Uj Előre, 1921. november (17. évfolyam, 3340-3365. szám)

1921-11-08 / 3343. szám

Jl Jóna-kut Irta: Ildy Endre A Jóna-kut öreg kút, jó kút, mondjuk, hogy valahol Szat­­már­ vármegyében. Ma már egy teremtett lélek se tudja, hogy miért éppen Jóna-kut a neve. Mély, szerény, csöndes, hűvös forrású kút ez a Jóna-kut. Ott van a falu, Mártonfalu északi végén, csupasz kutágassal. El akarjuk mondani ennek a sze­gény, árva kútnak a történetét. Magyarországon egy élelmes írónak különben is kötelessége a múltat ápolni. A daliás, úri, dicső múltat, ama gyönyörült régi, jó időket. Mi is meghaj­­lunk e kötelesség előtt, ami­dőn a Jóna-kútról írunk. — Mi­vel azonban az emberek,­ akik Magyarország­ történelmét csi­nálták, általában utálatosak ne­künk. Írjunk inkább egy kút­ról. Egy kút sohase lehet olyan lelketlen és érdemetlen, mint egy magyar nagyúr. A Jóna­­kút sokkal bölcsebben és érde­kesebben élte le a maga életét, mint ezer fiók-Zápolya. Ez a mi mentségünk, amikor a Jóna­­kutból ezennel novellahőst csi­nálunk. A Jóna­kutat akkortájban áshatták,­­ amikor Mártonfalu népének kevés szüksége volt vízre. Nyilván még az áldott jobbágy­világban, amikor a pa­raszt bort ivott. Ez a borivás nem volt egészen könnyű és fur­csában dolog. Az uraság, úgy sejtik, valami Andrássy nagyon­ meghányadolta a paraszt borát. Szegény mártonfalui paraszt mit tehetett mást, lopott a sa­játjából. Ez is valami különös, speciális és magyar. És még csúfolódnak velük a külföldiek, hogy nincs külön magyar gló­bus. Tehát megállapíthatjuk azt, hogy Mártonfalu népe alapjá­ban el lehetett volna a Jóna-kút nélkül. De szüksége lehetett a kútra az Andrássy-dominium­­nak, tehát megásták, Ökör-ge­nerációk szülenek és haltak meg a Jóna-kút körül. Jó vizet isznak az Andrássy-lovak, ősz­szel és tavasszal pedig a mar­ton­falvi robotosok jöttek s a kutat kikaparták. Hadd árad­jon vidámabban, bővebben a Jóna-kut vize. Mártonfalu né­pét elzárták a kuttól, ami ter­mészetes. Elzárták még akkor is, amikor elmúlt a jobbágy-vi­­rták akkor is, ami­kor Mártonfalu szőllőhegyeit lkai féreg. Vol­tak kutak Mártonfaluban bő­ven, az igaz. De sótalan, fanyar, petyhüdt vizű kutak voltak ezek. Nyár és aratás idején úgy hullott a rossz víztől a paraszt, mint ősszel a légy. A Jóna-kut azonban megmaradt úri kútnak sokáig. Történt, hogy Mártonfalu né­péről rossz hírek érkeztek a megyéhez. Romlik a paraszt, is­tenét nem imádja, papját nem tiszteli. S nyomban e hírekre az Andrássy-birtok gazdát cserélt. Papok érkeztek Szatmárról, pa­poké lett az uradalom. Bent a faluban zárda és uj templom épült. A Jóna­kut­ nézte nyu­godtan, hogy mi történik, nem bánta. Bölcs kút volt a Jóna­­kut, akinek mindegy volt, ki merít belőle. A falu népe is ugyanaz időben ritkulni kez­dett. Kevesen születtek és kez­dett már divatba jönni Ameri­ka. A papok, az uj birtokosok meg fogadást tettek, hogy láb­­raállítják a pusztuló Mártonfa­­lut s megtartják a szent honi föld számára a megkergült pa­rasztot. Kezdték azzal a papok, hogy a Jóna-kutat megnyitották bol­dognak-bodogtalannak. A jó hideg viz hátha észretéríti őket Sűrűen látogatták sorba az ap­ró parasztházakat a kegyes ba­rátok. Feddezték a templomke­rülőket, csitították az elégedet­leneket. Példálózgattak, hogy valamennyien egy atyának fiai vagyunk. íme, a Jóna-kut is ma mindenkié, úré, papé, paraszté, baromé. A Jóna-kut hallgatott. — Csak néha-néha vált sárgás­sá, zavarossá a vize. Kicsi, mély forrása valósággal nyö­gött olyik éjszakán. Mintha rosszat álmodott volna, mintha beteg lett volna a Jóna-kut. Ta­lán a kutak titkos nyelvén be­szélt is a Jóna-kut. Talán ilye­neket mondott: — Késő már, késő, minden késő. Kiderült nemsokára, hogy hiába nyitották meg a Jóna-ku­­tat. A papok is későn érkeztek és hiába prédikálnak a paraszt­nak. A vármegye orvosa rápa­rancsolt Mártonfalura, furassa­­nak ártézi kutat. Az ártézi kút elkészült s a Jóna-kutra most máig senki sem ment. Vizét leg­följebb, ha dohányültetéskor s a cséplésnél kazánitatásra mer­ték. A papok már-már arra gon­doltak, hogy betemettetik a Jó­na-kutat. Talán kegyeletből, ta­lán hanyagságból, mégis meg­maradt a Jóna-kut. Csupasz kutágással, omló fallal, busán, imna is ott van. Mintha végére volna egy bus, a majdnem egészen elpusztult falunak. Né­ha ötvenből egy ember vissza­­visza kerül Amerikából. S nézi, látja keserves szemekkel, mi lett a híres kútból. A papok ott vannak most is, de egyre keve­sebb embernek prédikálhatnak. Csak éppen a megmaradt asz­­szonynépség jár el a templom­ba. Fiatal barátok is vannak s a leányok szeretnek gyónni. Va­lami végtelen, megállíthatatlan, rossz szagú romlás nehezedett rá az egész környékre. Olykor, sötét éjszakán, lopva jön valaki a Jóna­kuthoz. Meg­áll, valamit belehullat a kútba, nagy loccsanás. Az árva Jóna­­kut találgatja: csecsemő vagy dögött macska? Mióta fiatal páterek gyóntatnak, azóta éj­szakánként el-eljön a kúthoz egy-egy leány. Sápadtan, szédü­lő fejjel beledob a kútba vala­mit. Ami élet­terem a züllő Mártonfaluban, a Jóna-kút nye­li el. Valamikor életeket tudott volna megtartani, de nem en­gedték. Ma eltemeti a friss éle­tet, a keveset is ott, a papok földjén. Eszünk ágában sincs az ügyészséget figyelmeztetni a Jóna-kutra. A Jóna-kut nem bűnös, a papok sem, Mártonfa­lu kis, megmaradt népe sem, a leányok sem. És ki tudja, talán amikor e történetet olvasni fog­ják, betömték, betemették már a Jóna-kutat. Köveket, földet borítottak azóta talán már erre a vádoló szájra. S a Jóna-kut nem tudja már megmondani,­­ hogy milyen szép az élet hosszú idők óta egy boldogtalan or­szágban, melyet urak és papok boldogítanak. Saramkin államtanácsos nap­pali szobájában kellemes félho­mály volt. A szobát nagy bronz lámpa világította be, melynek zöldszinü ernyője zöldes fénybe vonta a falakat, a bútorokat és az arcokat. A kandalló tüze ki­alvóban volt, néha-néha fellob­bant a parázs s ilyenkor vörös fény sugározta be az arcokat, mint alkonyatkor a lenyugvó nap az eget. De ez nem rontot­ta a harmóniát. Az általános tó­nus megmaradt , mint a fes­tők szokták mondani. A kandalló előtt karosszék­ben ült Saramkin, nem fiatal ember, szürkülő szakállal és szelíd kék szemekkel. Arca gyöngédséget árul el. Ajkán örömteli mosoly ül. Hozzá közel a kevereten ült Lopnev alkor­mányzó, körülbelül negyven éves, jól megtermett férfiú. A zongora mellett ott zakatoltak a gyerekek: Nina, Kola, Nádia és Ványa. A félig nyitott ajtón, mely Saramkinné őnagysága szobájába vezet, csak félve szű­rődött át a fény. Odabenn író­asztal mellett ült Saramkin fe­lesége — Pavlovna Anna — a nőegylet elnöknője, élénk és mozgékony, körülbelül harminc éves, vagy tán még idősebb asz­­szony. Fekete, élénk tüzű sze­mei egy francia regény lapjai­ba voltak belemerülve.A regény alatt szanaszét hevertek a nő­egylet múlt évi számadásai. — Régente sokkal kedélye­sebb volt a mi városunk — szólt Saramkin Lopnevhez, sze­meit az izzó parázs alkalmatlan fénye miatt lecsukva — egyet­len tél nem múlt el a nélkül, hogy valami nevezetes szemé­lyiség ne jött volna ide. Híres színészek és énekesek fordul­tak meg itt, de most csepűrágó­­kon és kintornásokon kívü­l sen­ki sem vetődik ide. Semmi esz­tétikai élvezet nincs... Úgy élünk, mintha egy erdő köze­pette volnánk... Igen... em­­lékszik-e méltóságod arra az olasz tragikus színészre?... Hogy is hívták... igaz — Lui­gi Ernesto de Rugiero volt a neve! Nagy talentum volt. Egyetlen szava lázba hozta a közönséget.Feleségemnek nagy része volt sikerében. Valóság­gal házalt érte, megtöltötte ne­ki a színházat és tíz előadásra eladta a jegyeket. Feleségemet tanította szavalásra és mimiká­ra. Tizenkét évvel ezelőtt volt itt, de nem... csak tíz éve. An­nus, hány éves a mi Ninánk? — Kilenc éves — felelt a szo­bából Pavlovna Anna. — Miért kérded? — Csak úgy!... Valamin gondolkoztam... Valamikor jó énekesek is fordultak itt meg. Nem emlékszik Prilipcsin teno­ristára? Szép alakja volt, szőke haja, kifejező arca, párizsias modora... Én és feleségem va­lósággal házaltunk érte, meg­töltöttük a kaszinó nagytermét és ő egész napokon és éjszaká­kon át énekelt nekünk... Fele­ségemet tanította énekelni... Ha jól emlékszem, épen nagy böjtben volt itt, tizenkét évvel ezelőtt... nem, több mint 12 éve... Annus, hány éves a mi Médiánk? — Tizenhat éves. — Igaz, tizenkét éves, akkor még tíz hónapot kell hozzáadni ... Tehát tizenhárom éve... Ezelőtt élénkebb is volt váro­sunk. Emlékszik például a jóté­kony czélú estékre? Milyen es­élyek voltak azok! Műkedvelő előadás, ének felolvasás. A há­ború után, mikor itt voltak a fogoly törökök, feleségem es­­télyt adottba sebesültek javára. ■ ' ■*!’ ».. oc. •• A török katonatisztek el voltak ragadtatva a feleségem hang­jától és mind kezet csókoltak neki. Ez 1876-ban volt, de nem ... 1877-ben... Mikor is vol­tak itt a török foglyok ? Annus, hány éves a mi Kólánk? — Apám, én hét éves vagyok ! — szólt bele egyik barna arcú, szénfekete hajú kis­lány. — Biz’ úgy van, megvénül­tünk, elvesztettük energiánkat — szólt Lopnev sóhajtva. Ez az oka... az idő... Új kezdemé­nyezők nincsenek, a régiek pe­dig megvénültek. A régi tűz ki­aludt. Mikor fiatalabb voltam, nem szenvedhettem, hogy a tár­saság unatkozzék. Fősegítő társa voltam én is Pavlovna Annának. Ha jótékonycélú es­télyt, vagy tombolát kellett rendezni, vagy pedig itt ma­rasztalni átutazó híres embere­ket, minden dolgomat sutba dobtam és elkezdtem házalni. Egy télen annyit házaltam, hogy beteg is lettem. Sohasem felejtem el ezt a telet. Nem­mlékszik, miféle előadást ren­deztünk mi Pavlovna Annával a nagy égés károsultjai javára? — Melyik évben volt az ? — Nem nagyon régen, 1879- ben, vagy 1880-ban. Hány éves az önök Ványája? Öt éves — szólt ki a szobából Pavlovna Anna. — Akkor hát hat éve annak. Úgy bizony, úgy volt régen. Most minden megváltozott: a régi tűz kilobbant, lataikba merültek. Az égő pa­rázs még egyszer fellobogott a kandalóban, aztán hamu borí­totta be. A bécsi éjszakai téren, három sötét fa árnyékában, három emigráns marakodott egymás­sal. Hónig és Cingulus, a két racionalista, az értelmetlenség brutális fegyvereivel támadt a filozófus Luxra, akinek mély in­dukcióit még csak messziről sem tudták megérteni. Ehhez járult, hogy Lux, a hegeliánus, bizonyos homállyal fejezte ki történetfilozófiai meggyőződé­seit. Az ő világképében a vörös és a fehér foltok arányos és ki­mért harmóniában táncoltak az igazság körül. Természetes, hogy Sárika urat sem akarta el­ejteni, sőt, be akarta illeszteni nagy konszolidációs reformter­veibe. Hónig és Cingulus azon­ban ragaszkodott ahhoz, hogy Sárikától fertőtleníteni kell az emigrációt. Közben kihajnalodott s­ok, az éjszakázástól gyűrött arccal, még mindig ott álltak a téren. — A világforradalom harma­dik, azaz szintetikus fázisa felé közelgünk, amikor is az idea ki­lép magából és konkrét alakot ölt. Magyarországon rejtelmes és csodálatos események történ­nek, amelyeket még korai lenne interpretálni. A magyarorszá­gi zavarok szimpto­mi annak, hogy ott már kitört a forrada­lom. Magyarország ma az egyet­len ország egész Európában, a­hol a forradalmi eszme eleven. — Mit jelentsen ez ? — kérdez­te Cingulus gyanakvólag Hónig­­tól. Az vállat vonz. — Zadravecz páter hozzám in­tézett leveléből kiviláglik, hogy a fehérek menekülnek. De ho­va meneküljenek? Nincs más lehetőségük, mint hogy erre az áldott jó ausztriai területre szök­jenek. Ezért olyan nagy most a tolongás az Ausztriával szom­szédos magyar megyékben. Mert, barátaim, azok, akiket a rosszul informált sajtó felkelő­bandáknak titulál, azok, bará­taim történelemfilozófiailag be­szélve, menekülő fehérek. Osten­burg épp úgy, mint Héjjas. Mint a pályaudvaron, ha harmadikat csenget a portás, úgy tolonga­nak most Ausztria kapui felé az utolsó pillanatban a szaladó fe­hérek. S ami ott történik, az nem egyéb, mint hogy a fehé­rek— jobbatlán kecskeméti le­gények, — nem tudnak németül s ilyenformán nem tudják meg­értetni magukat az osztrákok­kal. A tettek ugyanis sokféle­képpen értelmezhetők. A sza­vak azonban egyértelműek. Nem, barátaim, óvakodjatok az utánzatoktól: nincs ott más, csak a nagy forgalom! — fejez­te be előadását Lux. Hónig és Cingulus egymásra néztek. — Tisztára megbolondult! — jelezte Hónig homlokához értet­vén a kezét. — Ez az abszurd, gnosztikus teória — kezdte el némi hallga­tás után Hónig — nem befolyá­solhatja a mi felfogásunkat. A mi nézetünk szerint: Sárika Norbert kém és mi ennek meg­­felelően fogunk cselekedni. — Én pedig azt mondom, hogy helytelen a felfogástok és nem veszek részt tetteitekben. — Nem-e? — kérdezte kihí­vóan Hónig. — Nem. Irtózom az egyéni akcióktól. — Irtózol ? — kiáltott fel Cin­gulus. — Azért irtózol, mert megfizettek a fehérek. Lux a szeme fehéréig elsá­padt. Azután hallgatagon né­zett Cingulusra. Soha nem tud­ta megérteni az igazságtalan embereket. — A mi utaink szétváltak, Cingulus — mondta fátyolozott és belső könyektől remegő han­gon. — Isten veled, baj­társaim jóban-rosszban. Hónig Lipót! Mi már nem értjük egymást. — Nem. A te cselekedeteidet nem értem, — mondta Hónig. — Isten veletek újból! — mondta Lux. — A Gondviselés el fogja oszlatni agyatokról a fanatikus ködött. A magányos Lux elvonult tőletek. Nem fogtak kezet. Lux még, egyszer a szemükbe nézett s az­, tán egy megbocsátó, széles moz-­ lulattal sarkon fordult. A két­­ jóbarát merev pillantással kisér­te meggörnyedt alakját az utca­sarkig. — Elment! — sóhajtott Hó­nig. De Cingulus, aki szégyel­te meghatottságát, haragosan támadt Lipótra. — Gazember! Megfizették a fehérek! — kiáltotta meggyőző­dés nélkül. S aztán haragos gesztusokkal magával cipelte a kis Hónigot, aki könnyezett. Ne­m mertek egymás szemébe nézni. Hármuk régi, kipróbált viszonya elpattant, mint egy át­játszott hárfaház. Megbeszélésük szerint Cingu­lusnak kellett felmennie a párt­irodába, hogy bejelentse Sárik­­ur titokzatos ittlétét. A pártban hűvösen fogadták Cingulust. Egy elhízott, kövér úr, aki még beszélt, állandóan forgatta jegygyűrűjét a mutatóujján, a két lábát egymásra rakta és többször ásította, kijelentette hogy az ügy nem tartozik a pártra. Cingulus magyarázn próbált, a kövér úr egyre idege­sebb elit, mind a ketten kibál­tak, — de ha majd el leszek ra­bolva, ön nem vállal értem fele­lősséget! — harsogta Cingulus amire a kövér úr azt mondta hogy egy őrülttel több vagy ke­vesebb nem számít, a végén go­­rombáskodtak egymással. Cin­gulus lecsapta az asztalra az ak­tatáskáját és irtózatos hascsi­­karással távozott a párthelyiség­ből­, időközben beesteledett. A dél­után csörgő esője feloludt a nagy­város felgázlámpázott me­lankóliájába. A IX. kerület kis kávéházaiban emigránsok ül­tek, nagyhasú diáknők, kopasz hivatalnokok és fiatal rajongók kivetett, kisodort, elkeseredett exisztenciák, akik a vizes tea fürdető gőze fölé hajoltak, hogy áradó bánatukat megenyhítse némi meleggel. És mindenhol ez órában, a perifériákon is, a szűk és rossz bútorzatú hónapos szobákban, az ideiglenes létezést vegetáló párok szíve megeny­hült és megcsillapodott a méla­­bús őszi este himbáló fájdalmá­ra. És senki sem értette — csak a két kis hivatalnok, — hogy veszély fenyegeti az emi­grációt. Ültek a kis vendéglő poros asztalánál és ették a főzeléket Mióta az ukrán búza lefagyott spóroltak. — Mintha a szivemet téptél volna ki — mondta szomorúan Hónig, — úgy sajnálom, hogy elvesztettük Luxot. — Neked van Theklád! — só­hajtott Cingulus, — de mond­ják én? — Thekla egy angyal — mo­rogta Lipót — de mi hasznom van az angyalból? A férje oly féltékenyen érzi, hogy alig néz­hetek a szemébe. Szerencsét­len ember vagyok én, barátom. — A legnagyobb árvagyerek mégis csak én vagyok! — szólt lemondóan Cingulus. — Nekem csak egy aktatáskám van, meg megy gummiköpönyegem. Azo­kat szorítsam a szívemre, azo­kat szeressem? Hej, pajtás, nincs ez jól, sehogy sincs ez jól. — Egy nő kellene! — mond­ta Hónig bánatosan. — Aki lefektessen az ágyba — álmodozott Cingulus — és herbateát főzzön, ha csikar a hasam. Tudom én, mi kellene nekem.­­— Nagyon neki vagyok szan­­yolodva, pajtás, — vallotta be Hónig. — Megiszunk egy üveg szódavizet? — Nem bánom, komám, — szólt Cingulus, — ha akarod, mulassunk. Megrendelték a szódát. — Hej, barátom, — mondta Cingulus a második pohár szó­davíz után, — de kutya rossz ez a magányos élet? Mi lett azzal a kis Linával, nem láttad azóta? — Melyik Linával? — kérdezte Hónig. — Akit a kisgráben kávéház­ban ölelgettünk, emelkszel-e ? Hej, milyen pici piros szája van annak! — mondta Cingulus. — Elkerültük azt is — intett szomorúan Hónig. — Nincs ne­künk szerencsénk a nőknél. — Nincs, barátom. Isten tud­ja, mit csinálnak a nők, hogy sem gondolnak ránk. Szerbusz, édes egy jó komám ! -• r-*---n ti-. — Szervusz, testvér. — koc­cintott rá Hónig. Akkor Cingulus, a szódavíz mámorító hatása alatt, hátra­dőlt és öblös hangjával rágyúj­tott egy dalra. Hosszan, el­nyújtottam jajongva ezt éne­kelte . Még azt mondják, ez se szép, az se szép. " Olyan vagyok, mint a csillagos ég. " Olyan vagyok, mint az engedetem. Két orcámon kívülit a szerelem A sötétbe !.. A végén sirósan felcsapott a hangja és párába boruló szemé­ről levette a pápaszemet. Hónig­á­nak is sorsára görbült a szája. — Ne tépjétek a szivemet! —• mondta zokogva. — Thekla! Thekla! Hol vagy, Lux? Gyere vissza, minden meg van bocsát­­va! ■ ’*' — Ne hívjad azt a hazaáru­lót !'­— intette le komoran Cin­gulus. — Magunkra maradtunk, testvér, ezen a keserves földön. Aki el akar menni, az menjen el. Ne említsd előttem többet Lux nevét. Ebben a pillanatban mozgoló­dás támadt a kis korcsmában. Egy rikkancs estilapokkal jött be s csakhamar epés megjegy­zések, felháborodott felhorka­nások és megdöbbent felszissze­­nések hangzottak el az aszta­loktól. — Das ist ja Wild-West! — mondta egy kövér bécsi polgár az újságból felpillantva a fele­ségének. A zenekedvelő Cingulus azt hitte, hogy az ő dand­á is vál­totta ki a felháborodást. De a vendéglős az asztalukhoz lépett, egy újsággal a kezében. — Sralltották az urak ? — kér­dezte. A két magyar belenézett az újságba és elsápadt. Az Abenb­­latt első oldalán vastag betűk­kel ez állott: “Schon wieder ein Menschen­raub! v Verschleppung eines ungari­schen Emigranten. Baron Ludwig v. Látvány verschwunden! Das emörende Treiben der ungarischen Horthy-gardisten scheint uns auch weitehin nicht zu verschonen. Das jüngste Op­fer ihres schamlosen Kesseltrei­bens ist der bekannt» Baron und hervorragende ungarische Literat von...” — Ez, Sárika keze! — ordí­totta Cingulus és hasához kap­va lefordult a székről... Németh Andor. Élő kronológia Irta: Chehov Antal Hónig és Cingulus Az “Új Előre” az 1922-ik évre szép és tartalmas Képes NAPTÁRT ad ki, amelyben a naptári részen kívül bőven lesz érdekes, tanulságos és szórakoztató közlemény, krónika a múlt év nevezetes eseményeiről, stb. Ha idejében beküldi a naptárért járó ötven centet, akkor pontosan megkapja a naptárt. Siessen rendelését beküldeni J­ uj Előre A VIGNETTÁKAT ŐRIZZE MEG Magnolia ÉS Star­ter KANNÁKRÓL ÉRTÉKES AJÁNDÉKTÁRGYAKAT KAP ÉRTÜK KÉRDEZZE MEG FŰSZERESÉT. “Szabadságomról visszajöttem. Min­dennemű fogorvosi munkát elvállalok az időknek megfelelően leszállított árakon. Dr. E. S. SNOWE­rs FOGORVOS :: 393 George St. (Reeds Bldg ) NEW BRUNSWICK, N.­­­. * Mrs. Szikszay Róza OKLEVELES SZÜLÉSZNŐ 230 E. 67. utca, New York Telefon: Rhinelander 0503. INGYEN egy szakácskönyv mester és Angol Magyar Levelező 644 levéllel $2.09 GARTNER LAJOS legmeg­bízhatóbb közjegyzői, pénzküldési, hajó­jegy és jogügyi irodájában, 401 East 80th Street, New York. Jutányos korona és dollár átutalások American Express check­­kel. Felvilágosítás ingyen. Tel. Rhine­lander 7476. Mrs. PECZE ILONA szülésznő Éli E. Sőth St.. NEW YORK, N.. Y. Mrs. NÁNÁSSY v. Vázsonyiné ^GYAR ^ SZÜLÉSZNŐ 311 East Ttt­ik utca, 1—st­tk Are. k6xL Tel.: Rhinelander 8992. New York City New York AUTO SCHOOL 42 W. 125 ST., NEW YORK, N. Y. Tanuljon ki soffernek vagy gépész­nek és biztosítson magának könnyű, állandó és szép megélhetést. —• A túlzsúfolt Tgyárat cserélje fel a jó friss levegővel. — Tandíjunk igen mérsékelt és a tanulási idő mintegy 4 hét. — Garantáljuk a license­t és gondoskod­nak jó állásról. Nyitva van egész nap és esténként is. Vasárnap délután X óráig. MAGYARUL TANÍTUNK. Az...................... Angol*Magyar Tanító iskoláját és 50 leckéjét most fele ár­ban megrendelheti, csupán EGY DOLLÁR beküldése mellett, melyből könnyen és biztosan megtanulja az angol nyelvet és minden hasznos tudnivalót. Ha nem felelne meg, pénzét megtérítem. ISADORE BRAUN Oki. tanitó és közjegyző. 1081* ADAMS AVE., CLEVELAND, O. ' 4 n»i ||v\' • ■ MUNKÁSOTTHONOK MAGYAR MUNKÁS OTTHON 1801 Limb» s«„________Ct.l­.yo. III. MAGYAR MUNKÁS OTTHON .15« Kiurt 81 «t St„ New York. N. T. MAGY­AR MUNKÁS OTTHON 37—Hitt. Avenue, Newark, N. J. MAGYAR MUNKÁS OTTHON 410» Lnr.ln Ave­________Cleveland, q MAGYAR MUNKÁS OTTHON Miller HnIL cor. Sth nnd Stnte Strrt«, Milwaukee, Win. “ ne­éktközi munkás ot*phoN~ StI­­st St . V. ------MAGY­AR MUNK­.S Gá­­ HON M Gould Ave.. Detroit, Klek. • TrikAri A. HorvAtfc. Apró hirdetések URASÁGOKTÓL levetett és árveréseken magvait aj TÉLIKABÁTOK és öltönyök olcsón eladók. — JAVÍ­TÁST, VASALÁST VS TISZTÍTÁST JUTÁNYOS ÁRON VÁLLALUNK. JACK THE TAILOR 312 E. 6th St., New York Wo PATENTOR MM Kívánja Mérnökeink és Szabadlmi ■ .ügyvédeink szolgálatait találmá­nya, rajza -körülírása kidolgozá­sában? — Folyamodványát teljesen elkészítjük az Állami Szabadalmi Hivatal részére. 11 Szeretné tudni, hogy a találmá­nyok miként lesznek kezelve? ÍR­JON még MA INGIENUS felvilá­­gosításért. Ha van találmányáról egyszerű rajza vagy kis mintája, küldje azt hozzánk rövid ferrással. Teljes megelégedést biztosít a Manufacturers Pat. Co. 52e ITÍTH AVENUE. NEW YORK. rOLACHEK ZOLTÁN UfeAjtíá» Szabadalmi urg.ed. MKMHM SZAKÉRTŐK GONDOSKODNAK RÓLA, HOGY MEGFELELŐ SZEMÜVEGET kapjon. Bármelyik üzletünkben cml választékban találhat mindenféle szemészeti kellékeket. Tudományos szem vizsgálat jegyei*! Szemüvegét a legalacsonyabb árak mellett készítjük el. Dr. BARNETT L. BECKER szakavatott szemész 215 EAST BROADWAY, Clinton Street közelében.' 10# LENOX AVENUE, mth Street közelében. *95 PROSPECT AVENUE, Bronx; közel a Subway állomáshoz 3«2 EAST FORDHAM ROAD. Bronx, Aeolian Hal!. Tremont Avenue, Grand Concourse 1*90 PITKIN AVENUE. ■ közel - a. Koekaway Ave.-hoi,

Next