Dunántúli Napló, 1981. december (38. évfolyam, 329-356. szám)

1981-12-20 / 348. szám

1981. december 20., vasárnap Új OTP-fiók nyílt Szigetváron Fontos feladatok a lakásproblémák megoldásában ünnepélyes keretek között adta át rendeltetésének az új, szigetvári OTP-fiókot dr. Szir­mai Jenő, az Országos Taka­rékpénztár vezérigazgatója teg­nap délelőtt. A fiók dolgozóin, az OTP megyei vezetőin kívül je­len voltak a város párt-, taná­csi és gazdasági szerveinek, tömegszervezeteinek képviselői, s többen azok közül, akik a tervezésben, építésben részt vállaltak. Avatóbeszédében dr. Szir­mai Jenő elmondta, hogy 1954- ben létesült Szigetváron a je­lenlegi elődje, már akkor is szűk körülmények­ között. Az egyre sokasodó feladat, szerte­ágazó tevékenység már régóta szükségessé tette, hogy megfe­lelő körülmények között végez­hessék a pénzügyi szolgálta­tást. A fejlődésről szólva a vezér­­igazgató elmondta, hogy az OTP ma már a tanácsok és a lakosság bankjává nőtt. Leg­fontosabb feladatuknak tartják, hogy segítsék pártunk és kor­mányunk életszínvonal-politiká­jának megvalósítását. Ennek szellemében fogalma­zódtak meg a VI. ötéves terv­időszakra megszabott felada­tok, születtek olyan intézkedé­sek, melyek egyre sokoldalúb­bá, rugalmasabbá teszik a pénzügyi szolgáltatást. A be­tétállomány kezelésénél pél­dául olyan kamatpolitikát foly­tatnak, amely a tartósan lekö­tött betéteknél is biztosítja a pénzérték megtartását. Az ifjú­sági takarékbetéteknél jelentő­sen megnövekedett a betéti kamat és az úgynevezett külön kölcsön összege. Már ismert az átutalási betétszámlával kap­csolatos szolgáltatás kiszélesí­tése, s a fenti célok érdekében vezetik be a lakosság számára fizetőeszközként a csekket. A lakásproblémák megoldá­sában is nagy szerephez jut az OTP. Nemcsak a hitelfeltételek javításával, hanem telepszerű, többszintes lakásépítési prog­ramjával és újabban a „kalá­­ka'’-lakások építésénél, különö­sen a fiatalok számára nyújta­nak kedvező lehetőségeket. ünnepi beszéde végén kö­szönetet mondott az új OTP- fiók létesítésében részt vevő valamennyi közreműködőnek, a továbbiakban pedig arra kérte a dolgozókat, hogy öregbítsék a szigetvári OTP-ügyintézés ha­gyományosan jó­­hírnevét, im­már kedvezőbb körülmények között. Hogy mit jelentenek ezek a kedvező körülmények? Az új fiók alapterülete háromszorosa a réginek, berendezése, felsze­reltsége minden lehetőséget megad az ügyfelek megfelelő informálására, a kulturált szol­gáltatásra. Itt, a Vár utca 4. szám alatt bonyolítják le hétfőtől 19 admi­nisztratív dolgozóval Szigetvár és a járás (a szentlőrinci fiók­kal együtt) lakosságának az OTP-vel kapcsolatos pénz­ügyeit, a betétkezeléstől a hi­­telügyeken át egészen a valu­taforgalomig. Nem kis feladatot látnak el, hiszen betétállományuk eléri a 154 millió forintot, ez pedig az egész járás állományának több mint egyharmada. Kétezer ifjú­sági takarékbetét tartanak nyil­ván, nagy segítséget nyújtanak a lakásépítésben, -vásárlásban, így épült meg tavaly Dobszán 8 lakás, szervezik Mozsgón a „kalákában” megvalósuló kor­szerű, csoportos családi házak építését. K. Gy. Dunántúli napló Gasztromozi Máza­szászváron Mázaszászváron a Jóbarát kisvendéglőben a hétfő esti ren­dezvénnyel kezdődnek meg a gasztromozi programjai­­ a harmadik Baranyában, a Bara­nya megyei Moziüzemi Vállalat és a Baranya megyei Vendég­látó Vállalat Jóbarát étterme közös szervezésében. Hétfőn este 7 órakor a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című ma­gyar filmet vetítik le a vendég­lőben. A vetítést vacsora követi, melyen magyaros disznótorost szolgálnak fel hájaskiflivel. A következő hetekben egy-egy angol, amerikai, olasz fran­cia és NSZK filmet tűznek műsorra, melyek után az egyes országok ételeiből ad kóstolót a Jóbarát vendéglő. Fél év alatt megvalósult beruházás A burgonypehely-üzem „főző”­gépsora Fotó: Laufer László Pintyek és batikolok Nyílt nap a Nevelési Központban A sokszorosított műsorlap zavarbaejtően gazdag prog­ramot ígér. Még otthon igyekszem átböngészni, hogy a pécsi Kertváros nevelési központjában biztosan eliga­zodjam. Karácsonyi nyitott napot hirdettek szombatra, délelőtt 10-től este 7-ig szól­ a kínálat. Ez egy labirintus. Az ide­gen nehezen igazodik el a bújtatott lépcsőfeljárókban, folyosókon. Tízéves forma kis­fiú szegődik útitársamnak. — Nagyon szép iskola — mondja őszinte meggyőző­déssel. A hangjában egy kis irigység is érződik. — Te hová jársz.? — Az Egyetem utcaiba. De itt lakom a Kertvárosban én is ... A folyosó végéről zene hal­latszik. Ez biztosan a gyer­mektáncház lesz. A teremben két tucatnyi kisebb-nagyobb gyerek makedón tánc lépé­seit próbálgatja. — Lép, lép, fordít, fordít, előre, hátra, előre, hátra, ti-­ ti-tá! - nagyjából így feste­nek a vezényszavak, amelye­ket a két fiatal tanár oszto­gat. Aztán a dél-alföldi friss csárdásra térnek át; a gye­rekek nagy igyekezettel pró­bálják követni az érett tánco­sokat is próbára tevő motí­vumokat. Egy kislány a „zenebulit” keresi. — Tizenkettőig volt kiírva a zeneterembe — bizonygatja a zárt ajtó előtt. Úgy látszik, délelőtt nem lehettek itt so­kan, mert a dalosok koráb­ban elmentek. Kárpótlásul Troska Gyula, a 2. sz. iskola igazgatója kinyitja a termet, s valóban jó látni, mennyi ötlet­tel lehet egy viszonylag rideg, különös alakú helyiséget pró­bateremmé, galériás zene­szobává alakítani. Pár lépéssel arrébb min­den rendű és rangú madár csivitel a kalickákban. Gaz­dáik a sarokban „tarisznyáz­­nak”, hiszen ha árusítani akarnak, aligha van idejük hazaszaladni ebédelni. A szomszédban asztalifoci pö­rög, gombfocimeccset vív két gyerek, mások társasjátékoz­­nak. Aczél Attila, a technikai műhely vezetője pedig a dél­utáni lakáskarbantartási be­mutatóra készíti össze a szer­számokat. — összeszedtük a panelhá­zakban használatos vala­mennyi csaptelepet, és be­mutatjuk az érdeklődőknek, hogyan lehet az apróbb hi­bákat kijavítani — mondja. — Ez a maroknyi szerszám elég minden művelethez­­ mutat­ja föl a készletet. A szombati programot még felsorolni is nehéz: gyermek­­rajzverseny, játékos idegen­nyelvi klub, bábelőadás, bar­­kácsbemutató, agyagozás, autós filmek vetítése, villám­vetélkedő, karácsonyi börze, disco, diavetítés,* gitárműsor, folklórbemutató, szövés-fonás­­batikolás . .. — Tessék mondani, ez min­den hét végén így lesz? -» fordul hozzám az egyik buzgó látogató.­­ Egészen biztosan — nyug­tatom meg a srácot. Minek kíméljem a tanárokat, a nép­művelőket? Ha már egyszer kitalálták a nyílt napot, szá­moljanak a következmények­kel ... H. J. Átadás előtt a burgonyapehely-üzem a legkorszerűbb Az átadás küszöbéhez érke­zett a Szentlőrinci Állami Gaz­daság vajszlói burgonyapehely­­üzemének a kivitelezése. Szin­te példátlan gyorsasággal épült fel hazánk első ilyen jellegű létesítménye, hisz a munkát idén júniusban kezdte a Bara­nya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat, s a jövő hé­ten már kezdődhet a hideg­üzem. A beruházás mintegy 180 millió forintba került, melynek döntő részét saját erőből fedez­te a gazdaság. Az új létesítményben a világ jelenleg legkorszerűbb burgo­­nyapehely-gyártó technológiai rendszere dolgozik, amit a hol­land Komein-j-Kuin cég szállí­tott. A burgonya a fogadóga­ratba érkezik, majd mosás után leválasztják a héjától. A héjt takarmányozásra használják fel, míg az egész burgonyát felsze­letelik, majd különböző főzési folyamatok után préselik. Ez a massza egy dobszárítóba jut, ami vékony pehelyréteget ké­szít, a szárított burgonyapelyhet húsz kilogrammos zsákokba csomagolják, s így szállítják a felhasználókhoz, többek között a hazai sütőipar, konzervipar gyáraihoz. A pelyhesítés hallat­lan nagy előnyei közül is ki­emelkedik, hogy a burgonya megszabadul a víztől, a beltar­­talmi értéke azonban teljesen megmarad, s hogy így akár két évig is tárolható a megromlás veszélye nélkül. A Szentlőrinci Állami Gazdaság vajszlói üze­mében évente mintegy 15 000 tonna burgonyát dolgoznak fel, melyből 2000 tonna pelyhet ál­lítanak elő. Ez egyelőre a leg­szükségesebb hazai igényeket elégíti ki, s nagyon lényeges, hogy a pehely importkiváltása évente hárommillió dollár meg­takarítást jelent a népgazda­ságnak. Az új üzem teljesen automa­tizált, amit az is érzékeltet, hogy egy műszakban összesen 12—15 fő dolgozik. A feladatuk a be­rendezések működésének az el­lenőrzése. A Szentlőrinci Állami Gazda­ság a hazai öntözéses burgo­nyatermesztés rendszergazdája, s nem akármilyen eredménnyel dicsekedhetnek. Idén például átlagban 36 tonna burgonya termett hektáronként, ami világ­­viszonylatban is kiemelkedő. A gazdaság vezetőinek régi elkép­zelése valósul meg az üzem átadása után: a termesztéstől a végtermékig teljes vertikum­ban dolgozhatnak. A burgonyapehely-üzem a kezdetben csak a nagyfogyasz­tók igényeit elégíti ki, de ter­vezik a választék bővítését is, ami azt jelenti, hogy kisebb csomagolásban az üzletekben is kapható lesz majd a vajsz­lói burgonyapehely. R. N. technológia Vajszlón 11 Ifjúsági parlament a Bólyi M­­ezőgazdasági Húszpontos Félkész házak Kisvállalkozások összesen 94 küldött részvé­telével kezdődött szombaton délelőtt a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát központjában a vál­lalati ifjúsági parlament, me­lyen közel 1000 fiatal érdeké­ben fogadták el azt az intéz­kedési tervet, mely 1985-ig az ifjúsági törvény végrehajtásá­nak gerince lesz. program „házon belül" A terv néhány alapelvét ér­demes közkinccsé tenni. Boly­ban úgy határoztak, hogy a kombinátban munkába lépő fiatal szakembernek a gyakor­noki idő letelte után biztosítani kell a végzettségnek megfelelő munkakört; azt a fiatalt kell tá­mogatni továbbtanulási szán­dékában, aki munkája maga­sabb szintű ellátása érdekében tűzte ki célul a tanulást; meg­különböztetett figyelemmel nyújtanak kedvezményeket a lakásigények kielégítéséhez; minden évben ifjúsági munka­versenyt indítanak, s többek között a vállalati ifjúságpoliti­kai feladatok elvégzéséhez évente 40 000 forintot biztosíta­nak. Úgy vélem, ennyi elegen­dő ízelítőnek a pontosan 20 pontba foglalt intézkedési programból, melyek korántsem adják — adhatják — teljes tük­rét az ifjúsággal való teljes foglalkozásnak. A kombinát — mint azt dr. Kisjakab Lajos ve­zérigazgató beszámolójában említette — messzemenően szá­mít a fiatalokra, hisz a kombi­nát dolgozóinak több mint egyharmada 30 éven aluli. A kombinátban korábban 15 helyen megtartott ifjúsági par­lament tapasztalatait — főbb kérdéseit — dr. Cseh Sándor vezérigazgató-helyettes össze­gezte: így tervezik a fiatalok által szorgalmazott „kisvállal­kozások” beindítását házon belül, hogy munkaidőn túli fog­lalatosságot is biztosítsanak. A vállalati lakásgazdálkodás új alapokra kerül jövőre, mely nagyobb lehetőségeket rejt. Egy új vonás, a kombinát sa­ját kivitelezésében úgymond „félkész” házakat is épít, s a szakipari munkákat a leendő tulajdonosra bízza majd, aki anyagi lehetőségeihez mérten léphet majd tovább. A vitában többen felszólal­tak, köztük Borsos János, az MSZMP Mohács városi Bizott­ságának első­­titkára, ország­gyűlési képviselő. Hozzászólá­sában kiemelte, hogy az ifjú­sággal kapcsolatos feladatok képezik ma a pártmunka gerin­cét, össztársadalmi célkitűzé­seink, s azon belül a szociális politikánk, az életszínvonallal összefüggő kérdések — mind­mind a fiatalok érdekeit is hi­vatottak szolgálni, természete­sen a fiatalok aktív részvételé­vel. Krix József, a beremendi üzem dolgozója és Nagy Jó­zsef sátorhelyi dolgozó bizonyos takarékossági kérdéseket szor­galmaztak, Schneider Ernő, a vetőmagüzem dolgozója pedig az energiafelhasználás terén az olcsóbb energiára való átállás szükségességét tette szóvá. Schmidt Antal, a KISZ-bizottság titkárhelyettese világnézeti-po­litikai kérdésekről szólva ki­emelte: ma a fiatalok az őszin­te légkört, a gyakori párbeszé­deket igénylik. Végezetül Hi­deg Ildikó, a bári baromfi üzem dolgozója felolvasta a KISZ Központi Bizottsága felhívását, amely a béke érdekében, az európai raktétatelepítések ellen fogalmazódott. K. F. Kombinátban Különleges lámpaburák Ajkáról Különleges lámpaburák kísér­leti gyártását kezdte meg az aj­kai üveggyár. A centrifugában készülő vastag falú üvegtestek átmérője 30—50 centiméter, for­májuk, mintázatuk is rendkívül változatos, durva felületű, matt és geometriei mintákkal díszít­tet. Az első néhány száz minta­darabot már átadták a hazai és a külföldi kereskedőknek, s jövőre megkezdik a sorozat­­gyártást. Az első példányok még színtelenek lesznek, később szí­nes lámpaburákat is gyártanak.

Next