Dunántúli Napló, 1970. október (27. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-10 / 238. szám

ú 4'* ­ Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából Gedeon nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.55, nyugszik 17.07 órakor. A Hold kél 15.10, nyugszik 9 órakor. Nem marad el az első hangverseny Nem várt esemény zavarta meg a Filharmónia első bér­leti zenekari hangversenyé­nek előkészületeit. Breitner Tamás, a Pécsi Filharmo­nikus Zenekar új vezető kar­mestere viszonylag szerencsés kimenetelű karambolnak lett részese. Paks határában tör­tént a baleset, két autó és egy motoros „futott össze”. Breitner Tamás és felesége kisebb sérülésekkel megúsz­ta a balesetet. A karmester jobb keze — melynek döntő szerep jut a vezénylés során — is megsérült, így hamar híre terjedt, hogy alighanem elmarad az első zenekari hangverseny. Örömmel je­lenthetjük, hogy e hír alap­talannak bizonyul: Breitner Tamás vállalja a vezénylést és eszerint holnap délelőtt, valamint hétfő este az első zenekari hangversenyekkel megkezdődik az új hangver­senyévad. Igen örülünk, hogy a bal­eset nem akadályozza meg a hangversenyek megtartását, hiszen — mint megtudtuk — rendkívül szorgos előkészület előzte meg e hangversenye­ket, a pécsi közönség foko­zott érdeklődéssel várja Breitner Tamás újrabemutat­­kozását .Hiszen, mint már hírül adtuk, Breitner Tamás kezdő karmester korában, 1956-ban, ugyanezt a műsort — Weber Oberon-nyitányát, Mendelssohn Hegedűverse­nyét, Wagner Siegfried idill­jét és Mozart Jupiter-szimfó­­niáját — vezényelte váro­sunkban.) Kívánjuk, hogy Breitner Tamás sikerrel foly­tassa a zenekarépítésnek elődje, Nagy Ferenc által megkezdett munkáját, jelen hangversenye pedig, a nem­várt előzmény ellenére, kö­zönség és karmester egymás­­ratalálás segítse elő.­s­z . Az állatorvosi ügyeletes szolgá­latot Pécs város területén októ­ber 10-én délután 1 órától, 12-én reggel 6 óráig dr. Velin István kerületi állatorvos látja ,el. La­kása: Csend utca 4. Telefon: 44—47. dunántúli napló Szombat-vasárnap AKÖV: rendkívüli fuvar Az árvíz nehéz helyzetbe hozta a vasutat, méginkább az autóközlekedési vállalatokat. A kormány augusztusban el­rendelte a közületi gépkocsik kötelező szolgálatát. Baranyá­ban most „behívják” a közületi gépkocsikat. Ezzel kapcsola­tosan a 12-es Autóközlekedési Vállalat illetékesei az alábbi rövid tájékoztatót adták: A rendkívüli fuvarhelyzetre való tekintettel a 12-es AKÖV október 10-én és 11-én — majd egy hét múlva, októ­ber 17-én és 18-án — szombati-vasárnapi fuvarozási műsza­kot tart. Ezeken a napokon az AKÖV további, körülbelül 200 nagy gépkocsi felett rendelkezik és ezekkel igyekszik be­hozni a lemaradásokat. Arról van szó, hogy az AKÖV olyan helyzetbe került, hogy a szerződéses feladatokon túl jelent­kező igényeket (vetőmag-, kőszállítás stb.) nem képes kielé­gíteni. A szombati-vasárnapi fuvarozási műszakban viszont mind az állami, mind pedig a magánosok igényeit kielégítik, az elmaradt fuvarokat teljesítik. Az AKÖV várja a vállala­tok igény­bejelentéseit. -----------------------------------------------------­ Vitaülés a szövetkezeti törvényről Az egységes szövetkezeti törvény tematikájának meg­vitatásában részt vett két munkabizottság október 8-án, csütörtökön tartotta záróülé­sét Pécsett, az Ügyvédi Ka­mara helyiségében. Az ülésen a két munkabi­zottság tagjai mellett, számos szövetkezeti vezető és jogta­nácsos vett részt. Ott voltak az Igazságügyminisztérium, a Mezőgazdasági és Élelmezés­­ügyi Minisztérium, a SZÖ­­VOSZ és az OKISZ képvise­lői is. A tanácskozást a Magyar Jogász Szövetség Baranya megyei Csportja nevében dr. Csiky Ottó, a Megyei Bíró­ság elnöke nyitotta meg. A vitaindító előadást dr. Földes Iván egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara mezőgaz­dasági jogi tanszékének ve­zetője, az elméleti­ tudomá­nyos munkabizottság elnöke tartotta, melyet vita követett, melyben a Termelőszövetke­zeti Szövetségek vezetői és jogtanácsosai fejtették ki vé­leményüket. — Áramszünet lesz október 15-ig naponta 7.30—16.30-ig a Töl­gyes u., Jegenyés u., Viola u., Bimbó u., Orgona u., Egressy u., Szilva u., Móra BV u. Nyárfa u., Gárdonyi G. u. által határolt területen. (x) — PVC-padló 24,80 Ft/kg. mű­bőrök, lószerszámok, hevederek nagy választékban. Borbolt, Rá­kóczi út 16. (x) — FELVÉTELI VIZSGÁRA ELŐ­KÉSZÍTŐ TANFOLYAM A PÉ­CSI ORVOSTUDOMÁNYI EGYE­TEMEN. A Pécsi Orvostudomá­nyi Egyetem azok­ számára, akik közvetlenül az érettségi után nem nyertek felvételt az egye­temre, előkészítő tanfolyamot szervez. — A nyomtatványok a Rektori Hivatalban (Szigeti út 30.) október 25-ig bezárólag ve­hetők át, ahol a részletes fel­világosítást is megadják. (x) — Kitüntetés. Cser Lajos­­nénak, a Baranya megyei Gyógyszertár Vállalat gyógy­szertár-vezetőjének nyuga­lomba vonulása alkalmából az egészségügyi miniszter az Egészségügy kiváló dolgozója kitüntetést adományozta. PLAKÁTRAGASZTÓT állandó munkára, 8 órás időre azonnal felveszünk. Magyar Hirdető kirendeltsége. Pécs, Sallai u. S. Autó- és motorvásár lesz október 11-én Pécsett. I L­ottó A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság tájékoztatása szerint a Móron megtartott 41. heti lottó­sorsoláson a következő számo­kat húzták ki: 16, 41, 65, 80, 82. A MŰEMLÉKI SÉTA október 11-én, vasárnap dé. 10 órakor Romváry Ferenc műv.­történész vezetésével Pécs belvárosában a Doktor Sándor Művelődési Köz­pont rendezésében. Találkozás a Szepessy-szobornál. (x) Tanácstagok fogadóórái Október 12-én du. 4 órakor: Lesnik Gizella, Takács János és Feuerstahler József, Vasas I. Bá­nyatelep­ kultúrotthon. Október 13-án: Barkó József, Tátrai Dénes, Balogh György, Istenkúti Kultúrház, 18 órától: Kővári Antal, Soponyai József, dr. Németh Lajosné, Bódis La­jos, Kanizs­ai Istvánné, Kovács Vince, Jávori István, dr. Balassa László, Solymosi Béla, Hadnagy Árpád, Kéreg Istvánné, dr. Ku­­rucz Béla, 39-es dandár úti ált. isk., 18 órától. Október 14-én du. 6 órakor: Horváth József és ifj. Ress Jó­zsef, Gorkij Kultúrház. L ADY ENDRE KÖLTŐI VI­LÁGKÉPE. Október 16-án, pén­teken este 7 órakor a Doktor Sándor Művelődési Központban (Déryné u. 18.) tart előadást dr. Bessenyei György egyetemi do­cens (ELTE) a Költői világképek a XX. században című sorozat kezdeteként. — Közreműködik: Bánffy György színművész. — Jegyek a helyszínen (6 és 3 fo­rint). (x) Idő­járás jelentés Várható időjárás szombat es­tig: napközben kevés felhő, eső nem lesz. A hajnali és reggeli órákban többfelé köd, egy-két helyen ködszitálás. Éjszaka gyen­ge, napközben mérsékelt, válto­zó irányú szél. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 7—12, legmagasabb nappali hő­mérséklet általában 20—24 fok között, a tartósan ködös helye­ken egy-két fokkal 20 fok alatt. — Dr. Vajtai Nándor fogszak­orvos rendelése továbbképzés miatt szünetelt, magánrendelését folytatja. Kodály u. 24., kedd, csütörtök 4—6-ig, szerda, péntek 10—12 óráig. (x) Közel tízéves munkásságának anyagából nyílt kiállítás tegnap dél­után 5 órakor, a Rákóczi út 15. szám alatti kiállítóteremben Nádor Katalinnak, a Pécsi Janus Pannonius Múzeum szakfotósának. Nádor Katalin művészi fokon mutatja be és érzékelteti a régészeti, néprajzi és iparművészeti kerámiákról, ókori arany- és bronztárgyakról, mo­dern festményekről, rajzokról készült nagytechnikájú felvételein a tárgyak lényegét. Részlet a kiállításból -----------------------------------------------------­ — Évek óta hiánycikknek számító, úgynevezett kloss­­temeuburgi mustf­okotokat hozott forgalomba a pécsi Gardénia illatszerbolt. Az új magyar gyártmányú olcsó fo­kotok iránt igen nagy az ér­deklődés. — Kozármislenyi, bicsérdi, hir­di, nagyárpádi, egerági, szent­lőrinci családi ház építésére al­kalmas házhelyek vásárolhatók az OTP Baranya megyei fiók­jánál. (x) Balesetek A járdáról lelépve elütötte egy személygépkocsi csütörtökön es­te Pécsett, a Zsolnay utcában Kutor József 40 éves, Dankó utca 12. szám alatti lakost. A baleset során a gyalogos súlyo­san megsérült.* Álló személygépkocsinak ütkö­zött motorkerékpárjával csütör­tökön este Pécsett, a Tolbuhin úton Kapitány László 24 éves, Április 4. utca 5. szám alatti la­kos. A lábszáron roncsolt sérü­léseket szenvedett motorost a Honvéd Kórházba szállították a mentők.* Ittasan vezette motorkerékpár­ját és az Abaligeti úton egy személygépkocsinak ütközött pénteken este Frick József 41 éves, Pellérd, Hősök tere 35. szám alatti lakos. A mentők az I-es számú Sebészeti Klinikára szállították a horzsolt sérülése­ket szenvedett motorost. ie Egy motorkerékpár elé lépett a járdáról, amely elütötte, pén­teken este Pécsett, a Landler ut­cában Baracs Alfrédné 70 éves pécsi lakost. A lábtörést szenve­dett gyalogost az I-es számú­ Se­bészeti Klinikára szállították a mentők.* Személygépkocsi ütötte el pén­teken este a pellérdi elágazónál Ágoston Istvánné 77 éves, Pécs,­­ Csillag utcai lakost. Az idős asz­­szony combtörést szenvedett, a mentők az I-es számú Sebészeti Klinikára szállították. — BÁBSZÍNHÁZ: Október 11- én, vasárna­pe. 10 órakor és a továbbiakban minden vasárnap előadás lesz a Bóbita Bábszín­házban (Déryné u. 18.). Műsor: Két bors ökröcske és Móricz Zsigmond meséi. Jegyek a hely­színen válthatók. (x) Nemzetközi elismerés A szovjet fiziológusok le­­ningrádi kongresszusán a Pavlov Fiziológiai Társaság külföldi tagjává választotta dr. Lissák Kálmán akadémi­kust, a Pécsi Orvostudomá­nyi Egyetem Élettani Inté­zetének igazgatóját, valamint dr. Grastyán Endre docensét. A társaság harmadik magyar tagja dr. Szentágothay János professzor.• A MÉK árai Piros paradicsom érkezik a szombati piacra, ára kilónként 6,50. Újdonság a piros téli alma, amely 5,40-ért kapható. A cse­megeszőlő ára 10 forintra emel­kedett, míg a borszőlő változat­lanul 6,20-ért vásárolható. A fehér téli alma 3, 3,60 és 4, a körte 4,50, a szilvát pedig 3,60-ért kínálják. A szelídgesztenye ára nem változott, kilója 18 forint. A jelenlegi árak: fejeskáposzta 2 forint, kelkáposzta 3,20, vörös­­káposzta 3,80, karalábé 2,40. Töl­teni való paprika 7, a lecsópap­rika 3,20, a hegyes erős 4, a cseresznyepaprika 8 forint. A karfiol 4 és 6, a piros paradi­csompaprika 5 és 7, a kilós zel­lergumó pedig 6 forint. A cékla 2,20 a sárgarépa 2,80, petrezse­lyemgyökér 6, vöröshagyma 4,40, 1 kiló torma 10 forint. Burgonya gülbaba 3,50, rózsa 3,20. 1970. október 10. Kitüntetett orvosok és igazságügyi szakértők Az igazságügy- miniszter Pécsett A Magyar Igazságügyi Or­vosok Társasága II. nagygyű­lése alkalmából a társaság közgyűlését tegnap tartották Pécsett az Orvostudományi Egyetem elméleti tömbjének előadótermében. Dr. Somogyi Endre elnöki megnyitójában köszöntötte dr. Korom Mihály igazság­ügyminisztert, dr. Farádi Lászlót, az egészségügyi mi­niszter első helyettesét és dr. Nemes Alajos vezérőrnagyot. Dr. Korom Mihály — kö­szöntve a közgyűlést és a társaság nagygyűlésén részt­vevő elmeszakértőket, igaz­ságügyi orvosszakértőket — annak a véleményének adott kifejezést, hogy a magas színvonalú tanácskozás se­gítséget nyújt a közlekedés biztonságának fokozásához és hasznos támogatója lesz az igazságszolgáltatásnak, a bírói munkának is. A közgyűlésen a Haza szol­gálatáért érdemérem arany fokozatával tüntették ki dr. Steczik Aurél rendőr-orvos alezredest, a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság vezető orvosát, dr. Zavilla Norbert rendőr-orvos alezre­dest, a Somogy megyei Rend­őr-főkapitányság vezető or­vosát, dr. Várnai László rend­őrőrnagyot, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság vezető orvosát, dr. Gábor Istvánt, a gyulai megyei kórház fő­orvosát és Balláné Bellus Er­zsébet vegyészt, a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem laboratórium veze­tőjét. Az igazságügyi orvostan fejlesztése terén végzett ki­emelkedő munkássága és eredményes szakértői tevé­kenysége elismeréséül az igazságügyminiszter dicsérő oklevelet adományozott: dr. Fazekas Gyula szegedi, dr. Pollner György budapesti, dr. Kiss Lajos budapesti, dr. Jegesi Leontin budapesti, dr. Szabó Imre debreceni, dr. Farkas Gyula pécsi és dr. Kummer Antal békéscsabai igazságügyi orvosszakértők­nek. A Benkei András belügy­miniszter által adományozott kitüntetést és az igazság­ügyminisztert dicsérő okle­velet dr. Korom Mihály igazságügyminiszter nyújtot­ta át. A B. M. VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT ÉS A JOGELŐD PÉCSI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT SZERETETTEL MEGHÍVJA ÉS VÁRJA pécsi nyugdíjasait f. hó 12-én (hétfőn) dél­után 3 órai kezdettel az „Olympia” étte­remben megtartásra kerülő nyugdíjasok találkozójára VÖRÖSKŐy /V 3RHÚS:a mezejmm­­atiknetté* KéMKEvén 3. Beke a másik szálon, a kataszt­rófa színhelye felől akart elindulni a nyomozással, s ezt Kertész ezre­des nyomban engedélyezte is. Meg­állapodtak, hogy másnap este ő is, az ezredhez kiküldött százados is visszatér Budapestre, ahol a pa­rancsnokságon beszámolnak az első eredményekről. Az őrnagy, alighogy helyére tette a kagylót, kocsit kért, s egy rendőr­főhadnagy kíséretében elindult a szerencsétlenség színhelye felé. A veszprémi utcákon már égtek a lámpák, a város békés és nyugodt volt, tele sétáló diákokkal. Beke a kocsi ablakából szomorú pillantást vetett egy fényképüzlet kirakatára, ahol esküvői képek csillogtak. „Holnap Jutka képe is ott lesz már az egyik körmendi Fényszöv kira­katában. De ő már újra szolgálatban volt! Az erdő sötétjében baljós lát­ványt nyújtott a romos turistaház. A villanyvezetéket még nem hoz­ták rendbe, a kantinból petróleum lámpás pislákolt, mint egy kísér­­tet­fogadó ablakából. A teraszra kanyarodó kocsi reflektora bevilá­gított a széttépett falú hálóterem­be, fénye a fekete macska tetemé­re hullott. A Vadgalamb gyászos és elátkozott hely benyomását keltet­te; az egyetlen derűs színfolt a kék Wartburg volt, amely szemlátomást sértetlenül várakozott az őrnagyra. A kivezényelt rendőrök parancs­noka jelentette, hogy a délután fo­lyamán semmi gyanúsat nem ész­leltek: a ház körül idegen személy nem tűnt fel. Beke bement a kantinba, minde­nekelőtt az idős házaspárral akart beszélni. Csak a férfit meg a fiát találta ott. — A feleségem még mindig rosz­­szul van, a kislányom ápolja, de azért idehívhatom őket... Tetszik tudni, a borzasztó ijedtség! Micso­da szörnyű eset! Hogy is fordulhat elő ilyesmi, kérem, amikor béke van? Az őrnagy felelhetett volna, de ő nem felvilágosító előadást akart tartani, hanem információt sze­rezni. — Reggel úgy láttam, hogy sok vendéget vártak... — Meg is érkeztek, kérem. Igaz, hogy elkésve, mert a helyi autó­­buszjárat, amellyel jöttek, defektet kapott. Ez volt a szerencséjük, ezért maradtak életben. Különben... — Kik lettek volna? Mármint a vendés°v — Harminc diáklány, csupa ti­zenöt éves kislány. Gimnazisták, a tanárnőjük már jó előre lefoglalta a hálótermet. Úgy volt, hogy nyolc óra után érkeznek, s mindjárt le­pakolnak, elfoglalják a termet, az­tán meguzsonnáznak, és túrára in­dulnak. Az apáca szerint, aki velük jött, mindent percre kiszámítot­tak ... — Apáca? — No persze, ne tessék igazi apá­cára gondolni, az illető már a rend feloszlatása óta tanít. Azt­ mondta: lám, a jó Isten megoltalmazott ben­nünket! Kérdem: nem a defekt in­kább? Ó, azt mondja, a defekt a jó Istennek köszönhető. Bevallotta, hogy valaha apáca volt és ma is hívő. Ehhez, ugyebár, joga van, ké­rem? — Természetesen — mondta Be­ke. — Tessék csak elképzelni, milyen szörnyű szerencsétlenség lett vol­na! Talán valamennyien meghal­nak! Harminc ártatlan gyerek. Egy egész osztály. Az ember már a ka­tasztrófa gondolatától is rosszul lesz. Pedig mindez kis híján meg­történt. És nyomában a szülők két­ségbeesése, országos felzúdulás ... — Mikor érkeztek ide? — Félórával a szerencsétlenség után. S persze, rögtön visszafordul­tak. Most már biztosan otthon van­nak, épen, egészségesen. Egyedül ön sérült meg. No, meg a ház. Nagy szó, hogy ennyivel megúsztuk... — Nagy! — mondta meggyőző­déssel az őrnagy. Kezet fogott a gondnokkal, jobbulást kívánt a fe­leségének, aztán a főhadnagytól is elbúcsúzott. Kocsiba szállt, nem kí­mélte a Wartburgját, a maximális sebességgel hajtott. A város felé, ahonnan az iskolá­sok érkeztek. A gimnázium igazgatója felhábo­­­rod­va ült a televízió előtt. Csapata vesztésre állt, s a bíró nem adta meg a szerinte jogos tizenegyest. — Disznóság! — kiáltotta az üres szobában. Ebben a pillanatban csengettek, s a küszöbön ott állt — egy hon­védtiszt. (Folytatása következik) *

Next