Budapesti Hírlap, 1885. június (5. évfolyam, 149-177. szám)
1885-06-01 / 149. szám
évfolyam. 149. Sz. Budapest 1885. Hétfő, junius I. Előfizetési árait: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Lukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Az akadémia napja. Egykor és most! A mai nemzedék alig tud róla már, hogy volt idő, mikor a magyar közélet csak az akadémia falai közt vehetett szabadabb lélekzetet, a tudomány egésze alatt. A hazafiak, politikusok, irók mind oda menekültek a hatalom üldözése elől s ott ápolták a magyar nemzeti szellem mécses lángját, ott tartogatták a fajszeretet és politikai ambicio reményeit jobb időkre. Az egész nemzet egy nagy, összetartó felekezet anyaegyháza gyanánt nézett az akadémiára s az évi közgyűlés napját nemzeti ünnep gyanánt tisztelte. Csak ily alkalommal szólhattak a közvéleményhez magyarul a magyar ügy előharcosai. Fellépésük esemény, felszólalásuk egész ország figyelmének személyük a lelkesedésnek rajongó szeretetnek tárgya volt. Ma alig veszszük az akadémia életfunkcióját észre s közgyűlése egy csendes epizód a főváros napi történetében, mely jelentőségre, hatásra egyaránt elveszne Budapest világvárosias életének zajában, tarkaságában, ha a közgyűlésnek egy magas látogató megjelenése nem adna kiváló aktuális érdekességet. Rezső trónörökös ment el a magyar tudósok közé, jelenlétével emelni az akadémia ünnepének külső fényét s emelni a külföld szeme előtt a magyar tudományosság nimbuszát. Csak egy napra jött közénk, s kora reggel értesült, hogy az akadémia közgyűlést tart s ő azonnal megváltoztatá programmját s bejelenteté Tréfort elnöknél megjelenését. Szép látvány volt, mikor Európa egyik leghatalmasb monarkájának fia, a leendő magyar király ott ült a magyar írók, történetbuvárok, nyelvészek, természettudósok sorában s örömét lelte a magyar szellemi arisztokrácia közt, a nemzeti műveltség légkörében. Pár napja magyar cikket írt egy folyóiratba, ma elfoglalta helyét az akadémiában, mint tiszteleti tag, nemsokára tán maga fog értekezni nyelvünkön ... Egykor és most ki remélte volna ezt csak húsz év előtt is. Hazafias örömöt kell hogy érezzen minden magyar e jelek láttára, melyek Magyarország jövőjét a legszebb fényben világítják meg reménylő lelküink szemei előtt. A fiatal trónörökös, ki a szellemi munka, a tudományosság és irodalom iránt ily nemes lelkesedést érez, majdan a trónra lépve oly szellemi közéletet, oly hatalmas művelődési propagandát fog itt teremteni, milyent a történelem csak legolcsóbb nemzeti királyaink korából ismer. Ez a mai akadémiai közgyűlés legnagyobb eseménye. Az ünnepi közgyűlés. A magy. tud. akadémia ma délelőtt tartotta meg negyvenötödik közgyűlését az akadémia dísztermében, mely ez alkalomra nagy számú és válogatott közönséggel telt meg. Az ünnepi ülés fényét rendkívül emelte az, hogy Rudolf trónörökös is megjelent. A trónörökös kevéssel 10 óra után érkezett meg az akadémiába Károlyi István gróf kocsiján, Wohlgemuht fregattkapitány kíséretében. Tábornoki egyenruhába volt öltözve. Az akadémia oszlopcsarnokában Andrássy Gyula gr., Trefort Ágoston, Ipolyi Arnold, Jókai Mór, Pulszky Ferenc, ésFraknói Vilmos fogadták, mint az akadémia tiszteletbeli tagját. Andrássy Gyula gróf üdvözölte, mire a trónörökös néhány szóval válaszolt, aztán kezet fogva a fogadó bizottság tagjaival fölment a díszterembe, hol az akkor már egybegyült közönség zajos éljenzéssel fogadta. A díszterem igen ünnepi szint öltött a mai alkalomra. Az akadémikusok számára fenntartott emelvényen dús virág- és drapéria-dísz között volt fölállítva Lónyay Menyhért grófnak, az akadémia elhunyt elnökének Temple által feltett életnagyságú arcképe, mert ugyancsak ma mondta el Lónyay fölött Trefort Ágoston, az újonnan választott akadémiai elnök nagyszabású emlékbeszédét. Maguk az akadémikusok egészen betörték a számukra föntartott helyeket; többen közülök díszmagyarban, az egyházi személyek teljes ornátusban jelentek meg. Ott láttuk többek között a következőket: Vay Miklós dr., Károlyi Sándor és István grófok, Hunfalvy János és Pál, Bita Rezső dr., Tóth Lőrinc, Szász Károly, Konkoly Miklós, Than Károly, Kautz Gyula, Vécsey Tamás, Szabó József, Lenhossák József, Pauer püspök, Pesty Frigyes, Keleti Gusztáv, Budonz József, Zsilinszky Mihály, Barlagi Mór, Eötvös Loránd, Margó Tivadar, Hegedűs Sándor, Décsey Mór, Pulszky Károly, Láng Lajos, Beöthy Zsolt, Berzeviczy Albert, Szalay Imre oszt. tanácsos, továbbá Ráth Károly főpolgármester, Szapáry István gróf főispán, Lévay Henrik, Weisz B. F. stb. A hallgatóságnak föntartott első széksorokat kizárólag hölgyek foglalták el. Mihelyt a trónörökös megérkezett és Trefort valamint Jókai között elfoglalta helyét, az ünnepi közgyűlés legott kezdetét vette. Elnöki megnyitó. Az ülést Pulszky Ferenc a következő beszéddel nyitotta meg: Tisztelt gyülekezet! Nem tudományos érdemeim, ha ilyenek csakugyan volnának, hanem gyászos események láncolata ültettek eme elnöki székbe, mely a legnemesebb nagyravágyásnak méltó tárgya. Elnökünket Lónyay Menyhért grófot, kinek érdemeit a megválasztott elnök fogja méltányolni, idő előtt rabolta el tőlünk a halál ; másodelnökünket súlyos betegség akadályozza, hogy székét ez alkalommal is elfoglalja; ily körülmények közt a legrégibb tiszteleti tagot illeti az elnökség, s eme körülmény adja nekem az alkalmat, hogy a tisztelt akadémiát e helyről üdvözölhessem ; mert csakugyan már negyven év előtt, 1841-ben választattam meg tiszteleti tagnak az akkori korszaknak reményteljes mozgalmai közt, ama időben, midőn Kossuth Lajos felvillanyozta a nemzetet vezércikkeivel, s Petőfi meglepte az országot dalaival ; de egyikök sem ajánltatott, sem akkor sem később, az akadémia tagjául. Vannak, kik ezt szemrehányásként emlegetik, s a francia akadémiára hivatkoznak, mely a francia nemzet geniusát képviseli, s magában foglalja mindama kitűnő férfiakat, kik az ország dicsőségét képezik elfelejtik azonban, hogy az Akadémie Francaise kivételt képez egész Európa tudományos világában, s csak egy része az Institut-nek, melyhez még a feliratoknak és szépirodalomnak, a tudományoknak, a képzőművészeteknek és az erkölcsi tudományoknak akadémiái mint egyenrangú osztályai tartoznak, n ama prózai munkát végezik, mely az ily intézetek fő feladata. Mint ezek, a mi akadémiánk is, nem a lángészt, hanem a szorgalmas munkaerőt keresi abban, akit választásával megtisztel, hogy célját, a tudományosság magyar nyelven való művelését, minél biztosabban érhesse el, hatással legyen az egész nemzetre. A lángász nem érezheti magát otthonosnak az akadémiák szűk keretében, mert nem tűri a korlátot, sőt keresztül szokott törni azon, midőn új utakat nyit a nemzet szellemi működésének ; ahol közremunkálásról van szó, oda nem illik be. Az utókor szobrot állít neki, de kortársai csak kivételesen ültetik akár a miniszteri, akár az akadémiai karszékbe. A mi akadémiánk is a külföld, s különösen Németország példájára egyik nagy feladatául tekintette mindig a tudományos anyag gyűjtését, a magyar nyelv rokonságának s más nyelvekhez való viszonyának megalapítását, a nyelvemlékeknek, a magyar történelem kiforrásainak és okmányainak gyűjtését és kiadását, szóval, a talaj elkészítését, melyen egykor a magyar tudománynak temploma fel fog épülni; az ily előmunkásoknak pedig a hangyaszorgalom sokkal inkább szükséges, mint a geniális felfogás. Szomorú sorsa volt az írónak és tudósnak ama időben, midőn a magyar akadémia keletkezett; alapítói súlyt fektettek tehát arra, hogy néhány rendes tag minden osztályban szerény évpénzt nyerjen különös kötelezettség nélkül, csak azért, hogy a tudományt függetlenebbül művelhesse, mert a könyvkereskedés nem foglalkozott meg a magyar irodalom termékeinek kiadásával, ez az írók magánkockázata volt, kik nem a közönségre, mert ez alig olvasott magyarul, hanem az irodalom vagy tudomány vagyonosabb ritka pártolóira voltak utalva. Az egy Auróra elégítette ki a közönségnek szépirodalmi igényeit egy egész évre, a Tudományos Gyűjtemény magában foglalta a magyar tudományosságnak csaknem teljes eredményeit. Ily körülmények közt könnyen kimagyarázható az akadémia számos pályázata is, melynek díjai abból a célból alapíttattak, hogy a talentumnak minél több alkalom nyúttassék, hogy a nyilvánosság elébe léphessen, s munkája ne maradjon minden anyagi jutalom nélkül. Az idők erősén változtak az óta ; irodalmunk, melyet bölcsőjében az akadémia ápolt, most már a maga lábán áll, de nehézkesebb s terjedelmesebb tudományos munkáknak még most sem akad más kiadója, mint az akadémia. A nyelvünkben elharapódzott nem magyaros szófüzésről és sok idegen fordulatról szólva így folytatja beszédét: Midőn a római császárság idejében a tartományok egymásután, nyelvökre nézve is, rómaiakká lettek, a főváros kényes birálgatói panaszkodni kezdtek, hogy a tiszta nyelv romlik s az irály hanyatlik. Még Liviusban is kifogásolták a Patavinitást. A Spanyolországban vagy Galliában született irók, a sok felszabadult s meggazdagodott görög eredetű rabszolgák elferdítették a római irodalom színezetét , zamatja változott meg. Scipio korának, a köztársaság utolsó idejének, sőt az első császársági kornak irodalma lett ezentúl a későbbieknek mintaképe, melyről maguk is elismerték, hogy azt nem érhetik utól. Ezt nevezték később a klasszikusok aranykorának s még Tacitust is csak az ezüstkorba helyezték. Ily purizmus, mely a klasszicitás szabályait meg akarja alapítani, s nem ismeri el a nyelvnek folytonos fejlődését, megakasztja a nyelv változását, s megkövetelésében látja tökélyét, újabb időkben is fordul elő. Franciaországban a francia akadémia, Olaszországban a Crusca örök időkre meg akarták alapítani a francia s olasz nyelv törvényeit; ha azonban a nemzet bír életerővel, s mindinkább fejlődik, akkor a nyelv sem marad meg régi formáiban, a szók értelme változik, újak képződnek, s a nemzeti irodalom nyelvérzéke is módosul és keb BE& Hinnink 8 oldalt tartalma.