Hadtörténelmi Közlemények, 115. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Pécs, 2002)
1. szám - Műhely - Pollmann Ferenc: A magyar kormány és a szerbekkel szembeni osztrák-magyar katonai rendszabályok az első világháború kezdetén. - 2002. 184. p.
len gyakorlat felszámolására. Ráadásul kezdetben nem csupán a katonákhoz való - nem kellően tisztázott - viszonya nehezítette munkáját, hanem az is, hogy közvetlen felettese, a magyar miniszterelnök sem volt teljesen elégedett a tevékenységével, így Tallián báró joggal tarthatott attól, hogy - mint egyik levelében Tisza grófnak írtam - „puffer" lesz a kormány és a katonaság között: „te úgy véled, hogy túl enyhén képviselem intenzióidat, míg a katonaság azon panaszkodik, hogy túl erősen teszem azt." A közöttük lévő félreértések tisztázása után azonban a magyar kormányfő a későbbiekben határozottan kiállt bizalmasa mellett, leszögezve, hogy Tallián báró mindazokban a kérdésekben, amelyekben eltérés mutatkozott a katonai és a kormányzati oldal felfogása között, minden esetben az ő szándékainak megfelelően járt el, ennélfogva őt illeti a teljes felelősség és a dolog esetleges ódiuma is.10 A magyarországi szerb nemzetiséggel szemben a katonai hatóságok részéről érvényesülő diszkrimináció különösen az internálások, a letartóztatások és a túszok szedésének ügyében adott sok munkát a kormánybiztosnak. A déli szomszéd elleni háború kitörése a soknemzetiségű osztrák-magyar birodalomban élő szerbek iránt meglévő gyanakvást - melyet a szarajevói merénylet a végletekig felfokozott - szinte hivatalos szintre emelte: a hatóságok valamennyi magyarországi szerbben potenciális ellenséget és ügynököt véltek látni. Ez főleg a katonai parancsnokságok magatartására volt általánosan jellemző, ám a magyarországi rendfenntartó szervek és hivatalok is sok tekintetben hasonló megítélést érvényesítettek. Az óvatosság önmagában véve természetesen nem kifogásolható, hiszen naivitás lett volna feltételezni, hogy a hazai szerbek jelentős része nem rokonszenvezik határon túli honfitársaival, és nem nyújt adott esetben értékes segítséget - főleg információt - a küzdelmükhöz. Ez a kétség kívül létező potenciális veszély azonban arra késztette a katonai parancsnokságokat, hogy a legszigorúbb kegyetlenséggel igyekezzenek elejét venni az ellenséggel való együttműködésnek. A Hadseregfőparancsnokság (AOK) már a hadjárat kezdetekor, 1914. augusztus 13-án elrendelte, hogy minden szerb településen - mégpedig a határ innenső oldalán is - túszokat kell szedni, akiket incidensek esetén ki kell végezni, a településeket pedig fel kell gyújtani.11 A magyar miniszterelnök, Tisza gróf ezzel a barbár gyakorlattal szemben az első pillanattól kezdve határozottan felemelte a szavát.12 Közbenjárására az uralkodó mérsékletet parancsolt,13 ám az ellenséges civil lakosság részéről az osztrák-magyar katonákkal szemben megnyilvánuló - és a nemzetközi közvélemény által kevésbé ismert - kíméletlen harcmodor alaposan megnehezítette a szigor enyhítésére irányuló akarat érvényesülését.14 Tallián báró a maga részéről arra törekedett, hogy a helyi parancsnokokkal kötött különmegállapodások formájában igyekezzék a túszszedés és internálás terén mutatkozó kaotikus viszonyokat rendezettebbé és ésszerűbbé tenni. Egy ilyen, 1914. november 5-i keltezésű megállapodásban rögzítésre került például, hogy túszokat csak feltétlenül szükséges esetben és csak világosan meghatározott cél érdekében fognak szedni, mégpedig a leginkább illojális és egyúttal politikailag legbefolyásosabb szerbek köréből. Ezeket azonban lakóhelyükön kell hagyni, hiszen csak ott várható, hogy a helyi lakosságra hatni tudnak. Semmi értelme tehát, hogy távolabbi területekre internálják őket. Rögzítette az okmány azt is, hogy a katonai hatóságok az esetleges túszszedés ügyében kötelesek minden esetben a politikai szervekhez fordulni, akik a megfelelő személyek kiválasztását intézik. Ha vita támadna a katonai és a civil hatóság között, az ügy katonai oldalról az 5. Hadtápparancsnoksághoz terjesztendő fel, civil részről pedig Tallián kormánybiztoshoz, illetve - ha közöttük sem sikerül egyességre jutni - a Hadseregfőparancsnoksághoz, illetve a magyar kormányfőhöz.15 Sajátos módon a magyar kormányzat (mindenekelőtt a miniszterelnök és az ő politikáját következetesen képviselő Tallián kormánybiztos) arra kényszerült, hogy ismételten megvédelmezze a 9 REZSL 44/a, 23,28., 1914. szeptember 2. 10 REZSL 44/a, 155/12., 1914. október 13. 11 KAW NFA 2. Armee Op. Akten 1914 (Op. Nr. 259.) 12 Ld. pl. KAMKSM 696/12 ex 1914., Tisza István gróf levele az uralkodóhoz, 1914. július 27. Manfried Rauchensteiner: Der Tod des Doppeladlers. 2. Auflage, Graz-Wien-Köln, 1994. 178. o. 14 Rudolf Jefabek: Potiorek. Ein General im Schatten von Sarajevo, Graz-Wien-Köln, 1991. 162-165. o 15 5. AEK Res. Nr. 2394.