Délvilág, 2011. június (67. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-22 / 144. szám

KISTELEK ÉS MÓRAHALOM TÉRSÉGE HÍREK Megkezdődött az iskolafelújítás BALÁSTYA. Balástyán a Dél-alföldi Operatív Program támogatásával június 20-án megkezdődött az általános is­kola felsős épületének felújítá­sa, amelynek összköltsége 33,6 millió forint. Ebből a tá­mogatás 32 millió forint. A község az önerőre a Belügymi­nisztérium Európai Unió Önerő Alap pályázatán is nyert 75 százalékos támogatást. A szak­emberek már megkezdték a te­tőszerkezet cseréjét és a villa­mos hálózat felújítását, később kicserélik a tantermek padlóza­tát, a folyosók és lépcsők bur­kolatát, majd a festési munká­latok következnek. A munkála­tok előreláthatólag augusztus 20-ára befejeződnek. Az egyenlő bánásmódról Kisteleken KISTELEK. Az Egyenlő Bánás­mód Hatóság képviselője, Kiss Éva ügyvéd csütörtökön 12-16 óra között Kisteleken a Szociális Központ és Gyer­mekjóléti Szolgálatnál (Tisza utca 1.) tart ingyenes ügyfél­­fogadást. Mindazokat várja, akiket például életkoruk, ne­mük, egészségi állapotuk vagy etnikai hovatartozásuk miatt hátrányos megkülön­böztetés ért. Az érdeklődők a 30/275-2520-as telefon­számon előzetesen is kérhet­nek időpontot. Szegeden az Eszperantó utca 1. szám alatt havonta három alkalommal csütörtökönként továbbra is elérhető az EBH jogi szolgál­tatása. Újabb német adomány PUSZTAMÉRGES. Ismét ka­pott a falu Németországból mozgáskorlátozottakat és időskori mozgásszervi beteg­ségben szenvedőket segítő orvosi segédeszközöket. Ami­re nem volt szükség - az adományozó Gerhard Ulrich Warstat beleegyezésével -, továbbadták a szegedi klini­kának, valamint a szomszé­dos ruzsai Napsugár Otthon rászoruló lakóinak. Sólya Zol­tánná és Szabó István hozta el az adományt, amelyben ke­rekes szék, szobavécé, guru­lós járókeret és egy fürdőkád­lift volt. Az eszközök a tanya­gondnoki szolgálat tulajdoná­ba kerülnek. KISTELEKI kistérség: Baks, Balástya, Csengele, Kistelek, Ópusztaszer, Pusztaszer MÓRAHALMI kistérség: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Rúzsa, Öllés, Zákányszék Hét utca nevét cserélhetik le ÜLLÉS FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL - Talán elgondolkodnék a cse­rén, ha hosszabb lenne az utca, és sokan járnának rajta. De itt alig van ház, és azt is főleg idő­sek lakják. Nem nagyon szeret­nénk szaladgálni a különböző hivatalokhoz a lakcímváltozás miatt. A szomszédokkal már beszéltünk arról, hogy mit csi­náljunk, végül a Partizán név mellett maradtunk. De ha még­is a váltás mellett döntenek, azt is elfogadom - mondta a 82 éves Ádám Andrásné. A Gorkij utcai virágos már ki­töltötte a kérdőívet: az utcabeli­ek többségéhez hasonlóan nem­mel válaszolt a cserelehetőség­re. Többen elmondták: nem ta­lálnak kivetnivalót az új nevek­ben, de csak akkor szavaznának igennel, ha az önkormányzat minden hivatalos ügyet el tudna intézni helyettük. - Nagyon jó úgy, ahogy van. Az egészet nagy butaságnak tar­tom - summázta a Gorkij utca 3. szám alatt lakó Zámbó Ferenc. - Attól még nem lesz jobb az itt élőknek, ha megváltoztatják az utcanevet. Remélem, hogy nem lesznek többségben az igenek - mondta a nyugdíjas férfi. - Az utcanévváltozásról szó­ló első aláírás-gyűjtési akció még 2007-ben történt a faluban. Most a Jobbik helyi szervezete fogalmazott meg észrevételt az­zal kapcsolatban, hogy 20 év­vel a rendszerváltás után már nem túl szerencsés ezeket a ne­veket használni. Az elgondolást a magam részéről támogatom, de megértem azokat is, akik fél­nek az esetleges kiadásoktól és a hivatalos okmányok cseréjé­től. Az önkormányzat ennek le­bonyolítását nem tudja teljesen felvállalni. A névcsere ugyan­akkor előrelépést jelentene a te­lepülés életében - magyarázta Nagy Attila Gyula. Az üllési pol­gármester elmondta: a kérdőív­vel kapcsolatban mindkét ol­dalról kaptak már hideget és meleget.­­ Támogatói oldalról azért, mert nem vagyunk túl ra­dikálisak, és nem központilag verjük át az akaratunkat. Ellen­zői oldalról meg azért, hogy egyáltalán felvállaltuk az utca­névcserét. Zámbó Ferenc azt mondja, attól még nem lesz jobb senkinek, ha lecserélik a Gorkij utcanévtáblát. FOTÓ: FRANK YVETTE Szépek A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben harmadik napja tart a Peugeot C-Mobil és a delmagyar.hu közös online va­­lóságshowja, a Szépek szépe. Rengeteg az izgalmas feladat, a kiváló program, a 8 versenyző lány közül kettő már kiesett. MÓRAHALOM HORVÁTH ATTILA_______ ___ Czibolya Nikolett, Csillag Réka, Gyüge Jennifer, Hajdú Csilla, Ka­li Csilla, Miklós Lilla, Pozsgai Emőke és Surányi Lilla - a 8 lányt már sokan megcsodálhat­ták lapunk Nap szépe rovatá­­ ban. Most 7 napon át, napi 24 órában lehet követni sorsukat internetes oldalunkon. Ma la­ punkban is beszámolunk első két napjukról. Reggeli torna, karakalla kád, grillparti, szumós vízifoci. Csak néhány a számos izgal­mas program közül, amelyeket a Szépek szépe online valóságs­­how versenyzői már átéltek. A Colosseum Hotel vendégeiként pedig élvezik a négycsillagos luxuskörülményeket. A 8 gyönyörű lány minden délelőtt izgalmas versenyfel­adatokon küzd meg egymással, s aki nyer, az aznapra védettsé­get élvez. A szépségek sorsáról ugyanis SMS-voksok döntenek, így a nap végén valaki mindig búcsúzik a vetélkedőtől. Ám mégsem búcsú ez igazából, hi­szen a kieső végig a többiekkel marad, részt vesz minden játék­ban és programban, csak már nem lehet a Szépek szépe. Az első játék hétfőn az őrült vízigolyófutam volt. A lányok­nak egy hatalmas műanyag labdában kellett minél gyor­sabban haladniuk a mórahalmi fürdő medencéjében. Ezt a ver­senyszámot Pozsgai Emőke nyerte, így aznapra ő élvezett védettséget. A nap további része is vidá­man telt. Délután 5 órakor el­dőlt: Gyüge Jennifer búcsúzik a versenytől. Esti program­ként egy felejthetetlen grillva­­csorán vezették le a feszültsé­get a lányok a Móra Vendég­házban. Tegnap szumós vízi­foci, koktélmedence, karakal­la kád, frissítő masszázs és a Colosseum Hotel grillterasza kápráztatta el a lányokat. Vé­dettséget Niki élvezett, hiszen szumóharcosnak öltözve ő te­relte legügyesebben a labdát a vízifocis kapuba. Kedd dél­után Surányi Lilla esett ki a versenyből. Ma folytatódik a küzdelem, egészen vasárna­pig csodálhatják a fürdőzők és az olvasók a 8 gyönyörű versenyzőt. szépen a 3. nap A lányok ügyességi versenyekben mérik össze tudásukat. FOTÓ: NÉMETH NORBERT 51 százalék A kérdőívek beérkezését augusz­tus 10-éig várják. A szavazás ak­kor lesz eredményes, ha a visz­­szaküldött ívek száma eléri Illés lakosságának 25 százalékát. Az utcanévcserét viszont csak akkor hajtják végre, ha - erre a kérdő­ívben szintén rákérdeznek - a szavazók legalább 51 százaléka a változtatás esetén esetlegesen felmerülő pluszköltségeket (né­hány személyes irat átírása pénzbe kerül) vállalja, illetve a különböző közüzemi szolgálta­tóknak és bankoknak maga je­lenti be a lakcímváltozást. Ennél a pontnál azt is megvizsgálják, hogy ki melyik utcában lakik, hi­szen a kiadások csak a fent emlí­tett 7 utca lakóit érintik. 2011. JÚNIUS 22., SZERDA BHSflHHMg Mindenki kollégista az erdészetiben ÁSOTTHALOM DOMBAI TÜNDE - Nem is tudom, hogy bírjuk szeptemberig iskola nélkül - ezt a ritkán hallható mondatot két szegedi lánytól hallottuk, mind­ketten az ásotthalmi Bedő Al­bert Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Kollégium elsősei. Nagyot téved tehát, áld azt hi­szi, hogy a fiatalok nem szeret­nek a „világ végére” iskolába járni. A diákok úgy fogalmaz­tak: tetszik nekik az önállóság a modern kollégiumban, szeretik a tanáraikat, és szívesen járnak az erdőszéli intézménybe. Azt is nagyra értékelik, hogy szünet vagy ünnep után csak délután kezdődik a tanítás. A lányokat ráadásul - elmondásuk szerint - kényeztetik is a Bedőben, ahol sokkal több a fiú. - Nincsenek beiskolázási gondjaink, szeptembertől is egy szakközép- és két szakiskolai osztályt indítunk, nagyjából összesen 100 gyerekkel. Két szakmát oktatunk, a kezdetektől alapszakma az erdészeti szak­munkás. Mivel uniós program az erdőtelepítés, biztos kenyér­keresetet adunk a diákok kezé­be. Nyolc éve indult, és elsősor­ban a szakközépiskolás lányo­kat vonzza a virágkötő-berende­ző-, virágkereskedő-képzés - mondja az 1883-ban alapított in­tézmény vezetője. Andrésiné Ambrus Ildikó hozzáteszi, az új kollégium megépülése óta vesz­nek fel lányokat is; jelenleg 250 fiú és 50 lány tanul az iskolában. Mindenki kollégista, jól összerá­zódik a közösség. A tanévnek vége, lezajlottak a szakmai vizs­gák, most zárul az érettségi. Az erdészek a nyári szakmai gya­korlatukat is helyben töltik, az iskola 440 hektáros tanulmányi erdejében kapnak feladatokat. A nyár többi részében sem csendesedik el az iskola, sport­táboroknak, vendégeknek ad­nak helyet, a szegedi Százszor­szép Gyermekház is hoz ki programokat. A komplexum így keresi meg magának saját bevételét - a fenntartó megyei önkormányzat elvárása szerint. Szükség is van rá, mert költsé­ges az erdészszakma, a bedő­­sök gépet, motorfűrészt, tar­goncát, traktort használnak, amihez védőfelszerelést kell biztosítani, és sokat utaznak. 15 éve vezeti a férfias iskolát Andrésiné Ambrus Ildikó. FOTÓ: frank YVE HÍREK Univerzális kistraktor ÜLLÉS. A település fenntartá­sát és a kommunális felada­tok ellátását végző technikai csoport dolgozóinak tart ün­nepi megbeszélést az önkor­mányzat ma 15 órától a pol­gármesteri hivatal házasság­­kötő termében. Az összejöve­telen átadják a csoport mun­káját segítő, fűkaszával és hótolólappal ellátott univer­zális kistraktort. Apák napja, vásár RÚZSA. Szombaton 17 órától ünnepüik az apákat a művelő­dési házban. A rövid köszöntő után sport- és szabadidős programok kezdődnek, az este közös sütögetéssel zárul. A részvételi díj 500 forint, je­lentkezni ma délután 4 óráig lehet a teleházban (Alkotmány tér 2.). Várják a játékos kedvű férfiakat és az őket köszöntő hölgyeket. Vasárnap a vásár­téren hagyományos kirakodó­­vásárt tartanak. NYILZAPOR OPUSZTASZER orak­ciiECT.­iin.nFnTrmto fcSATAJELENETEK OPPUSZTASZER Az emlékpark ajándéka: 1 jegy áráért 2 szolgáltatás! A PARK és az ANONYMUS belépőkkel a Nyílzápor napján a Feszty-körkép is megtekinthető FIGYELEM: előjegyzés szükséges! +36-62/275-133 info@opusztaszer.hu

Next