Budapesti Szemle. 1858. 3. kötet, 7-10. szám
7–8. szám - KÉPEK AZ EMBERI MIVELŐDÉS TÖRTÉNETÉBŐL. – I. China és India. Csengery Antaltól
zavart tükre a tenger felől sűrű, sötét körívet lát emelkedni. April végén megfordul a szél, délnyugatira, ködöt hozván és zivatart. Megnyílnak végre az ég csatornái, rettentő mennydörgések közt, s az a roppant víztömeg, mely a jégben összetornyosult, zuhatag gyanánt ömlik alá. S csakhamar uj élet kel mintegy rögtönözve, a kiszáradt fák fölött uj fák emelkednek az iszapból; s hetek múlva, midőn a kiöntött folyamok visszavonultak medreikbe, édenné változik a föld, buja növényzettel. A zivatarban a tenyészet istene jött, s azon istenség, mely szinte kisorvaszta az életet, Szíva volt, a romboló. S ha a fenmaradt mocsárak kóranyagokkal terhelik a leget, melyeket a szél elterjeszt egész Ázsián, s a halál egy lehelettel elsöpör egész nemzedékeket, vagy a musszon szél megint szárazságot hoz, a föld újra lángol : Szíva ismét megjelent. S midőn az élet és halál ez örök küzdelme, az enyészet és teremtés ez örök apálya és dagálya közepett mégis fenmaradni látta a világot : hinni kezdett a hindu a fenmaradásban is, s a fentartás elvét is megtestesíté Visnuban. Mindenütt ugyanazon három erő a természetben : a föld, mely magában hordja az élet csiráit, a romboló tűz, s az üdítő viz. S nem ok nélkül van, hogy Brahmát a termékeny Bengáliában, Visnut a Ganga alsó vidékén tisztelik főleg; míg a rettenetes Szíva cultusa a déli részen, Dékánban, leginkább uralkodó. S az erkölcsi világra térve, miután a szegény hindu az élet útjain többször találkozik roszszul, mint jóval: csuda-e, ha készebb Szíva, mint Brahma előtt meghajolni? Brahmát, az első, vagy papi rend imádja főleg. A hindu köznép soha sem emelkedett a lét egységének azon fogalmára, melyet a cosmogonia útján fejtett ki a hitbölcselem. E fogalom szerint brahma oly őserő, mely önmaga által van, amelynek kifolyásai maguk az istenek is. Brahmában ez okból minden istenek tiszteltetnek, mert a védák szerint ő minden istenség. Alakulva világgá lőn, de mint istenség még alaktalan. Minden különös lét ellentéte lévén, hogy ez egyetemes, tiszta létet megfoghassuk , minden különös, concret fogalomtól el kell vonatkoznunk, azaz semmit sem kell gondolnunk. Míg valamire gondol az ész, nem emelkedhetik a tiszta őslényhez. Úgy van vele a hindu, mint a világossággal, melyet akkor vél látni teljes fényében, ha a napba tekint, azaz ha semmit sem lát. A puszta elvontságot