Hasznos Mulatságok, 1839. 1. félév (1-52. szám)
1839-01-05 / 1. szám
lsó szám.Első félév. IV y e l v ü n Jfe. Ismerek egy madarat, pagonyok lakosát, ki csekélyke, Nem ragyogó tollú ’s észre alig vehető; Ide mikoron csattogva betölti zenével az erdőt, A’ hajnal bájló hangú királya leszen: Honfiak és társak nyelvűnk a’ philomeláé. — Ámbár kis nemzet, általa nagy lehetünk! — As időhöz. A’ képzelet és valóság erőlényei között, ki hatalmasabb és nagyobb az időnél ? Ki mérkőzhetik vele a’ múltból, ’s ki lesz versenytársa a’ jövendőben ? Mikor még semmi nem vala, az idő már volt. A’ dolgok folyama benne kezdődik ’s ő megelőzé a’ történendő esetek sorát. A’ mi van, benne létez, ’s nélküle semmi sincs. Mikor a’ dolgok folyama kezdődik, az időt kéré meg miden erőlény, a' képzelet-és valóságbeli, lenne segédül munka pályáján, — ’s az idő oda igérkezik, de úgy hogy a’ főhatalmat ő vigye. És ki fog ki egész a’ mai napig az időn, és ki fogand ki rajta valaha? A hol ő segedelmet nyújt, ottan helye van a’ Sükernek ; hol ő ellenzőleg lép föl, ott nincs ki valamiben boldoguljon. Az idő hajtá végre azt a' mit e’ nagy világban szemlélünk. Ő általa fejlődött ki az ásvány-élet lábaink alatt, ő ada növényeket és virágokat szemeink elébe gyönyörködtetésül , ő vett körírt állatokkal ’s azok között önnön fajunkkal, az emberrel. Az idő hatalmán senki sem kételkedhetik: ő épít és ront, köt és old magasztal és aláz. Az idő érleli férfiúvá az ifjat, ő görbíti meg öreggé a’ férfiút. Az idő kezdi meg a’ magzat életét, ő végzi be a haldoklóét. Kis országokat idő segít nagy birodalmakká lenni, népecskékbűl idő fejt ki hatalmas nemzeteket. Róma időben nevelkedék világbirodalommá ’s időben hanyatlék ismét semmiségébe vissza. A’ mi fejünk fölött is nagy idő reppent már el. Századok tornyosodtak föl Árpád hona egén, ’s ezen századoknak meg vannak virágai, tövisei. Nagy néppé akara bennünket fejteni az idő ’s azért a’ hadak istenével szövetkezék , és ketten kinézek a’ férfiút, ki a’ népnek hazát szerezzen. Azon férfiú pedig Árpád vala. És Árpádnál mind az idő mind a’ hadisten megerőlteték magokat. Fél emberélet alatt el jön foglalva a’ széles tág haza, mellyet négy folyam öntöz, a’Kárpát ölel, ’s melly föld fölötti ’s földalatti kincsekben bővelkedő. Az első munka után mind az idő, mind a hiadisten kinyugvák magokat. A’ nép pedig országos vállalatokhoz nem értve, kicsinységekkel bibelődék; kóborlásokban képzelé a’ hadat, míg megvereték ’s rendhez nyúlni volt kénytelen, így hagyá el a’ nép apjai’ gondolkozatát ’s az Európában divatozóhoz tévé. A’ jelennek alapja megvetteték. És az idő, miután kipihend magát, ismét hatni törekvék. Királyokat állíta elő, kik a’ nép előtt járnának, és fényök a’ napéval vetekednek, így jön a’ világon híressé Magaskő és Budavár. De az idő, hogy munkáját velünk hamar be ne végezze, ellenzést kerese, és talált. Zivatart hoz a fejünkre keletrül, — és a’ zivatar nagy vala, tartós, de nem veszedelmes. Rokon népet külde ellenünk, melly mint mi elhagyá dédesei hitét, ’s a’ mekkai prófétáét fogadta el. Sokat harczola a’ két nép, mig a’ keletibbnek vissza kelle keletre vonulnia ’s Budavár fölött ismét magyar nap tündöklik. Vége jön a keleti zivatarnak ’s az idő szárnyaterjesztetten lebeg föllöttünk, áldásait akarva leharmatozni reánk. Szövetségbe álla minden istenekkel, hogy végrehajtsa velünk azt mit végre hajtani szándékában vala: erős nemzetté fejteni bennünket, melly virágozzék a’ testi és szellemi élet minden virágaival, és hozzon gyümölcsöket, a’ testi és szellemi világ ledúsabb gyümölcseit. A’ szellemvilág minden elő lénye segédül álla az időhöz, mellynek föladása, minket magasztalni. De nékik jelszavak: csak a’ törekvőn segíteni. Mert bölcsek ők ’s tudják, hogy bölcseket csak munka és sanyaruság képez. Legyen tehát elmondva előttetek: csak munka és sanyaruság edz férfiakká; csak munka és sanyaruság képez bölcsekké; keressétek a’ munkát, és éljetek sanyarú életet. A’ kényelem és gyönyör ábrándok csak pulyáknak és elaggotaknak valók. Ki ereje teltségében érzi magát, munkát keressen , a’ fenó ég napja alatt ’s a’ tél’ ropogó hava fölött. Az idő kegyes vala irántunk. Sok göröngyöt elhárita utunkból, de hagya elég elhárítandó rögöt is. Tanuljunk a’ múlt göröngyeiről, dolgozzunk a’ jelen rögei ellen, ’s böltseség reményével vigasztal az idő. És a’ bölcseség ritka drága kincs, előtte fölnyilnak a’ meny kapui, általa viránnyá fejlik ki a’ sivatag. S te idő, legősibb és leghatalmasabb a’ képzelet előlényei között, ne hadd ezeket soha elfelejtenünk. Beszéld el mindenható szavaddal a’ munka és sanyaruság szükségét előttünk, és vezess mindenható kezeddel a’ munka utján a’ bölcseség-czélhoz.