Fővárosi Lapok, 1864. február (1. évfolyam, 26-48. szám)
1864-02-02 / 26. szám
26-ik sz. Kedden febr. 2. Első évfolyam 1864. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere7. sz. Előfizetési díj: Féléere......................8 írt. Negyedévre . . . 4 írt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap, koronkint képekkel. FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Reáliskola-utca 6-dik szám, 1-ső emelet. Hirdetési dij: Hasábos petitsor . . 4 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor . . .30 kr. IMRE lap 1864-diki január 1-től kezdve ily alakban jelen meg, az ünnep utáni napokat kivéve, naponkint. Előfizetés: félévre helyben úgy, mint vidékre 8 ft; évnegyedre: 4 fl. Emcli Gusztáv, kiadó (Barátok tere, 7. sz.). ARMANDINE. (Eredeti beszély.) (Folytatás.) Közel hozzá Fülöp foglalt helyet, alacsony, kerevet formájú párnán; szép férfias arcán nyugodtság, erő, férfiasság honolt, s nagy mély tüzű szemei gondolkodó lelket, észt, szellemet árulanak el. A társaság többi tagja távolabb helyén volt a tornácnak összegyűlve, s Brunhild, pár férfi vendég és a két ifjú bátya zajosb élvezettel üzéli az időt. A leány hárfája az erkély rácsához támasztva hanyagul hevert a kövön, mig ő maga a többiekkel célba lövöldözött, szemei szikráztak, tündököltek minden ügyes, vagy kitűnőbb lövés sikerültén. Oly különböző két csoportra osztott egy kilenc személyből álló társaság s egymással oly föltűnő ellentétben állót. Amott az arcok lelket, eszmét, érzést fejezenek ki, itt minden mozdulat, minden vonás, minden szó csupán szenvedélyről tanúskodott. A tornác a kastély egyik legpompásabb tereméből nyílt, melyet különössége miatt máig is mutogatnak. Falai egészen fehér márvány fedél képlete, festés helyett, halak, madarak és csigák csoportozatából, és díszítése achat, jaspis, carneol és ametisztből összerakott virágokból áll. A teremből, egészen váratlanul, nehezebb és könnyebb léptek zaja hangzott ki a tornácon ülő társasághoz, s a kizárt ajtóban kis idő múlva a grófné várnagya jelent meg, fiatal hölgyet vezetve maga után. A társaság szemei érdekkel fordultak az idegen nő személy felé, ki egyszerű utjas ruhában, feltűnő nemes tartással lépett a grófné elé, kit neki háziaszszonyul a visszavonuló várnagy kijelölt. — Asszonyom — mondá kissé idegen kiejtésű francia nyelven a fiatal hölgy, én Londonból jövök, Canning grófné által küldve, kinek levelét, szerencsém van kézbesíteni. Sybilla grófné átvevé a levelet, nehány szives szót intéze az úton jött s általa már annyira várt társalkodónéhoz, kinek arcára minden jelenlévő szem irányozva volt s kinek megjelenése mindnyájokat egyformán megnyerő. Magas nemes nőies alak állt előttük, a szellemi szépség legtökélyesb formáival, a legszabályosb, legbájosabb arccal, mint Anglia leányainál képzelni lehet. Mozdulatai nőiesek, hangja olvadékony modora nyugodt, s beszéde alatt minden szaván kellemes modort lehet észrevenni. Mindnyájan meglepetve néztek reá. Maga a grófné is, a leány szemeinek hatása alatt — kissé zavartan szólita húgát, s észrevehető keresettséggel mutatá be neki a számára érkezett társalkodónét. — Mi neve önnek gyermekem ? kérdé aztán szelíd jó indulattal Sybilla grófné, helyre akarva hozni Brunhild büszke és néma főhajtását, mivel az a bemutatást fogadá. — Dalbiae Armandine, viszonzá a leány. — Dalbiae ? ez igen jó hangzású név Angolországban, ön családja régi eredetű s egykor igen gazdag tehetős fényes család vala. — Egykor igen, most már nem az. Viszontá nyugodt komolysággal a leány. — Ez itt húgom , folytatá a grófné Brunhildre mutatva; s egyszersmind önnek társnéja, kit szeretetébe ajánlok Miss Armandine; ezután együtt töltendik házamnál az időt, igyekezzenek azt mindketten kellemessé tenni. — A fiatal leány meghajta magát, s a grófné a levél felbontásához fogott, mialatt Brunhild elpenditve az utolsó vesszőt, letéve a nyilat s az idegen nő felé fordult. — Foglaljon helyet Miss, mondá egy szék felé mutatva, vagy öltözzék át, ha tán jobban tetszik, a csatlós majd elvezeti szobáiba s kipihenheti a hosszú utat, mit hazájától idáig tett, s mire igen csudálom, hogy ráhatározta magát. — Sokáig tartott, viszonzá sóhajtva s gondolkodva a leány. — Kár volt ily messze jönni — folytatá Brunhilde nevetve; ön elég szép, mondhatnám igen is szép arra, hogy idegen országokban keressen férjet, s ne találjon otthon, a hol született. — Grófné, mondá mélyen elpirulva a leány, én okaimat hazám elhagyására nézve senkivel sem közlöm s igen sajnálom, ha jövetelem, mely a grófné kivonata folytán történt, félreértésekre adna okot. Sybilla grófné a levél olvasásába mélyedve nem hallá a két leány által váltott szavakat, Fülöp azonban, ki Armandine belépte óta mély figyelemmel függeszté annak arcára szemeit, hevesen hagyta el helyét e szavakra s az idegen leányhoz közeledék. — Ne nehezteljen és ne ijedjen meg e hölgytől, — mondá kérő, békítő hangon s részvéttel szemeiben az ifjú, nem oly része, mint meggondolatlan, s nem oly irigy más bájaira, minőnek e szavai után látszanék. E komoly, majdnem szigorú hangon ejtett szavakra Sybilla grófné is fölemelő olvasmányáról szemeit, Brunhilde arcát pedig vér boritá. Ajka gúnyosan rándult össze, s lángoló szemeibe villámok gyultak, — de csak egy percig, — aztán elfordult és gúnyosan mosolygott. A grófné szomorú aggodalommal nézett Brunhildre s majdnem megszégyenülve habozott a mód felett, melylyel a komoly alaknak bánatos arcát fölvidithassa. — Csatlós jelen nem léte miatt, engedje hogy én mulassam meg szobáit, — mondá szives udvarias hangon Fülöp, s megindulva a leány előtt, ki őt az ajtón át majdnem önkénytelen követte. A teremből kilépve végig mentek a hosszú folyosón. A lakás, melybe Fülöp a leányt vezette, a kastély nyugati részén feküdt s mihelyt annak ajtajához értek, az ifjú megnyitva azt, komoly főhajtással szó nélkül távozott. A szoba, melybe Armandin lépett, tágas világos és barátságos volt s kisded benyílóval birt, mely hálószobaként volt fölszerelve. Ablakai a kertre nyíltak, honnét a magas terebélyes tulipánfák kedves illatot árasztanak a szobákba. Armandine egyedül maradva, levert tekintettel állt meg az ajtóhoz közel. Néhány darabból álló podgyásza már itt volt s igy mindenét magában foglalá e két szoba, mivel egyedüliségében birt. Oly elhagyatva érezte magát. A nyitott ablakhoz lépett, szivét elszorulni érzé s midőn kint a szép természetet, a tiszta kék eget, a nyugalmas fákat látta, arcát kezébe rejté és keserű tompa hangon zokogott. Eddig minden oly idegen, oly ünnepélyes volt neki, a szobák, az arcok ismeretlenek, a kastély hideg pompája érzéketlenné tette őt, de midőn megpillanta a fákat, a zöld pázsitot, a magas tiszta égboltozatot, mely mind oly régi ismerőse volt és honától mégis oly távol, keservén nem tudott erőt venni s szive a fájdalomtól majdnem megszakadt. A lemenő nap végsugarait tündöklő hajára öntés arany fénykarikát vetett feje fölé. Karjairól fölemeltében aláhulltak a szürke úti öltöny bő ujjai s a legtökélyebb formákat láttaták. Alkata gyengéd légies, arca bár félig eltakarva, körvonalai nemes kiformált idomokról tanúskodtak s az egész alak oly bájjal, oly kecses keresetlenséggel hajolt az ablak párkányzatára, hogy bármely művész vésőjére érdemes lett volna. Végre nyugodtabb lett. Kezei ruhájára hulltak, szemei kénytelenül tekintenek ki az ablakon s arcán mindössze pár ideges rángás futott még végig. Aztán vonásain megadás és nőies szelidség látszott. Elhagyá az ablakot s bőröndjeihez lépve, azok fölbontásához kezdett, mig egy ruhát vett belőlük elő s miután haját egyszerűen fülén át hátra simitva az homlokát természetes gyűrűkben környezé, felölte a ruhát s kebléből kisded arcképet vont elő és a pamlagon helyet foglalt. Szemeit a rátekintő sötét bánatos arcra szegezé. Vonásai boldogságot, örömet fejeztek ki, pár percig némán nézdelé, mig végre fönhangon kezde beszélni hozzá. — Nézz reám anyám, mondá kedves szelid hangon, itt van leányod, távol ezer és ezer mérföldnyire tőled, de szüntelen rád gondolva, szüntelen a te arcodat látva és tanácsaidat hordva szivén. Szüntelen a te biztatásod, vigaszodra gondol s tán elég erős lesz az ismeretlen pályán. Azután elnémult, szemei ábrándos kifejezést nyertek, ajkait szelid mosoly környezé, úgy látszék, a múlt kedves emlékeire gondolt s elfelejtő a jelent maga körül. E percben éles csengetyűhang riasztá fel álmodozásából s ijedten rejté keblébe a kisded képet, habozva állt, nem tudta, mire ad jelt a csengetyü hangja. Léptek közeledének s ajtaja megnyílt és a már általa ismert csatlós lépett be rajta, jelentve, hogy a család a közeli Badenbe sétakocsizást akar tenni, a kocsik és lovak előálltak, a csengetyü a kastélyban levő vendégeket hívja össze s a grófné általa kérdezted, hogy a kisasszony nincsen-e nagyon elfáradva s akar-e a kirándulásban részt venni. — Azonnal készen leendek, viszonzá Armandine s pár perc múlva a komornyik bevezeté a kertbe az összegyűlt társaság közé, hol az előbbieken kívül még pár idegen férfi volt jelen, kik Brunhilddel együtt paripákra ültek, míg Armandine a grófné mellett foglalt a kocsiban helyet. A menet eleinte lassan kezdé meg a sétautat, Brunhild pár férfitól környezve legelöl, utána a többiek, leghátul a négy nagy angol ló által húzott tágas hintó egészen ellepé a nem igen széles utat, melyet egyik felől meglehetős mély, alul éles kövekkel telt árok köritett, a másik fele pedig árnyas virágos fákkal volt szegve. A grófné folytonos kérdéseket intéző társnéjához, s egyszersmind elmondá neki, mi az — mi miatt neki Brunhilddel sok időt kell együtt tölteni, s mi őt húgánál leginkább nyugtalanítja, míg Armandine valódi bámulattal nézte Brunhildet, ki oly szép, oly deli volt lován e pillanatban, hogy a legtökélyesb hölgynek hihette volna bárki őt, külseje után ítélve. — Ki meri ez árkot átugratni ? kiáltó e percben mintegy félórai haladás után csengő hangon Brunhild, s lovát megfordítva, lángoló, felhívó arccal tekinte az utána jövő honfiak felé. Meglepetve néztek azok az árok felé, s némelyik tréfásan mosolygott, mások mértő szemmel méregetek annak szélességét, míg Fülöp és társa, egy hozzá hasonló korú és komor külsejű ifjú, kik leghátul beszélgetésbe merülve haladtak, oda sem tekintve, mint látszott a fölhívásnak semmi fontosságot sem adtak. A társaságban egy hang sem válaszolt s Brunhild gúnyos mosolylyal tekinte rajtok végig . . . (Folyt. köv.) BENICKY-BAJZA LENKE. mai ünnep miatt jövő számunk csütörtökön fog megjelenni.