Fejér Megyei Hírlap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-25 / 71. szám

12 Fürdetik az utakat Jó reggel!! Locsolókocsik hadserege indított támadást a Fejér megyei utakat borító téli pi­szok, por és visszamaradt sóréteg ellen, a locsolóko­csik egymást váltva mossák, a kefélő és söprő gépekkel együtt útjainkat. Ám nemcsak az utakat fürdetik, hanem az utakat határoló korlátokat is. Az M­ 7-es út mellett hosszú kilométereken, tartályko­csikra szerelt tömlőkkel mossák a korlátokat és a jelzőtáblákat. Megjöttek a kanalasgémek A Velencei-tó Chemel István Madárvárta ornitoló­gusai közölték,­­hogy meg­érkeztek egy hónappal ko­rábban a tó térségébe a ka­nalasgémek. A nádasokban a nyári ludak megkezdték a költést. Az ornitológusok szerint a rendkívüli tél el­lenére a költöző­­ madarak szinte menetrendszerű pon­tossággal érkeznek. Tavaszi egyperces Képzelhetik milyen jó érzés, mikor a tavasz hozza az első szerencsét és mi­lyen rossz, ha az első sze­rencsétlenséget is. Egy hölggyel, találkozá­saink alkalmával kölcsönös szimpátia alakult ki köz­tünk. Beszélgetésre azért nem került sor, mert szi­gorú pofájú buldog kutyá­ja folyton rohanásra kény­­szerített, így maradt csak a bíztató mosoly. A minap is találkoztunk. A buldog szokásos iramban ráncigálta gazdáját. Egy­szer csak megtorpant, mert valami figyelemre méltó szagra akadt. (Itt az alka­lom, gondoltam magamban.) — Miért rohan mindig ez a kutya? — kérdeztem. (A válasz hosszantartó mosoly, kuncogással díszít­ve) — Igen, értem, ilyenkor „tavaszt érez” mosolyodtam és (Hogy ez eddig nem ju­tott eszembe.) — Dehogy! Azért rohan, mert én érzem a tavaszt. Egy erőteljes rándulás a pórázon, gúnymosoly és el­­viharzás. (A kutyafáját!) Csa­k Éled a Balaton A Balaton hajózási szak­emberei kedden jégszem­lét tartottak. Megállapítot­ták, Balatonszéplak—Siófok —Balatonvilágos vonalában mintegy 7—8 kilométeres jégmező lebeg a tó vízében. A balatoni hajózás vezetői ezért még várnak az első járat megindításával. Terv szerint a hét végén megin­dítják a Siófok—Balaton­­füred—Tihany közötti jára­tot és a Tihany—Szántód közötti kompforgalmat . Nyolc szakma képvi­selőinek részvételével bri­gádvetélkedőt rendeztek a dunaújvárosi építők már­cius 21-én. A téma: Lenin élete és munkássága, ha­zánk felszabadulása, a szo­cializmus fejlődése, és ter­mészetesen Dunaújváros élete. A nagy sikerrel zá­rult vetélkedőt az Ybl Mik­lós brigád nyerte. Második a Lendület, míg harmadik Károly Márton brigádja. HÍRLAP 1970. március 25. Szerda, Mária napja. A Nap kél 5 óra 38 perckor, nyugszik 18 óra 03 perckor. A Hold kél 21 óra 09 perckor, nyugszik 6 óra 10 perckor. Húsvéti vendégek Az IBUSZ vendégeként több mint 3500 külföldi érke­zik március végén Magyarországra, hogy a húsvéti ünne­peket Budapesten, a füredi Annabella Hotelben, a siófoki Napfény Szállóban és néhány vidéki városunkban töltse. Az osztrák, nyugatnémet, svájci, olasz, dán, svéd, francia, finn és szovjet vendégek három-ötnapos magyar­­országi látogatásuk idején felkeresik Bugacot, Apajpusz­­tát, a Duna-kanyart, a folklór-program keretében megte­kintik a Budapest táncegyüttes műsorát, esténként a Me­gyeri-csárdában, a Szondi-pincében, szórakozhatnak, s a hűvösvölgyi Népkertben szalonnasütésen, a borkatakom­bában pedig húsvéti „sonka-partyn” vehetnek részt. Lengyel bútorok Az elmúlt évi nagysike­rű lengyel bútorkiállítást idén ismét megrendezik a vásárvárosban. A lengyel Paged vállalat kiállítása április elsején nyílik és 12- én zárja kapuit. A bútor­bemutató a BNV 42-es szá­mú pavilonjában, összesen 680 négyzetméteres alapte­rületen lesz. Különösen a lengyel fémgarnitúrák és a műbőrrel bevont lakberen­dezési tárgyak, ülőgarnitú­rák, fotelek és heverők szá­míthatnak nagy sikerre. A Paged konyha- és előszoba bútorokat is elhoz Buda­pestre. Az első szállítmá­nyok megérkeztek a vásár­városba. Csuka lesz a Csukában Újjáépítik Csór közked­velt vendéglőjét, a Csukát. A sárszentmihályi ÁFÉSZ átépíti a vendéglőt, belül halászcsárdához illő fűzfa­vesszőből font bevonatot kap. Ugyanilyen fűzfa vesz­­szőfonatból készülnek a boxok is. A berendezést tölgyfa tüskökből faragott asztalok és nyírfából készült falbevonat egészíti ki, a be­járaton belül fából faragott csuka tartja az étlapot. A Csuka új helyiségébe kerül a réz domborművekből álló képsorozat, amely Mátyás királynak és a cseri bírónak történetét ábrázolja.­­ A közúti utasszállítást a múlt év végén 284 autó­busz bonyolította le me­gyénkben. Mivel néhány, ta­valyról „elmaradt” kocsi csak most érkezett meg — jobb későn mint soha — jelenleg háromszáz autóbusz rója megyénk útjait. Sajnos még ez is kevés! Időjárásjelentés Várható időjárás szerda estig, változóan felhős, párás, egy-két helyen ködös idő, kisebb esőkkel. Mérsékelt déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között. Lövészek hazai pályán Sáregresen tartotta az MHSZ a Felszabadulási lö­vészverseny egyik forduló­ját. Hat csapat indult ötven résztvevővel. A csapatban legjobb eredményt a sáreg­resi lövészklub érte el hazai pályán, 644 köregységgel. Második helyen végzett a Nagyhörcsögi Állami Gaz­daság lövészklubja, míg az alapiak a harmadik helyet szerezték meg. Az egyéni versenyben első lett a sár­egresi Nagy József, második a nagyhörcsögi György Imre, a harmadik Sebestyén Sán­dor, szintén nagyhörcsögi sportoló. Olvasom, hogy kemény küzdelemben megvédte az igazát. Ennyi fáradsággal már valameny­­nyiünket megvédhette volna. (RS) Jelentkezési határidő: május 31. Még sok hely várja a szakmunkástanulókat Május 31-ig jelentkezhet­nek szakmunkástanulónak a budapesti általános iskolák most végző növendékei — közölték a Fővárosi Pálya­­választási Intézetnél. A fel­vételi rendelkezések lehető­vé teszik, hogy a jelentkező tanuló a szakmán kívül le­endő munkahelyét is megvá­lassza. Ha tehát előre elha­tározza, hogy melyik válla­latnál, szövetkezetnél vagy kisiparosnál szeretne tanul­ni, jelentkezési lapjához csa­tolnia kell a munkahely írásbeli nyilatkozatát az elő­jegyzésről. A jelentkezésnek természetesen nem feltétele a vállalati előjegyzés, en­nek inkább a tanácsi válla­latokhoz, kisiparosokhoz és szövetkezetekhez való felvé­telnél van jelentősége, ahol a munkáltató és a tanuló között általában közvetle­nebb a kapcsolat, az isme­retség. Egyébként néhány szak­mában a létszám már betelt. Nem fogadnak el újabb je­lentkezéseket az autószerelő, bőrdíszműves, férfi és női fodrász, gépjármű- és villa­mossági műszerész, kerámia­készítő, könyvkötő, látsze­­rész, mechanikus és orvosi műszerész, mintakészítő, öt­vös és aranyműves, továbbá a porcelánfestő szakmára, ezen kívül a híradástechni­kai cikkek, a járművek és járműalkatrészek, a kozme­tikai és vegyi cikkek, a lak­­berendezési és kultúrcikkek, valamint a ruházati termé­kek eladására is megvan a kellő létszám. A többi szak­mában viszont elegendő hely van még mind a budapesti, mind a vidéki jelentkezők számára. Sőt vidékieket akár a legtávolabbi települések­ről is felvesznek. A fővárosi szervek ugyanis meg akar­ják könnyíteni olyan fiata­lok szakmunkatanulását, akiknek a lakóhelyükön erre nem volna módjuk. Különö­sen az alföldi megyék — Bé­kés, Szabolcs, Szolnok, Haj­­dú-Bihar — fiatalsága ré­szére előnyös ez a lehetőség. A fiatalok az erre kijelölt MüM-intézetekben kollégiu­mi elhelyezést kapnak, sőt a fővárosi tanács építőipari főigazgatóságához tartozó vállalatok is tudnak szállást biztosítani a szakmára je­lentkező vidékieknek. (MTI) gp 10­i­ r. ! • ! SZERDA­­i — Koszorúzás! ünnepséget tartottak Bakonycsemnjén, a szovjet hősi emlékműnél. A község és az ifjúsági szervezetek vezetői helyez­ték el koszorúikat . Kertészkedőknek, gyü­mölcstermelőknek tartott előadást „Kis gyümölcsös­­kertek tavaszi gondozása címmel a TIT fehérvári klubhelyiségében Zágoni Jenő, a növényvédő állo­más főmérnöke. A KISZ-tagok részére tartanak előadást március 25-én a kálozi szakszerve­zeti klubkönyvtárban. A Magyar Kommunista Párt harcai a népi demokratikus Magyarország megterem­téséért című előadást ha­zánk felszabadulása alkal­mából rendezik. — Negyvennégyen utaz­nak megyénkből a „Barát­ság” különvonattal ápri­lis 18-án a Szovjetunióba. Az útvonal Budapest—Kiev —Moszkva—Leningrád. A 320 résztvevő április 27-én érkezik vissza Budapestre. — A szokásosnál nagyobb forgalmat bonyolít le ezek­ben a napokban a Népmű­vészeti és Háziipari Szövet­kezeti Vállalat székesfe­hérvári Kossuth utcai bolt­ja. Egymillió-kétszázezer forint értékű árukészlettel várják a vásárlókat. Napi 20—25 ezer forint értékű árut adnak el.­­ Vitorlásiskola indul tavasszal az utánpótlás képzésére. A Velence-tavi Vitorlás Szövetség most to­borozza a vízisportokat kedvelő, úszni tudó 10—12 éves gyerekeket, akik ked­vet éreznek a vitorlázásra. A jelentkezés utolsó dátu­ma: március 26. (Ybl Mik­lós Általános Iskolában Cseh Istvánnál, 17—18 óra között). — Felszabadulási emlék­táblákkal örökítik meg a jubileumi évfordulót me­gyénk 13 községében. Az művészileg is értékes táb­lák Búza Barna Kossuth­­díjas szobrászművész al­kotásai.­­ Jó ütemben halad a székesfehérvári Könnyű­fémmű meleghenger-állvá­­nyának szerelése. A tervek szerint április közepére megmozdul az óriás, sor kerül a hetvenkét órás komplex forgatásra. Szerda, 1970. március 25. A tárgyalóteremből,­z Életmentés tenyéréllel Első feleségétől elvált, italozó, rendszertelen életet foly­tatott a 33 éves B. Tóth Antal dunaújvárosi lakos. Több asz­­szonnyal létesített kapcsolatot, végül is B. Józsefnét válasz­totta állandó élettársául. Kapcsolatuk azonban nem volt zök­kenőmentes. Napirenden voltak a verekedések, veszekedé­sek, jelenetek. Többször megszakították kapcsolatukat, végül is 1969. karácsonyán békültek ki újra és elhatározták, hogy együtt töltik a szilvesztert is. Szilveszter napján Tóth munkából jövet jelentős meny­­nyiségű alkoholt fogyasztott. Estére, mire a társaság össze­gyűlt már megint kötekedő hangulatban volt Többször rátá­madt élettársára, féltékenykedett, sőt a verekedés közben egy karosszéket is összetörtek. Éjfélkor B. Tóth Antal azon sértődött meg, hogy élet­társa nem őt köszöntötte először. Ezért előkapta 10 centimé­ter hosszú konyhakését és a sezlonon fekvő B.-nébe szúrta. Az asszony kézzel próbálta elhárítani a szúrást, a penge azonban átvágta ütőerét. Tóth a padlóra zuhant asszony fölé hajolt, kezében szúrásra emelt késsel, amikor a segélykiál­tásokra a szobába rohant a társaság egyik férfitagja, és te­nyéréllel tarkónvágta a szúrni készülő Tóthot. Az ütés ered­ményeként, a szurkáló kiejtette kezéből a kést és a földe zu­hant. Az önvédelmi ütés ezúttal bevált A súlyosan sérült B.-nét a dunaújvárosi kórházba szállították, életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. B. Tóth Antalt a rendőrség a helyszínen letartóztatta. A Fejér megyei Bíróság emberölés kísérlete miatt hat évi sza­badságvesztésre ítélte. A vádlott az ítélet enyhítéséért fel­lebbezett Bicskázás „vündro lécell Hosszú családi háborúskodás, tengeri kígyóhoz hasonló örökösödési ügy juttatta a hatvan éves Andruska János váli lakost oda, hogy 1969. augusztus 14-én a váli „Jóbarát” ven­déglő előtt bicskát ragadjon. Andruska közeli rokonságban állt Zsíros György 25 éves váli lakossal. Az örökösödési ügy nyomán keletkezett ellen­ségeskedés utcai szitkozódássá, sőt tettlegességig fajult. Au­gusztus 14-én Zsíros György a „Jóbarát” presszó előtt kerék­párjáról a földre lökte az idős Andruskát. Az idős ember erre bicskát ragadott, majd a dulakodás közben földre zuhanó ro­konát több ízben megszúrta. Az egyik szúrás súlyos sérülést okozott. A Fejér megyei Bíróság Andruska Jánost emberölési kí­sérlete miatt egy évi és hat hónapi szabadságvesztésre, Zsí­ros Györgyöt súlyos testi sértés bűntette miatt nyolc hónapi javító-nevelő munkára ítélte. Az ítélet nem jogerős. t b­ti Egy hét múlva nyereménybetétkönyv-sorsolás Az Országos Takarékpénz­tár egy hét múlva, április 1­­én, Budapesten, a II. kerü­leti Derkovits ifjúsági klub­ban tartja a nyereménybe­tétkönyvek 1970. első ne­gyedévi sorsolását. A húzá­son az 1970. március 28-ig váltott és a sorsolás napján érvényes betétkönyvek vesz­­nek részt.

Next