ÉPÍTÉS- ÉS KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK 11. KÖTET (1967)
11. kötet / 3-4. sz. - BIBÓ ISTVÁN: Az Alföld későbarokk és klasszicista építészetének néhány kérdése
Szabadszállás, Szalkszentmárton stb.). Ezeket a példákat azért kell különösen szemügyre vennünk, mert ezekben jelentkezik először — minden komoly kőépítészetbeli előzmény nélkül — az a kialakult, jellegzetesen magyar protestáns templomtípus, mely az egész országban megtalálható, de az Alföldön uralkodó, sőt csaknem kizárólagos az 1771 utáni fellendülés idején, s még a XIX. században is. Domony és Maglód centrális elrendezésű, kis evangélikus templomát kivéve a felsorolt községek templomai (mindegyik református) a vizsgálandó templomtípushoz tartoznak. 1770—1780 között épültek, s a belső tér kialakításában teljesen megegyeznek (1—4, 7). Homlokzat előtt álló toronyhoz hosszanti alaprajzú, egyhajós templomtér csatlakozik, melyet hevederes csehboltozat fed, s a két szélső boltszakasz alatt hat-hat kis csehbolttal, s ennek megfelelő számú pillérrel vagy falpillérrel alátámasztott karzat helyezkedik el, egyik az orgona, másik a hívek számára. A szószék az egyik hosszoldal közepén foglal helyet. E templomtípus legérdekesebb vonása az 1781 utáni építésekben még egységesebben megmutatkozó ragaszkodás a hosszhajós elrendezéshez. Ez azért is feltűnő, mert a reformáció utáni időkben Németországban és Svájcban épült protestáns templomok legtöbbje eltér a hosszhajós megoldástól, s a legváltozatosabb (háromszög, négyzet, kereszt, T alakú) alaprajzi formákkal s a legkülönfélébb karzatmegoldásokkal kísérletezik a protestáns istentiszteleti rend egyetlen lényeges követelményének teljesítése érdekében: minél többen férjenek el a templomban úgy, hogy mindenki jól hallja az igehirdetést, s lehetőleg lássa is a prédikáló, keresztelő vagy úrvacsorát osztó lelkészt. Ugyanekkor — más okok következtében — a római egyház templomépítészetében is nagyon gyakori, már a reneszánsztól kezdve, a centrális elrendezés. L. C. Sturm építészeti mintakönyvsorozatának a templomépítészetről szóló egyik kötete kilenc alaprajzot ajánl-mutat be a protestáns templomokról szóló fejezetben, s ezek között csak két hosszhajós található de mindkettő nagyon közel áll a négyzetalaprajzhoz, amely a többi példák között négyszer fordul elő; ezeken kívül bemutat a könyv egy kereszt és két háromszög alakú formát. A külföldi példák és a Magyarországon is ismert mintakönyvek ellenére mégis nálunk a református templomok szinte kivétel nélkül a fentebb leírt hosszhajós típust mutatják, egészen a debreceni Nagytemplomig — az ezt megelőző korból származó kisszámú centrális vagy T alakban bővített pro- 3 Szalkszentmárton: tornya 1707, hajó 1775. Szabadszállás: torony 1709, hajó 1773. Mindkét templom mestere ismeretlen (Kováts J. István: Magyar református templomok, p. 88, 92, 413.). Dömsöd: 1774 — 76, mestere Jung József (a lelkészi hivatalban őrzött egykorú História Domus adata). Domony: 1774—75 vagy 1777—79, mestere ismeretlen (l'est megye műemlékei, I. kötet, Akadémiai, Bp. 1958, p. 328—9. Gomba: 1774—78, mestere Jung József (uo., p. 380.). Maglód: 1774 — 75, mestere Jung József (uo., p. 473 — 4.). Pánd: 1777, mestere Jung József (uo., p. 598.). Páty: 1775, mestere Fr. Xav. Hacker (uo., p. 602 — 4.). Leonhard Christoph Sturm: Vollständige Anweisung alle Arten von Kirchen wohl anzugeben. Augspurg, 1746.