Fővárosi Lapok, 1864. június (1. évfolyam, 123-147. szám)
1864-06-01 / 123. szám
123-ik sz. Kedden, junius 1. Első évfolyam 1864 Kiadó-hivatal: Pest , barátok tere 17. sz. Előfizetési díj : Félévre...................8 firt. Negyedévre . . . 4 firt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap, koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca első szám első ércéi eL Hirdetési dij: Hasábos petit sor . . 4 ser. Bélyegdíj minden igtatáskor . . . 30 kr A messze távolból. Te déli nap, ha majd nyugodni térsz, És kedvesemnek kis lakához érsz ; Egy sugárszálat küldj be ablakán, És kérdd meg tőle: gondol-e reám A messze távolból ? Te bűvös árny a kerti fák alatt, Ha kedvesem majd nálad ott mulat, Pilláira lágy, édes álmot hozz, S ringasd el őt, míg rólam álmodoz, A messze távolból. Te lágy fuvalma szellő, hogyha szállsz, És kedvesemnek ajkára találsz; A liliomnak lágy fuvalma légy, És mondd, hogy tőlem öt csókolni mégy A messze távolból. S te hímes lomb, virággal elfödött, Ha lehajolsz majd kedvesem fölött, Oh légy te majd feléje tárt karom, A mint én öt ölelni akarom A messze távolból. Hajnaka. AZ ELVEK HARCA. (Novella.) Ujváry Lajostól. (Vége.) Ez a lélek haláltusája, melyben vagy elvesz,vagy megvalósul hitet a feltámadásban. Majdnem furcsának tetszett előtte, hogy lelkesedni tudott azon társadalmi eszmék iránt, melyek itt-ott a mely főben feltámadnak, a legtöbbnyire kacaj a jutalma, harca a szélmalmok ellen. És mégis mindez összefüggött szerelmével, mégis érzé, hogy a mely percben Endrével találkozik, kitör lelkéből mindazon harc, mely ennek szentélyében dúlt. Derült tavaszi délután volt, kivágyakozott a szabadba, hogy ennek szemlélete csendesítse a küzdelmet, melynek súlya alatt szive már majd megtörött. Egyszerű öltönyben, egyedül komornája kíséretében sietett ki a temetőbe. Mint történetünk kezdetén említettük, a gesztenyegi temető szép regényes helyen terült el, kristálytiszta patak mellett. Az egész sírkert fákkal volt beültetve, mint ily faluhelyeken szokás. Közepében emelkedett a grófi sírbolt. Egyszerű kápolna kívülről, melynek hátulsó falán vasrácsozaton át lehetett a kápolna belsejébe látni, melynek egyszerű nagyszerűsége mélyen meghatá a belépőt. Érezte, hogy a holtak országában van. A fényes oltártól jobb felöl a kőbe vágott grófi címer jelölte meg a bemenetelt — a sirboltba. A grófnő felháborodott lélekkel jött e helyre s ihletve hagyta el azt. Imádkozott. Őseinek sirja felett állt, a múlandóság légköré vette körül. Kik küzdöttek hősi csatákban, kik a trón lépcsőjénél védték a nemzet ügyét, most porladoznak a földdel, mely sajátjuk volt. A halottak is beszélnek. Midőn a kápolnából kilépett, Endrével találkozott. Endre anyja sírját látogatá meg, természetesen a miitsem tudva, hogy a grófnő a kápolnában van. Vannak pillanatok, midőn a véletlen kedvünk szerint alakítja a viszonyokat. Mind a grófnő, mind Endre óhajtottak volna egymással találkozni, előmozdítani azt azonban egyik sem tehette. Most véletlenül összejővén, mindketten mintha egyszerre megszólították volna egymást. Sok mondanivalójuk volt. Endre ismét a socialismus eszméit fejtegeté. Sírok fölött jártak, a sírok között csinált séta után, mely a temetőből a határ szőlők közé vezetett. — S hit e vagy rajongás — felelte Clarissa — mi iránt ön lelkesül? Hit e egy jobb korszakba, melynek be kell következnie, rendületlen eszmék iránt, melyeknek kell valósulniok, vagy rajongás ellenzék viszketegből, mely mindent inkább hajlandó jónak elismerni, mint a létező viszonyokat ? Hit-e vagy rajongás ? — Naivnak kellene tartanom a kérdést, ha nem tudnám, hogy van a szavakban bizonyos’suly, mely a szerint, mikhez kötjük, vagy a viz fölszinén tart fel, vagy menthetlenül a mélységbe sülyeszt. — Feleletet kérek. — A mit a socialismus tanít, mindaz az emberiség szent könyve, a biblián alapszik.A kereszténység Megváltónk céljai szerint nem a rangok és külsőségek halmaza, hanem sociális társaság, átlengve az úr szelleme a szeretet által. A tudatlanság és fanatismus küzd az istenség e gárdája ellen, a tudomány és világosság harcol vele. Hit-e ez, vagy rajongás? A grófnő Endre arcába tekintett, e nyugodt, halvány arcba, melyben a sziv égi tisztasága tükröződött le. Elfeledő a mit Eder lovag ama nőről mondott s kezét nyujtá az orvosnak. — S miután ön ily eszméket vall, — kérdező— miként akarja pályáját befutni? — Jót tenni, bár tudom, hogy a legtöbb esetben érette roszat aratok. Azok között harcolni, kik az emberiség általános magasb, s a haza tüzetes fensőbb hivatásában hisznek. Megtenni kötelességemet a kör szerint, a melyben élek. A grófnő zavartan tekintett szét. Endre hangjában volt valami remegés, mely a vallomások hirdetője szokott lenni. Szive fellángolt, a múlt jogot kért. — S grófnő — kezdé — szabad e pályára egy vigaszt magammal vinnem, egy talismánt, mint a régi hősök, midőn csatára mentek. Azon tudatot, hogy a hölgy, ki ifjú koromtól fogva lelkem vágya volt, azon jó akarattal tekint felém, mely nemes sziveknek oly természetes éke, mint a sugár a napé. — Kiknek nem szabad csatába menni— felelte negédesen a grófnő — miért fosztanák meg magukat a gyönyörtől, melyet a hősök megkoszorúzása nyújt ? A régi lovagkori hölgyek piros vérért adtak piros virágot, miért lennénk mi roszabbak azoknál. — Köszönöm grófnő, — szólt hévvel Endre — köszönöm önnek, hogy megnyitja előttem a lépcsőzetet, melyen át a menübe emelkedhetem. Mi, kik szárny nélkül fenn állunk, óvakodva félünk az Icarusok sorsától... Igen igen , — folytatá — mi balga álomnak tetszett, megvalósult, mi kába reménynek, most már hit, a mely boldogit. Az élet egyik felének küzdelmei megjutalmaztatnak a másik fél által, áldva legyen a küzdelem ! A grófnő karját Endréébe fűzte. A sírok felett az esti szellő játszadozott, a hanyatló nap tűzfénynyel bobta el az újhelyi grófok sírboltját. Az elhunyt ősök küzdelme e pillanatban újra született a legújabb kor társadalmi vívmányai érdekében... * * * Felfordult világ! Daróczy jó kedvvel kelt fel. Alig hogy hivatalos kabátját vette fel, már Ödön gróf termett ott. Olyan arccal jött, milyen azé szokott lenni, ki sírni meg nevetni is akar. — Gondolja csak ! — kiáltott fel belépve. — Gondolom! — felelte Daróczy, erős resignatióval várva, ami most következik. — Nagybátyám meghalt! Daróczyt mély részvét fogta el. Ödön is kissé szünetet tartott, aztán folytatá: — Eder lovag eltűnt. — Áh! — Még pedig egy nővel. Most már Daróczy is tűzbe jött: — S ki az a nő ? — Egy nő, szép nő, fiatal is, ki.’utána utazott ide Szászországból, ki miután itt megtudta, hogy a lovag ur elfelejtni kezdi, szótlanul, a hogy a szerető szivek szoktak, a patakba akarta magát ölni. — S kit aztán —vágott közbe Daróczy—■ Endre kimentett, magánál ápolt s kilétéről mégis senkinek sem szólt, nem akarván rosz hírbe hozni, bár vele gyanusiták ? — Úgy van, tökéletesen úgy. A lovag valahogy azonban mégis megtudta, hogy itt van, s midőn Endre nem volt honn, együtt utaztak el Drezdába — különben ! — — Tehát miért fenyegetődzik utána ? — Gondolja csak, mit tett ez a lovag velem! — Gondolom. — Keresztszegiéket minden áron ki akarván túrni, Piroskához intézett leveleimet elsikkasztatá. — A gróf ur levelezet Piroska kisasszonynyal ? — Csak szabad harámmal — A meny köbe ! És a párbaj ? — Jöjjön csak velem nénékhez, az újságoknak még nem vagyunk a végén. Daróczy sejteni kezdi, hogy a nagybátya halála és Ödön gróf nősülése között van valami összefüggés, ő a grófnőhez ment. Ez vidor kedv, de komoly határozottsággal fogadta: — Fontos dolgot akarok önnek mondani. — Parancsára állok. — Keresztszegi Endre urat, az ön ajánlottját, nem fogadhatom el háziorvosnak. Daróczy mérgesen Ödön grófra nézett. Ez a kópé meg akarta járatni! — De kérem------— Nem, nem és ezerszer nem! — De esedezem, miért nem ? — Mert nem lehet! — S miért nem lehet? — Mert nem szokás, hogy a férj saját nejét gyógyítsa! — felelte mosolygva Clarissa a könyed pirulással elfordult Daróczytól. Ez dörmögött valamit a mesallianceok ellen s irodai naptárában vörös ónnal háromszor is aláhúzta mind e történetek napját, jun. 5-dikét. LOUBET ÜGYVÉD. Ifj. II. Arnaud elbeszélése. (Folytatás.) De marquisné ö nagysága csak fájdalomtól volt beteg ? — Elég az is, hogy a marquis úr helyére juttassa, ha e fájdalom még sokáig tartani fog. Egész éjjel lábánál virasztottam. A marquisné ö nagysága nem sirt többé, hanem karjait tördelte, s fel-felsikoltott, mintha rosz álmai lettek volna. Két óra tájban azt mondá, hogy fél, minden gyertyát meg kellett gyújtani; a terem úgy nézett ki, mint egy halottas kápolna. Végre reggel felé a marquisné maga elszenderült. Azt hittem, hogy egy kissé kipihenheti magát, azonban a Precheure-piacon elkezdett a dob peregni. A királyi katonaság távozott el: marquisné maga hirtelen fölébredt. Ágyában felült, haja összekuszáltan, karjai kiterjesztve, s szemei mint az üveg megmeredve ; nehány perc múlva vánkosáravisszahanyatlott, azután sirt. — S azóta mit beszélt ? mit csinált ? kezdé az ügyvéd fájdalmas nyugtalansággal. Értesítette az elnök urat s rendeltek orvost ? — A marquisné maga megtiltotta. Épen most monda az elnök ur, hogy szobáit ki kell zárni, s a vendégeket fogadni.Ez az illem.A marquisné e nagy-^.sága nincs olyan állapotban, hogy e fáradságot élt.