Corvina, 1907 (30. évfolyam, 1-36. szám)

1907-12-10 / 34. szám

1907 CORVINA régi Arakon. Bár a tanács nem hagyta jóvá ezt a közös aján­latot, mégis dicsérni való eljárás, hogy e nehéz időkben a versenyírók odatörekednek, hogy mindenkinek jusson valami. Így bár csak fillérekről van szó, mert a szükséglet elég szegé­nyes, de hasznot lát mindenik míg az erőszakos ajánlatoknál csak ráfizetés az eredmény. A sajtóügyi köteles példányok. A Budapesti Tudósító jelenti, hogy András­sy Gyula gróf belügyminiszter a sajtóügyi köteles példányoknak idejekorán való átvizsgálása tárgyában körrendeletet bocsátott ki. A sajtóügyi közvádló részére beszol­gáltatandó köteles példányok tekintetében — mondja a kör­rendelet — ezidőszerint az 1898. évi február 1-én 5720. szám alatt kiadott vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet intéz­kedéseit, valamint az érvényen lévő más ismeretes szabályok alkalmazzák, míg a nyomtatványok lefoglalása iránt az idő­közben törvénybe iktatott Büntető Perrendtartás szabályait kövelik. Ez okokból a nyomtatványok sajtórendészeti köteles példányainak a büntető jogszolgáltatás czéljaira való fölhasz­nálása tárgyában az 1898-ban kibocsátott 8835. számú igaz­ságügyminiszteri rendelet nem lévén többé alkalmazásban, annak hatályon kívül helyezése iránt az igazságügyminiszter az Igazságügyi Közlöny ez évi október 15-én megjelent 10. számában közzétett rendeletben intézkedett. Ennélfogva a hivatali elődöm által az idézett igazságügyminiszteri rendelet alapján kiadott 1898. évi 16.037 B. M. rendeletet, mely ujabb időben a gyakorlatban alkalmazásban egyáltalán nincs, ezen­nel hatályon kívül helyezem. T. Olvasónk ! Ilyen czím alatt 3 oldalas levélben ajánlja Dolinay Gyula lapjait. Okulásul talán nem lesz érdektelen, ha néhány mondatot bemutatunk ebből az írásból: "Az Isten szerelmére kérem önt, adja oda azt a múlt­kori kis díszkönyvet karácsonyi ajándékul egyik tanítvá­nyának oly föltétellel, hogy érte fizessen elő a lapra 75 kv kedvezményáron... Mesés dolog ez: 75 kvért díszkötési­ könyvet, 15 ív olvasmányt és falinaptárt kapni!... ... E borzalmas kiadások fejében ha egyetlen elő­fizetőt sem kapok, teljesen tönkre jut a vállalatom. . . ...A kétségbeesés reménységével kérem Önt: adja oda valakinek azt a kis díszkönyvet meg ezt a posta­utalványt. .. ...Ide van mellékelve egy postautalvány. Ezzel ugyan újabb költséget okoztam magamnak, de azt hiszem, megkönnyíti ez a dolgot... A szülő csak örülhet, ha 75 kr.-jáért ily fényes karácsonyi ajándékot kaphat. Egy hazafias vállalat kéri erre, mely a véghetetlen közönyös­séggel rettenetes h­arczot, vív. Mindenre a mi szent, kérem, esedezem : tegye meg, intézze így el ezt a dolgot... Legyen Ön irgalmas-'... Hiszen én semmit sem vétettem, csak nagyon akartam terjeszteni nemzeti törté­netünk Hazaszeretet Könyvét... Oh, azzal a gondolattal küldtem én önhöz azt a kis díszkönyvet, hogy megszerez­zem vele a rokonszenvét... És most czéljáról elvonatva, ott pihen a könyv eltemetve ! Én pedig bele­pusztítjak a rengeteg kiadási, terjesztési költségekbe... Szerezzen egyet­len egy előfizetőt annak a díszkönyvnek odaajándékozása által... íme, itt van a postautalvány, beküldhetnék azon­nal a csekély díjat... Ha lehet 1 frtra tessék kapac­itálni, ha nem lehet 75 krt is szívesen veszünk... És fizessen, ha csak lehet fél évre, vagy egész évre. ... Ne dobja ön félre ezt a dolgot... Ne nézze közö­nyösen ezt a rettenetes nagy küzdelmet !... Legyen kegyes szeretettel, jóakarattal tekinteni !... Most, a karácsony előtti időben, okvetlen lehet azzal a kis könyvvel egy előfizetőt szerezni... Csak egyetlen egy előfizetőt ezzel az utalványnyal •"» Ezután már csak az hiányzik, hogy Dolinay úr revolvert szegezzzen a «T. Olvasónk» mellének. Különös körlevél. E napokban körlevéllel tisztelték meg kortársainkat. A körlevél belüröl-betüre így hangzik : «Költők Világa c. Juliusban megkelt a világirodalmi Anthologiából 50 kötet 1-se 100 kötet 2-ad 100 kötet 3-ad példánya fűzve , egy koroba árban Pestre szállítva eladok ha venni szándékozik értesítsen. Tisztelettel­­ Baboss László ügyvéd Nagykanizsán Báthory utcza 12.» Nem tudjuk mit akar, mit ajánl az ügyvéd úr, annyira értelmetlen ez a néhány sor. De mindenesetre jellemző, hogy milyen avatatlan kezek csinálnak nálunk könyveket s hogy milyen módon ajánlják gyártmányaikat. A sajtószabadságért. A kereskedelmi miniszter a követ­kező rendeletet intézte az összes postahivatalokhoz : «Az igazságügyi miniszter úrral egyetértőleg a Posta-és távirda­rendeletek tára 1898. évfolyamának 6-ik számában közzétett 1655­. számú rendeletnek harmadik és negyedik bekezdését, a­melyek szerint a postahivatalok kötelesek a postára adott sajtórendészeti példányokat a sajtóügyi közvádlónak vagy igazolt helyettesének bármikor rendelkezésére tartani és kiadni, ezennel hatályon kívül helyezem. A hivatalok tehát az időszaki lapok sajtórendészeti köteles példányait ezentúl ne tartsák vissza, hanem a rendes módon kezeljék és kézbesítsék.» Fiatal, ügyes könyvkereskedő-segédet, ki szakmáját tökéletesen érti, szerény fizetés mellett fölvesz Boross Adolf könyv- és papírkereskedése, Szatmár. 201 Magyarországi Könyvkereskedők Központi Bizományi Üzlete Rényi Károly. Egyetlen vállalat hazánkban, mely kizárólag bizományosi teendők­kel foglalkozik, tehát ezt a fontos üzleti ágat nem mellékesen kezeli. Bizományos változtatás esetén tessék ajánlatot kérni. 9­4 861 Rényi Károly Budapest, V., Vigadó­ utcza 1. Magyarországi Könyvkereskedők Központi Bizományi Üzlete Rényi Károly. Egyetlen vállalat hazánkban, mely kizárólag bizományosi teendők­kel foglalkozik, tehát ezt a fontos üzleti ágat nem mellékesen kezeli. Bizományos változtatás esetén tessék ajánlatot kérni. 9­4 861 Rényi Károly Budapest, V., Vigadó­ utcza 1. Legjobb alkalom az önállósításra ! Jó forgalmú könyv- és papírkeres­kedés, összekötve díszműáru üzlettel, 7 ezer lakosú erdélyi városban, kon­kurrenczia nélkül, könnyű feltételek mel­lett eladó , bővebb felvilágosítást ad Rényi Károly úr Budapest. 862 564 Legjobb alkalom az önállósításra ! Jó forgalmú könyv- és papírkeres­kedés, összekötve díszműáru üzlettel, 7 ezer lakosú erdélyi városban, kon­kurrenczia nélkül, könnyű feltételek mel­lett eladó , bővebb felvilágosítást ad Rényi Károly úr Budapest. 862 564 Egy önálló munkához szokott izr. vallású könyv- és papírkereskedő­segéd, ad­ a nyomdai munkák felvételé­ben és némileg könyvelésben is jártas, állandó állást nyerhet. Sajátkezüleg írt ajánlatokat bizonyítvány másolatok­kal, arczképpel és fizetési igényekkel hozzám intézendők. Goldstein Jakab könyv- és papírkereskedés 2—2 865 Désen. Goldstein Jakab könyv- és papírkereskedés 2—2 865 Désen. Bizományos változtatása esetén ajánljuk bizományi osztályunkat szí­ves figyelmébe ! Révai Testvérek írod. int. r.-t. 864 bizományi osztálya. Bizományos változtatása esetén ajánljuk bizományi osztályunkat szí­ves figyelmébe ! Révai Testvérek Irod. int. r.-t. 864 bizományi osztálya. Legjobb alkalom az önállósításra ! Jó forgalmú könyv- és papírkeres­kedés, összekötve díszműáru üzlettel, 7 ezer lakosú erdélyi városban, kon­kurrenczia nélkül, könnyű feltételek mel­lett eladó , bővebb felvilágosítást ad Rényi Károly úr Budapest, 862 5—4 Egy önálló munkához szokott izr. vallású könyv- és papirkereskedő­segéd, aoi a nyomdai munkák felvételé­ben és némileg könyvelésben is jártas, állandó állást nyerhet. Sajátkezüleg írt ajánlatokat bizonyítvány másolatok­kal, arczképpel és fizetési igényekkel hozzám intézendők. Keresek január hó 1-ei belépésre egy fiatal kezdő róm kath. vallású könyv-és papirkereskedő-segédet, ki mindkét szakmában kellő jártassággal bir. Bizo­nyítvány-másolatokat lehetőleg fény­képpel kérem közvetlenül beküldeni fize­tési igények jelzésével. Megfelelés esetén az állás tartós. 863 3—1 Krécsi A. Nándor Szabadka: 211

Next