Új Dunántúli Napló, 2008. október (19. évfolyam, 269-298. szám)

2008-10-08 / 276. szám

2008. OKTÓBER 8., SZERDA - DUNÁNTÚLI NAPLÓ SPORT Pécsi vagyok, mindvégig az is maradék csúcstartó Ha befejezi a munkát a fővárosban, Garami József mesteredző egyszer visszatér Pécs Akármilyen csapattal jön vissza, a szurkolók megtapsolják. És nem csak udvariasságból. Garami Jó­zsefet szeretik a baranyai fociszurkolók. Horváth László____________ Legutóbb Kozármislenyben is kijutott neki az elismerésből, az MTK elleni kupameccs előtt köszöntötték és meg is ajándé­kozták a baranyai NB II-es klub vezetői. A mesteredzővel a mérkőzés előtt beszélgettünk. Elmondta, hogy a bajnok MTK szakmai igazgatójaként most az a célja, hogy a fiata­lokkal dolgozzon és őket be­építse a csapatba. Az­t várják el tőle, hogy a tehetségek minél jobb teljesít­ményt nyújtsanak és minél többet fej­lődjenek. Ugyan Ga­rami nem panaszkodott, de nyilván nem segíti a munkáját, hogy a vezetők egymás után adják el a játékosokat, így egy­re szűkebb lesz a kerete. Még jó, hogy Végh Tibor kapushoz nem nyúlnak, igaz, érte nem is kapnának annyi pénzt, mint egy ifjúért. Bármennyire is a fővárosban él, mégis pécsinek tekinti ma­gát. Itt a lakása, itt a hétvégi há­za, legalább havonta egyszer ha­zalátogat. - Pécsi vagyok, az is maradok. Ha egyszer befejezem a munkát Budapesten, visszajövök. De hogy mikor, azt nem lehet még tudni. Amikor haza-hazaugrom, ha tehetem, ellátogatok Villány­ba, mert barátom, Kecskés Jó­zsef jó borait nem lehet kihagy­ni - jegyezte meg a tréner. Időről időre felmerül, milyen jó lenne, ha ismét Pécsett tevé­kenykedne. Sokan vallják, bár­milyen minőségben vállalna sze­repet Pécs labdarúgásában (per­sze, elsősorban mindig a PMFC- re gondolnak), az segítene az it­teni focin. Erről az a véleménye, hogy számára is nagy trauma volt, amikor az újmecsekaljai csapat kiesett az NB I-ből. Ezt a vegetálás időszaka követte, mert kellő támogatás hiányá­ban döglődött a foci. Ugyan­akkor is vol­tak olyanok, akik so­kat tettek, hogy újra a régi fényében ragyogjon a PMFC, ám erőfeszítéseiket nem koronázta siker. - Most elindult valami, ennek örülök. Jó híreket hallok és ma­gam is látom, hogy új szelek fúj­nak. Az új tulajdonos dicséretes módon először a létesítmények felújításába kezdett, hogy Újme­csekalján és Kovácstelepen kul­turáltabbak legyenek a körülmé­nyek, így már az utánpótlás-ne­veléssel is komolyabban lehet foglalkozni. Amikor ezüstérmet . Szerinte bátran lehet a fiatalok­hoz nyúlni, te­hetségek most is vannak nyertünk a PMSC-vel, a keret­ben lévő huszonkét labdarúgó közül húsz saját nevelésű volt. Most is az a feladat, hogy össze kell szedni az ügyes gyerekeket, jó edzőket kell foglalkoztatni, akikkel minőségi munkát kell végezni és biztosítani kell ehhez a kor követelményeinek megfe­lelő sportlétesítményeket. Ami pedig a most még NB II-es fel­nőtt csapatot illeti, Pécs és Bara­nya megérdemelné, hogy újra él­vonalbeli együttese legyen. Re­mélem, hogy ebben a bajnokság­ban sikerül kivívnia a jogot az él­vonalbeli szereplésre - hallottuk Garamitól, aki szerint Pécsett is érdemes bátran a fiatalokhoz Mindent tőle tanult roma árpád nála kezdte el a fo­cit 13 éves korában. - Addig, amíg tizennyolc nem lettem, nála edzettem. Utána a felnőtt csapathoz kerültem, ké­sőbb ott is találkoztunk. Sok si­­ker fűződik a nevéhez, egyiket­­másikat én is átélhettem vele. Mindent tőle tanultam a fut­­ballból. Ötszörös válogatott va­gyok, akkor játszottam címeres mezben, amikor Garami József volt a szövetségi kapitány. A mai NB I. legtapasztaltabb és legnagyobb tudású edzőjének tartom - mondta róla az NB K­­es Barcs jelenlegi szakmai ta­nácsadója. nyúlni, annak idején ő is így tett Újmecsekalján, majd később az MTK-nál és Újpesten is. A közelmúltban megdöntötte dr. Lakat Károly rekordját azzal, hogy hatszázhuszonhatszor ült NB I-es meccsen a kispadon. - Ő volt az, aki amikor fiatal já­tékos voltam, el akart vinni Tata­bányára. Amikor az edzőtovább­képzést vezettem Baranyában, többször meg is hívtam előadást tartani. Számomra sokat jelent, hogy éppen az ő csúcsát szár­nyaltam túl. Egyébként a hat­­százhuszonhat meccs azt jelen­ti, hogy megbecsülték a munká­mat, bárhol is dolgoztam. Erre büszke vagyok. Garami József örül annak, hogy új szelek fújnak Újmecsekalján pÉcs A városi kispályás labda­rúgó-bajnokság 16. fordulójának eredményei. szuperliga: Forza Yellows DPSE - Régió Rádió 2-8, g.: Györki Áron (1), Rácz (1), ill. Kis Varga (4), Galambos Z. (2), Horváth J. (2). AC Maligán - TESZ 1-3, g.: Vadász V. (1), ill. Kalapos (3). Róth-Ker - Giovan­ni Pizzéria 5-2, g.: Schweier (2), Hegedűs (2), Beregszászi (1), ül. Horváth A. (1), Sulyok (1). Kungáz Rt. - Duplex Rota 1-3, 8­: Kun (1), ill. Sütő (1), Schmidt (1), Darázs (1). Albat­rosz - Merkatimpex 11-2, g.: Egri (6), Molnár A. (2), Lehota 0), Bozó (1), Petrohán (1), ill. szépláki (1), Egri (1). az állás: 1. Róth-Ker 40 pont, TESZ 35, 3. Régió Rádió 30, T- Albatrosz 26, 5. Kungáz Bt. 7p, 6. Giovanni Pizzéria 19 i­^3), 7- P°rza Yellows DPSE P (47-56), 8. Duplex Rota 19 (1+0-55), 9. AC Maligán 18, 10. Merkatimpex 0. 1. osztály: Állás-Pont-Ön Bt. - Eckes 2-1, g.: Héjas (2), ill. Orincz (1). FC Candy - Vörös Autóház 1-9, g.: Farkas (1), ill.­­Pós (5), Kremniczki (2), Ki­­­Zeli (1), Szabó (1). MBT-Me­vm m !’g ’Pálfalvi (1 ), HL Győr' 5 (1). Amatőrök - Red Label • g­: Sági (2), Fuchs Gábor / -j \ __g V^’/j f ULlló VJUUU1 ), Fuchs Gergely (1), Farkas M­­ll. Reitz (2), Nimmerfroh Pitt Bulls - Falábúak 2-3, g.: r° /«1)’ Muth0), »I- Somo- Gy'G. (2), Kulcsár (1). az élcsoport állása: 1. MBT 35 . Pont, 2. Vörös Autóház 33,3. Megás 26. ■ K. M. A. Bori féltucat gólt lőtt a pont nélkül álló sereghajtónak Egyszerre két versenyen a volán mögött autósport Nyitray Béla a Hungaroringen és a Salzburgringen is remekelt Pécs Hiába törtek a félten­gelyek, hiába akadt az övé­kénél gyorsabb autó, még­is Nyitray Bélát és csapatát intették le elsőként a hun­­garoringi 12 órás verse­nyen. K. Mayer András _________ Az biztos, hogy a pécsi autóver­senyző, Nyitray Béla szereti a ki­hívásokat. A dubai 24 órás után a világbajnokság második futa­mán, a Hungaroringen rende­zett 12 órás versenyen is indult az Endurance Club Hungary csapatában, s nem csak befejez­ték a versenyt (hiszen itt már ez is nagy szó), elsőként is látták meg a kockás zászlót.­­ A mostani verseny pont for­dítottja volt a dubainak, ott az elején mentünk jól, aztán jöt­tek a technikai gondok, itt vi­szont már a negyedik kör után eltört a féltengelyünk - mond­ta a 180 lóerős Ford Fiestával versenyző pilóta, aki Herter Gusztávval, Gáspár Istvánnal és Fekete Lászlóval ült felváltva a volán mögött. - Aztán még két féltengelyünk eltört, végül azt kellett betennünk, amelyik Dubaiban végig bírta a 24 órát. A technikai problémák miatt nem is mentünk gyors köröket, inkább azzal próbáltuk meg­nyerni a versenyt, hogy minél kevesebb időt töltsünk szere­léssel a pályán kívül. Jól taktikáztak, ugyanis végül ők értek elsőként a célba: a koc­kás zászlót éppen a pécsi piló­tának lengették, ő volt a csapat utolsó embere. A kis Fordot ala­posan próbára tették, 274 kört teljesítettek a 4,5 kilométeres pályán, ami 1233 km-t jelent, Nyitray pedig közel három órát vezetett. Miután a sorozat to­vábbi két futama, a német Eurospeedway, valamint a va­lenciai verseny elmaradt, gya­korlatilag ők lettek a kategória­győztesek (egy dubai ötödik és a hungaroringi első hellyel), igaz, erről hivatalos értesítést még nem kaptak. Úgy látszik, Nyitray Bélának meg sem kottyan egy ilyen 12 órás maratoni. A pécsi pilóta egy másik sorozatban, a gyorsa­sági szakág Közép-Európai Zó­nabajnokságában is érdekelt, s miután épp a hungaroringi ver­sennyel párhuzamosan rendez­ték az ottani esedékes futamot, a Salzburgringre is „átugrott”. „Lényegében egy hétvégén két versenyen szerepeltem. Szom­baton még a Hungaroringen köröztem, vasárnap pedig átül­tem a Peugeot-ba, és a Salz-,­burgringen a második helyen értem célba. Ezzel egy futammal a vége előtt 3,5 ponttal az élen állok, de nagyon nehéz lesz nyernem. A legfőbb riválisom autója, egy BMW ugyanis jóval erősebb és gyorsabb, valószínű­leg bérelnem kell egy Mitsubi­shi Láncért, hogy felvehessem vele a versenyt” - mondta Nyit­ray Béla. A kiváló csapatmunkának köszönhető, hogy a kis Ford Fiesta végig bírta a 12 órás megpróbáltatásokat Sokat köszönhetnek neki GARAMI JÓZSEF 1939. augusztus 9-én született, játszott a Pécsi Dózsában, a PVSK-ban és Kom­lón, majd újra a vasutasoknál, ott is hagyta abba 1967-ben. Először 1973-ban edzősködött a Pécsi Dózsa utánpótláscsapatá­nál, 1985-92 között pedig a fel­nőttnél A nevéhez fűződik a pécsi labdarúgás legsikeresebb időszaka. 1987-ben öt meccsen irányította a válogatottat. Ké­sőbb szakvezetője volt az Új­pestnek, az MTK-nak, a Győr­nek és a Ferencvárosnak is, most az MTK szakmai igazga­tója. Edzőként a legtöbb NB I-es meccsel rendelkezik. Kisorsolták az UEFA-kupa nyolc csoportját A Dárdai Pállal felálló német Her­tha BSC és a Babos Gábort foglal­koztató holland Nijmegen is ne­héz csoportba került a labdarúgó UEFA Kupában. A csoportokban minden csapat kétszer-kétszer játszik otthon és idegenben, az első három helyezett jut tovább. A-csoport: Schalke, PSG, Man­chester City, Santander, Twente. B-csoport: Benfica, Olimpiakosz, Galatasaray, Hertha, Metaliszt Harkiv. C-csoport: Sevilla, VfB Stuttgart, Sampdoria, Partizan Beograd, Standard Liége. D-cso­­port: Tottenham, Szpartak Moszkva, Udinese, Dinamo Zag­reb, Nijmegen. E-csoport: Milan, Heerenveen, Braga, Portsmouth, Wolfsburg. F-csoport: Hamburg, Ajax, Slavia Praha, Aston Villa, MSK Zilina. G-csoport: Valencia, FC Bruges, Rosenborg, FC Kö­­benhavn, St-Etienne. H-csoport: CSZKA Moszkva, Deportivo, Fe­­yenoord, Nancy, Lech Poznan. ■ K. M. A. A Kanadai Nagydíj kikerült a jövő évi programból London A Kanadai Nagydíj kike­rült a 2009-es Forma-1-es nap­tárból és a világbajnoki sorozat­ban jövőre 18 futam szerepel majd, jelentette be a Nemzetkö­zi Automobil Szövetség (FIA). A Magyar Nagydíj július 26-án lesz. A sorozat a szokásosnál ké­sőbb, március 29-én, az Ausztrál GP-vel rajtol. (kma)

Next