt Szigetvár városa bírája I és tanácsnoka, ezek által pedig az egész közö s­ség mint alperes ellen, a Szigetvár kerületi I cs. k. járásbíróság előtt lefolyt világos adós-­ ságbeli szuperben hozott ítéletnek végrehaj-­ tása folytán alperes városi község birtokából­­ lefoglalt és birói zár alá vett 25 hold szántó-1 földnek, a perrendtartási szabályok 506-dik * szakaszának 2-ik pontja értelmében, első ár-­­ vereztetésére ezen évi ápril 9-dik napja, vég­­képen f eladatására nézve pedig ezen évi má­jus 9-dik napja biróikép kitüzetett, mely ha­tárnapokra a venni szándékozók oszágszertei köröztetés utján ezennel meghivatnak. Kelt Szigetvárott, február 14-kén 1853.­­ Hegyessy János, m. k., ? Szigetvár ker. cs. k. végrehajtó­­biró. ■) (457) (353)­ Folyó évi mártius 20-kán d. u 3% óra­kor, és ápril 17-kén d. u. 32/4 órakor Székely­­ Gábor részére biróilag marasztalt Borzsák , Julianna Molnár Józsefnének Fóton fekvő, s 1480 pftra becsült háza, és a külső telki állománya oly nyilvános kijelentéssel fog a­­ helyszínen árvereztetni, miszerint a vevő a jószágon zálogilag biztosított adósságokat a bíró utalványozása szerint átvállalni köteles, és hogy az elárvereztetendő vagyon a más­é­sodszori árverésen becsáron alul is le fog s­üttetni; egyszersmind azok, kik a nyilván­­ könyvei beiktatásnál fogva magukat jelzálo­­r­gi jog nyerteseknek vélik, jogaikrai felügye- a­lés végett meghivatnak; az árverési fölté-3 telek Főt község házánál megtekinthetők. fe Kelt Gödöllőn, 1853-dik február 9. Holló J­ó­z­s­e­f, m. k., járásbirósági végrehajtó hites írnok. (509) (1-3) Zichy Ferencz csődtömegéhez tartozó és a „Magyar Hírlap”, múlt évi augustus 20-án 849. számú hivatalos értesítő rovata alatt kö­rülírt ingó­s ingatlan javaknak, melyeknek összes becsv ára 149,349 f­okra ezüstben ütöt­tek, a múlt évi September 1-re bíróilag kitű­zött árverésen czélbavett eladása nem sike­rülvén, újabb határnapul a múlt évi december 1-je napja tűzetett ki, és múlt évi november 16-kán ugyan a „Magyar Hírlap“ 922. száma alatt közzé tétetett; azonban ismételve nem sikerülvén, a fentebb h­vatkozott javaknak az 1832/36. 15. t. ez. 13. §-hoz képest leendő ár­­vereztetése i. é. april 6­ kán s következő nap­ain fog Somogy megye keblébe helyhezett Zics helységben, az ottani kasznált lakban reggeli 10órakor megtartatni mint véghatár napon, ha a becsáron el nem adatathatnék, a legtöbbet ígérő részére a becsáron alul is le fog üttetni. — Miről is a venni szándékozók és hitelezők ezennel értesittetnek. — A feniit javak mennyiségét s becsvárat Kaposvárott csődválasztmányi tag Németh Antal urnál az árverés előtt is a venni szándékozók megte­kinthetik, vagy levél által is megtudhatják. Igái, február 10-kén 1853. T a 11­­ á­n P­á 1, m. k., mint kiküldött végreh. biró. (458) . (3-3. Folyó évi mártius 1 -jén d. u. 3 órakor a fő-uton lévő gr.-Széchenyi házban Sztassek Venczel-féle ingóságok, s asztalos-szerek váltótörvényszéki végrehajtás utján el fog­nak árvereztetni. Pest, február 13-kán 1853. _____Illés F­e­r­e­n­c­z, m. k., végrehajtó. (526) (3—3) 1853-dik évi február hó 28-kán reggeli 11 órakor a néhai Turner Márton tömegéhe tartozó belvárosi borz-utczai 5-dik (21 szám alatt fekvő emeletes ház, mely 1151 pftra van becsülve, a legtöbbet ígérőnek köz­árverés utján a pesti cs. kir. telekkönyvi já­­rásbirósági hivatalban (vármegye ház 2-dik emeletben) el fog adatni. Kelt Pesten, január 24-kén 1853. Turner M­á­r­t­o­n, m. k., köz- és váltó ügyvéd, mint végren­deleti végrehajtó. (464) " ' (3­3 Nagy­váradi polgár Paksi Jánosnak, nejének néhai Gunczel Annának N.-Váradot. 68. szám alatt lefoglalt háza, felek beleegye­zésével folyó évi mártius 8-dikának reggeli óráiban fogván a hely­színen elárvereltetni törvény értelmében közhírré tétetik. Várad, febr. 8. 1853. Kocsis József m. k ^^fel­ ettes^ járásbiró. r .537) . _ (1-3) A budai cs. k. kerületi pénzügyi igazga­tóság által ezennel közhírré tétetik, hogy ( folyó évi mártius 17-kén ugyanott hivatali uri-utcza 44-dik szám alatti épületében, két góthi ablaküveg festészettel, s egy tömött tü­­körajtó, nyilvános árverés utján a többe ígérőnek eladatnak. — A venni kívánók reg­geli hivatalos órákban, a fenérintett helyei megjelenni ezennel meghivatnak. Budán, február 15-kén 1853. (527) I­I . (2—3 Cs. kir. budai telekkönyvi járásbíróság által ezennel közhirré tétetik, miszerint vég­rehajtás utján Tropplák József csődtömegé­hez tartozó, 6708 pftra biróilag becsült, Bu­­da-tabáni 47. sz. a. ház, végrehajtató Huszti István és Keminger Antal részére, mind kik­nek csődön kívüli kielégítésük a cs. kir. Pest megyei törvényszék budai tanácsa által ho­zott, és a cs. k. Pest kerületi főtörvényszék­nél helybenhagyott ítélet alapján elrendelte­tett, f. é. mártius 21-kén és szükség esetében ápril 23-kán délelőtti 10 órakor a budai cs. k. telekhivatalban el fog árvereztetni. — Venni szándékozók a feltételeket e bíróságnál meg­tekinthetik , miről egyszersmind a betáblá­zott hitelezők ezennel értesittetnek. _________G r e­i­f e n e g , m. k.,­­biró. MAGAN-HIRDETESEK. (BUDAPESTI HÍRLAP 4­1-dik számához, február 24-kén 1853.; (523) , (1—1) 3n£ artlebett’g SSerlagíextebttien íjl erfdjtnen unb ttt HARTLEBElSí’s Buchhandlung in Pest 2Bat§ncr*gaífe 9t r. 17, j u í) a b e n : Jlodfolio für|Täni>t’c- u. Uölkerkuniu’. Sftíttlj)etiltitflen t>eő 9teueften uni) ^nterefjanteften au$ bem (Miete b'er ©tatijttf, ©tfynogíapljíe, 9tatuvgefd)icl)te unb übet* íjaubt aus bem íMfer* unb éatutíeben in áttett SBeíttíjeiíen jut Se* íeljrung unb Unterhaltung» Untét ©tnüfcung bet ju»erlafitg(len Duellen berau«gegeben »on Dr. Üiigewitter. $a« «Portfolio ifi pauptfacíitiá) beflimmt, alléé bao, soa« politifcbe SLagblatter au« bent allgemein geograpf)ífcben ©ebiete irgenb 9íeue? ttnb ©emerfenétoertbe«, aber nur ju baufifg unriibtíg unb »erunjlaltet bringen, in ähnlicher ffieife rote bie Slufföge biefer erften Steferung, alfo berichtigt, toijfenfihaftlich georbnet unb fafticb bargefiettt pr tt'enntntjs feiner Sefer ju bringen, unb oom poitttf<Heograpbíf<í>en ©tanbpunfte au« in jtoanglofen Stefernngen ju betemetett. 3nl)űlt i»er erften Stereruttg : Die Negersklaven und die freien Neger in Westindien, den vereinigten Sía«íew9tbrb=2ímerífa’o unb in ber «Jtegerrepubiif Siberia. Die Goldproduktion in Australien, Amerika und Ruszland und über die Werthverminderung be« ®olbe«. Die nordamerikanische Expedition nach Japan. Der Birmanen krieg. Sind die vereinigten Staaten berufen eine Weltrolle zu spie­len und in die politischen ©eftbiefe öutopa’o entfdjeibenb einpgreifen ? 0lebft 3lnficf)t einer Spujtta in Ungarn im ^arbettbrnef» gtopal-Dftao. 3n Umfcfjlag geheftet 1 fl. 20 fr- SSon $nt. Dr- Ungewitter tfl auch in bemfelbeit Verlage erfdjienen • SnfceanfF SBiffen^murbtgften ber dkograpljie öüer SBdttljeile. 2)arftelínng iijrer Öciitber ttttb ©taaten nadj ihrer Sage, Qköjie unb ©eoötferung, ihrer 0taat$öcvfaffung unb SSencal* tung, ihrer Stabte unb Drtfcfyaften, «prebufte, 3nbuftrte unb £anbel. Sin |)anbbuch fűt ©efebáftőmánnet unb (Milbete jeben ©tanbeS. 9lad) ben neueren offijietten «Kittbeilungen unb ben »erläjjlicljlien §ilf«ntitteln bear* beitet oon Dr. Ungewitter. I 2)lit einem sollfiänbigen SRegtfter ber barin serfommenben 14,308 ©täbte unb Drtfdjaften. ©r. 8. 1853. ©eheftet in Umfchiag 2 ft- 30 fr. ©cbon bte Bapl »en mehr al« 14,000 Dertern, über bie fid) 9!ad)»eife in biefer ®e* ograpbie befinben, beutet auf ben §auptätoed berfelben pin. @ie füttt eine Süde in ber geograpbifdHtatiftifcfien Jiteratur au«, inbem fie genau erlernten Iaht, toeldie politifihe «Beränbevungen feit 1848 tu einzelnen Säubern ©uropa’« unb ben »etfibiebenen SBelttpeh len toäbrenb ber legten Beit eingetreten ftnb. Bugieicb gibt fie bie S3e»ölferung«sat>len unb anbere flatitife^e Data naep amtlichen Duellen ober ben guoerläffigflert ©erlegten an, tote fte fug n»cg nirgenib« aufgefügrt ftnbert. 3uglcúg empfehlen toir, alá ín ben neueften ßütereigniffen göcbft intereffant: UftjVmnnmtngim aus (Califormcn (bem unerfegöpfiiegen ©olblanbe), ober : Sin 3ahr an ben Ufern be$ ©an 3oaquin unb béé ©acramento. 9íalg ben ©rjaglungem eine« 3lu«t»anberer« oon ütlesanber ®uma«. Ueberfegt oon ®r. Ungewitter. ©eheftet 36 fr. (468) (3-3) Haszonbérlet. Észak Szabolcs megyébe kebelezett. Kesztre helységhatárába fekvő, 4000 holdból álló báró Vay Alajos ur tagosított birtoka, a jövő Sz.-György napjától számitva hat egy­másután követlező éveikre haszonbérbe a­­dandó. A szükséges feltételekről bővebb tudó­sítást kaphatnn­­ek. Hrabovszky János ügy­véd urnái Kis-Várdában. Pest február 15-kén 1853. (449) Mén eladás. (2-3) les szeri­n­t 11­­ televérü mén Chartego mén, és Molli anyyának fia, 15 éves, gesztenye szinü pej, hibi nélüli, ép s­egétséges. M. gr. Hunyady József ur ürményi ménesbéli, s te­nyésztésre még ajánlható ló. V r á­s­l­ó i M. gr. Zichy urak Somogy megyében Banisától 3 órányira fekvő uradalmukban szabad kéz­ből eladandó. Vlászló február 8-kán 1853. Tárnok A­l­a­j­o­s, m. k., __________________________urad. igazgató.­­ Szilágyi f­erencz. — Herczeg Trautmanns­dorf méneséből 6 da­rab fiatal, erős alkatú, paripa- és kocsi-fajú hágó-mén eladandó Venni szándékozók teljes felvilágosítást nyerhetnek eziránt Sahlender úrtól József-városban, üllői-uton 20-dik sz. a., ki írásbeli kérdezősködésre is fe­lelettel szolgál. (488) (2—3) Megjelent s a szerzőnél (Lipót-város, fő-tit 7-ik szám), könyvárusi utón pedig G­e­­­b­e­r Árminnál megszerezhető. Az austriai birodalmi büntetőtörvény ma­gyarázata sat. betűrend­ mutatóval. Irta Csatskó Imre. 4-dik s utolsó füzet. A négy füzetből (31 ívből) álló egész munkának ára 4 pft. (427) (3—3) vomtatja gőzsa­jtón Lukács László, országúton, Kunewalderházban. 478) (2—10 Lóhágatási hirdetmény. Bandi, 7 éves, 15% markos, megype­szinü, minden jel nélküli csődör ; apja Malek Adder telivér angol csődör, anyja pedi­grock eredeti angol kancza; hág­yszódon bá­ró Podmaniczky Frigyes urnát, egyegy kan­czát 15 pgő forintért. Távolbóli kanczáknal s cselédeknek, a helybeli jó karban lévő ven­dégfogadóban lehet ellátást szerezni. — Egy­úttal mint kitünőleg jó vadász­ló, eladóvá­­ hirdettetik. Aszódon, az utolsó posta Bagh. Sztranyavszky Péter inspector. (517)(1—) Luczerna és stájer lóhere s egyéb takarmánymagva nagyban és kicsiben legjutányosabba kaphatók Mayr Károlynál Pesten, dunasoron a „zöld koszorúnál NB. A magvaknak szép és fris minőség­ről kiki személyesen meggyőződi­­ik, s próba-mutatványokkal ingyi szolgálhatok. •ejuzopi z« -puia JBApn­uun ezojn -'E.1^pjofj : Sipad uypr efduu a3jo ■;u3zg ’9 -j “zs -9x vzo^n-mCxs^q ‘^up^AiC 0|z«?q imnjso :sg­uajsaj agxn3[8f 191-01 sni^JBui 9 -j 3(8x[p­af (qAu ;s9)izs9n9ja ppajpiozs ajppi puvoa ajij^sgxaa sodupi nuqtBA(9jz80 isbjuJzuSizo^ sg­­1 o)bjbj^szja w i? 1 [ a zy 8-D (SP (542, (1-Haszonbéri hirdeté­s gr. Eszterházy családnak Erdély Kolozsvártól 10 órára, a n.­váradi őrs­ útvonalban fekvő gyulai főjószága, 1. hez tartoznak : Tágas udvari és gazdasági épületek, felszerelt nagy pálinka-főző, mészárlási bolt, vendégfogadók, több helyeken kon s majog, mint lisztelő 4 kerekű malom a So­mos vizén, két lisztelő-malom Vistában , két kővel, vámos híd, 4000 vékányi szánt föld, nagy része évenként használható, 10 vékán felüli összevetéssel, 335 szekérnyi sé­na termő rét, évenként 5—600 öl tűzifa s stb. folyó 1853-dik évi april 24-kén kezd dőleg több évekre, a gazdaság- és regálék­ együtt, vagy külön, kiadó. Értekezhetni Kolozsvárit ügyvéd Fe Mártonnal b. közép-utrza 503. Bécsben gr Eszterházy László úrral, belv. 281. sz. alat .147)(11­ Fris veteménymagva! úgymint : Lehermag luezerni, valódi franczia magyar; Lehermag stájer veres; dio fehér réti lóhere ; Perje angol, franczia és olasz ; Baltaczim; Répamag mindenféle; Bükköny; Mohár; Nyári repete; Timóth-fü ; Pohánka; Réti csibehár; Pimpinelle- és akácz-magvak egyéb mag-nemek jó minőségben , jutányos áron kaphatók Pesten Halbauer János G.-né Irodája : király-utczában Majthényi-há­ban 5. sz. a., raktára pedig R01 b­ich-utczában saját házánan 7. sz. létezik.

Next