Élet és Irodalom, 2012. július-december (56. évfolyam, 27-52. szám)

2012-09-14 / 37. szám - Puszta Dóra válogatása: "mámorító és felvillanyozó, egyszerre zord és szép" • Krasznahorkai László Sátántangó című regényének angliai és amerikai kiritikáiból (21. oldal)

* * * * * * * * „mámorító és felvillanyozó, egyszerre zord és szép” Krasznahorkai László Sátántangó című regényének angliai és amerikai kritikai fogadtatásából ■ Krasznahorkai László: Satan­­tango. Angolra fordította George Szirtes. New Directions, 2012. március, 288 oldal, 25,95 dollár, Atlantic Books, 2012. május, 288 oldal, 12,99 font A Sátántangóban, Krasznahorkai első regényében már felbukkan a későb­bi művek számos tematikai eleme - az idő bizonytalansága, a válság és a pusztulás apokaliptikus érzete ám összességében ez könnyebben fo­gyasztható mű. Noha a történet a né­zőpont és a az idő tekintetében is oda-vissza ugrál, többnyire követhe­tő. Ahhoz képest, hogy alakjai sok­szor mennyire klausztrofóbiásan be­zárkóznak, Krasznahorkai meglepő­en kifelé forduló, sőt mulatságos is ebben a regényben. Gogol és Bulga­kov ördögi humorát idézi, ahogyan a rozzant társaság sorsa valami rejté­lyes végkifejlet felé terelődik. (...) Egy Krasznahorkai-történetben soha nem tudjuk igazán, hol járunk. Néha konkrét helyszínekre visz min­ket - a magyar vidékre vagy New Yorkba -, de a történetek többnyi­re hátborzongatóan függetlenek idő­től és tértől, és nagyon kevés az is­merős fogódzó. A Sátántangó ugyan­­úgy játszódhatna 1920-ban is, mint 1985-ben, abban az évben, amikor Magyarországon eredetileg megje­lent. Krasznahorkai olvasói így, akár­csak­ ellenállás melankóliája álmodo­zó Valuskája, „örökös, sérthetetlen, áttetsző pillanat szétpattinthatatlan buborékába” vannak zárva. Tökéle­tes ez a leírás, könnyű, mint a fátyol­szövet, ám iszonyatos is, hiszen a szerzőnek arról a meggyőződéséről árulkodik, hogy valami mindig meg­akadályozza a körülöttünk lévő vi­lág igazi megértését. A fátylat sosem tudjuk letépni. (...) (Jacob Silverman: Sátántangó. The New York Times Book Review, 2012. március 18. és International Herald Tribune, 2012. március 20.) (...) a Sátán tangója nem az ördög tánca, nem gonosz cselekedet, ha­nem a Sátán legyőzéséért járt tánc, a jóra törekvés tánca, hétköznapja­ink tánca, emelkedettebb, nemesebb vágyaink és hitványabb, sötétebb késztetéseink küzdelme. (...) A senkihez sem hasonlítható Krasznahorkai László alámerülve a tudatalatti morális csataterére miti­kus, titokzatos és ellenállhatatlan posztmodern regényt, a kelet-euró­pai irodalom megkerülhetetlen mű­vét hozta létre. (http://thecojfinfactory.com, 2012. már­­cius 17.) * (...) A Sátántangó dicsőségére mon­dom: sem az eredeti alkotás, sem a megfilmesített változat nem olyan típusú remekmű, amelyet a megszo­kott módon lehetne olvasni vagy nézni. Olyan élmény mindkettő, amelyhez a befogadónak kell és ér­demes igazodnia. (Christopher Byrd a regényről, The Barnes & Noble Review, 2012. március 29.) * (...) Krasznahorkai régóta együtt­működik Tarr Béla filmrendezővel, és a Sátántangó megfilmesített válto­zata sem foglalkozik a befogadóké­pesség határaival: a nyitó kép kilenc percen át mutat egy marhacsordát. Egy másik felvétel perceken át egy házra szegezi a tekintetünket. Krasz­nahorkai kanyargó mondatainak Tarr hosszú vágásai a vizuális meg­felelői, noha a filmnek más a ritmu­sa. Míg a regény viszonylag rövid a maga 288 oldalával, képi nyelvre le­fordítva hét és fél óra. (...) (Jennifer Szalai­:Ahol a Negyvennyolcas utca kifut a Petőfi térre. London Review of Books, 2012. április 26.) (...) Krasznahorkai a magas moder­nista stílus művelője. A helyszín, Iri­­miás és Petrina alakja egyértelműen Beckettet idézik. A mottó - „Akkor inkább úgy vétem el, hogy várom.” - Kafka A kastély című művéből való. És itt is, akárcsak Kafkánál, allegó­riába tűnik át az élet ábrázolása egy zsarnoki modern államban. (...) A XX. századi elidegenedés kifejezé­se kvázi középkori formát ölt: a Sá­tántangó anyagába vallási képek és jelenésekre történő utalások szövőd­nek Futaki harangjaitól kezdve Iri­­miás „feltámadásáig”. „És hiába mű­ködik szüntelenül a képzeletünk, egy csöppet sem jutunk közelebb az igazsághoz.”, jegyzi meg Irimiás. (...) Ez egy briliáns regény, vitat­hatatlanul. A látnok író történeté­nek legapróbb részletei is meggyő­zőek, és szépen illeszkednek a re­gény táncszerű szerkezetébe. Szir­tes tíz éven keresztül készülő fordí­tását igazolja, hogy Krasznahorkai víziója túllép a könyv oldalain. A nagyságrend nyilvánvaló. (Theo Tait: Egy látnok író klasszikus műve. The Guardian, 2012. május 9.) * A szöveg sűrű és lassú, az olvasónak pedig nemigen akad alkalma a mo­solyra. Egy tipikus mondat: „A nap gyönge fénye épp hogy csak áttört a kelet felé úszó felhők egymásra torló­dó forgatagán, a konyhára szinte al­konyati homály borult, nem lehetett biztosan tudni, hogy a falakra rajzo­lódó, vibráló foltok árnyak-e csupán, vagy a reménykedő gondolataik mö­gött megbúvó kétségbeesés baljós nyomai.” A Magyarországon először 1985-ben megjelent regény Susan Sontag ajánlása szerint „kérlelhetet­len, látnoki mű”. Mi szóltunk. (könyvajánló szerző nélkül, The Times, 2012. május 7.) * A hátborzongató meseszerűség, a lázas belső monológ és a pokoli bü­rokratikus logika keveréke egyszer­re idézi fel Franz Kafka kastélyát, Mihail Bulgakov Mesterét és Mar­­garitáját, Sámuel Beckett Godot-ját (a sár és a zűrzavar szakadatlan ké­­ei azt a becketti gondolatot suly­­olják, hogy az élet hiábavaló, a re­mény káprázat). (...) Krasznahorkai prózája semmit nem értelmez, egyszerűen egymás­ra halmoz. Hatalmas, hömpölygő mondatai nem kínálnak kapaszkodót, soha semmilyen magyarázatot vagy meg­fejtést nem kapunk. És a végkifejlet mindezek után olyan briliánsan és tébolyítóan bizarr, hogy az egész re­gényt a feje tetejére állítja. (...) (Robert Collins: Ördögtánc, The Sunday Times, 2012. május 13.) (...) A Sátántangó a karnevál, a vallás, a fekete humor, a magyar közélet és folk­lór elemeit ötvözi egy nyitott allegóriá­vá magáról a történetmesélés termé­szetéről, a történetekről, amelyeket ma­gunknak mondunk, hogy életben tart­suk magunkat és a történetekről, ame­lyeket másoknak mondunk, hogy a markunkban tartsuk őket; a narratí­­vákról, amelyekből a valóság összeáll, és a korlátokról, amelyek határt szab­nak nekik. A mámorító és felvillanyo­zó, egyszerre zord és szép Sátántangó olyan modern remekmű, amelynek si­kerül egyidejűleg beszélni a maga ko­ráról és teljességgel meghaladni azt. (Beth Jones: Sátántangó. The Telegraph, 2012. május 17.) (...) George Szirtes remek fordítása so­katmondó egyensúlyt talál Kraszna­horkai bibliai ragyogása és sátáni in­tenzitása között. Egyszerre végtelen és klausztrofóbiás prózája a maga hosz­­szú, feszes, szövevényes mondataival, amelyek mindegyike kínzó kötélként feszül a banalitás és az apokalipszis kö­zött, a szerzőt a Beckett, Bernhard és Kafka nevével fémjelzett európai ha­gyomány képviselői közé helyezi. (...) (James Hopkin: Sátántangó. The Inde­pendent, 2012. május 26.) (...) Krasznahorkai kígyózó monda­tai sokszoros célt szolgálnak. Lehe­tővé teszik számára, hogy alakjai ön­áltató tudatából aláereszkedjen olyan érzésekbe és gondolatokba, amelye­ket ők képtelenek felismerni vagy kifejezni. Ugyanakkor képessé te­szik őt arra is, hogy szembesüljön a kései modernitás nagy kérdésével: hogyan teremthető művészet egy ér­telmetlen világból? (...) Ez a harmadik Krasznahorkai-re­­gény, amelyet George Szirtes lefordí­tott, és ezt is nagyszerűen. Közvetíté­sének zsenialitása abban a képességé­ben rejlik, ahogyan eléri az ellenke­zőjét annak, amit egyébként sikeres fordításnak neveznénk: az olvasó sze­líd rászedését. Ügyes szintaxisával rá­érősen terelget minket felfelé a kerti ösvényen, aztán letesz a salakhányón, amikor már alig emlékszünk rá, hon­nan is indultunk. A Sátántangó olvasói félelemmel vegyes zavarodottsággal jutnak el a szereplőkhöz, miközben a történet elemészti önmagát. (Jonathan Beckman a regényről, New Statesman, 2012. május 30.) (...) A cselekmény - Krasznahorkai összes művéhez hasonlóan - itt sem a legfontosabb. Prózáját közvetle­nül a mondatok labirintusszerű ös­vényei éltetik. Terjedelmükön kívül ezeket a mondatokat kevés dolog rokonítja a hosszasan halogatott mondatvégi pont egyéb modern mestereinek mondataival. Nem az az izgatottság és szigorúság táplál­ja, ami Thomas Bernhard monda­tait, sem az a lélekölő szédület, ami David Foster Wallace mondatait. Krasznahorkai mondatai kígyósze­­rűek, tekervényesek, a mellékmon­datok és a vesszők szinte végtelen füzérei, amelyek visszafordulva, megtorpanva, élesen kanyarodva és bolyongva magát az időt testesítik meg, tágítják és sűrítik, feltárják nyers anyagiságát, ahogyan egyszer­re tőrbe csal és kínál a szorításából, mindig csalfán, szabadulást, vala­hol messze túl az utolsó vesszőn és a végső ponton, a szintaxison túl, a szavakon túl. (...) (Ben Ehrenreich: A pusztító semmi. The Nation, 2012. június 4.) * (...) A regény recepciójának szakaszai: 1990-ben fordították le németre, az­tán 2000-ben franciára, angolul pe­dig most jelentette meg a New Direc­tions, Krasznahorkai mindhárom an­golul olvasható művének kiadója. A Sátántangó briliáns, eredeti és felkava­ró, a maga idejének és helyének is ter­méke (a kommunizmus hanyatlásáé, a posztmodern virágzásáé). Huszon­hét évvel később olvasva ugyanakkor egyértelművé válik Krasznahorkai művészetének transzcendens ereje és szédítő, megfoghatatlan vízióinak egyetemes dimenziója. (Jessie Ferguson: Sátántangó. The Quar­terly Conversation, 2012. június 4.) (...) Akik először találkoznak Krasz­­nahorkai-művel, azokat felvillanyoz­za egy igazi mester hangja. Akik már korábban megmerítkeztek a világá­ban, monokróm reménytelenséget találnak, amelyet váratlanul életre kelt a szerző felülmúlhatatlan lírai­sága, szilárd szerkezeti elgondolása és metsző humora. (John Toews a regényről, www.mcnally­­robinson.com, 2012. június 6.) * (...) Látjuk az erkölcstelenség és dőre­ség, kihasználás, árulás, kapzsiság, irigy­ség, koszos bujaság minden lehetséges formáját. És a regény olvasása ennek el­lenére kimondhatatlan öröm. A bibliai és egzisztenciális szorongás súlya nem válik elviselhetetlenné, hála az elfoj­tha­­tatlan humornak és iróniának. Egyszer­re járunk folyamatosan a nevetés és az apokalipszis közelében. (...) A regény vége felé az egyik különösen briliáns fe­jezetben Irimiásnak a falubéliekről ké­szült jelentéseit írják át a fogalmazók egy irodában, laposan higiénikussá szür­­kítik túlságosan nyomasztó és érzelgős nyelvét (a „szesszel töltött ráncos ku­kac” helyére az „apró termetű, idős al­koholista” kerül) - Krasznahorkai mint­ha saját prózájának kérkedését figuráz­ná ki, mintha saját sárbuborékai pattan­nának szét. Ezek a jelenetek soha nem gyengítik a regény ünnepélyesebb, fé­lelmetesebb pillanatait, sokkal inkább azt sugallják, hogy az élet sokszor elke­rülhetetlenül a kettő kombinációját kí­nálja. Petrinát idézve: „a vicc olyan, mint az élet (...) Rosszul kezdődik, rosszul végződik. Közte jó.” (Scott Morris: Sátántangó. The Cadave­­rine Magazine, 2012. június 11.) Amikor kijelentem, hogy Krasznahor­kai könyveinek vannak olyan oldalai, amelyek a világirodalom általam ismert bármelyik oldalával felveszik a versenyt, akkor ezt nem azért teszem, mert sze­retek másokkal hivalkodni vagy mert bármilye­n érdekem fűződne ehhez, és azért sem, mert megnyugtató volna me­rész kijelentéseket tenni (nem az), ha­nem mert egyszerűen Krasznahorkai­­nak vannak olyan oldalai, amelyek a világirodalom általam ismert bárme­lyik oldalával felveszik a versenyt. A szerző, aki Magyarországon a hegyek­ben él, jelenleg az Egyesült Államok­ban tartózkodik és ritka eseményként június 28-án, csütörtökön felolvas a City Lights könyvesboltban. (Evan Karp: Krasznahorkai László a City Lights könyvesboltban. http://litseen. com, 2012.június 22. és The San Francis­­­co Chronicle, 2012. június 28.) Július 2-án, hétfőn Krasznahorkai Lász­lót erősen elragadtatott közönség hall­gatta a manhattani Housing Works könyváruházban. A magyar szerző Sá­tántangó című regényéből olvasott fel, és elliptikus, titokzatos stílusával, hosszan tekergő és gyakran őrjítő mondataival kapcsolatban egy kérdésre válaszolva ezt mondta: „Mindenki tudja, hogy a pont nem az emberé, a pont az istene­ké. őket illeti az utolsó pont.” (...) (K. Thomas Kahn: Tánc az ördöggel. Los Angeles Review of Books, 2012. július 3.) Válogatta és fordította: Puszta Dóra I. Miskolci Nemzetközi Filmvásár Szeptember 20-21. 2012. SZEPTEMBER 14. Évente több ezer forintot takaríthat meg, ha nem hetente vásárolja, hanem egy évre előfizeti az Élet és Irodalmat! Lapunk megrendelhető a kiadó 210-5149 és 210-5159-es telefonszámán vagy a lapterjesztes@es.hu e-mail címen, valamint Magyar Posta 0680-444444-es telefonszámán és a hirlapelofizetes@posta.hu e-mail címen. Az jóságra személyesen is előfizethet számtalan postahivatalban. Ezek közül felsorolt l lgnagyobbakat, de kérjük, keresse fel az Önhöz legközelebb eső postahivatalt, befizetést követő hónaptól minden pénteken házhoz viszik az ÉS aktuális számo­­. BÁCS-KISKUN MEGYE: Baja, Oroszlán utca 5.; Kalocsa, Szent István király út 44.; Kecskemét, Kálvin tér 10-12.; Kiskőrös, Petőfi Sándor tér 19.; Kiskunhalas, Köztársaság utca 11. o BARANYA MEGYE: Pécs, Jókai utca 10.; Pécs, Indóház tér 6. o BÉKÉS MEGYE: Békéscsaba, Munkácsy út 6-8.; Gyula, Eszperentó tér 4-6.; Orosháza, Eöt­vös tér 2. o BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE: Kazincbarcika, Fő tér 1.; Miskolc, Kazinczy út 16.; Miskolc, Kiss tábornok út 30.; Miskolc, Szentgyörgy út 23.; Miskolc, Bajcsy Zsilinszky Endre út 2-4.; Ózd, Munkás utca 14. o BU­DAPEST: II., Lövőház utca 1-5.; III., Kiscelli utca 7-9.; III., Flórián tér 6-9.; V., Városház utca 18.; V., Bajcsy-Zsilinszky út 16.; V., Szalay utca 10-14.; VI., Teréz körút 51.; Vili., Verseny utca 3.; Vili., Baross tér 11/c; Vili., József körút 37-39.; IX., Ferenc körút 39., fszt. 2.; IX., Gönczy Pál utca 2., fszt. 4.; X., Üllői út 114-116.; XI., Fehérvári út 9-11.; XIII., Váci út 178.; XIII., Váci út 9-15.; XIV., Örs Vezér tere o CSONGRÁD MEGYE, Hódmezővásárhely, Hódi Pál út 2.; Makó, Posta utca 7.; Szeged, Széchenyi tér 1.; Szentes, Kossuth utca 3. o FEJÉR MEGYE: Dunaújváros, Dózsa György utca 3.; Szé­kesfehérvár, Kossuth utca 16.; Székesfehérvár, Kaszap István utca 3. o GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE: Győr, Bajcsy-Zsilinszky út 46.; Győr, Lajta út 13.; Győr, Révai Miklós utca 8.; Győr, Földes Gábor utca 27.; Mosonmagyaró­vár, Erkel Ferenc utca 3.; Sopron, Széchenyi tér 7-10. o HAJDÚ-BIHAR MEGYE: Debrecen, Múzeum út 3.; Debre­cen, Petőfi tér 1/c; Hajdúböszörmény, Korpona utca 15.; Hajdúszoboszló, Kálvin tér 1. o HEVES MEGYE: Eger, Széchenyi út 22.; Gyöngyös, Páter Kis Szaléz út 9-11. o JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE: Jászberény, Lehel Vezér tér 7-8.; Szolnok, Baross utca 14.; Szolnok, MÁV 3u. o KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE: Esztergom, Arany János utca 2.; Tatabánya, Fő tér 30. o NÓGRÁD MEGYE: Balassagyarmat, Rákóczi Fejedelem út 24.; Salgó­tarján, Fő tér 3. o PEST MEGYE: Budaörs, Templom tér 12.; Cegléd, Kossuth Ferenc utca 2.; Érd, Angyalka utca 1/a; Gödöllő, Dózsa György út 15.; Szentendre, Kossuth Lajos utca 23-25.; Szigetszentmiklós, Szent Erzsébet tér 1.; Vác, Posta park 2. o SOMOGY MEGYE: Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.; Siófok, Fő utca 186-188. o SZABOLCS­­SZATMÁR-BEREG MEGYE: Nyíregyháza, Bethlen GáboR utca 2. o TOLNA MEGYE: Szekszárd, Széchenyi utca ____ os utca 1­8.; Szombathely, Vasút utca 5. o VESZPRÉM MEGYE: g tér 1% Pápa, Kossuth Lajos utca 27 ; Veszprém, Kossük L­ajos utca 19.­­pZALA MEGYE: Keszthely, 3 utca 48.; Nagykanizsa, Ady Endre utca 10.; Zalaegeezs zeg, Ispotály Köz 1|; ÉLET ÉS|G 21 IRODALOM

Next