Esti Budapest, 1955. november (4. évfolyam, 257-281. szám)
1955-11-05 / 261. szám
Október diadala a nemzetközi életben Nemcsak nemes, hanem hasznos hagyomány is a munkásmozgalomban, hogy a világ dolgozóinak legnagyobb ünnepén számbavesszük eddigi eredményeinket, meghatározzuk, mennyit haladtunk a nagy cél felé vezető utunkon. Ez a mérlegkészítés, amely nem a vágyak, hanem a tények alapján, marxista-leninista tudományos pontossággal történik, hozzásegíti a szocialista tábor harcosait, hogy világosabban lássák a következő év tennivalóit, a soron következő feladatokat Ha ebben az esztendőben, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 38. évfordulóján megejtjük a számvetést, elsősorban a nemzetközi politika porondján elért sikerek tűnnek szemünkbe. De nemcsak a legutóbbi év szolgál tanulságokkal, hanem a forradalom óta eltelt egész időszak. Mint Sztálin elvtárs megállapította október 10. fordulóján elmondott beszédében: „Az Októberi Forradalom nem csupán «nemzeti keretekre» korlátozódó forradalom. Mindenekelőtt nemzetközi jellegű, világméretű forradalom, mert az emberiség világtörténetében gyökeres fordulatot jelent a régi, kapitalista világból az új szocialista világba.” Ez az év a békés együttélés lenini eszméjének világméretű térhódítását hozta, s benne olyan történelmi fordulatot, mint a négy kormányfő genfi értekezlete. A genfi értekezlet óta senki sem tagadhatja, hogy a Nagy Októberi Forradalom külpolitikai alapelve, a békés versenyen felépülő együttélés ■— a világpolitika vitathatatlan kiindulási pontja lett. Igaz, a hidegháborús politikusok — a feszültségből élő monopóliumok érdekeit képviselve — továbbra is dühödt és korántsem veszélytelen támadásokat indítanak a békés együttélés politikája ellen. S az is igaz, hogy a békés verseny elvi fundamentumán megkötendő gyakorlati megállapodásokhoz még hosszú, fárasztó út vezet (éppen napjainkban példázzák ezt a külügyminiszteri értekezlet vitái). Mégis nyugodtan állíthatjuk: a békés együttélés politikájának térhódítását többé nem lehet feltartóztatni. Külpolitikai sikereink értékelésénél a szocialista táboron belül is felbukkannak néha téves nézetek. Akadnak például dolgozók — Magyarországon is —, akik nem értik meg sikereink óriási horderejét, s lebecsülik azokat. Az ilyen nézet hordozóinak száma azonban — a világpolitikai fejlemények mindennél meggyőzőbb ereje következtében — napról napra csökken. Sokkal többen vannak azonban olyanok, akik a békés együttélés eszméjének előretörését önmagában, az előzményektől függetlenül szemlélik, csak az okozatot látják, az okaikat nem méltatják figyelemre. Szerintük a genfi eredmények az égből hullottak alá, s nem veszik észre, hogy Genfet alapvető változások előzték meg. Nem haszontalan tehát a nagy forradalom ünnepén ismét hivatkozni ezekre a változásokra. E változásokat úgy szoktuk összefoglalni, hogy a legutóbbi tíz esztendő alatt az erőviszonyok nagymértékben a szocialista tábor javára tolódtak el. Ahhoz azonban, hogy a jelenlegi és a jövőbeni eseményeket megérthessük, nem elegendő ezt a megállapítást ismételni. Anélkül, hogy ismernénk, s állandóan figyelemmel kísérnénk az erőeltolódás legfontosabb gazdasági, katonai és politikai megnyilvánulásait , az erőnövekedésre való hivatkozás puszta szólam marad. Nézzünk először néhány gazdasági tényt. Közismert dolog, hogy a Szovjetunió a háború óta eltelt idő alatt — miközben helyreállította a hatalmas háborús károkat — több mint háromszorosára emelte ipari termelését. Kevésbé ismeretes azonban, hogy a szocialista országok ipari termelésének fejlődési üteme több mint háromszorosan túlhaladja a vezető tőkés országok fejlődési ütemét. Az ENSZ hivatalos adatai szerint a legutóbbi időszakban a tőkés országokban átlagosan 4,8 százalékkal növekedett az ipar termelése. A szocialista országokban ez a növekedés 18 százalékos. S idézzünk három számot a szocialista mezőgazdaság területéről. A Szovjetunióban ez év során 11 millió hektárral növelték a búza, 13,6 millió hektárral a kukorica vetésterületét, s több mint 26 millió hektár szűz- és ugarföldet műveltek meg, ami csaknem háromszorosa Magyarország egész területének. Ha ehhez csupán azt vesszük hozzá, hogy amerikai és angol tudósok véleménye szerint is, a Szovjetunió az első helyet foglalja el az atomenergia békés alkalmazásában — keményen beláthatjuk, hogy gazdasági erőnövekedésünk nagyban hozzájárult a hidegháborús tervek „fájdalmas átértékeléséhez”. Az „erőpolitikusok” nagy reményeket fűztek a kereskedelmi megkülönböztetések politikájához. A Genfet megelőző időszakban azonban a vezető nyugati államok legtekintélyesebb politikusai kénytelenek voltak felismerni, hogy a gazdasági hidegháború nem annyira a szocialista országoknak okozott károkat, mint a tőkés országoknak. Genf szellemének" meg születéséhez sokban hozzájárult a katonai erőviszonyok alakulása is. A nyugati hatalmaknak a hidrogénbombafölény elvesztése után szembe kellett nézniök a légi fölény megszűnésével is. A kormányfői értekezlet előtt megtartott tusinói repülőnap után a New York Herald Tribune cikket írt ezzel a címmel: „Eltolódik a hatalmi egyensúly.” E cikkben olvashattuk: „Tény az, hogy a Szovjetunió többszörösen nagyobb számú lakhajtásos vadászgéppel rendelkezik, mint mi, s ami még meglepőbb, körülbelül kétszer annyi lökhajtásos bombázóval.” Számos hasonló megállapítást idézhetnénk amerikai lapokból. Ezek az idézetek mind azt bizonyítják: a katonai erőviszonyok alakulása erősen közrejátszott abban, hogy nyugati kormánykörökben fokozatosan „vonzóbbnak” kezdjék találni a megegyezés politikáját az agressziós fenyegetőzésnél. Ami a közvetlen értelemben vett politikai területet illeti: itt talán még felismerhetőbbek az erőeltolódás tünetei. Szemünk előtt játszódott le az a folyamat, amelynek során a békemozgalom jelszavai — különösen a békés tárgyalásokat követelő jelszó — behatoltak egyes tőkés körökbe, parlamentekbe, sőt a kormányok tagjai közé is. S még ennél is jellemzőbb, hogy megszületett az imperialista katonai rendszerből kiszakadó, semleges tőkés államok típusa. Az egyik ilyen állam, Ausztria, éveken át tartó húzódozás után, úgyszólván napok alatt fogadta el a Szovjetunió javaslatát, amely a semlegesség alapján visszaadta az ország függetlenségét. Miért fogadta el voltaképpen az osztrák kormány a szovjet javaslatot? Azért, mert a semlegesség nemcsak a szocialista tábornak és nemcsak az osztrák dolgozók tömegeinek, hanem az osztrák burzsoázia tekintélyes részének is megfelelt. Ez a burzsoázia is belátta, mennyire előnyös kiszakadni a nyugati katonai szerződések láncából, s olyan politika folytatását vállalni, amely biztosítja a semlegességet, s ezáltal megszünteti a háborúba bonyolódás veszedelmét. Kétségtelen, hogy ez a felismerés csupán a szocialista tárasr erőnövekedésének tudomásulvétele nyomán történhetett meg. Ha más körülmények között is, de hasonló folyamat játszódott le Indiában. Ez a nagy ázsiai ország, amely nemrég szerezte vissza függetlenségét, felismerte: a függetlenséget csak akkor képes megvédeni, ha baráti politikát folytat Szovjetunió vezette béketáborral, amely a függetlenségi törekvések szilárd bázisa. Ezen az alapon vált India semlegessége, amelyet Nehru „aktív semlegességnek” nevez, tényleges erővé a béke védelméért vívott harcban. Ugyanilyen irányzat mutatkozik számos más fontos ázsiai és afrikai országban: ékesszólóan mutatja a bandungi értekezlet. Ezen az értekezleten, amelynek záróközleménye joggal hangsúlyozhatta, hogy a gyarmatosítás kora lejárt, új, hatalmas erő jelent meg a nemzetközi politika színterén: az 1400 millió embert magában foglaló egykori gyarmati országok egységes csoportja. Az értekezlet történelmi sikeres előhírnöke, kiindulópontja volt valami újnak: az ázsiai és afrikai országok összefogásának az imperializmus ellen. S ennek az összefogásnak gyökere, elvi alapja a Nagy Október tanítása, a kizsákmányolt ember felszabadításának eszméje. Csupán egész vázlatosan hivatkoztunk a javunkra bekövetkezett erőeltolódás néhány vonására. Ez az eltolódás volt a döntő oka annak, hogy a genfi kormányfői értekezlet eredményesen végződött, hogy a békés együttélés gondolatának előretörését a négy kormányfő a külügyminisztereknek adott irányelvekben mondhatni: „okiratilag” is megerősíthette. S büszkén hivatkozhatunk rá: a bekövetkezett történelmi változások kivívásában állandóan növekvő szerepet játszottak a békéért öntudatosan harcoló tömegek, élükön a munkásosztály élcsapataival, a kommunista pártokkal. A második világháború óta eltelt évtized során az egyszerű emberek a gyakorlatban láthatták, hogy a kommunista pártok programja mindig azonos a béke megszilárdításának, az egész emberiség haladásának programjával. S láthatták, hogy a kommunisták politikai tevékenysége mindenkor a nemzeti függetlenség megszerzésére vagy megtartására, a nemzetközi bizalom megteremtésére, a békés együttélés Lenin által megfogalmazott feltételeinek teljesítésére irányul. A javunkra bekövetkezett erőeltolódás sziklaszilárd bázisán, s a néptömegek akaratára támaszkodva, fejthette ki a szovjet diplomácia világszerte elismert és csodált művészetét, amelynek legutóbbi eredményei: az osztrák államszerződés aláírása, a leszerelési javaslat benyújtása, a szovjet —jugoszláv egyezmény, azonnal kötött megállapodás, a szovjet-indiai közös nyilatkozat, s a finnországi támaszpont felszámolása közvetlenül megenyhítették a nemzetközi légkört. S ha ma, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 38. évfordulóján számba vehetjük a nemzetközi politikában aratott hatalmas győzelmeinket — ez csak azért lehetséges, mert a békés együttélés politikája nem szavakra, hanem a gazdasági, a katonai és politikai erőnövekedés a célkemény tényeire támaszkodik. S ennek tanulságairól nem szabad megfeledkeznünk, ha az előttünk álló feladatok megvalósításáról gondolkodunk. Tekintélyes hivnagyűrtísók bírálják a Nyugat merevségét (Tudósítónk telefon jelentése.) GENF, november 5. Három napra elcsendesedett a Nemzetek Palotájának tanácsterme. A külügyminiszterek már elutaztak: Molotov elvtárs Moszkvába repült, ahol részt vesz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 38. évfordulójának ünnepségein. John Foster Dulles Brioni szigetén Tito elnökkel találkozik, Macmillan és Pinny pedig Londonba, illetve Párizsba utazott. Itteni politikai körök várakozása szerint a négy hatalom delegációja a háromnapos szünetet az eddig előterjesztett dokumentációk továbbbi tanulmányozására használják fel és új lehetőségeket keresnek, hogy a német kérdésben folyó tárgyalásokat előremozdítsák. A konferencia köreiben feltűnést keltett Walter Lippmannak a New York Herald Tribune tegnapi számában megjelent „A mozdulatlanná vált Nyugat“ című cikke. Az ismert amerikai publicista a nyugati hatalmak németországi politikájáról írva a többi között ezeket mondja: „A legnagyobb baj ebben a helyzetben az, hogy a Nyugat álláspontja — nem is túlságosan távoli időn belül — elidegeníti tőlünk a németeket, akik úgy vélik — szükség esetén — közvetlenül is tárgyalhatnak a Szovjetunióval, és a keletnémetekkel országuk újraegyesítéséről. Németországgal kapcsolatban az a problémánk, hogyan győzzük le politikánk megmozdíthatatlanságát. Ez azt jelenti, hogy olyan állásponthoz vezető utat kell találnunk, amit legalább a németek elismernek igazi tárgyalási alapnak.“ Az elmúlt 24 óra Genfben A külügyminiszterek értekezletének 7. ülése Molotov elvtárs elnökletével pénteken délután 15 óra 35 perckor kezdődött és 19 órakor ért véget. Az ülésen az 1. napirendi pont vitája folyt. DULLES amerikai külügyminiszter összefoglalta az értekezlet eddigi eredményeit. Dulles kijelentette, hogy a biztonság kérdésében bizonyos közeledés jött létre a két felfogás között, míg a német kérdésben komoly ellentétek vannak. Az amerikai külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a további tárgyalások során konkrét megállapodásokra juthatnak a külügyminiszterek. PINAY francia külügyminiszter azt állította, hogy a szovjet javaslatok elfogadása állandósítaná Németország kettéosztottságát. MACMILLAN angol külügyminiszter kérdéseket tett fel Németország ügyével kapcsolatban. MOLOTOV elvtárs megállapította, hogy eddig a biztonsági egyezménnyel kapcsolatos javaslatok hét pontjában került sor lényeges közeledésre. A továbbiakban kiemelte a nyugati javaslatok lényegét: a német kérdés méltányos rendezése alárendelt szerepet játszik, a fő cél egész Németország bevonása a NATO-ba. DULLES ezután egy három pontból álló javaslatot ter,jesztett be Németország újraegyesítéséről, amelyet Macmillan és Pinny is elfogadott. MOLOTOV elvtárs bejelentette, hogy a szovjet küldöttség gondosan tanulmányozza majd a nyugati javaslatot. A négy külügyminiszter legközelebbi ülését november 8-án, kedden délután fél négy órakor tartja. A Lengyel Népköztársaság szejmjének küldöttsége december 8-án a Szovjetunióba utazik MOSZKVA, november 5. A. P. Volkov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnöke és V. T. Lacisz, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Nemzetiségi Tanácsának elnöke, levelet intézett J. Dembowskihoz, a Lengyel Népköztársaság szejmjének elnökéhez. A levélben meghívják a Lengyel Népköztársaság szejmjének küldöttségét a Szovjetunióba. J. Dembowski, a Lengyel Népköztársaság szejmjének elnöke válaszlevelében közölte, hogy a meghívást elfogadják és a küldöttség december 8-án szándékozik a Szovjetunióba utazni. (TASZSZ) Indiai lapok hírt adnak Bulganyin és U Nu közös nyilatkozatáról ÚJ-DELHI, november 5. Az indiai lapok beszámolnak arról, hogy a Kremlben aláírták N. A. Bulganyin és U Nu közös nyilatkozatát. Az Indian Express híradásának ezt a vastagbetűs címet adja: „U Nu és Bulganyin a fegyverzet jelentős csökkentését követeli.” Más lapok jelentésük címében szintén kiemelik a közös nyilatkozatnak a fegyverzet csökkentésére vonatkozó részét. (TASZSZ) Kedden lesz a francia köztársasági tanács választási vitája PÁRIZS, november 5. A francia köztársasági tanács az eddigi tervek alapján jövő kedden kezdi tárgyalni a nemzetgyűlésről átküldött választási törvényjavaslatot. Megfigyelők szerint a szenátorok többsége a személyre szóló kerületi választás módszerének kedvez, s azok a nemzetgyűlési képviselők, akik e választási módszer hívei, azt remélik, hogy a köztársasági tanácsból választási reformot ajánló törvényjavaslat kerül majd vissza a nemzetgyűléshez. Ebben az esetben a javaslat ide-oda útja a két ház közötti napokig, esetleg hetekig is tarthat, ami elhalaszthatná a december első felére tervezett választásokat. (MTI) BUDAPEST KÁVÉHÁZBAN (Nagymező u. 17) „CSUPA TÁNC ÉS MUZSIKA" zenés, táncos játék 2 részben ALFONZO BOGÁR RICHARD GERARD LABOCH LUKÁCS MARGIT MIKOLA PÁL Fellépnek: NICOLETTE DARRIEUX PÉCSI GIZI PÉCSI ZSUZSA ROMEK ÉVA SOLYMOSSY EDIT VÉRTES KLÁRI KISS ELEMÉR tánczenekara. Énekel: TIHANYI KATÓ Záróra: reggel 5 órakor HIDEG ÉTELIMLEGESSÉGEK! VÁLASZTÉKOS ITALOK! Péntek estig tehát az az általános kép alakult ki, hogy amíg a hétfői szovjet javaslat eredményeképpen lényeges közeledés történt a két oldal álláspontja között az európai biztonság kérdésében, addig a Nyugat merev álláspontja miatt semmiféle számba vehető előrehaladás nem történt a német kérdésben. Ennek ellenére az itteni politikai körökben nem csökkent az az optimizmus, ami a szovjet javaslat beterjesztése után kapott lábra. Genfi politikai körökben azt is jó jelnek tartják, hogy a külügyminiszterek között megindult a nem hivatalos, közvetlen eszmecsere is. Csütörtök este a külügyminiszterek John Foster Dulles vacsoravendégei voltak. Tegnap pedig Molotov elvtárs Macmillan angol, illetve Pinay francia külügyminiszterrel folytatott beszélgetést. Remélik, hogy ezek a kötetlenebb eszmecserék közelebb hozzák egymáshoz az álláspontokat. Köves Tibor Sincs más választásunk, csak a békés egymás mellett élés Pearson megbeszélése Nehruval November 5. (MTI) Az Indiában tartózkodó L. Pearson kanadai külügyminiszter tegnap délután egyórás megbeszélést folytatott Nehruval. A két államférfi csak az indokínai kérdéssel foglalkozott. Lester Pearson kanadai külügyminiszter tegnap Új-Delhiben beszédet mondott a nemzetközi helyzetről. A kanadai külügyminiszter a többi között kijelentette: „Valójában a békés együttműködés helyett nincs más választásunk, hacsak a hidrogénbomba nem, márpedig a hidrogén és a gyűlölet rossz társ, összekapcsolásuk robbanást eredményez.“ GENF . A New York Herald Tribune tegnapi számában Walter Lippmann a genfi értekezlettel kapcsolatban terjedelmes cikket írt a nyugati kormányok külpolitikai kérdésekbe® tanúsított mozdulatlanságának okairól. Lippmann arról panaszkodik, hogy a külpolitikai kezdeményezőképesség területén s Nyugat azért került hátrányos helyzetbe, mert „a nyugati kormányok belpolitikai okok miatt képtelenek kijátszani ütőkártyáikat“. „A kormányoknak biztonságban kell érezniök magukat otthon, hogy elég hajlékonyak lehessenek külpolitikájukban. Azok a kormányok — folytatja Lippmann —, amelyek bizonytalanul érzik magukat, rendszerint úgy próbálnak szilárdságot mutatni, hogy merevséget és hajthatatlanságot tanúsítanak.“ Lippmann magyarázata magyarul: a nyugati politikusok nem merik megkockáztatni, hogy „ütőkártyáikat ‘ — értsd: háborús fenyegetőzések — kijátszva lelepleződjenek, mint a megegyezés ellenségei. A közvélemény előtti lelepleződéstől való félelem mutatkozik meg már napok óta a genfi értekezlet ülésein is. A nyugati külügyminiszterek Molotov elvtárs többször is megismételt felszólítása ellenére sem voltak hajlandók válaszolni néhány igen fontos kérdésre. A két leglényegesebb kérdés: 1. Miért kell Németország egyesítésével kapcsolatban olyan egyesített Németországról beszélni, amely a NATO tagja lenne? 2. Milyen garanciát jelentenek a nyugati javaslatokban felajánlott szerződések a Németországgal szomszédos államok számára? A három nyugati külügyminiszter e kérdésekre még nem válaszolt, s úgy tesz, mint a közmondásbeli Bodóné: másra beszél, mikor a bor árát kérik... VIHARBAN NŐTTEK FEL Magyarul beszélő szovjet film, három barát romantikus gyermekkoráról és küzdelmes ifjúságáról. Játssza: SZIKRA, CORVIN, FELSZABADULÁS, HUNYADI (Kispest), TÁTRA (P.erzsébet)