Budapesti Hírlap, 1883. október(3. évfolyam, 270-300. szám)
1883-10-01 / 270. szám
270. szám. III. évfolyam. Budapest, 1883. Hétfő, október 1. Előfizetős árak : Egész évre 14 irt, félévre 1 frt, negyedévre 3 frt 20 kr., egy hóra 1 irt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és finnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Egyes szám ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület, Kalap utcza 16. szám. Hadüzenet: Tiszát támogatni, hogy erős legyen, nem hogy gyönge legyen, ez lehet célja csak azoknak, kik a kormányt nem akarják támadni a horvát kérdésben. De ha Tisza enged, ha a horvátok ellen Magyarország jogát és becsületét meg nem védi, ez velük egyezkedni akar, ha gyöngíti a magyar államot és feladja az állami egységet, akkor minden hazafi kötelessége elfordulni tőle, ha kormánypárti volt is idáig és Tisza erélyének bámulója. A horvát követek üzenete Tiszához : hadszenet. A miniszterelnök békejavaslatait viszszautasítják, a felírástalan címer nem kell nekik, ők horvát feliratokat követelnek, az egész kiegyezést „már most“ felmondják, a magyar országgyűlésen meg nem jelennek. Ennek az a haszna, hogy király, minisztérium és országgyűlés immár tudhatják: hányadán vannak a horvátokkal. Tisza Kálmán e hadüzenetet jelentse be a királynak s vesse fel a kérdést, hogy hát az udvar mit akar Horvátországgal, miután ez Magyarország békítő jobbkezét visszautasítja, képviselői Magyarország miniszterelnökével packáznak ? Akarja e pártját fogni ezentúl is és elfogadni a magyar kormány lemondását ? Ez esetben nemcsak Horvátország, de Magyarország is válságba kerül, s nem sok időt jósolunk neki, Ausztria szintén. Vagy legyen szabad Magyarországnak elbánni Horvátországgal úgy, amint a viszonyok megkövetelik, s amint minden állam elbánik egy renitens provinciával. Salus rei publicae suprema lex esto. A horvát kiegyezés megdőlt, a horvátok döntötték le, a magyar államnak és alkotmánynak állani kell. Válaszszon a korona Magyarország és Horvátország között, a választás nem lesz nehéz. Mi Horvátországot reorganizálni fogjuk, a történelmi jog alapján, meg fogjuk adni neki a szabadságot, melylyel magunk is bírunk, érintetten hagyjuk nemzetiségét, mely ellen nem törtünk soha, de a magyar állam egységét helyre kell állítani és a magyar kormánynak hatalmat kell adni Horvátországban, mert az ország egy részében sem lehet a felelős kormány végrehajtó közegek nélkül, kivált válságos időkben nem. A horvátok, kik a kiegyezést soha meg nem tartották, kik elszakadni akarnak s bevallják, hogy törekvésük az uniót felbontani s nagy Horvátországot alapítani, kik lehetetlen feltételeket szabnak Magyarországnak és passzív és aktiv ellenszegülésre készülnek : az 1868 : XXX. t. c. 70. §-ra hivatkozva állítják, hogy nem lehet a kiegyezésen egyoldalúlag változtatni. Igazság , de a törvény becsületes emberek számára készült, kik azt követik, nem pedig árulóknak. Ne feledjék a horvátok : szükség törvényt bont. Ok okai, ha az 1868-ai kiegyezés meg nem tartható. A kormánytól nagyszabású politikát követelünk, nem kibúvást a nehézségek alól. A palliatív eszközök ideje lejárt. A horvátok üzenete Tiszához meggyőzhette a legkonokabb kormánypártit, hogy a nagyváradi beszéd politikáját a horvátokkal szemben folytatni hiába való dolog. Feszült izgalommal várjuk Tisza Kálmán elhatározását. A „BUDAPESTI HEAP“ TÁROSAi Székely népmesék. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — A hétfejü sárkány. Volt egyszer egy kirájurfi. Azt mongja az a kirájurfi az édesapjának: Édesapám, én elmegyek most szerencse-próbálni ; de engedje meg, hogy az én régi szagámat is vigyem el magammal. Azt mongja erre az öreg: én nem bánom édes fiam, menj el s vidd el a vén szógát is, csak az életedre ügyelj. No! fölkészülődik a kirájurfi s másnap hajnalba elindul a vén szógával. Mennek-mendegélnek s hát egyszer egy nagy rengeteg erdőbe érnek. Mikor egy forráshoz értek volna, azt mondja a kirájurfi : édes szagám üstunk le e mellé a forrás mellé s ebédeljünk, úgy is tettek. Hát egyszer amint az ebédet elköltötték, jő egy kicsi emberke, hét singes szakállas egy hét mázsás botocskával a hátán . Csak belé szökik a forrásba s elmerül. No, azt mondja a kirájurfi : megyek én is utána, mert ez bizonyosan Tüngyérországba ment. Te pedig jó szagom menj vissza édesapámhoz s mondd el neki hová mentem, s ha egy esztendő múlva vissza nem jövök, csináltasson nagy temetést az emlékezetemre, mert akkor, tudom istenem, nem leszek az élők között. Be is szökött a forrásba s hát ahogy lemerült, egy szép réten találta magát. Azon a réten volt egy szép vár, de az egész feteke gyászszal volt bevonva. Kérdezte egy embertől, hogy mért van az egész város fetekével bevonva ? Azt felelte neki az ember, hogy a városon kívül van egy tó, abba lakik egy hétfejű sárkány. Annak pedig ha minden nap egy szűz leányt nem adnak ebédre, az egész várost elpusztítja a föld színéről. Most pedig épen a kiráj irányára kerül a sor. Senki se tudja megmenteni, pedig a kiráj, a ki megmenti, annak adja feleségül s melléje fele kirájságát. A király urfi elnézte, hogy viszi ki egy hóhér inas a leányt a sárkánnak, s mikor épen oda akarta adni, csak ott terem, szépen felöleli a királkisaszszonyt, egy-két lépést odébb teszi s azzal neki esik a sárkánnak. Verekednek egy jó darabig s már csak egy feje nőtt a sárkánnak. Haj, szegény egy feje kérni kezdi, hogy ne ölje meg egészen ; de a királyrfi nem engedett s egészen megölte. Akkor oda fordul a leányhoz s azt mondja neki: Szüvem szerelme, menj haza, mert én is megyek, csak más gúnyát veszek föl. A királkisasszony elindul haza, de a hóhér utána s azt mondja neki: No te királykisasszony, én fejedet viszem ebbe a minutába, ha azt nem mondod otthon, hogy én mentettelek meg. Haza mennek s a hóhér eldicsekedi, hogy ő ölte meg a sárkányt. A király pedig meg is tartotta a szavát s összeadta őket. Hát egyszer mikor épen ebédelnek, csak betoppan a királyffi s a hóhér úgy megijedt tőle, hogy mingvárt kisuppant alóla a tizenkét párna. Mert azon ült a lelkem nagy pirimókosan. De bezzeg a királykisasszonynak is megeredt a kedve. Csak a nyakába szőkék a királyurfinak s fél óráig el sem ereszté magától. A hóhért pedig mingvárt lenyakazták. No azután jól váltott a világ. Este mind gombostűkön táncoltak. Eközben pedig eltőt az esztendő s a király urfinak eszibe jutott, hogy neki haza is kell menni. A király befogatott 6 lovat egy hintóba s ő pedig feleségestől beleült, úgy kihajtottak a forráson, hogy senki se vizesedett meg. Hát mikor kiérnek, az apja egész udvarával ott várja őt. Na volt öröm. Csakhogy meg nem ették egymást. Haza mentek s nagy vendégséget csaptak. Azután tojáshéjba kerekedtek, a Kükiüllőn leereszkedtek. Hónap legyenek a kentek vendégei. A szerelmes Ibolya. Volt valahol, hetedhét országon túl az Óperenciás tenger túlsó partján egy szépséges szép vidék. Annak a szép vidéknek a legeslegnagyobb völgyibe egy kaliba, s a kalibában egy olyan de olyan szép pásztor leány, amilyent még szem nem látott, s akit mikor kijött a házból, a nap is megcsudált. — Történt pedig, hogy valami király urfiak mentek arra vadászni, meglátták a leányt s kettő közülök belé szeretett. Tanácskozásra gyűltek össze s úgy egyeztek meg, hogy egyszerre menjenek hozzá mind a ketten s kérjék meg, hadd válaszszon közüllök. — Oda is mellének, de a léán kikacagta s a szegény király urfiak vízbe szöktek nagy szégyenletökben. Azonba az Úristen a leányt megbüntette s abba a percbe átváltoztatta ibolyává. Hogy e mellett még a szivtelenségiért is lakoljon, az isten ő szent felsége két szivet adott neki. — Az egyikkel szerelmes az áldott napba, a másikkal a vacscsora csillagba, de őt szegént ezek közül egyik se szereti s ő bánatyába a bokrok alá húzódik, a honnét szerelmes pillantásokat vet az áldott nap s a vacscsora csillag felé. S ez igy tart, isten tudja meddig, s a szegény ibolya búsul, amig a szive megreped. Közli: Székely Huszár. Mai számunk 8 oldalt tartalmaz: Homburg és Paris. A spanyol királyt kifütyülték a francia fővárosban . Bismarck ezt nem bánja, jobb szolgálatot nem is teljesíthetnének neki a franciák, mintha Spanyolországot megsértik. A németek annál inkább kitüntették Alfonzot, a császár vendégei közt őt ünnepelte legjobban s megmutatta neki Németország roppant haderejét és tekintélyét. Homburgban egy holsteini lovas ezred tulajdonosává nevezték ki, mely Strassburgban fekszik, ez bőszíti fel leginkább a franciákat. Alfonzo hazatérve látogatást tett Párisban azért, hogy demonstrálja a békepolitikát, melyet a szövetséges fejedelmek hirdetnek, de Franciaország sem bír érzékkel ezen békepolitika iránt. Királyi vendégét nem tiszteli, legjobban szeretné, ha a spanyolok elkergetnék. Páris utcáin azt kiáltozzák a király fülébe ,éljen a köztársaság!“ A francia, vagy a spanyol ? Grévy, a köztársaság elnöke vonakodott a királyi vendéget fogadni. Ebből az a tanúság, hogy királyok ne menjenek látogatóba a köztársasághoz, Grévy nem ült Alfonzéval egy kocsiba, a miniszterelnököt Ferryt ültette melléje. Ebből az következik, hogy Ferry meg fog bukni, mihelyt a kamarák összeülnek, október végén. Bismarck a francia kormányválságokat nagyon szereti.