Csiki Lapok, 1936 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1936-01-05 / 1. szám
XLV III itt. Meirenreft-tisse, 1986 január 5. 0 * -,K ' 1- «si«! Oav. VÁRÁH LAJOSNft ^ ^ g HÍF » jfj Allil if léT ‘ ' ' Ul 160*"' r«liMa «erkeas.i 3j m. fi HK I I H BL# 8 B Bf Negyedévre ! [ 4 L\ägaaacH VIKTOR | m 1 HS I fii JJ ®* 1 MWk Külföldre egy évre , 440.V4k*r könyv- és papírkerc»- lig fi fi &, ifi | fi fs fi jglÍl| fif fii fi | olcsóbban számíttatsak. kivéte Csíkszeredán, hovi »Uffiái Jgl Bt jfi JljB M JK Jt M M M üt Kéziratok nem adatnak visszs a Urdíték árai és «léfise W PPiiHHIffi MSMHWWi Nyílttéri közlemények tési Aljak elér. koldendők. dija saxonklnt Lel 25.*»■ —ta L" • POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. 1030. Boldog újévet derítsen s hozzon a világra a Bethlehemben földre szállott Isten ember. Most ezzel köszöntünk be olvasóinkhoz, de ezzel is üdvözöljük egymást s igy kívánjuk a boldog újévet. Hisz máskor is volt újév s kívántunk egymásnak minden jót, bár a fele beteljesedett volna, mégis mi lehet az oka, hogy legtöbbször fiaskóval végződött ? Mi garantálja, hogy ez az év máskép fejeződik be? Azért jó lesz a bekezdő sort még egyszer figyelmesen elolvasni, mert fogadni mernék, hogy sablonosan keresztül futott tekinteted rajta. Nem olvastad figyelemmel, lélekkel. Azt mondják, a betű éltet is, öl is. A betűből lélek sugárzik ki, az írónak a lelkületét tükrözöm vissza. Megszoktad, hogy olvasmányaid felületesen veszed, csak az idegeidet felcsigázó hit érdekel, szóval ami izgat, a te enervált fizikumodat injekciózza. Pedig rosszul vélekedei. Megszokod a szérimot s a narkotikum már nem hat. Miért nem sikerül az ember terve s nem válik valóra a jó kivánság? Mert elbizakodottak vagyunk, túlságosan bízunk magunkban, mintha minden tőlünk függne s kis mindenhatók lennénk. Miért mondjuk, hogy boldog újévet kívánunk, vagy mikor találkozunk egymással, miért üdvözöljük így, hogy jó reggelt, napot, estét, szerencsét? A reggelt, napot, estét, szerencsét Ur adja? Nem a jó Isten? Hat ji’i"- miVt ez?»* Ö mondotta : Nálam nélkül semmit sem tehettek. A mai ember mégis megpróbálja: új Bábelt csinál. Pedig előre tudhatja, hogy sziszifuszi munkát végez. A XX. század embere szégyenli Istent. Mintha kompromitálás lenne, ha Istenre szorulunk s őt hivjuk segítségül?! Báberé a munka, Istené az áldás. Ember tervez, Isten végez. Az uj évben azt tanulja meg mindenki: a terveiből, számításából sohase hagyja ki az Istent! Ne szóljunk be Isten dolgaiba, ne toljuk fel magunkat mindenhatónak, mert akkor felelősek is vagyunk mindenért. Azért volt rossz évünk s lettünk szerencsétlenek, mert Isten nélkül dolgoztunk és éltünk. Mától kezdve úgy köszönésünkhöz, mint kivánatainkhoz s munkánkhoz — terveinkhez tegyük hozzá: Ha Isten megsegít s ő adjon mindent nekünk. Boldog Újévet adjon Isten! Mert, aki Istenben bízik, nem fog csalatkozni. Oh szép Jézus, ez uj esztendőben légy híveiddel!! P. Réthy Apollinérisz, imádságaimmal együtt a betegséggel járó nehézségeket és áldozatokat ajánlom fel különösen értetek. — Krisztusban szeretett Testvéreim, kik a nép terhét és hevét viselitek s akiknek nemcsak munkájától, hanem életétől is függ népünk sorsa és boldogsága. Valóban ti vagytok ,Krisztus szolgái és Isten titkainak sáfáréi*. (I. Kor. 4. 1); és egyben ti vagytok a-^föld sója“, „a világ világossága“ is (Mt. 5, 13, 14) Atyai szeretettel kérlek ezért titeket és buzdítalak az apostol szavával: élesszétek fel újból az Uten kegyelmét, mely kezem feltétele által bennetek van (cf. II Tim. 1, 6) Ma többet kíván tőletek Krisztus és szent Egyháza, mint valaha; mert fontosabb és felelőségteljesebb, mint bármikor, a papnak munkája és élete egyaránt. Végzetesen kötelességét mulasztónak és hittelen szolgának kell ma tartanunk azt a papot, aki sáfárságát abban látja, hogy a hivatalnok pontosságával rendelkezésre áll híveinek — ha hozzá jönnek, de nem keresi a legelhagyatottabb szórványban is az elveszett bárányt. Vigasztalnotok kell és erősíteni a szegénység nélkülözései közt a népet, de óvni is a hit veszedelmeiben és az erkölcsi eltévelyedések forgatagában. Gondoljatok arra a veszedelemre, ami már ősi katholikus falvainkat is megmételyezi, a születések mesterséges megakadályozásának megdöbbentő jelenségeire ; gondoljatok a hitehagyások szomorú eseteire, a bűnök pusztításaira; gondoljatok a szórványokban elhagyottan élő hívek lelki veszedelmre, kik anyanyelvűkkel együtt hitüket is elfelejtik. Tőletek várja és kívánja Krisztus és Egyháza mindenütt a segítséget és munkát Erőtlen és eredménytelen azonban a papnak munkája s minden fáradozása, ha élete példája nem erősiti meg tanítását s ha Krisztus kegyelme és szeretete nem tölti be lelkét. A’datiusk kell érte Uteni, hogy mink is a jászolban tyue^ó. szegény „Krisztusnak részeseivé lettünk* (T^id. 314), mert igy vagyunk igazán lelkipásztorai eze"óny, nélkülöző népünknek, de járuljon ehhez az anyagiak sger»fc«tétől való elszakadás és szegénységünk következményeinek önkéntes vállalása is. Legyen fedhetetlen papi elitünk, amelyhez a rosszakarat gyanuja sem férhet; legyen buzgóbb és jobb imádságunk, mély és bensőséges lelki életünk és teljes a kapcsolódásunk Krisztuhoz: fz ad erőt szent és fölemelő hivatásunk teljesítésére s ez teszi papi munkáinkat is áldásossá, eredményessé. Fáj lelkemnek hogy e nehéz időkben távol kell lennem tőletek, szeretett Testvéreim és nem oszthatom meg veletek a munkát. De ,szüntelen gondolunk Istenünk és Atyánk előtt hitetek munkájára, szeretetek müvére és tűrő reménységtől* rtw (I. T. ssz 1, 3); s ez megvigasztal engem. Szeretetteljes gonddá fi yelem életetek folyását és munkáitokat s nem szünöm meg kérni Urunk istenünk kegyelmét, „hogy szerzetetek mindjobban gazdagodjék... az Isten dicséretére“ (Fii. 1,9). Neveljük a népet. Külön kell fogni a problémát és magasba lendítve megmutatni. Míg kell már látni egyszer, hogy mi y a szervezetlenségben leledzik a fa’u. Hogy ténferegnek egymás mellett, de egymástól pillanatnyilag felmérhetetlen távolságra, az egymásra vtalt emberek. Csodálatos és keserű játéka a sorsnak, hogy minden idők kisebbségi sorsai egymáshoz közelebb vitték, taszították az addig közömbös egyhangúságban, céltudatlanul ténfergő vértestvéreket. A székelység, jobban mondva az erdélyi magyarság életében ez a magától érthető folyamat egyáltalán nem érezhető. Politikai, közgazdasági és kulturális életünk egyaránt nem mágneses tulajdonságunk. Ne álljájuk szép szavakkal magunkat: nem vonzanak. Nem állanak egymáshoz lapuit, szoros élvonalban. Nem fűtik élni a kararást jelző lendületben lévő tünetek. Itt-ott felcsillan eszy egy reményt jelző fénysugár, hogy pár, mértani pontossággal kiszámított erőzakos kör után, a semmiségbe tűnjenek s újabb, az előbbinél sokkal nagyobb kétségbeesést hagyjanak maguk után. Szomorú helyzet ez, de valóság A valóságokkal pedig illik egyszer leszámolni. *3 ®$Tagadhatatlan tény, hogy zűrzavaros, egyre lefelé hajló gazdasági életünk mellett, kulturális lendületünk is látszólagos. Különösen akkor döbben rá az ember szegényes állapotainkra ha a faint szemléli. A faint, mely hivatva van az utánpótlást adni. A fehérre meszelt, ősi tradíciókhoz biven épült székely házakban, már nem az egyensúlyt jelentő élet folyik. Szesszel vegyes átlós torzsalkodás s nem utoó helyen jelentgetéseken alapuló látszólagos előrejutás jellemzik az életet. Megdöbbentőbbnél megdöbbentőbb eseményhalmazatok játszódnak le falán. A legszebb székely szokások testvér vértől harmatos bicskák, dorongok, fejszetokok és más „jófajta” kézbekk alatt megcsúfolva fekszenek nem egy esetben az ucca porában, mint ahogy történt legutóbb Bálint Vilmos plébános minden könyörgő és kétségbeejtő figyelmeztetése dacára is Csikszenttamáson. Minden ellenkező híresztelés dacára a székelyfalvak valóságos helyzete kétségbeejtő. Eldurvult erkölcsök hadakoznak egymással vak sötétségben, sötétség pedig nem kedvező talaj a fejlődés számára. Ezen változtatni kell. Idők és jövő fennmaradásunk parancsolják. Egészen az utóbbi időkig dicséretes lendülettel folyt különböző községekben a kulturházak építése. Közbirtokosságok és más közületek egymást túlszárnyalták a nemes versenyben. Végig a megyében 43 épület emelkedett az iskolán kívüli népnevelés céljaira. Szebbnél-szebb, hatalmasabbnál-hatalmasabb épülettömbök ezek. Az a baj csupán, hogy üresek. Az agypallérozásra vágyók előtt csukottan állanak az ajtók. A célkitűzésekkel ellenkezően falaik nem verik vissza a tudást hirdető okos szót. S ha néhanéha meg is nyilnak, rendesen a mercurea ciaci ügyészségnek is munkát adnak. Szerény véleményünk szerint ez sehogy sem helyes igy. Az épületek fedél alá hozása nem tőkebefektetési céllal történt csak. Azoknak leváltozott kötelezettségük van. Csupán az embereken múlik végrehajtásuk. Eezet kell vinni az épületeke. Duhajkodás helyett világosságot hirdető könyveket. Minden ember helyrehozhatatlan bűnt követ el, nemcsak faja, hanem önmaga ellen is, akinek alkalma van a tudás kis ágacskáját ezekbe az épületekbe bevinni és nem teszi. Valamikor kicsiny, de példamutató nép volt a székely. Összetartásában hatalmas erő rejlett. Ma oldott kéveként kétségbeesetten kallódik. 8 ez elszomorító állapotok véget érni nem akaró sokasága mind a céltudatlan munkára vezethető vissza. Három évvel ezelőtt nagyszabású értekezlet zajlott le a belyieh tnihnikus *•.>*-.- -termében. Marton Áron elnöklete alatt — látszólag — céltudatos irányvonalat jelző célkitűzések történtek. A rondokozók azt hitték, történik valami. Tévedtek. Végeredményben semmi sem történt. Néhány emelkedett, néhány rosszul sikerült előadás hangzott el csupán s minden maradt a régiben. Hiányzott a lelkiközösség érzete s ez sorsot k Tpícsételt. Pedig a lelkiközösséghez vezető utat meg kell találni. Ez irányban semmi erőfeszítéstől nem szabad visszariadni. A falui értelmiség csak akkor végez valamit, ha a körü ölte szervezetlenül élő lakosság lelkivilágát megismeri, megfelelően csoportosítja, tanítja s lassan az élet szükségszerű élvonalába állapítja. Kisebbségi életünk egyik megdöbbentően káros rákfenéje, hogy, aki néhány — önvélemény szerint — céltudatos lépést tett, két kezét követelőzve ajándékozásra tartja. Nem munkája eredményét, hanem jutalmát várja. Az eszébe sem jut, hogy vajon van-e jutalmazásra alkalom ? Az elért „eredmény” egyenes arányban áll-e a hirtelen támasztott követeléssel ? Állítjuk: míg a csíki falvak nagyszerűen felépített kultusházai üresen állanak, míg falaik között pontosan megállapított időközönként nem veri fel céltudatos kultúra annak nyomán közgazdasági mulúa, nincs és nem is lehet szó jutalmazásról. Kit és miért jutalmazzon ez a nép? Kit és miért emeljen a vállára és hordozza körül diadalitasan? Súlyos kérdések ezek. Válaszolni rájuk — sajnos — csak egyféleképpen lehet. Ki sem mondjuk, hogy hogy. Minek?... Minden gondolkozó tisztában van vele, aki a dolgok lényegével csak egy kicsit törődni szokott. Eőbb említettük, hogy a kisebbségi sors tulajdonsága az egymásra találás. Nagyszerű történelmi példák igazolják ezt. Minél nagyobb a külső nyomás, s nyomásfelület alatt lévők, annál jobban összébb bújnak. Fizikai törvény is ez. Nyomás felületben nincs hiány. Súlyosabbnál súlyosabb kövek nehezednek az életünkre. Megdöbbentő azonban, hogy ezekkel a kövekkel külön-külön ,legjobb tudása mellett akar megbirkózni a székely. Úgy látja, hogy így, csak is így érhet el eredményeket. Balga és szánalmas tévedés. Azonban, hogy ezt felismerjék megfelelő világosság kell. Sötétben, esetleg gyengén pislogó lámpafény mellett nem lehet a tibe cérnát fokozni. Az ilyen kísérletek csődöt mondanak. Apró, de erőteljes mécseseket kell gyújtogatni. Lelki lángokat, melyek tudás és kultúrára támaszkodva ez élet modern küzdő szerszámai birtokában állanak sorompóba s védik és kiharcolják azt a darab kenyeret, mely nélkül élni nem lehet. A tudomány és technika szédületes haladása mellett nem lehet avult közgazdasági eszközökkel kisér- Majláth püspök karácsonyi körlevele. Majláth püspök ur hónapok óta kórházban fekszik. Ő, aki mindig annyi szeretettel és állandó munkássággal állott az erdélyi rom. kath. egyházmegye élén most egészsége érdekében pihenésre van ítélve. Nehéz Ítélet ez a mi drága Püspök urunknak, aki örökös tevékenység, aggódás és önzetlen, minden vagyonát feláldozó munkása volt híveinek. Csikmegye katholikus népe küönösen sokat kapott a Főpásztornak ebből a ragaszkodó szeretetéből, amely most betegségében is olyan sok idegondolással nyilatkozik meg. Bizonyítéka ennek a karácsonyi körlevél, amelyet papjaihoz intézett s amelyben olyan megható szavakkal figyelmezteti őket a népünkkel való törődés nagy feladataira és arra a lélekvezető munkára, amelyre hova tovább nagyobb szüksége van megmaradásunknak. A körlevél: Krisztusban szeretett Papjaim. A csendes visszavonultságban, amelyet kezelő orvosaim a teljes gyógyulás érdekében szükségesnek tartottak, fokozottabb szeretettel gondolok egyházmegyémre, szeretett papjaimra és híveimre. Reméltem a jóságos Istentől, hogy erőtlenségemet megerősíti és még dobozhatom egyházmegyém javára Addig is