Fővárosi Lapok 1889. március (59-88. szám)
1889-03-23 / 81. szám
Szombat, 1889. március 23. 81 szám. Huszonhatodik évfolyam. 1élévre ... 8 m negyedévre . . . 4 írt Egyes szám 6 kr.FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Előfizetések szintugg mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek-terv Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési fölhívás a „FŐVÁROSI LAPOK“ áprilisúniusi évnegyedére. Ez már a százkettedik negyedév, melynek küszöbén a művelt hazai közönséget fölkérjük szépirodalmi és társadalmi napilapunk pártolására. A nemzeti műveltség, a jó ízlés, a társadalmi haladás érdekeit szolgáljuk folyvást, nem hajhászva személykedések, pikánt közlések és valótlan pletykák által a kapósságot. Nem a közönség gyöngéire számítunk, hanem nemes vonásaira építünk. Vadnai Károly, a szerkesztő s a belső és külső dolgozó társak széles köre, tisztelt veteránok és jeles fiatal erők, folyvást arra törekszenek, hogy a »Fővárosi Lapok« válogatott szépirodalmi közlemények, nagy változatosságú tárcák közlönye s rovataiban a közélet, szépirodalom, művészetek és társasélet eleven, gazdag tükre és a művelt nagyközönség szívesen látott és megbízható irodalmi barátja legyen, méltó a pártolásra, melyben részesül. Az Athenaeum-társulat, mint kiadó, gondoskodik a lap csinos kiállításáról és pontos szétküldéséről. Előfizetési ár : évnegyedre 4 frt, fél évre 8 frt, egész évre 16 forint. A postautalványok vagy pénzes levelek e cím alatt küldendők be. A »Fővárosi Lapok« kiadóhivatalának Budapest. A néma anyja. (Elbeszélés.) (Gyarmathy Zsigánétól. (Folytatás.) — Ha a jó isten bölcs rendelésében úgy látta jónak, hogy a szegény fiam ne mondhassa ki soha a mit érez, hogy ne halhasson semmit abból, amit olyan jó hallani: az ünnepi harangszót, a víz csörgését, a madarak énekét, semmit, semmit! ezért irtózol tőle te, aki szólhatsz és hallhatsz ? — Igaz. Szegény néma!. . Milyen jó édes anya ked Erzsók néne! — Jó anyád lennék én neked is Kata, bizony jobb mint az édes anyád; s te mégsem akarod otthagyni azt az égedelmet, ahun nincsen egy nyugodalmas perced... nem kívánkozol a mi csendes házunkba, a melyik olyan, mint egy templom : harag, rossz szó, nem kél falai között soha. Ez egészen megragadta a leány figyelmét. Egy olyan csendes ház, mint a templom... az mégis nagyon jó lehet! Ott nincs civakodás,káromkodás,örökös harag, csendes, mint a templom... s abban a templomban közel hozzá ez a jó asszony, akihez mindig úgy vonzódott... úgy mégis jobb lesz... jobb. Derűs, meleg kedélye rögtön elfogadta ezt a benyomást, elmosódott a néma alakja, hogy annál szingazdagabban tűnjön fel a csendes otthon vonzó bája, egy igazi édes anyával. Kezét nyújtotta: — Retekhez megyek, Erzsók néne. /És eljött az a nap, mikor a néma saját udvarán is láthatta a nagy halom feknyő galyt, ami előtte annyit tett, hogy lakodalom : ettől aztán szíve úgy vert, hogy siketségét is túlkiáltotta az az édes dobbanás, mert azt jól hallhatta. Lakodalmat ültek, még pedig olyan lakodalmat, milyenre nem emlékszik a helység: az anyós egy tele kötő arany és ezüst pénzt »szólott« a menyének s a kontyolóját arannyal himeztette, igazi aranyat varratott a fejkötőjére is, hogy igazán tündököljön a patyolatkendő alatt. Módosak is, szépek is, az egész telket egyedül bírják, hogyne lennének boldogok? Boldog vagy édes jó fiam — gondolta az anyja — s míg én élek, meg is őrzöm boldogságodat: ha már itt tartottalak imádságom által a magamhoz való tekintetből, ezentúl nem tekintem magam soha, csak téged, a te boldogságodat. Az anyósok türelmetlensége többnyire gyermekeik iránti nagy szeretetekből ered, de ennek a miveletlen asszonynak megmondta a szíve, miként szereti az ember igazán a gyermekét. Tapintatosan, helyes irányba vezetett folytonos munkálkodással elfoglalta fiát, hogy nagy szerelmével el ne riaszsza magától a fiatal asszonyt, elfoglalta menyét, hogy ne legyen ideje szivével bajlódni. A népnél különben is a mezei munka a legderültebb szórakozás : hátha még jó étkekkel, jó szóval fűszerezik a munkát! — Már édes fiam, ha semmi áron nem engeded, hogy a Pisti helyét más szagával töltsem be, akkor csak láss a dolog után magad, most már asszony is van a háznál a kiért dolgoznod kell. Aztán ha az »ember« dolgozik,az »asszonycseléd« sem ülhet az árnyékban! Az új menyecskének új volt a jóllét, a vidámderű s különösen új volt az a szerető igaz gyöngédség, mellyel anyósa elhalmozta. Naponta jobban vonzódott a tapitatos jó asszonyhoz. Érezte, hogy a némát nem szereti, de ezzel nem fogja elszomorítani az anyját, aki hozzá olyan jó. Aztán az okosan beosztott folytonos munka között csak úgy röpültek a napok. De mikor eljött az az idő, hogy nemcsak a Vlegyászán, hanem az apróbb hegyeken is hófehér lett s a család beszorult a falak közé, kezdte a menyecske úgy érezni, hogy ez a mély csend még is csak borzasztó: az anya beszél a fiával mindenről, de ő abból nem ért semmit, nem, nem is akarja megtanulni ezt a beszédet ... irtózik attól! Ha szeretné az urát, azóta értené minden kézmozdulatát — gondolta az anya — de ezt ne tudja meg az a szegény fiú soha, elég ha ő látja! És a néma valóban olyan boldog volt, hogy ha tudna is szólani, akkor sem mondhatná ki azt a végtelen nagy boldogságát. S hogy e boldogság még teljesebb legyen, egy napon csak lehozták a padlásról azt a kéktulipános kis bölcsőt, melyben őt ringatták s egy vörös selyemkendőbe burkolt vörös kis jószágot tettek a bölcsőbe: a kicsi Erzsit. Ezután gyermeksirás verte fel azt a mély csendet, melyre a tűzszemű menyecske előbb úgy vágyott s melytől később úgy fázott. VI. És midőn Kalotaszeg festői hegyeit másod ízben is — a lakodalom után — hó borította s a gyermek már többet nevetett mint sirt, nehogy ismét beálljon az a fagyasztó csend, hazakerült Pista a katona. Ekkor érte el a néma boldogsága tetőpontját: innen már vagy egyenesen az égbe léphet, vagy lefelé szállhat. Itthon van hát az az igaz jóbarát, aki éppen úgy megtudja érteni mint az édesanyja! Nyom Bajza Józsefről. (Ismeretlen levelek.) Mily szép hivatás egy nemzet dalnokának lenni! Kényezni úgy, hogy a szem gyöngyei ezer szív fájdalmának kifejezői legyenek; örülni úgy, hogy a gyöngéd mosolyt ezerek kövessék, e képesség mily ritka, adománya az égnek! Ez az, mi összeforrasztja a költőt a társadalommal, ez ama adomány, mely tudtunkra adja nekünk, utódoknak, hogy apáink és anyáink min búsultak, minek örültek, mikért lelkesültek. Az írónak története korának egy darab története. A kettő közül egyiknek történetéből ki lehet találni a másiknak történetét. Ez az okadatolása annak, hogy nagyjaink, költőink életében nem lehet olyan kicsinység, mely az utódokra érdekes ne volna, különösen nálunk, kiknél a nagyok életére vonatkozó adatgyűjtések, följegyzések iránt nincs elég érzék, elég fogékonyság. Bajza József, korának egyik ünnepelt dalnoka volt. Ezelőtt ötven évvel, ha szerelem bánta a honleányt, gyakran nyílt ajaka a » Violához« című vagy ■»Hervadj, hervadj századon* kezdetű dalra; az elhagyott szív keserve tolmácsra talált abban. Ily kedvelt dal volt az »Irma Gyulához« című is, mely az akadályok dacára állandó szerelemnek volt kifejezője. A mulató társaságban Bajza » Bor ének* -e hangzott; a költészettan tanárai az »Eltűnt ifjúságból” idézték a trochaeus gyönyörű példáit; az aggódó, busuló honszeretet is változatosan megtalálta költőjét Bajzában. A »Múltadban nincs öröm« mennyi szomorúságot fejezett ki, az »Apotheozis« szavalata hány szivet lelkesített. Ma más világban élünk. A mulatónak a »café chantante«-ok szerzik a felkapott nótát, a honfi nem ad sokat a költőre, hanem a hírlapjára, a lányoknak nincs írott dalgyűjteményük, mely régen oly kedves birtoka volt az olvasónak. ! ! Bajza a múlté, kiről többnyire csak mint hideg , kritikusról, nagy polemikusról szól az emlékezet. Az érező, az ábrándos mosolyu Bajzát nem említik, őt, a ki együtt sirt, együtt örvendett nemzetével, kinek nemzete veszte és bukása a saját veszte és bukása volt. Hiszen Bajza elméje is elborult a haza estén, mint a nagy Széchenyié. Küzdött, mint Kossuth s megtört a fájdalom alatt, mint Széchenyi. Kinek volt egy-egy szebb szerepe a negyvenes évekbeli íróink közül ? Előttünk Bajza a közélet emberének ideálja, a ki a síkra kiáll küzdeni s olyankor szivét otthon hagyja, de mégsem válik soha szívtelenné. A méltánytalanság minden csapása vérző sebet üt ugyan érzékeny szívén, de sokkal büszkébb annál, hogysem azt elárulja. Akad egy-két jó barát, azok előtt feltárja a sebeket, de a küzdelmet panasz nélkül folytatja. Mennél zárkózottabb ember volt Bajza, bizonyára annál érdekesebb minden adat, mely az ő életére vonatkozik. Kevés ember indult több idealizmussal az életnek, mint ő. Kevés ember szerzett több tapasztalatot, mint ő. Abból az érzékeny szívből, hogy mennyit követelhetett díjul a mostoha élet, erről sok meg van írva azokban a gyönyörű levelekben, melyeket ő Toldi Ferenchez irt s melyeket az akadémia kézirattára őriz. Minket azoknak olvasása további kutatásokra buzdított s igy jutottunk ama tizenegy levélhez, melyeknek birtokosa Bajza János, írónknak egyedüli életben levő testvére Gyöngyösön. E leveleket Bajza mind Anti nevű fivéréhez irta, kihez Zsófi nevű leánytestvérén kívül, úgy látszik, a legtöbb bizalma volt. Antival jobban is összeforrt, mint a többivel, mert vele s még egyikkel, tehát harmadmagával az apjánál növekedett, míg a más három gyermek az anyjánál volt, mivel szülei elváltak egymástól. Anti gondoskodik a költő birtokáról, mikor ez már állandó pesti lakos, ő veszi fel a bérletösszeget s küldi el neki s ilyenkor mindig kap egy levélbeli nyugtatványt irótestvérétől. A nyugtatvány rendesen 170 forintról, egyszer 70-ről szól, bizonyára évenként. A levelek elseje Pozsonyban kelt 1826-ban, mikor Bajza, az ő unokabátyja, Földváry Ferenc hevesi alispán mellett az országgyűlésen időz. A többi levél Pesten kelt, a legutolsó 1851-ben. E levelek valami nevezetes uj adalékkal nem járulnak ugyan a költő életéhez, de mégis van pár vonás bennük, mely hol megerősít egyet-mást a már ismertből, hol pedig apró jellemzésül szolgál. Csak egyet nem értünk belőle. A hatodik levélben, írván Anti-nak, tiszteli Földváry Ferencet s köszöni, hogy Bécsben ajánlotta őt egy pár referendáriusnak a »Kurír« dolgában. Miféle vonatkozás ez, miféle tervvel van összeköttetésben, az nem világos. Minden levél így végződik: »Tisztelem asszonyomat.« S ezt nagyon jól esik olvasnunk, mert különben összes irataiba alig volna említés téve az édesanyjáról, akiről pedig Bajza János értesítése szerint tudjuk, hogy Józsefet nagyon szerette. A régi nemesi családból származott anyának tetszett, hogy József már gyermekkorában olyan választékos a magaviseletében, játékában és játszótársai megválogatásában. Az említett záradék 1838-ban elmarad s 1839-ben már arról tesz említést Bajza, hogy az anyjáról maradt hetedrészen (hatan voltak testvérek) osztozkodniok kell. E levelek szerint tehát 1836 és 38 között halt meg az anyja. Testvéreitől — mint látszik — úgy elszakadt Bajza, hogy keveset érintkezett velük, mivel írói munkássága nagyon elfoglalta. A Toldihoz irt levelekben párszor ki is kel ellenök, mint a kik jórendűleg nem mind értették meg őt. Bajza itt az első levelében megemlékezik Mihály nevű testvéréről is, kiről halla, hogy házasodni készül. Azt üzeni neki, hogy