Esti Budapest, 1955. november (4. évfolyam, 257-281. szám)

1955-11-05 / 261. szám

Október diadala a nemzetközi életben Nemcsak nemes, hanem hasznos hagyomány is a munkásmozgalomban, hogy a világ dolgozóinak legnagyobb ünnepén számbavesszük eddigi eredményeinket, meghatároz­zuk, mennyit haladtunk a nagy cél felé vezető utunkon. Ez a mérlegkészítés, amely nem a vágyak, hanem a tények alapján, marxista-leninista tudományos pontossággal tör­ténik, hozzásegíti a szocialista tábor harcosait, hogy világo­sabban lássák a következő év tennivalóit, a soron következő feladatokat Ha eb­ben az esz­tendőben, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 38. év­fordulóján megejtjük a szám­vetést, elsősorban a nemzetközi politika porondján elért sike­rek tűnnek szemünkbe. De nemcsak a legutóbbi év szolgál tanulságokkal, hanem a forra­dalom óta eltelt egész időszak. Mint Sztálin elvtárs megállapí­totta október 10. fordulóján elmondott beszédében: „Az Októberi Forradalom nem csu­pán «nemzeti keretekre» korlá­tozódó forradalom. Mindenek­előtt nemzetközi jellegű, világ­méretű forradalom, mert az emberiség világtörténetében gyökeres fordulatot jelent a régi, kapitalista világból az új szocialista világba.” Ez az év a békés együttélés lenini esz­méjének világméretű térhódí­tását hozta, s benne olyan tör­ténelmi fordulatot, mint a négy kormányfő genfi értekez­lete. A genfi értekezlet óta senki sem tagadhatja, hogy a Nagy Októberi Forradalom külpolitikai alapelve, a békés versenyen felépülő együttélés ■— a világpolitika vitathatatlan kiindulási pontja lett. Igaz, a hidegháborús politikusok — a feszültségből élő monopóliu­mok érdekeit képviselve — to­vábbra is dühödt és korántsem veszélytelen támadásokat indí­tanak a békés együttélés poli­tikája ellen. S az is igaz, hogy a békés verseny elvi funda­mentumán megkötendő gya­korlati megállapodásokhoz még hosszú, fárasztó út vezet (ép­pen napjainkban példázzák ezt a külügyminiszteri értekezlet vitái). Mégis nyugodtan állít­hatjuk: a békés együttélés po­litikájának térhódítását többé nem lehet feltartóztatni. Külpolitikai sikereink érté­kelésénél a szocialista táboron belül is felbukkannak néha té­ves nézetek. Akadnak például dolgozók — Magyarországon is —, akik nem értik meg sike­reink óriási horderejét, s lebe­csülik azokat. Az ilyen nézet hordozóinak száma azonban — a világpolitikai fejlemények mindennél meggyőzőbb ereje következtében — napról napra csökken. Sokkal többen van­nak azonban olyanok, akik a békés együttélés eszméjének előretörését önmagában, az előzményektől függetlenül szemlélik, csak az okozatot lát­ják, az okaikat nem méltatják figyelemre. Szerintük a genfi eredmények az égből hullottak alá, s nem veszik észre, hogy Genfet alapvető változások előzték meg. Nem haszontalan tehát a nagy forradalom ünne­pén ismét hivatkozni ezekre a változásokra. E változásokat úgy szok­tuk összefoglalni, hogy­ a legutóbbi tíz esztendő alatt az erőviszonyok nagymértékben a szocialista tábor javára tolód­tak el. Ahhoz azonban, hogy a jelenlegi és a jövőbeni esemé­nyeket megérthessük, nem ele­gendő ezt a megállapítást is­mételni. Anélkül, hogy ismer­nénk, s állandóan figyelemmel kísérnénk az erőeltolódás leg­fontosabb gazdasági, katonai és politikai megnyilvánulásait , az erőnövekedésre való hivat­kozás puszta szólam marad. Nézzünk először néhány gaz­dasági tényt. Közismert dolog, hogy a Szovjetunió a háború óta eltelt idő alatt — miközben helyreállította a hatalmas há­borús károkat — több mint háromszorosára emelte ipari termelését. Kevésbé ismeretes azonban, hogy a szocialista országok ipari termelésének fejlődési üteme több mint há­romszorosan túlhaladja a veze­tő tőkés országok fejlődési üte­mét. Az ENSZ hivatalos ada­tai szerint a legutóbbi időszak­ban a tőkés országokban átla­gosan 4,8 százalékkal növeke­dett az ipar termelése. A szo­cialista országokban ez a nö­vekedés 18 százalékos. S idéz­zünk három számot a szocia­lista mezőgazdaság területéről. A Szovjetunióban ez év során 11 millió hektárral növelték a búza, 13,6 millió hektárral a kukorica vetésterületét, s több mint 26 millió hektár szűz- és ugarföldet műveltek meg, ami csaknem háromszorosa Ma­gyarország egész területének. Ha ehhez csupán azt vesszük hozzá, hogy amerikai és angol tudósok véleménye szerint is, a Szovjetunió az első helyet foglalja el az atomenergia bé­kés alkalmazásában — kemé­­nyen beláthatjuk, hogy gazda­sági erőnövekedésünk nagyban hozzájárult a hidegháborús tervek „fájdalmas átértékelé­séhez”. Az „erőpolitikusok” nagy reményeket fűztek a ke­reskedelmi megkülönbözteté­sek politikájához. A Genfet megelőző időszakban azonban a vezető nyugati államok leg­tekintélyesebb politikusai kény­telenek voltak felismerni, hogy a gazdasági hidegháború nem annyira a szocialista országok­nak okozott károkat, mint a tőkés országoknak. Genf szellemének" meg­­ születéséhez sokban hozzá­járult a katonai erőviszonyok alakulása is. A nyugati hatal­maknak a hidrogénbombafö­­lény elvesztése után szembe kellett nézniök a légi fölény megszűnésével is. A kormány­fői értekezlet előtt megtar­tott tusinói repülőnap után a New York Herald Tribune cikket írt ezzel a címmel: „El­tolódik a hatalmi egyensúly.” E cikkben olvashattuk: „Tény az, hogy a Szovjetunió több­szörösen nagyobb számú lak­­hajtásos vadászgéppel rendel­kezik, mint mi, s ami még meglepőbb, körülbelül kétszer annyi lökhajtásos bombázó­val.” Számos hasonló megálla­pítást idézhetnénk amerikai lapokból. Ezek az idézetek mind azt bizonyítják: a kato­nai erőviszonyok alakulása erősen közrejátszott abban, hogy nyugati kormánykörök­ben fokozatosan „vonzóbbnak” kezdjék találni a megegyezés politikáját az agressziós fenye­getőzésnél. Ami a közvetlen értelemben vett politikai területet illeti: itt talán még felismerhetőb­­bek az erőeltolódás tünetei. Szemünk előtt játszódott le az a folyamat, amelynek során a békemozgalom jelszavai — különösen a békés tárgyaláso­kat követelő jelszó — behatol­tak egyes tőkés körökbe, par­lamentekbe, sőt a kormányok tagjai közé is. S még ennél is jellemzőbb, hogy megszületett az imperialista katonai rend­szerből kiszakadó, semleges tőkés államok típusa. Az egyik ilyen állam, Ausztria, éveken át tartó húzódozás után, úgy­szólván napok alatt fogadta el a Szovjetunió javaslatát, amely a semlegesség alapján vissza­adta az ország függetlenségét. Miért fogadta el voltaképpen az osztrák kormány a szovjet javaslatot? Azért, mert a sem­legesség nemcsak a szocialista tábornak és nemcsak az oszt­rák dolgozók tömegeinek, ha­nem az osztrák burzsoázia te­kintélyes részének is megfe­lelt. Ez a burzsoázia is belát­ta, mennyire előnyös kiszakad­ni a nyugati katonai szerződé­sek láncából, s olyan politika folytatását vállalni, amely biz­tosítja a semlegességet, s ez­által megszünteti a háborúba bonyolódás veszedelmét. Két­ségtelen, hogy ez a felismerés csupán a szocialista tárasr erő­növekedésének tudomásulvéte­le nyomán történhetett meg. Ha más körülmények között is, de hasonló folyamat ját­szódott le Indiában. Ez a nagy ázsiai ország, amely nemrég szerezte vissza függetlenségét, felismerte: a függetlenséget csak akkor képes megvédeni, ha baráti politikát folytat Szovjetunió vezette béketábor­ral, amely a függetlenségi tö­rekvések szilárd bázisa. Ezen az alapon vált India semleges­sége, amelyet Nehru „aktív semlegességnek” nevez, tény­leges erővé a béke védelméért vívott harcban. Ugyanilyen irányzat mutatkozik számos más fontos ázsiai és afrikai országban: ékesszólóan mu­tatja a bandungi értekezlet. Ezen az értekezleten, amely­nek záróközleménye joggal hangsúlyozhatta, hogy a gyar­matosítás kora lejárt, új, ha­talmas erő jelent meg a nem­zetközi politika színterén: az 1400 millió embert magában foglaló egykori gyarmati or­szágok egységes csoportja. Az értekezlet történelmi sikere­s előhírnöke, kiindulópontja volt valami újnak: az ázsiai és af­rikai országok összefogásának az imperializmus ellen. S en­nek az összefogásnak gyökere, elvi alapja a Nagy Október tanítása, a kizsákmányolt em­ber felszabadításának eszméje. Csupán egész vázlatosan hivatkoztunk a javunkra be­következett erőeltolódás né­hány vonására. Ez az eltolódás volt a döntő oka annak, hogy a genfi kormányfői értekezlet eredményesen végződött, hogy a békés együttélés gondolatá­nak előretörését a négy kor­mányfő a külügyminiszterek­nek adott irányelvekben mondhatni: „okiratilag”­­ is megerősíthette. S büszkén hi­vatkozhatunk rá: a bekövet­kezett történelmi változások kivívásában állandóan növek­vő szerepet játszottak a béké­ért öntudatosan harcoló töme­gek, élükön a munkásosztály élcsapataival, a kommunista pártokkal. A második világ­háború óta eltelt évtized so­rán az egyszerű emberek a gyakorlatban láthatták, hogy a kommunista pártok prog­ramja mindig azonos a béke megszilárdításának, az egész emberiség haladásának prog­ramjával. S láthatták, hogy a kommunisták politikai tevé­kenysége mindenkor a nemzeti függetlenség megszerzésére vagy megtartására, a nemzet­közi bizalom megteremtésére, a békés együttélés Lenin által megfogalmazott feltételeinek teljesítésére irányul. A javunkra bekövetkezett erőeltolódás sziklaszilárd bá­zisán, s a néptömegek akara­tára támaszkodva, fejthette ki a szovjet diplomácia világszer­te elismert és csodált művésze­tét, amelynek legutóbbi ered­ményei: az osztrák államszer­ződés aláírása, a leszerelési javaslat benyújtása, a szovjet —jugoszláv egyezmény, a­zon­nal kötött megállapodás, a szovjet-indiai közös nyilatko­zat, s a finnországi támaszpont felszámolása közvetlenül meg­enyhítették a nemzetközi lég­kört. S ha ma, a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 38. évfordulóján számba vehetjük a nemzetközi politikában ara­tott hatalmas győzelmeinket — ez csak azért lehetséges, mert a békés együttélés poli­tikája nem szavakra, hanem a gazdasági, a katonai és poli­tikai erőnövekedés a célkemény tényeire támaszkodik. S ennek tanulságairól nem szabad megfeledkeznünk, ha az előttünk álló feladatok meg­valósításáról gondolkodunk. Tekintélyes hiv­nagyű­rtísók bírálják a Nyugat merevségét (Tudósítónk telefon jelentése.) GENF, november 5. Három napra elcsendesedett a Nemzetek Palotájának ta­nácsterme. A külügyminiszte­rek már elutaztak: Molotov elvtárs Moszkvába repült, ahol részt vesz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 38. év­fordulójának ünnepségein. John Foster Dulles Brioni szi­getén Tito elnökkel találkozik, Macmillan és Pinny pedig Londonba, illetve Párizsba utazott. Itteni politikai körök vára­kozása szerint a négy hatalom delegációja a háromnapos szü­netet az eddig előterjesztett dokumentációk továbbbi ta­nulmányozására használják fel és új lehetőségeket keresnek, hogy a német kérdésben folyó tárgyalásokat előre­mozdítsák. A konferencia köreiben fel­tűnést keltett Walter Lipp­­mannak a New York Herald Tribune tegnapi számában megjelent „A mozdulatlanná vált Nyugat“ című cikke. Az ismert amerikai publicista a nyugati hatalmak németorszá­gi politikájáról írva a többi között ezeket mondja: „A leg­nagyobb baj ebben a helyzet­ben az, hogy a Nyugat állás­pontja — nem is túlságosan távoli időn belül — elidegeníti tőlünk a németeket, akik úgy vélik — szükség esetén — köz­vetlenül is tárgyalhatnak a Szovjetunióval, és a keletné­metekkel országuk újraegyesí­téséről. Németországgal kap­csolatban az a problémánk, hogyan győzzük le politikánk megmozdíthatatlanságát. Ez azt jelenti, hogy olyan állás­ponthoz vezető utat kell talál­nunk, amit legalább a néme­tek elismernek igazi tárgyalá­si alapnak.“ Az elmúlt 24 óra Genf­ben A külügyminiszterek értekezletének 7. ülése Molotov elvtárs elnökletével pénteken délután 15 óra 35 perckor kezdődött és 19 órakor ért véget. Az ülésen az 1. napirendi pont vitája folyt. DULLES amerikai külügyminiszter összefoglalta az értekezlet eddigi eredményeit. Dulles kijelentette, hogy a biztonság kérdésében bizonyos közeledés jött létre a két felfogás között, míg a német kérdésben komoly ellentétek vannak. Az amerikai külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a további tárgyalások során konkrét megállapodá­­­sokra juthatnak a külügyminiszterek. PINAY francia külügyminiszter azt állította, hogy a szovjet javaslatok elfogadása állandósítaná Németország kettéosztottságát. MACMILLAN angol külügyminiszter kérdéseket tett fel Németország ügyével kapcsolatban. MOLOTOV elvtárs megállapította, hogy eddig a biz­tonsági egyezménnyel kapcsolatos javaslatok hét pontjában került sor lényeges közeledésre. A továbbiakban kiemelte a nyugati javaslatok lényegét: a német kérdés méltányos rendezése alárendelt szerepet játszik, a fő cél egész Német­ország bevonása a NATO-ba. DULLES ezután egy három pontból álló javaslatot ter­,­jesztett be Németország újraegyesítéséről, amelyet Macmillan és Pinny is elfogadott. MOLOTOV elvtárs bejelentette, hogy a szovjet kül­döttség gondosan tanulmán­yozza majd a nyugati javas­latot. A négy külügyminiszter legközelebbi ülését november 8-án, kedden délután fél négy órakor tartja. A Lengyel Népköztársaság szejmjének küldöttsége december 8-án a Szovjetunióba utazik MOSZKVA, november 5. A. P. Volkov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnöke és V. T. Lacisz, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Nemzetiségi Tanácsá­nak elnöke, levelet intézett J. Dembowskihoz, a Lengyel Népköztársaság szejmjének el­nökéhez. A levélben meghív­ják a Lengyel Népköztársaság szejmjének küldöttségét a Szovjetunióba. J. Dembowski, a Lengyel Népköztársaság szejmjének el­nöke válaszlevelében közölte, hogy a meghívást elfogadják és a küldöttség december 8-án szándékozik a Szovjetunióba utazni. (TASZSZ) Indiai lapok hírt adnak Bulganyin és U Nu közös nyilatkozatáról ÚJ-DELHI, november 5. Az indiai lapok beszámolnak arról, hogy a Kremlben aláír­ták N. A. Bulganyin és U Nu közös nyilatkozatát. Az Indian Express híradásá­nak ezt a vastagbetűs címet adja: „U Nu és Bulganyin a fegyverzet jelentős csökkenté­sét követeli.” Más lapok jelentésük címé­ben szintén kiemelik a közös nyilatkozatnak a fegyverzet csökke­ntésére vonatkozó ré­szét. (TASZSZ) Kedden lesz a francia köztársasági tanács választási vitája PÁRIZS, november 5. A francia köztársasági ta­nács az eddigi terv­ek alapján jövő kedden kezdi tárgyalni a nemzetgyűlésről átküldött vá­lasztási törvényjavaslatot. Megfigyelők szerint a szenáto­rok többsége a személyre szóló kerületi választás módszerének kedvez, s azok a nemzetgyűlési képviselők, akik e választási módszer hívei, azt remélik, hogy a köztársasági tanácsból választási reformot ajánló tör­vényjavaslat kerül majd vissza a nemzetgyűléshez. Ebben az esetben a javaslat ide-oda útja a két ház között­i napokig, esetleg hetekig is tarthat, ami elhalaszthatná a december első felére tervezett választá­sokat. (MTI) BUDAPEST KÁVÉHÁZBAN (Nagymező u. 17) „CSUPA TÁNC ÉS MUZSIKA" zenés, táncos játék 2 részben ALFONZO BOGÁR RICHARD GERARD LABOCH LUKÁCS MARGIT MIKOLA PÁL Fellépnek: NICOLETTE DARRIEUX PÉCSI GIZI PÉCSI ZSUZSA ROMEK ÉVA SOLYMOSSY EDIT VÉRTES KLÁRI KISS ELEMÉR tánczenekara. Énekel: TIHANYI KATÓ Záróra: reggel 5 órakor HIDEG ÉTELIMLEGESSÉGEK! VÁLASZTÉKOS ITALOK! Péntek estig tehát az az ál­talános kép alakult ki, hogy amíg a hétfői szovjet javaslat eredményeképpen lényeges közeledés történt a két oldal álláspontja között az európai biztonság kérdésében, addig a Nyugat merev álláspontja miatt semmiféle számba ve­hető előrehaladás nem történt a német kérdésben. Ennek el­lenére az itteni politikai körökben nem csökkent az az opti­mizmus, ami a szovjet ja­vaslat beterjesztése után kapott lábra. Genfi politikai körökben azt is jó jelnek tartják, hogy a külügyminiszterek között megindult a nem hivata­los, közvetlen eszmecsere is. Csütörtök este a külügyminisz­terek John Foster Dulles va­csoravendégei voltak. Tegnap pedig­ Molotov elvtárs Mac­millan angol, illetve Pinay francia külügyminiszterrel folytatott beszélgetést. Remé­lik, hogy ezek a kötetlenebb eszmecserék közelebb hozzák egymáshoz az álláspontokat. Köves Tibor S­incs más választásunk, csak a békés egymás mellett élés Pearson megbeszélése Nehruval November 5. (MTI) Az Indiában tartózkodó L. Pearson kanadai külügymi­niszter tegnap délután egyórás megbeszélést folytatott Nehru­val. A két államférfi csak az indokínai kérdéssel foglalko­zott. Lester Pearson kanadai kül­ügyminiszter tegnap Új-Delhi­­ben beszédet mondott a nem­zetközi helyzetről. A kanadai külügyminiszter a többi között kijelentette: „Valójában a békés együttmű­ködés helyett nincs más vá­lasztásunk, hacsak a hidrogén­­bomba nem, márpedig a hid­rogén és a gyűlölet rossz társ, összekapcsolásuk robbanást eredményez.“ GENF . A New York Herald Tri­bune tegnapi számában Walter Lippmann a genfi értekezlet­tel kapcsolatban terjedelmes cikket írt a nyugati kormá­nyok külpolitikai kérdésekbe® tanúsított mozdulatlanságának okairól. Lippmann arról panaszkodik, hogy a külpolitikai kezdemé­nyezőképesség területén s Nyugat azért került hátrányos helyzetbe, mert „a nyugati kor­mányok belpolitikai okok miatt képtelenek kijátszani ütőkár­­­tyáikat“. „A kormányoknak biztonságban kell érezniök ma­gukat otthon, hogy elég hajlé­konyak lehessenek külpolitiká­jukban. Azok a kormányok — folytatja Lippmann —, ame­lyek bizonytalanul érzik ma­gukat, rendszerint úgy próbál­nak szilárdságot mutatni, hogy merevséget és hajthatatlansá­­got tanúsítanak.“ Lippmann magyarázata ma­gyarul: a nyugati politikusok nem merik megkockáztatni, hogy „ütőkártyáikat ‘ — értsd: háborús fenyegetőzések — ki­játszva lelepleződjenek, mint a megegyezés ellenségei. A közvélemény előtti lelep­leződéstől való félelem mutat­kozik meg már napok óta a genfi értekezlet ülésein is. A nyugati külügyminiszterek Mo­lotov elvtárs többször is meg­ismételt felszólítása ellenére sem voltak hajlandók vála­szolni néhány igen fontos kér­désre. A két leglényegesebb kérdés: 1. Miért kell Németor­szág egyesítésével kapcsolat­ban olyan egyesített Németor­szágról beszélni, amely a NATO tagja lenne? 2. Milyen garan­ciát jelentenek a nyugati ja­vaslatokban felajánlott szer­ződések a Németországgal szomszédos államok számára? A három nyugati külügymi­niszter e kérdésekre még nem­ válaszolt, s úgy tesz, mint a közmondásbeli Bodóné: másra beszél, mikor a bor árát kérik... VIHARBAN NŐTTEK FEL Magyarul beszélő szovjet film, három barát romantikus gyermekkoráról és küzdelmes ifjúságáról. Játssza: SZIKRA, CORVIN, FELSZABADULÁS, HUNYADI (Kispest), TÁTRA (P.erzsébet)

Next