Heves Megyei Nap, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-07 / 131. szám

I­lyen, vagy ehhez hasonló hangvételű prológgal sze­retnénk megnyitni 1995. július 12-én 18 órakor az egri Eszterházy Károly Tanárkép­ző Főiskola előtti téren az idén 20 éves jubileumát ün­neplő Agria Játékokat. Pontban este hatkor meg­szólalnak a harsonák, a kür­tök, hogy jelezzék a 4 éve szü­netelő játékok feltámadását, s hírül adják: kezdetét vette Egerben az idén hat napon át tartó, nagy hagyományokkal rendelkező, országos hírű rendezvénysorozat. Elindulhatnak hát - a kö­szöntő prológ után - a várva várt lovasszekerek, hátaslo­vak, jelmezbe öltözött színé­szekkel, zenészekkel, tánco­sokkal a történelmi belváros felé, ahol a hely hangulatá­nak, atmoszférájának megfe­lelően XVI-XVII. századból származó régi magyar komé­diákat szeretnének játszani. A zenészek és a táncosok mindig megelőzik majd a szí­nészek produkcióit. Terveink szerint a Dobó térre, második helyszínünkre érkezve, a ko­rabeli hangulatos zene meg­hallgatása és a táncprodukci­ók megtekintése után Háry János elődeinek, a két hazu­dós, obsitos katona, Orientá­­lis és Occidentális örömtől Iu- SIRÁLY 92 BT írószerek, nyomtatványok, d­i­v­attáskák , hátizsákok, bármelyikét óhajtja, a Sirályban azt megkapja. Eger, T­örvényház utca 3. Városunknak színházában míg hangzanak a bájos rímek, melyet egykoron faragtak kemény karú erős hímek, e tisztes ősökre ha néha gondolsz, az is jusson eszedbe, hogy söröződ az Old Boys. Hatvani kapu tér 1. (A színházzal szemben az emlékmű mögött.) 1907 gárzó hangos nagyotmondá­­sainak lehet szem- és fültanú­­ja az összeverbuválódott al­kalmi közönség. Ezután a kis Dobó térre vonulva korabeli hangulatot idéző környezetben vendég­váró helyek gyűrűjében kerül majd sor a Borivó asszony ko­médiájának bemutatására. Ezt követően a vidám ka­raván a Dobó utcán végigha­ladva a várbejárat előtti teret foglalja el. Itt a Tudós Magis­­terrel egy rátermett katona veszi majd fel a versenyt egy régen nagyon divatos kitalá­lós játékban, melyet széles gesztusokkal kísérve adtak elő a vásártereken. Még itt, ezen a téren be­mutatkozik a közönségnek Aescultapius doktor, az orvos BÚTOR KISÁRUHÁZ Eger, Törvényház u. 3. Tel.: 36/411-279 Megállhat a keresésben, plusz itt kínálja bútorát a Plusz. Kuckó! Hogyha ma még megkóstolja, fülig ér a szája GREECO nevű kávéboltban csuda kávé várja. Eger, Dobó u. 22. 1903 VENDÉGLŐ Eger, Servita u. 35. Ha kialakul ételben vagy italban egy SÖR­VITA megoldja majd gondját-baját vendéglője SERVITA sok istene, hogy hivatását gyakorolva a betegek gyó­gyítására induljon. Útja so­rán, mely vissza a Líceum­hoz vezet, minden útjába akadó, segítségért esdeklő, korabeli jelmezt viselő „be­teget” meg kell gyógyítania, legyen az „borbeteg, szere­lembeteg, siket ember, vagy akár jó mellges lány” is. A ko­médiás csapat, visszaérkezve a Líceum elé, a régmúlt han­gulatát idéző versekkel, da­lokkal, táncokkal, vidám csu­­jogatások közepette fejezi be körútját. így vezeti be az esti előadást: Tim Rice-Lloyd Web­ber József és a színes széles­vásznú álomkabát című világ­hírű musicaljét, megteremtve a kellemes nyáresti színházi han­gulatot. Egy GHOST és más semmi! Az emberiség évszázadok óta a jó szokásoknak és a jó szokásokból él. Reméljük, mi is az önök jó szokásaihoz fogunk tartozni! Továbbra is butik-minőséggel és szolid árakkal várjuk a kedves vásárlókat a GHOST Böngészdében. Eger, Hibay K. u. 3. Tel.: 36/357-372 Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9-18 óráig, szombaton 9-13 óráig. 1892 A HAMI ajánlja Önnek! Hidegtálak, saláták, friss cukrászsütemények széles választékát elérhető áron, helyben fogyasztva és elvitelre. Alkalmakra, összejövetelekre megrendeléseiket örömmel fogadjuk. Hááát! Ez a HAMI? Eger, Rákóczi u. 21. Vidámságot, életet sze­retnénk varázsolni Eger tör­ténelmi belvárosába. Remél­jük, hogy ez a színes kaval­­kád mély irodalmi értékek­kel is bír - jó szórakozást je­lent majd közönségének, s majdan idecsalogatja ha­zánk távolabbi tájairól, sőt - idegenforgalmunkat növel­ve - más országokból is az érdeklődő, vidámságot, ze­nét, táncot, szerető kedves nézőt. Ha a jó Isten is meg­segít, terveink megvalósítá­sának nem lehet akadálya, s jó reményekkel vághatunk neki a ’96-os millecentenári­­umi nyári rendezvénysoro­zat előkészítésének. KELEMEN CSABA BLASKÓ BALÁZS STEWS&» .IZZt.l. i. .ILIA.B «ZALOM Június 1-jétől változatlan kínálattal várjuk kedves vendégeinket. Nyitva: 12.00-01.00 Asztalfoglalás: 413-542 GYROS-SÖRÖZŐ Új éüap! Nyitva: 11.00-22.00­­ Ibolya presszó Egerben mindig akad sok csoda, szeretettel várja presszónk, az IBOLYA I Kínálata r saját készítésű sütemények, fagylaltkülönlegességek, üdítők nagy választékban. Eger, Kossuth utca— Jókai utca sarok, Műszaki Kisáruház Tűzoltó tér C ) Volt munkar. ....... Gondoljon a nyárra! Kedvező árakon kínálunk: ablak, split és mobil KLÍMÁKAT Árusítás, üzembe helyezés, garanciális szerviz egy helyen. Magánszemélyeknek OTP-hitelre is. Telefax: (36) 410-425. Red Pub söröző Guinness barna sör specialitás (lecke) Nyitva tartás: 18­1 óráig. Terasz, biliárd, flipper. Tel.: 36/316-068 3300 Eger, Kertész u. 9. Hogy unalmát elűzze, térjen be a BETŰZ-be! Hűsítő italok széles választékával várjuk kedves vendégeinket! Nyitva: mindennap 6.00-23.00-ig BETŰZ PRESSÓ Cím: Eger, Széchenyi utca 39. Agria-nyitány 1995. „A szerző minden jót láván nektek, ti színészek valamennyien és nagyérdemű közönség! Hát senki se örül, hogy komédiát játszunk és nem tragédiát? Ugyan, simítsátok már ki összeráncolt homlokotokat, enyhüljön meg a gubancos szemöldök, hogy minél szemeseb­ben szemléljétek történetkéinket, mert ügyes szemtanúkra lesz itt szükség. A fületeket is hajtsátok ide, hiszen mint a láma mondja, jófü­lű emberek vannak errefelé. Ha pedig nem jutott nektek ülőhely, csak azon igyekezzetek, hogy állva nézzétek végig, mert azt szabad. (_) Akit kifárasztott a tudomány, vagy az állam gondja, vagy bármi más testi-szellemi mun­ka jöjjön csak közelebb, hogy lelkét a mi tréfáinkkal újraélessze. Mulassatok hát jól, ti in­nen kívülről, én meg belülről, ahol nekem nagyon jó. Csak akkor jelenek meg újból, amikor már az istenhozzádot hozom magammal, de azért már most is „Isten veletek!” (Bartholomeus Frankfordinius Pannonius 1516 körül.) Színészmúzeum Önök egy most induló sorozat első rovatát olvashatják, Szí­nészmúzeum címmel. E sorozatban megpróbálom majd fel­idézni feledhetetlen színészeink feledhetetlen alakításait. Pri­madonnák és bonvivánok, Hamletek és Lear királyok je­lennek majd meg önök előtt, s más kívánságom nincs, minthogy fogadják őket olyan szeretettel, amilyen tisztelet­tel én írok róluk. Európában is egyedülálló volt az a kezdeményezés, amit Gobbi Hilda a Bajor Gizi Színészmúzeum megálmodója és alapítója vitt véghez. A hirdető plakátok 1952-ben Jászai Ma­ri, Márkus Emília, Bajor Gizi fotói alatt a következőket írták: Budán, a Stromfeld Aurél út 16. szám alatt Bajor Gizi egy­kori lakásában megnyílt az első magyar színészmúzeum. Az új múzeumot Gobbi Hilda Kossuth-díjas, a Magyar Népköztár­saság érdemes művésze szervezte meg. A szobákban Jászai Mari, Márkus Emília és Bajor Gizi emléktárgyait állították ki. Ez a néhány szoba huszonkét éven keresztül várt a bővítés­re, melyre 1974-ben került sor. Később kialakították az eme­leti szobákat is 1981-ben, 1985-ben és végül 1987-ben. Mind­ezeket a munkálatokat Gobbi Hilda vezette. Később a múzeumot újjáépítették, de a végső megformá­lást Gobbi Hilda már nem irányíthatta. Ma a múzeumban különböző színházak emlékszobáiban eleveníthetjük fel régmúlt emlékeinket, Honthy Hannától Ruttkai Éváig. Az épület kertjében, diófák árnyékában, csöndesen gondolkodhatunk azon, hol az a dal, amit vala­ha ők énekeltek? BARÁTH ZOLTÁN Az 1995-ös Agria Játékok fő szponzora Westel 900 GSM, további támogatók: Eger Város Önkormányzata, Heves Megyei Önkormányzat, OTP egri fiókja, Garancia Biztosító egri fiókja, Hungária Biztosító egri fiókja, ÁSZOK Kft., Old Boys söröző, Servita étterem, Senator-ház, Mobilitás Gmk., Dr. Nyíri Iván, EVAT Rt., Agria Volán, Rácz József gombatermesztő, Fehér Szarvas étterem, Sprinter Stúdió, Sirály irodaszerbolt, Mátyás udvarház, Odry cukrászda, Rózsavölgyi sport, Kuckó Plusz, Ibolya presszó, Hami büfé, Tamási és Komlós Kft., Konzumbank Rt. Stella Pizzeria, Szivárvány Szőnyegház, Jóbarát Vendéglő, EAST-WEST Kereskedelmi Rt., Egri Malom Rt., Aroma Kereskedelmi Rt, Skála Gyöngyszer Áruház, Unix-Ker Kft. Red Pub söröző SzivárvánY,P^Szőnyegház Újonnan érkezett és régi padlószőnyegek 10-30% 10 m feletti vásárlás esetén további 8% kedvezmény. Olcsó padlófilc érkezett több színben. NDONSAG: Június 1 - jétől megkezdtük hazai és külföldi PVC-k forgalmazását. Üzletünket megtalálja Egerben, a Szarvas téren a Tourist Motel udvarában. TeL: 36/410880 Házi ízek sora várja. Térjen be a Jóbarát­ba! 3300 Eger, Bródy S. u. 3. Tel.:310-496 Comedia dell’ arte figurák

Next