Aszód - Aszódi Tükör, 2005 (17. évfolyam, 1-12. szám)

2005-10-01 / 10. szám

2005. OKTOBER_____________A<*0di TÜKÖR__________________5 Negyedszázados a Városi Nyugdíjasklub Nagyszabású rendezvénnyel lepték meg magukat nyugdíjasaink Szeptember 25-én ünnepelte klubunk a megalakulásunknak 25. évfordulóját. Ebből az alka­lomból sok vendéget vártunk és nagyon készültünk. Nyug­díjasaink hozták a finom süte­ményeket, pogácsát, kis itókát. Délelőtt tíz órára megtelt a Vécsey Károly Helyőrségi Klub, megérkeztek Tiszafüred, Domony, Iklad, Hévízgyörk, Szada és Kisnémedi nyugdíjas csoportjai. Megtisztelt bennünket jelenlé­tével Szabó Imre, Pest Megye Közgyűlésének elnöke, Bagyin József polgármester, Sasvári Istvánná, az „Életet az éveknek” Pest megyei szövetségének elnö­ke, Krizsán Sándor elnökhelyet­tes és felesége, Marika, aki mű­­velődésszerető. Örültünk, hogy városunk civil szervezeteinek ve­zetői, képviselői is elfogadták meghívásunkat: eb: Rácz J. Zol­tán, a Nyitott Kapu Alapítvány elnöke és felesége, Varga Jánosné, a Gondozási Központ vezetője, továbbá Búzás Pál, Bán János, Éliás József, Takács Lajos, Mudris László. Sok segítséget kaptunk eddig is Sztán István nyugalmazott ezredes úrtól, örültünk, hogy részt vett ünne­pünkön. Boldogan üdvözöltük Gersei Ferenc urat, Pest Megye Közgyűlésének képviselőjét, sok támogatást kaptunk tőle is. Na­gyon kedves vendégünk volt még Mészáros Istvánná, Zugló dísz­polgára, a nyugdíj­asok vezetőj­e. Egyre fokozódott az ünnepi hangulat. Szabó Imre úr az alapító tagoknak oklevelet és ajándékko­sarat adott át: Huszárné Zsembe­­rovszki Erzsébet, Lipták Jánosné, özv. Takács Lajosné és Petrovics Andrásné kapták. Ugyancsak csemegekosarat és oklevelet ve­hetett át Szilágyi Sándorné, a klub elnöke is. Oklevelet kapott Bajta Istvánná is. Nem győzöm felso­rolni a sok-sok ajándékot, ok­levelet, virágot, tortát, amit a ked­ves vendégektől kaptunk. Délben mindenkit finom ebéd­del kínáltunk, amit Lukács Lajos egyéni vállalkozó konyhájában készített Gyimesiné Veronka. Délután a vendég klubok mu­tatkoztak be műsorukkal. Az aszódi nyugdíjasok zárták ezt a programot: 25 év történetét adtuk elő rövid életképekben. Ezután már a lazább szórakozás követ­kezett: Sulyi Károly énekes in­gyenes műsora hangzott el, őt az ikladi zenekar kísérte, nagyszerű­en. Az ünnepség sikeréhez nagyon sokan hozzájárultak, amit a tag­ság nevében tisztelettel megkö­szönök: Győrfi Jánosnak a ter­met, Deák Istvánnénak a sok munkálkodást, Dr. Rácz J. Zol­tánnak és feleségének a 25 év történésének megjelentetését, Asztalos Gabriellának az új tagsági könyveket, Micsutkáné Tóth Annamáriának a kitett név­táblát. Az anyagi támogatást köszönjük Bagyin József pol­gármesternek és a képviselő­­testületnek. Több aszódi vállal­kozó adott pénzbeli támogatást: Molnár József, Móni Fotó: Szilágyiné, a vörösbolt vezetője, Válócziné, a háztartási bolt veze­tője, Lajtai Vera, a varroda ve­zetője, Dián Tibor, Szamosvölgyi István, Szovics Pál üzletvezető, Sándor János a FIDESZ részéről, a Szépségszalon tulajdonosa, Péter Lajosné, a festékbolt vezetője. Köszönjük nekik. Nagy meglepetésünkre Gersei Ferenctől szép új magnót kap­tunk, ami felkészülésünket segíti. Köszönjük Rácz Zoltánnak, a Művelődés Háza igazgatójának a sok meghívó és oklevél, valamint emléklap elkészítését. Utoljára hagytam klubtársaim odaadó, fáradhatatlan munkáját: Szilágyi Sándorné és Budai Józsefné sok-sok talpalását, hogy minden meglegyen. Köszönjük. És a többiek, akik fogadták a vendégklubokat, gondoskodtak róluk: Farkas Istvánná, Takács Ist­vánná stb.; Keresztúri Istvánná, aki kávéval látta el a vendégeket. Kö­szönjük mindenkinek a munkáját! Köszönjük Búzás Pálnak a Pe­tőfi adón küldött szép dalt, amivel köszöntötte 25 éves klubunkat. Ha valamit kihagytam, az a sok­sok élmény bősége miatt van. Kívánom, hogy sokáig legyünk még együtt, a 30. évfordulóig leg­alább. Tóth Gézáné Az egyik alapító tag, Huszárné Zsemberovszky Erzsébet A délután a mókázásé, a mulatozásé volt Köszönetnyilvánítások Köszönetemet fejezem ki Köszönjük mindazoknak, akik unokánk, mindazoknak, Jagicza Gábor akik édesanyám, tragikus balesete miatt érzett fájdalmunkat özv. Gyarmati Károlyné együttérzésük kifejezésével enyhíteni próbálták. „ csak ha bimbó fővel asznak temetésén részt vettek, a virágok: oh, ez fáj; gyászomban osztoztak, sírjára Ha reménye új tavasznak, virágot helyeztek. Most születve, sírba száll. ” (Arany J.) Bágyoni Gáborné Kovács Dezső és családja ■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]

Next