Falvak Dolgozó Népe, 1958 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1958-05-13 / 19. (571.) szám
1958. május 13., kedd FALVAK DOLGOZÓ NÉPE (Wety feAailt TÉNYEK Ismerősömmel falusi problémákról vitatkozunk. Pontosabban: ő beszél, én meg hallgatom, hol bosszankodva, hol haragosan, s készülök a visszavágásra, de akkor, mivelhogy ő már itthon van, faképnél hagy. Nos, ha szóban nem mondhattam el, akkor most papírra vetem azt a néhány gondolatot, amelyet ismerősöm „érveire“ cáfolatként szántam, ő azt bizonygatta, hogy vannak gyenge kollektív gazdaságok, ezek rossz példát mutatnak, szerinte ez az általános, majd a paraszti életről, felfogásról zengedezett hosszasan stb. stb. Persze, vannak gyenge kollektív gazdaságok. Ezt nem tagadtam és ma sem tagadom. Ismerősöm „érveivel“ mégsem értek egyet. Nem! Ő olyan dolgokat formált át okokká, amelyek lényegében következmények, olyan tényekből próbált általánosítani, amelyek hamisak s amelyek meg sem közelítik az általánost. Egy gazdaság gyenge volt a következmény. A rossz, kezdetleges gazdálkodásnak, az egészen primitív munkaszervezésnek a következménye. Erre rájönni megcsok nem is kerül nagy fáradságba. De mit mutat az érem másik oldala? A szervezetileg, gazdaságilag egyaránt megizmosodott gazdaságok példája? Hogy mindez mese? Rendben van, kedves ismerősöm. Legyen mese. Ám kérlek, gyere el velem, látogassunk meg néhány kollektivistát. Menjünk el például ételekre s kérdezzük meg az ottani gazdákat, az idén miért iratkoztak be csoportosan a kollektív gazdaságba? Aztán, ha úgy tetszik Pálfi Lőrincet, kövendi volt középparasztot is felkereshetjük, aki — mint azt le is tudod, jó gazda hírében állt mindig —, hadd mondja el, miért lépett be a kollektív gazdaságba? Ennyi sem elég? Hát akkor nézzünk ki Kajánlóra, ahol tudvalevőleg tavaly valósággal unszolni kellett egyeseket, hogy kenyér helyett kalácsot egyenek s ahol — ugye milyen érdekes — az idei tavasszal ismét lugositani kellett. Nem, nem azért, mert annak idején az ezzel a feladattal megbízott mérnökök rossz ínunkat végeztek. Azt te is tudod, hogy ez nem így van. Egyszerűen arról van szó, hogy a régiekhez újak csatlakoztak, többen, mint amennyien annak idején az új útnak elsőkként nekivágtak. Jöttek a társulásba most már minden hívás, noszogatás nélkül, mert hiába, a jó példa vonz, akár a mágnes. Ezért hát a tagosítás. Megkérdezhetjük aztán Takács Ignác 11 hektáros gazdát is, min töri mostanában oly sokat a fejét. S mit fog majd kérdésünkre válaszolni ? Azt, hogy lám, Székely Sándor, aki annak idején 11 hektárnyi területtel lépett be az kollektívbe , ott másodmagával dogozik, sokkal többet keres mint én, noha nektem is 11 hektárom van s fölhdinen nem hellén, hanem hatan dolgozuríkd lifit gondolsz, mi lesz ennek a fejtörésnek, a sok-sok gondolattársításnak az eredménye? Ezeket a dolgokat nem lehet sem lenyelni, sem elhallgatni, kedves ismerősöm. Se neked, se másnak. A parasztember számára a tettek a mérvmlók. Hiába próbálod meggyőzni őt arról, hogy lám, ez és ez a kollektív gazdaság gyermekcipőben jár és semmi értelme az erőlködésnek, ő neki mégis csak az a fontos, amit lát, ő pedig azt látja, amelyet lám, Pálfi Lőrinc is észrevett. A sokfajta féle föld sem szívja magába egyféleképpen a nedvességet s a párologtatásban is különböznek. Az emberi agyak se fogják fel egyszerre, azonos módon mindazt, amely kétségtelenül új és ma már egyre nagyobb teret hódít falun. Ám ki később, ki hamarabb, egyszer majd valamennyien megértik s gazdái, ápolói lesznek ennek a boldogságot, jólétet hozó gondolatnak. Szokatlan kiállítás az V. Országos Kultúrverseny előkészüleltei Csíkszeredában Csíkszeredában a művelődési ház képzőművészeti köre ez év februárjában levéllel kereste fel a rajon területén élő műkedvelő képzőművészeti népi alkotókat. Egyenként felkérte őket, hogy alkotásaikkal vegyenek részt a májusi tiszteletére rendezendő népi alkotók kiállításán. A felhívásra rövid idő alatt 44-en jelentkeztek. Faragók, festők, rajzolók, keramikusok, amatőr fényképészek. Faragó feltűnően sok jelentkezett. Ez a csíki táj adottságainak tulajdonítható : az évszázadokon át magas fokra emelkedett csíki székely faragóművészet hagyományait ma is számtalan leszármazott ápolja. Az Oktatás- és Művelődésügyi Minisztérium az V. országos verseny keretében minden tájegységnek alkalmat ad a népi alkotók felkutatására. A Csíkszereda rajoni művelődési ház vezetősége ezt a kiállítást csak kezdeti lépésnek, kísérletezésnek tekinti, egyelőre még igen sok népi alkotót és alkotást az ismeretlenség homálya takar. Ezért a képzőművészeti kör feltett szándéka, hogy az év folyamán a kiállítást megismétli azok részvételével, akik most nem jelentkeztek. Most pedig a jelentkezés sorrendjében mutassunk be néhány alkotót. SZENTES GÁBOR: Egy éve, 35 éves korában ismerte fel faragó tehetségét. Addig sohasem gondolt arra, hogy valamilyen művészi darab kifaragására képessége lenne. 1957-ben kinevezték a Tolvajostetőre (Hargitatető) a legelőgazdaság felelősének. A havasi legelőknek, s így a legeltetőknek is igen nagy ellenségük a különböző bokrok. Ezek közül is főképp a boróka cserjéje. Csíki nyelven a borsika. Ezeket kellett kiirtani. Ágaikat levágni, gyökereiket kiásni, hogy minél nagyobb legelőterülete lehessen a gazdaságnak. — A száradó borsak a gyökerekben, amikor közöttük jártam, mindig egy-egy emberi, vagy állati alakot véltem felfedezni, aszerint, hogy milyen formája volt a gyökérnek .— mondja Szentes Gábor, amikor első faragványát helyezi az asztalra, majd folytatja. — Ezek az alakok addig üldöztek, amíg elővettem bicskámat s faragni kezdtem. Sikerült. Egy őz volt. Éppen olyan, amilyent akkoriban láttam. Kedvet kaptam és minden nap faragtam valamit — mondja maga elé tekintve, s közben nagy gonddal az asztalra rak 40 szebbnél szebb faragványt. „Erdőmunkás“ ; „Lábát nyaldosó őz“; „Kivénhedt bányaló“ ; „Ásó ifjú“ ; „ Fiatal csikó“ ; „Medve" ; stb. A gyökér metszete, mint valami ritka erezésű márvány, vagy finom színátmenetben, vagy kemény színellentétben játszik. A gyökér nem repedezik nem hasad, erős s a legfinomabb méretekig faragható. Bizonyságul szolgálnak erre a felsorakoztatott darabok, amelyeknek mindenikét közönséges bicskával egy tömbből faragta ki. FODOR ALBERT: Szervezési munkájának eredményeként könyvelheti el a Művelődési Ház, hogy Fodor Albert csíkrákosi földműves szintén benevezett a kiállításra. Eddig ugyanis jónéhány kiállításon vett részt és legalább annyi csalódás érte: azonkívül, hogy kiállított tárgyait megcsodálták, más szakmai segítséget sohasem kapott. Reméljük, e bemutató után, neves művészeink irányításával tovább fejlesztheti kiválónak ígérkező tehetségét. Az „Erdőlő székely“ című festménye a leghatározottabban feljogosít ii feltevésre. JANOS PAL. Régen elkerült szülőfalujából, de magával vitte a dánfalvi fazekasok ritka kézügyességét. A valóság vetülete faragványainak mondanivalója. A népi szellemi élet három nagy állomásán — születés, élet, elmúlás — keresi munkáinak mondanivalóját. Bemutatott munkái: “öreg székely“; “Sirató aszszony"; „Bölcsködő (kérkedő) legényke“. „Csecsemőjében gyönyörködő anya" — szintén ezeknek az állomásoknak valamelyikéhez tartozik. KOVÁTS JENŐ: Nagy természetbarát, a csíki tájak egyik legjobb ismerője. Mint amatőr fényképészt a legjobbak közé sorolhatjuk. Témáit leginkább a csíki vidékek szépségeiben keresi. Felvételei sok élvezetet nyújtanak a szemlélőnek. A munkákat külön-külön nem értékeljük, rábízzuk azt a kiállítást bíráló bizottságra. E pár sor szolgáljon buzdításként minden egyes népi képzőművésznek és mindegyik művelődést hoznak, hogy az V. országos versenyről egyetlen népi alkotó se maradjon el. M. Gy. Májusi virágok Műsorpolitika Immár ötödízben kezdődött a falusi színjátszó csoportok nemes, országos versengése. Százezres tömegek, ifjak, öregek vállalnak ezúttal is részt abból a harcból, amelyet a Román Munkáspárt vezetésével, a dolgozó nép szocialista kultúrájának és öntudatának megszilárdításáért vívunk minden eszközzel, így a színpadi művészet eszközével is. Az állam hatalmas összegét kíocsájt'a a közművelődési intézmények rendelkezésére, hogy azok sikerrel munkálkodhassanak. Ezt az aftyági támogatást a falusi dolgozók százezreinek tenniakarása teszi felbecsülhetetlen erővé. Úgy véljük, nem cselekszünk haszontalan dolgot, ha most a színjátszó csoportok V. nagy, országos seregszemléje kezdetén megpróbálunk rávilágítani, hogy helyesen gazdálkodunk-e minden esetben ezzel az erővel ? Nem lehet kétséges senki számára az, hogy hazánkban a közművelődési intézmények minden tevékenysége a szocializmus építését hivatott szolgálni. Ismert és szomorú tény az is, hogy a kapitalizmustól nemcsak elavult gazdaságot, hanem elmaradott szellemi műveltséget is örököltünk. Tennivalóink nap mint nap gyarapodnak. A mezőgazdaság fejlesztése — amint ezt a konstancia értekezleten is hangsúlyozták — nagy feladatok megoldása elé állítja hazánk dolgozó parasztságát. E feladatok sikeres megoldása tudatos cselekvést igényel minden, dolgozó földműves embertől. A tudatos cselekvés viszont az emberek szellemi műveltségétől függ. Ezt hivatott elősegíteni a kultúrotthonok, rajoni művelődési házak egész tevékenysége, következésképpen a színjátszó csoportok is. A színjátszó csoportok egykét évi műsora hű tükörképe annak, hogy tagjai és vezetői milyen mértékben rendelik alá a tudatosságnak tevékenységüket, vagy mennyire bízzák azt a véletlenre. Nagy haladás van ezen a téren, de az elmúlt évek során a falusi színjátszó csoportok munkájában megfigyelhettünk két szélsőséges jelenséget is. Volt idő, amikor csak egyfelvonásos, mai problémáinkat tárgyaló színdarabokat tűztek műsorukra. Ezek között a darabok között volt olyan (kampánydarabok, jelenetek), amelyek nem ütötték meg a kellő művészi színvonalat. Hála a színdarab kiadással foglalkozó szerkesztőségek tájékozódásának, az ilyen darabok ma már nemigen jutnak nyomdafestékhez. Két-három esztendővel ezelőtt, a közművelődést irányító szervek kiszélesítették a műsorpolitikát. Ez nagyon helyes intézkedés volt. De igen sok színjátszó csoport, és különösen azok rendezői átestek a ló másik oldalára. Ezután csak klasszikus, — vagy ami igen-igen káros — sokhelyt kétes tartalmú úgynevezett „szórakoztató“ darabokat vittek színpadra. „TÖMEGIGÉNY“ VAGY KISPOLGÁRI ÍZLÉS? Jártomban-keltemben számos kultúrotthon igazgatójától megkérdeztem, hogy műsorukban miért vannak túlsúlyban a rossz népszínművek és miért játszanak csak elvétve mai tárgyú darabokat. Nem egy kultúrotthon igazgatójától kaptam erre indokolatlan, felületes választ. Az évszázados elnyomás, a tudatos megtévesztés mély gyökeret vert a dolgozók szokásaiban, gondolkozásában, „kulturális igényeiben“. Ezt a felszabadulás ténye és az azóta eltelt esztendők nem változtathatták még meg teljesen. Ennek a tévesen értelmezett „igénynek“ a figyelembevétele vezetett itt-ott a falusi színjátszó csoportok műsorpolitikájában eluralkodott majdnem általánosan liberalista szellemhez. Pártunk művelődési politikája támogatja, s kellő rangra emeli a kulturális örökségek ápolását. De tisztában kell lennünk azzal is, hogy akkor, amikor kizárólagosan csak régi darabokat tűzünk műsorra a falusi műkedvelőknek ! — akarva nem akarva gátat vetünk a szocialista kultúra színpadon való terjesztésének. A művelődési otthonok vezetőinek feladatuk, hogy helyes arányt teremtsenek régi és mai tárgyú színdarabok között. Igen örvendetes lenne, ha a művelődési otthonok vezetői, a rajoni művelődési osztály támogatásával — a rendelkezésükre álló darabokból — egy évre előre elkészítenék a műsortervet. Ezzel elejét tudnák venni igen sok ballépésnek. A rossz népszínművek színrevitelével ártunk a dolgozók szellemi gyarapodásának, még akkor is, ha sokat derülnek. A VERSENY NEM CÉL, HANEM ESZKÖZ A versenyeket azért szervezi a Művelődésügyi Minisztéírium, hogy serkentse a működ-velő együtteseket, tevékenységük állandósítására, munkáiuk tartalmának gazdagítására. Sajnos igen sok szereplő és kultúrotthon igazgató rész-* szül értelmezi a versengés lényegét. Kötelezőnek tartják a versenyen való részvételt és ez kifejezésre is jut műsorpolitikájukban. A verseny előtt és verseny után is a fent említett rossz népszínműveket játszák, a ver- senyre pedig hevenyészve be* tanulnak egy egyfelvonásos, mai tárgyú színdarabot. S a verseny után rendszerint marad minden a régi módján. E felfogás és gyakorlat elterjedésében hibásak a rajoni művelődési házak is. Hibásak azért, mert éveken át operettet játszanak (Udvarhely). A falusi együttesek természetesen azon iparkodnak, hogy műsorpolitikájukban is az iránymutató szervhez igazodjanak. Nem lenne érdektelen, ha a Művelődésügyi Minisztérium alaposan kiértékelné a rajoni művelődési házak utóbbi két- esztendei műsorát, hogy az-tán azok vezetői levonják a kellő tanulságot. Az értékelés lényegének a sajtón keresztül el kellene jutnia a széles tömegekhez is. * Ebben a rövid írásban nem foglalkozhattam a műsorpolitika valamennyi vitatható problémájával. Célom csupán az volt, hogy a lényegből kiindul- va, felhívjam a figyelmet egy jelenségre, amely káros. Üdvös lenne, ha a kérdéshez minél több kultúrotthon igazgató, rendező és szereplő, valamint dolgozó földműves szólna hozzá. KUKTA GYÖRGY szórakoznak azok balga, vér- *, íztélén figuráin, és néhány elvi kérdés „A tanítónő“ Aninószán Múlt év májusában az aninószál magyar színjátszó csoport nagy sikerrel adta elő Szigligeti Ede ,A cigány" című népszínművét, mellyel nemcsak Aninószán, hanem az egész petrozsényi rajonban kivívta magának az elismerést és dicséretet. 1957 októbere óta a lelkes színjátszó csoport szorgalmasan készül Bródy Sándor „A tanítónő“ című darabjának bemutatására. A helybeli előadáson kívül Marosvásárhelyen is vendégszerepeltek. A darab szereplői most is, mint eddig mindig, sikerrel vizsgáztak a közönség előtt- Különösképpen meg kell emlékezni Lányi Imre műszaki rajzolóról, aki hozzáértéssel tevékenykedett a darab rendezésénél. Továbbá Tolvay Marikáról, aki a tanítónő szerepét alakította művészien, SIMÓ JÓZSEF