Déli Hírlap, 1985. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-20 / 116. szám

A kétezer forint kezdőfizetésből ezer az albérlet * Üvegházban nevelkednek... így kezdik az önálló életet az állami gondozottak A mostani miskolci filmfesz­tiválon minden bizonnyal a témaválasztást is díjazták amikor A mi családunk című dokumentumaim kapta a leg­rangosabb elismerést. A téma nap mint nap visszaköszön, így e képsorok láttán is el­gondolkodhatott a néző az ál­lami gondozottak sorsáról . . . A Miskolc Városi Népi Ellen­őrzési Bizottság a városi párt­­bizottság ajánlatára vizsgálta nemrég a nagykorúvá vált ál­lami gondozott fiatalok társa­dalmi beilleszkedését, önálló életkezdésük lehetőségeit. Dr. Tardi István vizsgálatvezető­vel beszélgettünk a népi el­lenőrök tapasztalatairól, az ál­taluk feltárt gondokról. — A téma időszerűségét az a sajnálatos tény adta, hogy az állami gondozásból kikerült fiatalok több ne­hézséggel találkoznak társa­dalmi, munkahelyi beillesz­kedésük során, mint a csa­ládban nevelkedő kortár­saik. Kivételt képeznek — mert sokkal kedvezőbb hely­zetben vannak — azok, aki­ket nevelőszülők gyámolíta­­nak, gondoznak. Mondhat­nánk: akkor minél többet kellene közülük nevelőszü­lőkhöz, vagy éppenséggel örökbe adni. De a vállalko­zók többnyire szőke és kék szemű, s nem utolsósorban könnyen nevelhető gyermek­ről, álmodnak. Aki nem ilyen — és az a többség —, an­nak intézmények falain be­lül­ kell nevelkednie nagy­korúságáig. A pedagógusok a legnagyobb erőfeszítések mel­lett sem tudnak igazi csalá­di miliőt imitálni. Noha van több új módszer — különö­sére a Miskolci Gyermekvá­rosban­­—, hogy kihelyezé­sük­ előtt megkezdjék a nö­vendékek felkészítését a kri­tikus átmeneti időszakra. Életszerű szituációk gyakor­lásával, a volt állami gon­dozott társaik tapasztalatai­nak megismertetésével igye­keznek bemutatni a „kinti életet”, nem titkolva a ne­hézségeket. — A témazáró értekezleten többször elhangzott, hogy ezek a gyerekek „üvegházban” ne­velkednek ... — A hasonlat találó és igaz. A társadalom anyagi­lag megad nekik mindent, ami szem-szájnak ingere, a pedagógusok, a nevelők pe­dig, amit lelkiekben megad­hatnak. Csakhogy az össz­komfortos életből aztán egyik napról a másikra kikerülnek egy komfort nélküli világba, amelyben mindenről maguk­nak kell gondoskodniuk. Vannak, akik a munkahe­lyükön is igyekeznek eltit­kolni, hogy állami gondo­zottak voltak. — És azok a szocialista bri­gádok, KISZ-esek, akik eddig patronálták őket, nem kísér­hetnék továbbra is figyelem­mel az életüket? — Nincs sem a vállala­toknak, sem a társadalmi szervezeteknek nyilvántartási kötelezettsége. Ez nem is baj, mert nem a statisztika a lényeg, hiszen érthetően tiltakoznak a megkülönböz­tetés ellen ezek a gyerekek. De munkatársai tapintattal, a KISZ-fiatalok, brigádtagok segítségével hathatósabban lehetne egyengetni a mun­kahelyi beilleszkedésük út­ját. — A vállalatoknál tett vizs­gálataik során találtak-e olyat, ahol ezt példásan végzik? — A Diósgyőri Gépgyár vezetői léptek először igazán a tettek mezejére, megértve azt, hogy mi is lenne ennek a vizsgálatnak a lényege. Azt mondják: ha a börtön­viseltek mellé hivatásos párt­fogókat tudunk adni, hogy meg ne ismétlődjék a kísér­tés, akkor az állami gon­dozottaknak különösen szük­ség volna ilyen hivatásos, munkahelyi pártfogókra. Jo­gászok a megmondhatói, mi­lyen nagy százalékban lesz­nek bűnözők azok közül, akik nem találnak a munka­helyeken jó barátra, segítő­re, vagy a hiányzó anyagia­kat ak­arják­­ megszerezni tör­vénybe ütköző módon.­­ Az állam évi 70 ezer fo­rintot költ egy állami gondo­­zottra. A kérdőíveken, ame­lyet a vizsgálat során a volt intézeti gyerekek kitöltöttek, pattant 7Ono forint alatti kezdő­­fizetést is. Ebből ezer forin­tot jelöltek meg albérleti díj­ként.­­ Mindenképpen a lakás­­helyzetük megoldása a leg­nehezebb, s a lányoké még a fiúkénál is kritikusabb: Miskolcon csak a pamutfo­­nóban és a nővérszállóban van lehetőségük az albérle­ti díj kivédésére. Bár a ta­nácskozásunkon felmerült: ha ott átmenetileg van férő­hely, talán fel lehetne aján­lani más szakmában dolgo­zó, volt állami gondozottak­nak is. A fiúk gondját al­kalmasint jól megoldja a katonaság, érettebben kerül­nek ki, sőt sokan hivatás­ként is tovább vállalják. De nekik több lehetőségük van munkásszállásokon is ideig­lenes otthonra találni, s ál­talában magasabb a kezdő­fizetésük is. A vizsgálat megállapításai alapján a Népi Ellenőrzési Bizottság számos olyan ja­vaslatot tett, amely jobbíta­na az ezután kikerülő fia­talok helyzetén. A testület is visszatér e téma utóvizs­gálatára, és akkor határozza meg a további folyamatos el­lenőrzés időpontjait. O. E. A BORSODI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT pályázatot hirdet áruforgalmi osztályvezetői állás betöltésére FELTÉTEL: felsőfokú iskolai végzettség; legalább 5 éves veze­tői gyakorlat; kereskedelmi szakképzettség; erkölcsi bizonyítvány. BÉREZÉS: az 5/1983. ME. sz. r., illetve a vállalat kollektív szerződése szerint, a képzettségtől és a gyakorlati időtől függően. A PÁLYÁZAT TARTALMAZZA: — munkahelyének megnevezését, jelenlegi beosztá­sát, havi jövedelmét, — önéletrajzának, eddigi tevékenységének rövid le­írását, — képzettségét, iskolai végzettségét A pályázatot 1985. június 1-ig kell beküldeni a vállalat személyzeti osztályára, Miskolc, Széchenyi út 115. sz. sfe A Kossuth utcai Kamaraszínházban játssza a Miskolci Nemzeti Színház A régi nyár című operettet. A nézőtér ki­csi, régen nem lehet jegyet kapni, ezért iktatott be a színház még négy rendkívüli előadást május­­ 21—22-re, illetve június 4—5-re. A közönséget minden alkalommal este hétre várják. (Képünkön Péva Ibolya és Kulcsár Imre az előadás egyik jelenetében.) (Jármay György felvétele) Mesejáték Gyerekeknek szóló színhá­zat (alkalmasint hangver­senyt) nem először szervez az Ady Művelődési Ház. Legközelebb a Népszínház társulatát várják: 8—10 éve­seknek játsszák a Lida és a sárkány című mesejátékot. Az előadás május 22-én dél­után 2 órakor kezdődik. Nézze meg, hallgassa meg... Rodolfo, Katona Klári, Far­kas Bertalan, a Neoton famí­lia, a Dolly Roll együttes és még sokan mások szerepelnek a tévé gyermeknap- műso­r­­ban, amelyet szombaton dél­után közvetítenek - felvételről - a Thermál-szálló Havanna klubjából. De gyermeknap he­lyett írhatnánk — legalábbis ami a tévéműsorokat illeti - gyermekhetet, vagy gyermekfél­­hetet, hiszen ma, holnap és holnapután körülbelül 15 órá­nyi gyerekműsort sugároz a televízió a kőszegi gyermekfil­mek fesztiváljának programjá­ból. Farkas Bertalan egy má­sik műsorban is szerepel, Magyari Bélával együtt. A Petőfi rádió Magunkat ajánl­juk című összeállításában hangzik el egyórás riport kettejükkel, szombaton dél­után 2 órától. A riporter Erdős Ágnes. Ha akupunktúra, akkor Távol-Kelet. Vagy mégsem ? Közelebbről hozott példát Eke Károly erre a különle­ges, nálunk kevésbé ismert gyógymódra. A Csehszlová­kiában megrendezett aku­punktúra-kongresszus né­hány résztvevője­­ szólal meg mikrofonja előtt a Kossuth rádióban holnap este, fél 10 és 10 között elhangzó mű­sorban. Szentmihályi Szabó Péter költő,­­ író, több sci-fi szer­zője. Humoros oldaláról mu­tatkozik be a Rádió Ka­rinthy Színpadának holnapi műsorában, A jövő század kabaréja címmel sugározzák „fanti” szatíráinak 1 óra 20 percnyi válogatását. A Pető­fin hallható műsor este 9 óra 5 perckor kezdődik, köz­reműködőinek sorában a szerző mellett szerepel Agár­di Gábor, Gálvölgyi János, Körmendi János, Takács Marika, Benedek Miklós, Tí­már Béla. Az ismétlés a jö­vő szombaton délelőtt lesz. A Bükk kapuja címmel a rádió miskolci körzeti stú­diójának két munkatársa — Pongrácz Judit és G. Tóth Ferenc — készített riportot a közelmúltban létrehozott Herman Ottó Emlékparkról, a vadasparkról és az LKM Védnöksége alatt létesítendő ipartörténeti múzeum előké­születeiről. A műsor csütör­tökön fél 2 után 10 perctől hangzik el a Kossuthon. ^A Gogol Holt lelkek című színművének tévéjáték-változa­tát mutatják be pénteken este, Havas Péter rendezésében. Csicsikov alakítója, Szilágyi Tibor. ■jönnek Benkóék Három műsor az Ady Mű­velődési Ház júniusi rendez­vényei közül. Az első Hofi Géza előadása 5-én (5-től és 7-től), amely eredetileg eb­ben a hónapban lett volna. • A Benkó Dixieland Band lesz a házigazdája annak a dixieland-találkozónak, amit a diósgyőri várban, rossz idő esetén az egyetemi sport­csarnokban rendez meg az Ady, június 8-án. A 6 órakor kezdődő műsorra 90 forint a belépődíj. Fellép még a Novi Traditional Jazz Band és a Lucky Boys Dixieland Band. Pesti éjszakák címmel vi­dám, zenés összeállítással szórakoztatja a publikumot 20-án este 8-tól Esztergá­lyos Cecília, Szerencsi Éva, Hacser Józsa, Benkő Péter, Szolnoki Tibor és mások. át Múzeumot avatnak Tokaj­ban holnap délután. A To­kaji­ Múzeum átadási ünnep­sége fél 5-kor kezdődik. Ek­­­­kor nyílik meg az Ezen Hegyaljának Tokaj az címe­re című állandó kiállítás. Beszédet Villangó István, a Művelődési Minisztérium fő­osztályvezetője mond. A mű­sorban közreműködik a to­kaji Ságvári Endre középis­kolai kollégium k­amarakóru­­sa, Pásztor Istvánná vezény­letével. HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Építési napló. — 13.05: Ma­gyar előadóművészek albuma. — 14.00: Hírek. — 14.10: Daloló, muzsikáló tájak. — 14.30: Láb­nyomok a porban. — 14.55: Édes anyanyelvünk. — 15.00: Világ­ablak. — 15.30: Kóruspódium. — 15.50: Farkas Ferenc: Asztali ze­ne. — 16.00: Hírek. — 16.05: Ug­­róiskola. — 17.00: Beo-mix. — 17.30: Magyar népzene — ma­gyar művelődéstörténet. —17­59: Maurice André trombitán ját­szik. — 18.15: Hol volt, hol nem volt ... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Rádiónapló. — 20.45: Vujicsics Tihamér: Kurucok em­lékezete. — 20.58: Gáti József rá­diós szerepeiből. Olvasópróba. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Halló, itt vagyok! — 23.30: Zenekari mu­zsika. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: Fúvósesztrád. — 12.25: Kis magyar néprajz. — 12.30: Laka­tos Sándor népi zenekara ját­szik. — 13.00: Hírek. — 13.05: Slágermúzeum. — 13.45: Időjá­rás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Hírek. — 17.05: Újdonságainkból. — 17.30: Ötödik sebesség. — 18.30: Tip­top parádé. — 19.00: Hírek. — 19.06: Népdalok, néptáncok. — 19.30: Sport­világ. — 20.05: Rock­­újság. — 21.00: Hírek. — 21.05: Hétfő esti muzsikaszó. — 21.35: Gramofonsztárok. — 22.05: Egy Bródy Sándor utcai m­esterdal­­nok. Stílusjátékok. — 23.00: Hí­rek. — 23.20 Baba­vásár. — 24.00: É­jféltől hajnalig. 3. műsor: 13.00: Hírek. — 13.05: Fiatalok­ stúdiója. — 13.35: Louis Armstrong énekel és trom­­­­bitál. — 14.10: Ismerjük meg! — 15.33: Erkel, Sarolta. — 18.13: Hanglemezújdonság. — 18.50: Egészségünkért! — 19.00: Hírek. — 19­05: A Cocteau Twins felvé­teleiből. — 19.35: Kamarazene.— 20.30: Kapcsoljuk az Újvidéki Nemzeti Színházat. — 22.35: Ope­raáriák. — 23.00: A hét zenemű­ve. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió. 17.00: Műsoris­mertetés, hírek, időjárás. — 17.05: Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazin. Telefonügyelet: 35-510. Szerkesztő: Horváth Kál­mán. (Közben: El szeretném mondani. Mérő Miklós jegyzete. — Válaszolunk hallgatóink le­veleire. Karcsai Nagy Éva ös­­­szeállítása.) — 18.00: Észak-ma­­gyarországi Krónika. (Megkez­dődött a karbantartás a Szeren­csi Cukorgyárban. — Mezőgaz­dasági körkép.) — 18.25: Szem­le az Észak-Magyarország, a Dé­li Hírlap, a Heves megyei Nép­újság, valamint a Nógrád keddi számából. Televízió, 1. műsor: 16.20: Hí­rek. — 16.25: A mi szemünkben. — 17.00: A televíziós gyermek­­műsorok és gyermekfilmek VI. kőszegi szemléjének műsorai. 1. Fortocska. 2. Milyen a háború? 3. Süsü, a sárkány kalandjai. 4. Sebaj Tóbiás. 5. Tizenhat város tizenhat lánya. — 20.00: Tv-hír­­adó. — 20.20: Hatvanhat. — 21.20: Zenés Tv-színház. Mirandolina — 23.15: Hírek. — 23.20: Himnusz. Kiállítások: József Attila Könyvtár kiállítóterme (11—19) : Tisztelet Supka Magdolnának. — Szakmunkás Galéria (10—18): Berde Béla fotói. — Fotógaléria (9—19): Kocsis István fotógrafi­kái. Miskolci Nemzeti Színház (4) : Két úr szolgája. (Ady bérlet). Filmszínházak: Béke (3 és 17): Rocco és fivérei I—II. (mb. olasz. 14 éven felülieknek, dupla helyár!) — Béke kamaramozi (4) : A fej nélküli lovas (mb. szí. szovjet). — (6): Keresztapa I—II. (mb. szí. amerikai. 16 éven fe­lülieknek, dupla és III. helyár!). — Kossuth (7): Halál egyenes adásban (mb. szí. francia. 14 éven felülieknek!) — (13): For­róvérű kísértet (mb. szí. olasz. III. helyár!) — Kossuth, filmmú­­zeeumi előadás (h5): A Mander­­ly ház asszonya (amerikai). —■ Hevesy Iván Filmklub, filmmú­­zeumi előadás (13. 15 és 17) : Kí­sértetek vonata (magyar). — Táncsics (5) : Volt egyszer egy Vadnyugat I—II. (mb. szi. ame­rikai. 14 éven felülieknek, dupla és II. helyár!) — Táncsics ka­maramozi (6) : Ezüstnyereg (szí. olasz. II. helyár!) — Szikra (17): Szép lány ajándékba (mb. szí. olasz. 14 éven felülieknek. III. helyár!) — (15): Ördögfajzat (szí. szovjet). — Petőfi (4, 6 és 8): Seriff az égből (szí. olasz. III. helyár! ) — Fáklya (TI) : Kincs, ami nincs (mb. szí. olasz, III. helyár!) — (f5): A király éss a madár (mb. szí. francia). —­­Fáklya kamaramozi (f5): 6 texis hétvége (mb. szí. olasz, 16 éven felülieknek, II. helyár!) — To­kaj. discomozi (f7): A profi (mb. szí. francia, 16 éven felü­lieknek!) — Krúdy (f7) : Atlasz­­vonal (mb. szí. szovjet). — Ta­polca, Ady, kertmozi (7): Őrült római vakáció (mb. szí. olasz. III. helyár!) — Vasas parkmozi (9): Segítség, felszarvaztak (mb. szí. olasz.­ 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Népkerti/Szabad­téri mozi (9) : Aranyoskám (mb. szí. amerikai 14 éven felüliek­nek. III. helyár!) — Nehézipari Műszaki Egyetem (5 és 7): A Jedi visszatér (szí. amerikai, ki­emelt és III. helyár!) — Hámor (f6): Ki kém, ki nem kém? (mb. amerikai, 14 éven felülieknek, m helyár!) — Szirma (f6) : Kémek a lokálban (mb. szí. francia. 16 éven felülieknek. III. helyár!) — Pereces (6): Szaffi (szí. magyar, II. helyár!) kedd Kossuth rádió: 8.00: Hírek — 8.20: Társalgó. — 9.44: Muzsika gyerekeknek. — 10.00: Hírek — 10.05: Két hangon. — 10.35: Éneklő Ifjúság. — 10.50: Ci­ma­­doro: Pygmalion. — 11.21: Ka­tonadalok. — 11.38: Nemes Bar­ry London úr emlékiratai. Petőfi rádió: 9.00- Hírek — 8.08: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.00: Hí­rek. — 9.05: Napközben. 3. műsor: 9.00: Hírek. —9.08: Magyar zeneszerzők. — 10­01: Barokk operákból. — 10.50: Népzene sztereóban. — 11.20: Zenekari muzsika. Televízió, 1. műsor: 9.00: A televíziós gyermekműsorok és gyermekfilmek VI. kőszegi szemléjének műsora. 1. Nyúl a cilinderben. 2. Gitársuli. 3. Ház­tetőmet magammal viszem. 4. Tudományos? Fantasztikus! 1. Cimbora. — 12.05: Képújság. Műsor

Next