Budapesti Hírlap, 1883. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)
1883-08-01 / 211. szám
21. szám. Budapest, 1883. Szerda, augusztus 1. ül. évfolyam. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész éne 14 frt, féléne 7 frt, negyedéne 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 10kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után Tálé napon is. Cs Felelős szerkesztő: nk&in József. Egyes szám ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal XV. kerület, kalap-atoa 16. szám. Katonai aggodalmak. — Katonai munkatársunktól. — Bécs, julius 29-én. A politikai láthatáron folytonosan tornyosulnak a vészt hozó felhők, de azért nálunk, a katonai kapacitások székhelyén, hol a vezérkari zöld kabát képviselői túlnyomó számban oda nyilatkoznak, hogy a béke fentartása csakis Ausztria akaratától függ, gyanús szemmel kísérik mindazokat, akik e nézetnek nem hódolnak. De lássuk a helyzetet. Brialmont tábornok bukaresti működése, megingatta Mayer báró osztrák-magyar követ állását. Ki túlságos szerénységével szerencsésen oda vitte a dolgot, hogy az oláh kormány kihívó magatartása, már a dekórum határain is túlment. Márpedig tény az, hogy Mayer bárót Washingtonból csak azért helyezték át Bukarestbe, mivel azt kellett róla feltenni, hogy Sz.-Pétervárott az orosz diplomácia fondorkodásait, a dunai fejedelemségekben jól kitanulta. Azonban a jámbor férfiú nem fogta fel helyesen kényes állását, vagy pedig épen a sz.-pétervári nexusok nyomán, nem mert a kellő modorban fellépni. Az itteni illetékes katonai körökben jól tudják, hogy az oláh kormány nyakra-főre úgy készül, mintha már a jövő héten akarná seregét mozgósítani. Az oláh ügynökök egész serege járta be a múlt hetekben Magyarországot lóbeszerzés céljából, de miután az árak oly magasak voltak, hogy ezeket az oláh katonai kincstár ki nem birja, a szükséges 7000 db. lovat Odesszában szedik össze, illetőleg ott veszik át az orosz kormánytól kölcsön, vagy ajándékképpen ; s midőn az osztrák-magyar követ ez iránt felvilágosítást kívánt, nagy hetykén azt felelték, hogy hát Ausztriában is egyre tart a lóbeszerzés. Hasonló modorban válaszoltak a kruppágyuk megrendelése dolgában, melyet a porosz katonai lapok már ezelőtt öt hónappal jeleztek, a bécsi napi sajtó azonban csakis a múlt napokban említett fel kuriózum gyanánt. Mindezen feltűnő provokációkra Bécsben avval feleltek, hogy az erdélyi szorosok erődítése tárgyában egy bizottság lan kiküldve, mely hosszú tanácskozás után azt jelentette, miszerint 1878. óta ez irányban semmi sem történvén,valamit csakugyan kellene tenni.* Jól tudjuk azonban, hogy az 1878-ban létesített munkálatok alig említésre méltó javításokra szorítkoztak, s így most azon dilemmába jutottunk, hogy vagy tökéletesen szomszédaink jólelkűségére kell Erdélyt bíznunk, vagy pedig az erődítésekhez erélyesen hozzáfogni, nehogy meglepetéseknek legyünk kitéve. Ezen erődítések sok pénzt vesznek igénybe mi iránt a delegációkhoz kell majd a kormánynak fordulni és ekkor múlhatlanul szóba fog kerülni furcsa viszonyunk az oláh szomszédokkal. Ha mindezekhez hozzávetjük Montenegro kétszínű megtartását, ha továbbá a legutóbbi szerb kitüntetéseket is kellőleg méltányoljuk, nagyon jogosultnak tűnik fel előttünk azon kérdés, vájjon mikor fogunk hozzá valahára mi is a „készülődésekhez“? — Néhány száz tartalékos hadnagy áthelyezése a sorhadtól a honvédséghez nem pótolja azon roppant hiányt, mely egy esetleges általános mozgósítás esetére a sorhadban épp úgy mint a honvédségnél alantas tisztek dolgában mutatkoznék. Még rosszabbul vagyunk a kiszolgált altisztekkel kik az elhibázott törvényes intézkedések nyomán a hadsereg számára el vannak veszve. Vagy tán a jövőre a Ludovikából kikerülő altisztekre várjunk, kik csakis az intézet falain belül ismerik meg a katonai szolgálat gyakorlati oldalát. Nemsokára alig lesznek tisztjeink, kik valamikor ellenség előtt állottak, mely hiányt csakis a leggondosabb katonai nevelés pótolhatná némileg, miről azonban — mi tagadás benne — szó sincsen. A középosztályokban mindenki irtózik a katonai szolgálattól és mihelyt valami úton-módon az egy évi önkénytes időt ledarálta, nem gondol többé arra, hogy valamikor tán még katonának is kellene lenni. Mit lehessen aztán az eféle katonáktól várni, azt Franciaország szomorú sorsa 1870-ben megmutatta, midőn az alantas tisztek s altisztek hiánya, nemkülönben az intelligencia közönyössége a hadsereg szellemét végképpen tönkre tették. Franciaország némileg kiheverte ugyan az iszonyú csapást, de azért még harminc év múlva sem leend képes hajdani állását ismét visszafoglalni. Nálunk azonban egy szerencsétlen hadjárat a tökéletes megsemmisülést vonhatná maga után. És ezt kell szem előtt tartanunk. A legénység vagyis a hadsereg emberanyaga kitűnő, de tekintettel a népnevelés állapotára s az újabb intézmények folytán oly rövidre szabott tettleges szolgálati időre, nagyobb szabású hadi tettekre csak akkor lenne képes, ha a hadsereg szellemében élő képzett tisztek által vezényeltetnék. Az 1859. és 1866-ik vereségeket nem a legénység gyávasága vagy gyengesége, hanem kizárólag a hibás vezénylet és az alantas tisztek és altisztek hiánya okozták. Nem vagyunk pesszimisták, de ha mindazt figyelemmel kísértjük mi ellenségeink részéről a véderő emelésére történik, a közeljövőt nagyon szomorú színben kell látnunk. Ha egy szerencsétlen hadjárat következtében bajba keveredünk, a felelőség legnagyobb terhe elsősorban azokat fogja illetni, kik minden után a magyar honvédség fejlődését gátolták, mely mostani állapotában tüzérség és műszaki csapatok valamint kellő számú képzett tisztek nélkül egy nemzeti hadsereg feladatát megoldani képes nem leend. Mai számnak 14 oldalt tartalmaz. Az Izraelita anyakönyvek vezetéséről szóló szabályrendeleti tervezet, mint a „Net“ hallja egy az érdekelt minisztériumok kiküldötteiből alakítandó vegyes értekezlet tárgyalása alá fog bocsáttatni. Ezen értekezlet lehetőleg még az országgyűlés új ülésszaka előtt össze fog hivatni. A honvédség őszi fegyvergyakorlatai különösen a jelen évben, midőn rendkívüli intézkedések folytán új elemek begyakorlásáról van szó, kiváló fontossággal birnak s azért a hadkötelezetteknek minduntalan kért fölmentetése, melyeket az államhivatalokban levők főnökségei is támogatnak, hátrányos volt az intézményre. A pénzügyminiszter e tekintetben már bocsátott is ki rendeletet, melyben utasítja a honvédség kötelékébe s az ő hatáskörükbe tartozó egyének bevonulására vonatkozó intézkedéseket, hogy az augusztus közepétől szeptember végéig tartandó idei hadgyakorlatokat illetőleg, most eleve tegyék már meg. Eötvös Károly védbeszéde. (Vége.) Eötvös: Nagyságos elnök ur! telt. törvényszék ! a hullában talált azonossági jeleket megsemmisíteni a vizsgálat közegei nem voltak képesek, azok jelentőségét sem lehetett félreismernek semmiképen, de miután a rituális gyilkosság gondolatában már annyira bent voltak, hogy abból kimenekülni többé képesek nem lehettek, nekik lehetetlen volt elismerni azt, hogy az ép nyakú hulla Solymosi Eszter hullája legyen. Gondoskodni kellett tehát, miként lehetne az azonosságnak a már kétségbe nem vonható bizonyítékait valahogy kikerülni, vagy ártalmatlanná tenni. Volt egy forrásuk, ahonnan merítették a bölcseséget és annak titkait, az a forrás, amelyre már előbb is rámutattam, a hypotheziseknek kifogyhatatlan gazdag forrása. A boncoló orvos urak a jobb kar alkari részének izmát eltávolítva találták — nem keresték, nem gondoskodtak arról, hogy távolodhatott az el, hal ette-e meg, rák ette-e meg, patkány ette-e meg, a kiemelésnél a tutajosok szakították-e el, vagy rothadás folytán tűnt-e el ? — Másképen faágak horzsolták-e le, vagy mi érte ? nem, hanem felvettek egy hypothezist, ezt az izomhiányt bizonyosan egy kötél okozhatta, a melynél fogva a hulla vonszoltatott. — Mi tényleges alapjuk volt nekik ezt állítani? nem volt világos semmi. Szakember, ha orvos is, a hullán boncolás folytán feltűnt, kétségtelen jelenségeket nem konstatál, a melynek eredete, természete kételyt nem tűr, nem szokott ily hypothezisekhez folyamodni. Többet mondok: nem is szabad ily hypothezisekhez folyamodnia. És nem is az az ő feladata, hiszen az esetlegességnek egy millió faja van, melyek valamennyien inkább megtörténhettek, minthogy ide kötélnél fogva vonszolták, s azt a kötelet épp a jobb alkar-izomra kötötték. Igaz, de más hypothezissel, más expedienssel lehetetlen volt a hulla-azonosság elől kitérni, erre volt szükség, ezt kellett megtenni. Meg vagyok róla győződve, nem is sejtették azon szakértő urak, hogy az a sárkányfog, melyet ők ezzel elvetettek, ha majd kikel, minő veszedelmeket fog szerezni. Megtették könnyelműen, menthetetlenül, minden orvosi adat nélkül, az orvosi adatnak minden jelensége nélkül odatették azt, hogy a hulla ennél fogva vonszoltatott, ha pedig ez a hypothezis már kimondatott, már most kellő hozzá tutajt teremteni, a tutajhoz tutajosokat, a tutajosok közé zsidókat, mert máskülönben csúffá lett volna az egész vérvád-história, mert kitűnt volna az azonosság. Kibocsáttatott tehát e rendelet, hogy a hány tutaj, meg tutajos a Tiszának mentén lemegy, el kell fogni valamennyit, s kivált ha zsidó van közöttük, meg nem kell kegyelmezni egyetlen