Magyar Filozófiai Szemle, 1972
5-6. szám - Pataki Ferenc: A kiscsoportkutatás dilemmái
nyomán hajlamos volt és ma is hajlamos arra, hogy a csoportkutatást mindenestül manipulatív terméknek tekintse, s óvja tőle a szocialista országokat. Ez a jobbára publicisztikai hangvételű ideológiai-politikai kritika kitűnő érzékkel és pontosan jellemzi azt a funkciót, amelyet a modern ipari társadalmakban teljesít a csoportkutatás a maga előfeltevéseivel és gyakorlati technikáival. ... . . a meglevő anyagi feltételeket adottaknak tekinti, amelyekhez nem szabad hozzányúlni; arra törekszik, hogy a kollektíván belüli emberi viszonyokat megjavítsa, anélkül, hogy az anyagi feltételekhez nyúlna, és mivel ezek a viszonyok — nevezetesen a szervezés, a munka megosztása és a munkaviszonyok egy meghatározott ütemben — „felülről" jött döntések eredményei, a szociálpszichológus tulajdonképpen arra törekszik, hogy a munkások ezeknek a döntéseknek a következményeit elfogadják, ne pedig magukban a döntésekben próbáljanak részt venni" — írja A. Gorz. (1968, 70.) Jóllehet ez a kritika minden mozzanatában helytálló, tulajdonképpen mégis egybemos két — nem azonosítható — dolgot: bizonyos társadalomtudományi eredmények felhasználási módját a modern tőkés társadalomban s ezeknek a szaktudományos eredményeknek a szakszerű, immanens minősítését. Az előbbi bizonyára nem pótolja az utóbbit. (Mint látni fogjuk, az utóbbira is jelentős kísérletek történnek az utóbbi időben.) Ennek ellenére kétségtelen, hogy ez a baloldali kritika, amelyet az utolsó években jelentős, bár meglehetősen tarka baloldali értelmiségi mozgalmak támasztottak alá, igen gyakran agresszív nyomást gyakorolt a csoportkutatással foglalkozókra. Ez a nyomás mintegy interferált a kutatók körében is növekvő kételyekkel, a már említett etikai aggodalmakkal és technikai nehézségekkel. S bár a jellemzett baloldali kritika képtelen volt (olykor hajlandó sem volt!) mérlegelni, vajon szocialista viszonyok között nem kínálkoznak e más társadalmi perspektívák a tudatos társadalmi beavatkozás számára, mint a manipuláció (jóllehet ennek elvi és gyakorlati lehetősége nálunk sincs kizárva), mégsem elhanyagolható a szerepe a csoportkutatás dilemmáinak felerősödésében. Ez a szerep azonban a „csoportdinamika" ideológiájának kritikája volt, nem pedig kutatási eredményeinek mértékadó cáfolata. A kiscsoport kutatás kritikus megítélése nálunk sem ismeretlen. Buda Béla ugyan a szociális behaviorizmushoz kapcsolódó csoportkutatás mérlegéről veti papírra az alábbi sorokat, de szavai figyelmet érdemlő általánosításba torkollanak: „Az egyes vizsgálatok egymással összehasonlítatatlanok, néhány semmitmondó általánosságon kívül az egész kutatási irányzatból nem lehet semmi eredményt kiemelni. E vizsgálati terület rejtett előfeltételezése, hogy a csoport önálló jelenségszint, amelynek sui generis törvényszerűségei vannak, s ezek a törvényszerűségek függetlenek attól, hogy a csoportot kik alkotják és milyen szituációban, milyen külső feltételek mellett. Az egész kiscsoportkutatás olyan benyomást kelt, mintha üres módszertani gyakorlatozás, természettudományok külső imitálása lenne." (1968, 20.) Midőn ezek az — úgy vélem — talán túlságosan is kategorikus formulák megfogalmazzák a csoportkutatás közelmúlt évtizedeinek szinte teljes meddőségét, egyúttal az effajta kutatások tudományos indokoltságát is kérdésessé teszik. Hiszen a kutatási irány, ,rejtett"-nek egyébként aligha minősíthető előfeltevését, hogy ti. az emberi csoport önálló jelenség szintet képvisel, és sui generis törvény -