Budapesti Hírlap, 1936. október(56. évfolyam, 224-250. szám)

1936-10-01 / 224. szám

4 Érdekes felszólalások a dunántúli evangélikus lel­kész­, tanítói és Hub­er szövet­­ségi közgyűlésén Győrből jelentik. A Dunántúli Evangé­likus Lelkészegyesület szerdán tartotta közgyűlését. Németh Károly esperes elnö­költ a lelkészgyűlésen, ahol megjelent Kapi Béla püspök és Mesterházy Ernő egy­házkerületi felügyelő is. Kemény Lajos budapesti evangélikus es­peres, mint a Magyarországi Evangélikus Lelkészegyesület képviselője köszöntötte a dunántúli papságot. Hofer Vilmos győri egyházfelügyelő intézett még a gyűléshez üdvözlőszavakat, majd Németh Károly el­nök beszámolt az egyházmegyék lelkész­egyesületeinek elmúlt évi működéséről. Pröhle Károly dr., a soproni hittudo­mányi kar tanára közölte, hogy az evangé­likus lelkészképzés reformja előkészület alatt van. Deák János dr. egyetemi professzor be­jelentette, hogy a jövő év tavaszán negy­ven tagú finn és észt evangélikus lelkész­­csoport jön Magyarországra, Budapesten tartanak kétnapos értekezletet, utána pe­­dig több hétre terjedő körutat tesznek a magyar evangélikus gyülekezetek körében. A Dunántúli Evangélikus Tanítóegyesü­let ugyancsak szerdán délelőtt ülésezett. Grieszhaber Endre Henrik marosi igaz­gató-tanító, egyesületi elnök megnyitóbe­szédében rámutatott a magyar nemzeti életnek még mindig meglehetősen elhanya­golt területére, a magyar falvak kultúrá­jára. A magyar városok népe — úgymond — szomorú tapasztalatok árán ismerte meg a kommunista kaland igazi céljait, de a magyar faluk egyszerű népét is lelkileg ellenállóképessé kell tenni. Káros Antal budapesti körzeti iskolafel­ügyelő, Orbán Károly kőszegi igazgató­tanító, Gárdonyi Zoltán dr., a soproni evangélikus tanítóképző zenetanára tartot­tak ezután előadást. Végül a közgyűlés Kapi Béla püspököt húszéves egyházfői szolgálatára emlékezve, egyhangú lelkesedéssel megválasztotta örö­kös díszelnökévé. A Dunántúli Luther­ Szövetség közgyű­lésén Ittzés Zsigmond dr. világi elnök, So­­mogy vármegye tisztifőorvosa ünnepelte a húszéves jubileumát ülő Kapi püspököt. László Miklós püspöki titkár jelentette, hogy a szövetség az elmúlt évben közel há­romezer előadást rendezett a dunántúli evangélikus gyülekezetekben. A kormányzó köszönti Kapi püspököt Szerdán reggel érkezett meg a jubiláló Kapi Béla dr. dunántúli evangélikus püs­pökhöz a kormányzó üdvözlőtávirata, amely a következőképpen hangzik:­­ „A kormányzó úr ő főméltósága Mél­tóságodnak, az egyház és a közélet önzet­len szolgálatában kifejtett püspöki műkö­désének szép évfordulója alkalmából őszinte szerencsekívánatait kifejezni mél­­tóztatik. Vértesi­, a Kabinetiroda főnöke.” A Bogár és a Morzsa írta: CSURKA PÉTER A BOGÁR Méltóztassál kérlek a lássan. Nem messze megyünk m­ár. Csak öt kilométer még... A kocsi se nehéz, nekem ne beszélj. Kordé ez kérlek, egy kis vacak kordé kérlek áros­­sággal. Ezt is akkor vettem, mikor téged a vásáron a nyakamba varrtak, édes egy lovam ... Bogár ... Gyíhete ... Na. A lovamat biztatom így, alázattal és nem­­kevés kétségbeeséssel az országút közepén, mert a Bogár felvágja a fejét és áll egy helyben, de olyan szilárdan, mintha a föld­ből nőtt volna ki Én kérem tanultam vala­mikért, hogy a fák és virágok helyhez kötött élőlények, ad analógiám, a Bogár is bizonyos metarmorphózison eshetett keresztül, tus­­kóvá vedlett, nem indít, hiába bíztatom, imádkozom hozzá, hiába adok neki cukrot, hiába lebbentem szemére a kötelességtelje­­sítés nemes mesterségét, hiába hányom a szemére, hogy mily pimasz dolog így bánni az emberrel nyílt országúton és hogy ízé ... — Mert végtére is kérlek Bogárt, én nem húzhatom a kordét, mert szólj hozzá, hogy mi volna, ha te most felülnél a kocsira, én beléfognám magamat és ilyenképpen halad­nánk az országúton, én a hámmal és zablás szájjal, te pedig vigyorgó pofával, gyeplő­vel a két első lábadban, ülnél a bakon?! Éhbe szólj! Várok egy kicsit, de a Bogár megátal­­kodottan hallgat. Én nekiizzadva tovább folytatom: — Hogy én húzzam a kocsit, ezt annál inkább se tehetem, kérlek, mert mi lenne, ha kollégáid meglátnak?... Példát statuál­nék és kitörne a lóforradalom kérlek. Le­gázolnátok az emberi társadalmat, mely év­ezredek óta hajt benneteket és ti mentek szépen, diszciplináltan, horkolva, kapálva, de mentek cirka tízezer esztendeje már . — Nem mondom, hogy nem volna ebben a forradalomban valami kevés kis ráció — minthogy minden forradalomban van va­lami kicsi kis ráció — hogy tízezer év után ti üljetek a bakon és hát az ember is húz­zon benneteket párszáz esztendeig s ti ví­gan pöfékeljetek, esetleg makrapipával a szátokban... Nem mondom kérdek, hogy izé ... de most már kijövök a béketűrésből és úgy megvágtam, hogy arról koldulsz !... Emelem a kezemet, de eszembe jut, hogy éppen tegnap léptem be az állatvédő egye­sületbe, melynek törvényei szerint az álla­tot, na hiszen tudjuk már... Kocsi jön velem szemben. — Valami baj van talán? — Nem akar menni a lovam! — sírok fel. Az idegen leszáll a kocsijáról, körülmus­trálja a Bogarat. Jó ló, remek ló, mondo­gatja. Bíztatja, nógatja. A Bogár konyit, vigyorint rá, egyszer csak a farkával jól kébenkeni. Emberem dühbe jön. Felugrik a kordéra, megragadja a gyeplőt és az os­torával, mit magával hozott, jól végighúz a Bogáron. Megugrik, menni kezd, száguld. Én futok utánuk, kiabálok. Leroskadok az árokpartjára és jóidő múlva látom, hogy jönnek trappan­t visszafelé. — Úgy megy ez a ló, mint a parancso­lat! De önnek, amint látom, még ostora sincs!... — Nincs! — hebegem — mert... Elha­rapom a szót. Az ember otthagy és én más­nap két pengőért — ostort veszek. A MORZSA A Morzsa kutya volt és egy kora regge­len találkoztam vele. Ott gubbasztott egy hatalmas épület sarkán, nagyon szomorú volt, világfájdalom rezgett az arcán. In­­terrier fajta s gondoltam, hogy szomorú­ságát a ködös bús Ossiánból hozta a derűs Európába ... atavisztikusan. És hát kivert kutya és emiatt is bánkódhatik, az otthon­­talanság rágja belül. Megszólítottam. — Gyere ide Buksi, Kamélia, Hektor, Princ, Lord... és így tovább! Felsoroltam valami hatvan jóhangzású kutyanevet, de egyikre sem reagált. — Morzsa! — mondtam neki századszorra, mire kutyám mosolyogva, farkcsóválva ál­lott fel, pár lépést tett felém, felugatott hozzám. Ugatása azonban lenyűgöző nyájas­sággal csengett, megállapíthattam, hogy így nyilvánítja velem szemben a szimpá­tiáját, amiért végre családi nevét eltalál­tam. Megsimogattam. Állta. — Ezt a kutyát magamhoz veszem! — csöpögött belőlem az érzés. — Szép kutya, fajkutya, kedves állat, pénzbe se kerül! Szóltam neki, hogy, na menjük Morzsa! Fütyültem neki, mint egy korai rigó és ugrándozva jött utánam, át-átszaladt a túlsó oldalra, de mindig megtért. Végül sza­bályosan hozzám csatlakozott. — Ugyan hol van itt valami üzlet, ahol szíjat és szájkosarat vehetnék neki? — ku­tattam körül. Ilyen üzlet egyelőre nem volt, ehelyett egy hentesbolt bukkant fel. Na várjál, kis­kutyám, biztosan éhes vagy, ki tudja mi­óta nem ettél, veszek neked finom enni­valókat ! — Kérek öt deka kenőmájast!... öt deka parizert!... Aztán öt deka füstölt oldalast!... Természetesen, hogy főttel, segéd úr!... Adjon még kérem öt deka abál­szalonnát!... Igyla!... Kiskutyám, Morzsa! — pislogok feléje, mert ott ül a küszöbön! Fizetek a pénztárnál, loholok ki, de a kutyát nem látom sehol. Kétségbeesetten szaladom körül az épülettömböt az eledellel. Morzsa, Morzsa! — ordítozom. Az emberek szánakozva térnek ki előlem ... * Padon ülök szomorúan. Rám ül a ködös, bús Ossian hangulata. Botommal köröket rajzolok le az aszfaltra. Sóhajtok egyet, többet, sokat, végül ki­bontom a csomagokat és megeszem a kutya­eledelt ... B. H. 1936 OKTÓBER 1. CSÜTÖRTÖK Hóvihar és fagy világszerte A Svábhegyen leesett az első hó A korán beállt zord időjárás meghozta az első havat is. Tegnap már 12 centiméteres hó borította a Kékestetőt és mára megérke­zett a havazás Budapestre is: a Svábhegyen hajnalban esni kezdett a hó s a magasabb lejtőket vékony hótakaró borítja. Egész Európában, sőt Amerikában is ter­mészetellenesen hideg az időjárás. Bécsben 1372 óta — hatvannégy esztendeje — nem volt ilyen hideg ősz, a Balkánon mindenütt havazik, Amerikából pedig gyilkos hóviharo­kat jelentenek. A Meteorológiai Intézet jelentése szerint az idő közeli javulására nincs is rálátás: a korai tél tovább tart — a vénasszonyok nyara az idén meghazudtolta régi jó hírét. A korai tél pusztításairól a következő táv­irataink számolnak be: Negyven halottja van az amerikai hóviharnak LONDON, szept. 30. Coloradóban és az Egyesült Államok több m­ás államában példátlanul korai hóviharok dühöngnek. Denver vidékén olyan hatalmas hóviharok dúlnak, aminekre emberemlékezet óta nem volt példa. Az eddigi jelentések sze­rint a hóorkán következtében negyven ember veszítette életét. Az anyagi kár eddig­­25 mil­lió dollár. Denverben helyenként az utcákat négy méter magas hótakaró borította. Egész Szerbiában havazik BELGRÁD, szept. 30. Egész Jugoszláviában zordra fordult az időjárás. Boszniában és Délszerbiában szer­dán reggel már húsz centiméteres hótakaró borította a hegyeket. Szerajevóban a havazás súlyos forgalmi akadályokat okozott. A Drina mentén hóviharok dühöngenek. A légiforgal­mat egész Szerbiában be kellett szüntetni. Belgrádiján szerdán reggel három fokot mu­tatót a hőmérő és havas eső esett. Hó és fogy Zalaegerszegen ZALAEGERSZEG, szept. 30. Zalaegerszegen az éjszaka fagyott és ha­vazott. Reggelre azután a havazást eső vál­totta fel. Két órás súlyos üzemzavar a főváros villanyvilágításában A Rákóczi-út, József-körút, Baross-utca egy része sötétben volt másfél órán keresztül Szerdán kellemetlen meglepetésben része­sültek a Rákóczi-út, Baross-utca és Erzsé­­bet-körút környékének lakói: súlyos üzemza­var keletkezett a villanyvilágításban és ezen a tájékon egész épületek borultak jóidőre egyiptomi sötétségbe. Délután 6 óra előtt néhány perccel a Rákóczi-út körül támadt az üzemzavar. Az épületek egész sorában kialudt a villany. Or­vosi rendelőkben, ügyvédi irodákban, iparvál­lalatok helyiségében, műhelyekben egyfor­mán sötét lett. Sötétségbe borult a Kerepesr­út, Rákóczi-út, József­ körút, Baross-utca és Tisza Kálmán­ tér egy része, ahol váltóáram szolgáltatja a világítást. Kialudtak a lámpák a Stádium Sajtóvállalat épületében, a Corvin Áruházban, az Erzsébet-körúti Palace-mozi utcai világítása megszűnt és sötét lett az elő­csarnokban is, a Keleti-pályaudvar mellett a Capitol-moziban pedig minden villanykörte kialudt és az előadás egy óráig szünetelt. A sötétség nagy riadalmat keltett és min­den munkát megakadályozott. Arról a kör­nyékről, ahol az üzemzavar beállt, százával ostromolták telefonbejelentéssel az Elektro­mos Művek hibabejelentő osztályát. Müller műszaki tanácsos vette kezébe az ügyek inté­zését. Azonnal három mérnököt és hét szere­lőt küldött ki, hogy megkeressék a hibát, ugyanakkor pedig intézkedett, hogy tartalék­kábelt fektessenek le és ezen keresztül szol­gáltassanak áramot, addig, amíg az üzemza­var okát megtalálják és a bajt kiküszöbölik. Közel két óráig tartott, amíg a tartalék­­vezetéket lefektették. Ezalatt a legtöbb he­lyen igyekeztek segíteni a bajon úgy, ahogy tudtak. A legtöbb helyen gyertyacsutakokat gyújtottak meg, sok helyen petróleumlámpák kerültek elő, másutt karbidlámpákat kerítet­tek, sok házban pedig különösen a lépcsőhá­zakban apró zsebvillanylámpák gyönge fénye mellett bukdácsoltak a lakók. Ez volt a hely­zet a nagy iparvállalatok és mozik helyiségé­ben is. Egyedül a Corvin Áruház tudott se­gíteni magán rövid idő alatt. Az áruháznak ugyanis saját villanyfejlesztője van és ami­ kor az Elektromos Művek áramszolgáltatása megszűnt, néhány percnyi zavar után bekap­csolták saját áramfejlesztő telepüket. Sok helyen egy óra múlva megkezdődött az áramszolgáltatás és 18-ra már mindenütt volt áram. Ezt az áramot az újonnan lefek­tetett vezetéken keresztül szolgáltatták és tovább folyt a munka, hogy megkeressék a rendes vezetékekben a hiba okát. Késő este az Elektromos Művek azt a fel­világosítást adták, hogy ahol egyenáram szol­gáltatta a világítást, ott nem volt zavar, csak a váltóáramnál. Az üzemzavar okát késő estig nem tudták határozottan megállapítani. Há­rom feltevés van: kábelzavar, transzformátor­zavar, vagy olajkapcsoló hibája miatt volt sötétség. Azt is megállapították, hogy a köz­pontban minden rendben van, valamelyik há­lózati telepen keletkezhetett a zavar, amely­nek okát még kutatják. A kolduskérdést a főváros nem tudja gyűjtés­­sel megoldani A fővárosi közjótékonysági és szociálpoli­tikai szakbizottság Schuler Dezső tanácsnok elnöklésével ülést tartott. A tárgysorozat egyetlen fontos pontja a kolduskérdés rendezése volt, annak a belügy­miniszteri rendeletnek a kapcsán, amely no­vember elsejével eltiltja a könyöradományok gyűjtését és kimondja, hogy a helyi hatósá­gok a területükön tartózkodó szegényekről maguk tartoznak gondoskodni. Scluder ta­nácsnok kijelentette, hogy a fővárosnak erre a célra költségfedezete nincs, a megfelelő és szükséges összegekről tehát társadalmi gyűj­­­tés után kell gondoskodni és pedig oly módon, hogy a főváros a gyűjtések megejtése céljá­ból még külön kétszáz férfi szellemi szükség­­munkást fog alkalmazni 60-tól 80 pengőig ter­jedő segéllyel. Sárkány Ferenc szerint évi ötmillió pen­gőre volna szükség, ami a középosztály mai elszegényedettsége mellett olyan összeg, ame­lyet gyűjtés útján nem lehet megszerezni. Halász Alfréd szerint ezt a kérdést csak intézményesen lehet megoldani, úgy, hogy progresszív adózást vezetnek be a szükséges összegek előteremtésére. ,­aion-Typerczer Ákosné véleménye szerint gyűjte­téses alapon a kolduskérdés megoldására a szükséges összegeket nem lehet előteremteni, azt indítványozza, hogy a főváros polgármes­tere a legsürgősebben intézzen felterjesztést a kormányhoz, amelyben mutasson rá arra, hogy a kormány más módozatot állapítson meg e kérdés végleges és eredményes rende­zése érdekében. Mihalovits Zsigmond azt kívánja, hogy a kormány tegye lehetővé megfelelő intézkedé­sekkel, hogy a főváros költségvetésileg gon­­doskodhassék a szükséges pénzügyi fedezet­ről. A szakbizottság többsége elfogadta Mi­halovits Zsigmond és Toperczer Ákosné mó­dosításával az ügyosztály javaslatát. Az ülés ezzel véget ért.

Next