Budapesti Hírlap, 1916. május-június (36. évfolyam, 121–180. szám)

1916-06-17 / 167. szám

z új családokat teremteni, törzsekéit és for­rásait a nemzet és faj szaporodásának, szinte pontokba foglalt programját adja e kérdés megoldásának. Azt lehet talán mon­dani, h­ogy mérséklete, körültekintése, loja­litása és minden fél jogos érdekének becsü­letes kímélése kiválóan alkalmassá teszi könyvét arra, hogy kormány és ellenzék belőle inspirálja magát a munkára, tervet, eszmét, ösztönzést és földolgozható értékes anyagot keressen magának nála, ha Ma­gyarország jövendő virágzásának eszközei komolyan érdeklik és forrásait komolyan kívánja megnyitni. A IMpilis a MmfceMi, Budapest, jun. 10. A képviselőház m­ai rövid ülését érdekessé és tartalmassá tette a­­ birtokpolitika kérdése, a melyet Beck Lajos vitt a Ház elé s a melyre nézve Tisza gróf miniszterelnök formulázta a maga és a kormány álláspontját. A szélső füg­getlenségi képviselő megokolta abbeli indítvá­nyát, hogy a képviselőház tegye alapos vita tár­gyává a birtokpolitika reformját s a miniszter­elnök erre válaszolva, kifejtette a kormány bir­tokpolitikájának irányelveit s végül szükségte­lennek jelezte e pillanatban a kérdésnek külön vita alapján való napirendre tűzését. Kérte az indítvány mellőzését s a Ház ebben az értelem­ben határozott. A képviselőházban ma ilyenképp inciden­taliter fölvetett kérdésnek érdemével vezércik­künk foglalkozik. A képviselőház ülésének egyébként ma nem volt más feladata, mint hogy harmadik olvasásában meghallgatta és megszavazta az in­demnitásról szóló törvényjavaslatot. A Ház azután két hétre, helyesen, július negyedikéig elnapolta üléseit. Az elnapolás azért oly hosszú, mert a kormány intenciója az, hogy ezenköz­ben a törvényhozás tagjai, a szakkörök, a sajtó és a nagyközönség időt nyerjen arra, hogy a pénzügyminiszter úr adójavaslatait tanulmá­nyozza , hogy a majdan összeülő képviselőház a kialakult közvéleményre támaszkodva, tár­gyalhassa ezeket az életbevágó, nagyfontosságú javaslatokat. A pénzügyi bizottság is csak egy hét múlva fog hozzá a javaslatok megvitatá­sához. A mai ülés részletei alább következnek.­ ­ Mousselfi az ülésen Beck Lajos okolta meg azután a birtokpolitika reformjáról szóló indítványát. Hosszabb beszédben fejtegette, hog­y az eddigi birtokpolitika reformra szorul és azt kívánta, hogy a reform irányelveinek megállapítására országos bizottságot küldjenek ki, hogy az a parlamentnek beszámoljon a szükséges in­tézkedésekről. Statisztikai adatok fölsorolása után olyan következtetést vont le, hogy a birtokpolitika terén a gazdasági önállóság csődöt mondott. Sürgeti az intenzív gazdálkodást és a mezőgazdaság fejlesz­tését. A demokratikus birtokpolitika fő feladata, hogy a termelési erőt gyarapítsuk és több kenyeret ter­meljünk. A társadalom valamennyi rétegének bele­vonásával országos ankét összehívását és e£y telepí­tési ellenőrző bizottság kiküldését kéri. A miniszterelnök a b birtokpolitikáról. Tisza István gróf miniszterelnök: T. Ház! (Halljuk! Halljuik!) A mai pillanatban nem lehet fel­adatom, hogy végigkísérnem J. képviselő urat fejte­getéseinek egész mezején. Mégis kötelességem legalább egynéhány megjegyzést tennem előadására, megjegy­zéseimnek természetes következményeként a t. Ház előtt fog állani a kormány fölfogása a birtokpolitika kérdése felől. A t. képviselő úr arra a konklúzióra jutott, hogy a birtokpolitika terén a gazdasági sza­bad­s­á­g elve csődöt mondott. Nem akarja, úgymond, tagadásba venni, hogy a gazdasági szabadság elvét az alkotmány visszaállításakor az egész vonalon, kellő átmenet nélkül léptették életbe, s hogy a gazda­sági szabadság elvét annak telljes merevségében al­kalmazták, oly vonatkozásokban is, hol azok, a­kikre a szabadság súlya ránehezedett, nem bírtak még kellő fejlettséggel a szabadság követelményének teljesítésére. Fájdalom, különösen egyes vidékeken —­ a gazdasági szabadságnak ez a kellő átmenet és elő­készítés nélküli életbeléptetése igenis komoly követ­kezményekkel járt különösen a kisbirtokosok hely­zetére vonatkozóan. Ez a baj azonban ma már jó­formán leküzdötteknek tekinthető s a kisbirtokos osztály a gazdasági szabadság légkörébe beleélte ma­gát. Abban fejlődik, abban hódít, abban virágzás­nak indul. Nem állítja, hogy semmit kell tennünk, hogy a kisebb gazdasági exisztenciákat a szabadver­seny légkörében erősítsük és támogassuk. Ellenke­zően mindent meg kell tenni, a­mi alkalmas úton erősíti őket. Ámde a legnagyobb hévvel tiltakozott az ellen mindig, hogy a liberalizmus szent elve azo­nosíttassék azokkal a gazdasági irányzatokkal, me­lyek a gyengék iránti közönyösséget írták zászló­jukra. (Helyeslés a jobboldalon.) A liberalizmus a gazdasági életben nem a kis exisztenciák, a gyengék iránti közönyben nyilvánul, hanem abban, hogy őket a szabadság fegyvereivel védeni és erősíteni akarjuk. (Helyeslés jobbfelől.) A­ki a birtokpolitika kérdésé­vel Magyarországon úgy akar foglalkozni, a­hogy azt a magyar nép kívánja, várja és megérdemli, az ne rakjon béklyót a magyar nép kezére. Beck Lajos: Mivel? (Halljuk! Halljuk! jobb­felől.) Tisza István gróf miniszterelnök: Azok az adatok, a­melyet a tiszteit képviselő úr fölhoz, a világért sem azt a sötét képet tartalmazzák, a­melyet a tisztelt képviselő úr egyik-másik kijelentéséből elénk tárul. Hiszen az a tény, hogy ma már a szántóföldnek közel fele az e­löl 50 holdig terjedő birtokosok kezében van, s ez határozottan örvende­tes. (Úgy van­ jobbfelől.) Az a tény, a­melyre a képviselő úr oly h­asány súlyt hi­­szik helyezni, hogy Magyarországon olyan sok törpebirtokos van, a­ki­két évi szerkesztése után Bajzának ahhoz való jogát Horváth István, az ábrándos történetíró tagadta és Károlyi Istvánnal (Trallner-cég) Sze­mere szerkesztésében anti-Aurorát adtak ki. Az írói tulajdonjog kérdését talán ekkor vetették föl először hazánkban. Bajza fényesen megvédte magát. Az ál-Aurora két év alatt megbukott. A többi versenytárs közül a Garay vezetésében meg­jelenő Hajnal, aztán az Emlény s a Nef­elejts című vállalatok sem ártottak az övének. Egész irói büszkeséggel még azt kivánja nekik: ,,ragyog­janak és viruljanak a haza dicsőségére." (1837. IV. 17.) Ő valóban a legkülönb szerkesztő volt! Igaz, hogy 1837-re az Aurora látszólag megszűnt, de ennek és a Kritikai Lapok­nak ez­előtt nyolcvan évvel történt bukása tulajdonkép­pen a bennük élő szellem megerősödését jelen­tette. Mert ebből a két vállalatból született meg az Athenaeum. Ez az új vállalat, e folyóirat ugyan címlapján Vörösmarty, és Toldy Ferenc (Schedel) nevét viseli, de vezetése a kipróbált régi szerkesztő kezében van. Az Aurora további kiadása ilyen körülmények között fölösleges volt. A benne megjelenő képek, a­melyeket kül­földi művészeknél kellett megrendelni, sok ve­sződséget okoztak Bajzának s a hazai műveltsé­gen igen keveset lendítettek. Egyszer így ír ró­luk: „Az Aurora nyomtatása még szeptember közepén kész volt, de képei csak néhány nap előtt érkeztek meg és most sem ugy, miként óhajtanom lehetett és kellett. Kölcsey arcképét lágert sem olyan hátrányos jelenség, mint a minő­nek a képviselő úr föl­tüntette. Én nem mondom, hogy mindenütt a törpebirtok helyén való és elő­nyös. Elismerem, hogy nagyon sok helyen állott be törpebirtok életképes kisgazdaságok elaprózása útján ott is, a­hol az hátrányos jell­ég. De vi­szont állítom azt is, hogy határozottan kedvező szociálpolitikai jelenség Magyarországon az, h­ogy a gazdasági munkásosztálynál igen tetemes része földbirtokkal is rendelkezik. A képviselő úr mint a legsötétebb jelenséget tüntette föl ezeknek a törpe­­birtokoknak naiv számát. Beck Lajos: A törpebirtokok fogytak! Tisza István gróf miniszterelnök : A képvi­selő úr az ő birtokpolitikájának egyik jelszava gya­nánt odaállítja, mint egyik legelsőrendű nézőpontot, a termelés fokozásának kérdését. Hát én nem tarta­nám helyesnek, ha mi ezt a nézőpontot olyan na­gyon és kizáróan előtérbe állítanék. Mert méltóztas­sanak megengedni, a termelés fokozásának néző­ponta a nagy üzemeket, még­pedig a nagy tőke ke­zében levő nagy mezőgazdasági üzemeket kíván m­eg. A kisbirtokos soha, még sokkal magasabb kul­turális fokon sem fogja csak maegközelítően is úgy elérhetni a termelés fokozását, mint a­hogy azt az igazi nagyüzem, a nagy intelligenciával és nagy tő­keerővel szervezett nagyüzem magával hozza. (Úgy van j­­obbfelől.) Nekünk azonban nem szabad egy­oldalúan arra az álláspontra helyezkednünk, hogy a termelés fokozásának érdekét föl kell áldoznunk, csakhogy lehetően fokozzuk a falusi, saját gazdasá­gában élő, an­anilan, erkölcsileg független, erőtel­jes m­aomr családok számát. Ez az igazi alapelv, ez a demokratikus alapelve a birtokpolitikának (Élénk helyeslés jobbfelől.) és nem az, hogy a termelés fokozását tekintsük mindenek fölött. Nem kell tehát több földet megmozdalni, mint a­mennyire a kellő felvevő képesség mea van! Ezt a nagyon helyes meg­jegyzést teljes mértékben aláírom. De azt hiszem, ez azután vissza is kell, hogy tartson bennünket attól, hogy túlságos nagy arányokat akarjunk adni ennek az egész birtokátalakítási poli­tikának. Hiszen nem az a kérdés, hány ember óhajt földet, hanem az a kérdés, hány ember van, a­ki rendelkezik azokkal az előföltételekkel, a­melyeknek folytán ő annak a földnek csakugyan ura és gazdája marad­hat. (Élénk helyeslés ,jobbfelől.) Ha ebből indulunk­ ki, akkor azt hiszem, tartózkodnunk kell attól, hogy itt egy naiv, általános, rohamos, nemzetboldogító és majdnem nemzetújraalakító akciót rezegtessünk a közvélemény előtt. Ha jót akarunk, ennek az akció­nak nagyon is specializáltnak, nagyon is korlátozott­nak kell lennie, ennek kellő kautélákkal és a tény­leges erőviszonyokhoz mérten kell előrehaladnia. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Valahányszor egy nagy vágy van a közvéle­ményben, olyankor mindig divat hangoztatni, hogy egy nagy akcióra van szükség. Isten mentsen! Nem ismerek nagyobb veszedelmet, mint ha egy ilyen akciót egy kedvenc eszmének megvalósításával egy nagy sablon szerint akarnánk megoldani. Minálunk nincs szükség arra, hogy belevigyünk a magyar gazdasági életbe egy ilyen mesterkélt gondolatot. Hiszen a magyar gazdasági életben a telepítő akció állandóan folyik. Itt arra van szükség, hogy azt az akciót, a­mely folyamatban van, a kellő mederbe tereljük, túlzásoktól megszabadítsuk és erősítsük. A mi telepítő akciónknak eddigi eredménytelensége első­sorban, abban kereshető, hogy elfeledtünk egyet. A magyar nép, ha birtokot vesz, szabad ura Bensd­y Pál elnök tíz és fél óra után nyitotta meg az ülést. A képviselőház harmadszori olvasásban is meg­szavazta az indemnitást és a horvát pénzügyi egyez­mény meghosszabbításáról szóló javaslatot. adni, ha a kontraktus megszegésének én volnék oka, miután pedig az nem én vagyok, hanem te, előre űzetett pénzed nálam vész s köszönd meg, h­a a többi hátralévőt is pór állal meg nem ve­szem rajtad, a­mit tehetek, mihelyt akarni fo­gok. Nyomasd ki a kialkudott munkákat s fizesd meg a kikötött summát. „. ha pedig nem akarod kinyomatni s nekem kárt tesz, tulajdonítsd ma­gadnak, hogy, pénzed nálam vész. Kezemben van neveddel aláirt kontraktusunk .. ." Ez az utóbbi állítás nem volt igaz s Bajza azt tartotta: „nem jó az ellenféllel tudatni, hogy nincs fegyverünk." Ezek a tanácsok józanok és méltányosak. Ter­mészetes, hogy az író a védelemre szoruló írót védi elsősorban. De a kiadót is sajnálja. Fölkéri Kovácsot, hogy a­mit Kiliánról írt, ne terjessze, bár e dologról Pesten eleget beszélnek. Nem tartja a pénzzavarral küzdött rossz embernek, csak könnyelmű­nek és gondatlannak. Lehet, hogy még kivergődik bajából s ismét hasznos Verleger leend." Kilián e vergődése közben mondott le az­­Aurora további kiadásáról s az utolsó évfolyama költségeiről a szerkesztőnek magának kellett gondoskodnia. Így járt a Kritikai Lapok­kal is. Bajza személye szemében szálka volt a ki­sebb tehetségű, megbírált írók. Sokszor támad­ták, sokszor akartak lehetetlenné tenni. A ver­senynek mint jó ember örült, csak a minőségétől félt, csak az ízlésért remegett. A diadalt azonban mindig biztosította a maga részére. Az Aurora elkontározta a metsző annyira, hogy kénytelen vagyok azt vissza­vetni s metszés miatt más művész kezeire bizni. Meddig ez elkészülend, bele telik három hónap s igy most kénytelenihtetem az Aurorát Kölcsey képe nélkül kiadni, a mi nagyi hiány, de hiába, rajta már segíteni nem lehet." (1835. XII. 3.) Máskor meg igy: „Az Aurora nyomtatásával rég készen vagyok, a képekből négy megérkezett, csak az ötödiket (Vörösmarty) arcképét­ várom." (1836. XI. 16.) Az Athenaeum megindulásakor pedig azt mondja: „Én rég el vagyok tökélve, hogy az Aurorát saját költsége­men nem fogom többé kiadni, mert tömérdek az az idővesztés, mellyet a Verlegesség kíván s tömérdek az alkalmatlanság, mellyet a külföldi művészekkel való levelezés okoz; én a mult év­nek egy egész harmadrészét ilyenekre vesztegeth« tem el." (1837. IV. 11.) De az Auróráról és Bajzáról, a szerkesztőről ki kell egészítenünk a képünket azzal, a mint kezét a közönsége ütőerén tartja. „Mindig óhajtottam tudni a véleményeket, és most a journalisticai pályán még inkább­ az ollyan­nak — h­­a — sok hasznát lehet venni, ha­bár néha rosszak, ha­bár fonákok is. A fonák véleménynek is lehet jó irányt adni, ha az ember megismerkedett vele s azért szükség azt ismernünk. Ez az oka, hogy minden jóakaróinkat megkértük, hogy közöljék ve­lünk a véleményeket, mellyeket a publicumban hal­lanak, legyenek azok jók vagy rosszak". (1937. IV­ ll.) A szerkesztésnek máig is ez az egyik fő mozgatója.­ Budapest! HÍRLAP aw­g.) 1916. junius 17.

Next