Budapesti Hírlap, 1885. augusztus (5. évfolyam, 209-238. szám)
1885-08-01 / 209. szám
V. évfolyam. 200. sz. Budapest, 1885. Szombat, augusztus 1. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Lukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., kalap-utca lesz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám óra helyben 4 kr., vidéken 5 kr. ___ Egy zugmagyar, „Senki sem szolgálhat két urnák“ cim alatt Szeberényi Lajos Zs. ev. lelkész ur egy cikket irt a pozsonyi „Evang. Egyház és Iskola“ cimü hetilapban arról a háborúról, a mely az evang. egyház kebelében dúl a magyar hazafias tábor és a nemzetiségi izgatók között. S mint jámbor lelkész e háborút kárhoztatja, azt az irigység, gyűlölet és egyéb rossz indulatok kifolyásának tartja s arra inti lelkésztársait, hogy a politika e zavarától tartsák magukat távol, ne álljanak egyik táborhoz sem, ne iparkodjanak két urat szolgálni — istent és politikát — ami úgy is lehetetlen, hanem őrizzék nyájukat. Az igen tisztelt lelkész úr cikke roppant kenetes, igen áhitatos, abbeli megbotránykozásának is, hogy eltévelyedett paptársai ahelyett, hogy a felekezeti szaklapokhoz fordulnának panaszaikkal, inkább politikai lapokban fejtegetik bajaikat, nem ad erősebb szókban kifejezést, csak annyiban, amennyiben egy „különben igen elterjedt oly lapot,amely ilyetén panaszos cikkeket kiadott, elnevez „zuglapnak.“ Egy lelkésztársa által sarokba szoktatván, meg is mondja, hogy ebbeli véleményével minket tisztelt meg Szeberényi Lajos Zs. úr, vagyis, hogy a „Budapesti Hírlapot“ tartja zuglapnak. Általános felfogásának a korlátoltságot érintő naivságával szemben ránk és bárkire nézve is igen alárendelt jelentőséggel kell annak bírnia, hogy miként ítél meg bennünket Szeberényi úr gyermeteg, mondhatnám bárány-elméje. Az az árkádiai ártatlanság, amely az előttünk fekvő cikket írta, amely a vallás hanyatlásán jajgat, mert a politikai- és a fajharc feldúlja, az vakon és süketen jár a mai világban, az nem tudja melyik században, milyen országban, mily viszonyok közt él. Semmiről nincsen helyes tudomása, józan felfogása, érett ítélete. Ő csak egy éneklő templom ideálját látja. Mily szép volna az, ha minden ember csak evangélikus lenne és semmi egyéb a világon ; se apa, se anya, se tót, se magyar, se pánszláv, se hazafi, se balpárti, se jobbpárti, semmi semmi, csak békés, csöndes, néma, süket, vak, érzéketlen lény, se hideg, se meleg, se eleven, se holt, csak valami csodálatraméltó teremtmény, az ereiben legfölebb savóval. Természetesen, hogy ilyennek is kell a világon lenni s mi nem háborgatnék meg a lelkész urat ilyen mivoltában, ha nem kivánná másoktól is, hogy ilyenek legyenek. De ha csak ilyenek lettek volna a világon, akkor, hogy többet ne mondjak, nem lett volna a reformáció s ma nem volnának evangélikus lelkészek. Már a világ ilyen turbulens, és az emberi természettel jár, hogy mindenki több urat szolgál és többet is játszik, mint a mennyire ereje telik. És szerencse, hogy Szeberényi Lajos Zs. úr együgyüsége, melynek számára az irás szerint — biztosítva van a mennyei boldogság, — nem fogja a világot — lelkészeket és nem lelkészeket — annak az egy urnak a kizárólagos szolgálatába visszaterelni. Mert, soha egyetlen egy politikai eszme és irány nem tett annyi dúlást, tortúrát, martyriumot, harcot, háborút, ármánykodást, mészárlást, üldözést, egy szóval annyi pusztítást, pusztítást testi-és lelki javakban, pusztítást emberéletben, boldogságban, békében, mint az egy úr szolgálata. Mikor az emberi érzések, gondolkozás, vágyak és szellemek a vallásra koncentrálódtak s kivirágzott valahol a fanatizmus az egy ur szolgálatában, — ott lepleztetett le az ember vadállati kegyetlensége legjobban, kezdve a keresztényüldözéseken, a vallásháborúkon, a keresztes hadakon, az inquiziciókon át a gályarabokig, kiket Szeberényi ur emleget; de másfelől a Mohammed világán belől az arabokon, törökökön keresztül Ázsia népeinek ma is borzasztó állapotáig, amely mind az isten nevében szólt és szól. Boldog az emberiség, hogy egyéb is érdekli a vallásnál, és boldog a felekezet, amelynek oly bölcs papjai vannak, akik az embereket e természetüknél fogva az életben okosan tudják vezérelni, bajukat megelőzve, elhárítva, enyhítve nagyobb intelligenciájuk, műveltségük, elme- és szívbeli nemesebb képzettségük segítségével. És jaj a felekezetnek, amelynek papjai nem akarnak túllátni a parókia falán. Ez az első lépés a vallásos fanatizmus felé, mely a legvészesebb, a legfélelmesebb, a legöldöklőbb minden fanatizmusok közt. Még ma is hány ügy a templomi jelvényekkel fedezi céljait, hogy annál biztosabban menjen ! A parókia falán kívül pedig első sorban kezdődik a haza! Sőt a parókia fala, maga a parókia, még az isten háza is a haza földén áll ! s a haza oltalma nélkül nem áll. Minden pap ajkán — Magyarországon ezer év óta — együtt van mindig isten és a haza! Egy magyar pap, a kinél ez nincsen meg, úgy is mint magyar — zugmagyar, papnak is zugpap. Mi a politika ? A haza ügye, a haza sorsa, a haza érdeke. És ez egy nagy felekezetre nézve közömbös, lelkészeinek „utolsó ügye“ legyen ? És mikor a magyar hazát éjszakán az evangélikus egyház köpenyében pánszlávok, keleten a görögkeleti egyház sekrestyéjéből dákorománok, délen a szerb egyház autonómiájának egyházi jelvényei alatt délszlávok támadják, s e felekezetek lelkesebb papjai védelmére kelnek a hazának, akkor előáll kenetes prédikációjával Szeberényi Lajos Zs. és szidja azokat is, akik hazáját szidják, azokat is, akik hazáját védik és azt mondja legyetek szentek és hagyjátok az olyan bolondságokat, mint azi haza ! Mintha mondaná : Jertek evangélikus lelkészek, dugjuk fejünket a homokba, mint a bölcs strucmadár és dicsérjük az istent! A világ hadd veszkődjék ! Mi evangélikus papok nem azért vagyunk, hogy híveinket a hazaszeretetre is oktassuk, példát adjunk, belássuk a világot mozgató kérdések értékét, jelentőségét és jó következményeiket biztosítsuk, veszedelmüket elhárítani iparkodjunk azokról, kiknek pásztoraiul kirendeltettünk. Nemzetiségi párt ? Magyar hazafi párt ? Mit ér nekünk ! Hadd marakodjanak. Mi dicsérjük az istent. Ha győz a magyar állam a harcban, jó. De ha elbukik és itt egy örökösödési háború lesz német és orosz közt, nekünk az is jó. Mi akkor is dicsérni fogjuk az istent és leszünk vagy németek, vagy muszkák, vagy elpusztulunk más módon és idvezülni fogunk, mert megtettük evangéliumi lelkész-kötelességünket. Ez az a végeljámborosodásban szenvedő világnézet, mely Szeberényi úrnak a cikkét tollába mondotta. Én ellenben azt mondom neki, hogy egy megvadult pánszlávot többre becsülök tíz ilyen zugmagyarnál, a kinek ítélete egyébaránt már megvan írva a szentírásban : „nec calidi nec frigidi, qui exspuritur“. A kik se hidegek, se melegek és ki fognak köpetni, se a mennynek, se a pokolnak nem kellenek. Tisza Kálmán azt mondta az idén nyilvánosan, hogy elhagyná vallását, a mikor meggyőződnék, hogy vallása ellenkezésbe jönne magyar hazafiságával. 1848-ban minden felekezetbeli papjainkból siettek lelkes hazafiak a harctérre, kezükben karddal, hazafi kötelességet teljesíteni. Szép volt tőlük, s örök emlékezetre méltó. De nagyobb haszonnal gyakorolja hazafiságát a pap a békében, ha lelkére bízott híveit úgy vezeti, úgy neveli, hogy veszedelem idején ne kelljen a magyar hazáért fegyvert fogni még a papnak is. De hisz én azt teszem én, gondolja magában Szeberényi úr, midőn átokkal sújtom az izgága harcos feleket és békére, visszavonulásra, isten kizárólagos szolgálatára intem paptársaimat. Igen, azt teszi Szeberényi úr, amit az tenne, aki a verekedők közé állana prédikálni, vagy amit az tenne, aki a dühöngő tüzet imádsággal akarná oltani. Sorsa lenne amott, hogy az első ütlegeket ő kapná és nem sokáig lenne abban a helyzetben, hogy prédikáljon, emitt, hogy az oltók agyon fecskendeznék, félrelökdösnék, a tűz pedig megpörkölné, isten pedig, akit dicsér, jóformán magához venné. Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.