Fővárosi Lapok 1870. augusztus (167-190. szám)

1870-08-30 / 189. szám

189-dik sz. Kedd augusztus 30. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Hetedik évfolyam 1870. Előzetesi dij: Féltívre . . . 7 ftekr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronit képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadóhivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 2. em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor....................9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr Előfizetési felhívásunkat az új évnegyedre ajánljuk az olvasók figyelmébe. Napilapunk ára félévenkint csak egy forinttal több, mint a heti divatlapoké. Évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 frt. A régi láng. (Elbeszélés.) Lánczy Gyulától. (Folytatás.) És ha éjjeleim hódító, kéjes boldogságban teltek, napjaim annál ridegebbek,aggasztók voltak. Az önvád, sajnálkozás és szerelem minden kínjai esküdtek össze ellenem; zorddá, kimerültté és lustává lettem. Papi kötelességeimet inkább hanyagoltam el, mint valaha; könyveim érintetlen hevertek; naphosszant tétlen merengésben elmerülve pipáztam. Nőmmel csak az ebédnél találkoztam, és palástok gyötrelmeit látva, fájdalmam a keserűség egy nemévé változott, mert éreztem, hogy minden szenvedély, minden tehetetlenségem dacára, szívem legmélyén , szeretem. Igen, én a szegény Marit mindig szerettem, és mégis messze elvágytam tőle. Pest maholnap a nagyobb városok közé fog számíttatni, és mégis alig képzelhető, hogy bármely ügyesen szőtt kalandot vagy viszonyt legalább egy utca ne tudjon. Hát még falun, hol az egész lakosság egy pár utcában lakik, s egy-egy kabátos ember átjárása valódi esemény ! Alig telt belé két hónap, és Fanchonnal való viszonyom a grófnétól kezdve az utósó zsellérkölyökig mindenki előtt ismeretessé lön. Fanchon állása tarthatatlan volt, az enyém elviselhetetlen. A tractus bölcsei és hatalmasai előtt soha sem voltam grata persona. Most botrányos magaviseletem a legfelsőbb helyen jelentetett be, s én a superintendenstől sajátkezüleg irt levélben oly intést vettem, melyre más, állásáról nagyobb fogalmakkal biró pap rögtön fölakasztotta volna magát. No én azt nem tettem, és hanem balr! az idő későre jár, és nem szeretek mindig magamról beszélni. Rövid leszek s elhagyom a részleteket. Egy szép reggel Mile Fanchonnak és tiszteletes Bárándi Menyhért uramnak csak hűlt helyét találták. A nevezett pár pedig nem sokára Pesten volt található, hol valami negyedrangú vendéglőbe bevette magát és édes gondtalan napokat élt. Hanem azt képzelheted, h°gy az a készpénz, mit egy tiszteletes s egy tönkrejutott grófnő ispánja tud kiszúrni, még távolról sem közeliti meg a Rothschild bárók vagyonát, hogy pedig nem éppen kiapadhatlan, azt te körülbelül szintén kikalkulálhattad.................. Az édes, gondatlan napok alig szaporodtak föl három hónapra, és máris éhes, gondteli napok kezdtek bekövetkezni. Akármily szép románcokat írtak e tárgyról Béranger és Heine, hanem az éhes emberekben a szerelem s a többi jó táplálékot kívánó szenvedélyek kezdetben tán lassan, de végre is biztos halállal szoktak kimúlni. Sem Fanchon, sem őrt nem tudtunk jövedelmesebb munkára szert tenni. Három hónapon keresztül meglehetős silányul nyomorogtunk. Némi összekoccanások éppen nem voltak ritkák, s oly szenvedélyes jellemeknél, mint amilyenek mindketten voltunk, nem kevéssé viharosak............... Egy este valami másolati munkáról hazajőve, Fanchon helyett egy levelet találok, mely igen egyszerű, habár nem minden megindulás nélküli stylben tudtomra adja, hogy belátva, miszerint személye az élettel való küzködésemet csak súlyosbítja, ő maga pedig sem Pestet, sem az egytálú ebédeket nem szereti azt a német bárót követte Bécsbe, kit az utcán egypárszor utánunk kullogni láttam. Adieu Fanchon! Kedvetlenül gyújtottam szivarra, hanem azért mégis vacsoráltam. Nehány nap múlva ismét két levelet vettem. Egyik Laci barátomtól volt, mely jelentette, hogy a veresdi káplán múlt vasárnap lett Szépfalu rendes papjának választva. A másik Szamosvármegyéből érkezett, s az özvegy tiszteletesnétől volt írva, ki valami odavaló rokonaihoz vitte lányát, és nekem meglehetős indulatos hangon tudtul adja, hogy ellenem a válóper meg van indítva. Ezután rövid időre anyagi helyzetem jobbra fordult. Egy este ugyanis a színház előtt álldogálva, melyet ekkor először látogattam egy régi pajtásunkkal, Fördős Dániellel találkozom. Talán még emlékszel rá; igaz, hogy jó rég történt, mikor a hetedik gymnáziumból kicsapták. Dani, kit most egyébiránt Dalnoki Tihamérnak hívnak, Pesten nagy ember s az „Irodalmi Rózsák“ szerkesztője. Előadtam neki helyzetemet s ő fölszólított, hogy írjak lapjába. Könnyed francia tollamnak jó hasznát véve, és ha időszaki szépirodalmunkkal csak valahogy is foglalkoznál, a Szépfalvi Béla neve nem volna előtted ismeretlen. Nőmtől még tavaly váltam ki, és most mint dandy élek Pesten, ki a legújabb divat szerint szokott öltözködni, s a másodrangú színésznők szerencsés lovagja. Oh! de azért ne hidd, hogy elfelejtettem szegény Marit. Gyakran gondolom magamban, bár csak volna kissé csapodár és ment volna férjhez. De így még mindig szalmaözvegy, és hihetőleg sokat gondolkozhatik rólam, szegény jó Mari! II. Vagy egy éve múlhatott, hogy a „Zöld vadász“beli két jóbarát beszélgetésének titkos tanúi voltunk , és ha a nyájas olvasó e rövid történetet nem unta még meg, és szerény szereplői iránt még folyvást némi érdekkel viseltetik, akkor jó előre ki kell jelentenünk, hogy az a regényes, bonvivant ex-tiszteletes, ki talán egyik vagy másik szép fiatal olvasónő rokonszenvét vagy botránkozását, de mindenesetre érdeklődését meg tudta nyerni, elbeszélésünk színteréről legalább egy időre lelép, és helyét az a hallgató és hallgatag pap, tiszteletes Boldizsár Endre szamosmegyei nagyendrei lelkész foglalja el, kilétének eddigelé csak igen passiv jelét adta. De még a szintér is nagyot változik. Kérem a tiszt, olvasókat: téli bundával s egyéb meleget tartó ruhadarabokkal jól ellássák magukat, mert a barátságos vendéglői szobából egy hideg szamosmegyei erdőségen találjuk magunkat, hol a hónap januáriusi neve dacára az eső ugyancsak istenesen szakad s a vén János gazda stoikus két lovát istentelenül szidja Persze, hogy János gazda — hihetőleg csak a gonosz időn való bánkódásból — már tetemesen többet ivott, mint mi, és most megeresztve resz kedve zúgóját, a borgőz prophétai hangulatában leledzik. Abban a kocsiban pedig, melyet a két philosophia oly egykedvűen rázogatott, ütött-kopott kék köpönyegben ült tiszteletes Boldizsár Endre úr, s arcán a helyzet kényelmetlensége nagyon is észrevehető. Hivatalos járatban volt a megye székhelye felé és most, boszúságára, észrevette, hogy a fölfogadott János gazda bachusi sympathiáját éppen ellenkező, a székvárostól északra eső vidékre terelte. Az eső folyvást szakadt, János gazda egyre szidta a két lovat, a kék köpönyeg kezdett éppen nem amerikailag vitathatlannak mutatkozni. Mit volt mit tenni ? Endre barátunk megparancsolta a fuvarosnak, hogy a legközelebb mutatkozó helységnek tartson. Jó másfél óra múlva elérték Gabád helységet, de a lovak körülbelül az első háznál, mely tekintélyesebb, bár kissé düledező udvarháznak látszott, megálltak, és nem volt az a földi hatalom avagy kólostor, mely őket ó konzervatív csökönyösségükből kigyógyította volna. János gazda már a kalendárium valamennyi előtte ismeretes szentjét fogyasztotta. Endre úr desperációjában majd nevetve fakadt, mikor az eső dacára az udvarház egyik ablaka megnyílik, s egy pipázó öreg úr kikiált: — Ne bántsa uram azt a lovat, nem tud tovább menni, azért állt meg, ha kifogják, majd bemegy az istállóba. Különben ha nem sértem meg, hát tisztelje szegény házamat, tessék besétálni! Endre egy pillanatig habozott, azonban az eső pics-pacs interszózata nem engedett hosszas fontolgatást. Bement a házba, hol a tornácon már a vendégszerető, pipás öreg úr fogadta. Nem sokára szárazon voltak a lovak és János gazdáram, míg a tiszteletes egy meglehetős tágas, kékre mázolt mestergerendájú ebédlő kályhája mellett melegedett. (Folyt köv.) Öt nő története. Cochinat Viktor regénye. (Folytatás.) Miután a név, születésév, foglalkozás, lakhely sok kérdésein átestek, tudatták vele, hogy ő van vádolva Civracné asszony meggyilkolásával és megrablásával, miután két gyémántos fülönfüggőt találtak nála, melyeket a nevezett asszonyság tulajdonainak ismertek föl. Civracné asszony nevének említésekor Deschamps oly mozdulatot tett, mely Brussant úr figyelmét nem kerülte ki. — Micsoda? — szólt az aranyműves, — hát Civracné asszony meghalt ? — Hiszen már tíz napal ezelőtt történt az ! Hogy ne tudná ezt ön? — Semmit sem hallottam felőle. — De annál inkább fogja tudni, hogy kerültek az ő ékszerei önnek a kezébe ? — Azokat maga Civracné asszony adta át nekem. ■— Mi célból ? Deschamps habozott. Keresni látszott a választ, és a biró, bámulva hallgatásán, ismétlé a kérdést. Deschamps önmagával látszott küzdeni és igy szólt: — Biró úr, én mindent elmondok önnek, habár e titokkal nem rendelkezhetem is. II. Az ítélet. — Vallja be ön az igazat, — szólt az elnök, — az csak javára szolgál. — Tehát, — kezdé az aranyműves, — Civracné asszonynak pénzre volt szüksége, mit nem akarván férjétől kérni, egy levélben fölszólított, hogy látogassam meg titkon. Ő átadta nekem gyémántos fülbevalóit s fölszólított, vegyem meg tőle az azokban levő köveket s alkalmazzak azok helyett álgyémántokat. Ugyanekkor a legmélyebb titoktartást ajánlá. Azzal kisurrantam tőle a nélkül, hogy valaki észrevett volna, és engedelmeskedtem meghagyásának. — Mindez nagyon is valószínűtlen ! szólt az elnök. — És melyik nap volt ön Civracné aszszonynál ? — Folyó hó 7-kén.