Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-05 / 54. szám

10. AMERIKAI KÜLPOLITIKA Reagan a Hiltonban Az amerikai elnök a mi­nap sapkában jelent meg a washingtoni Hilton Szállo­da nagytermében. Ez önma­gában nem is érdemelne figyelmet, csakhogy a Fe­hér Ház lakója az Ameri­kai Légió fejfedőjét viselte, és ez már sok mindent el­árul. Ez a szervezet hosszú évtizedek óta az amerikai szélsőjobboldal gyűjtőme­dencéje és politikai vonal­­vezetése annál is durváb­ban jobboldali, mint amit Reagan a Fehér Ház lakó­jaként megengedhet magá­nak. Az elnök ezúttal átfogó világpolitikai beszámolójá­hoz választotta ezt a sap­kát. Áttekintése nem adhat okot különösebb derűlátás­ra. Fejtegetéseinek közép­pontjában érthető módon a közép-hatótávolságú raké­ták vitája állott, hiszen 1983 ebből szempontból döntő esztendő. A genfi szovjet—amerikai tárgyalá­soknak az év végéig vala­miféle megegyezéssel kelle­ne zárulniuk ahhoz, hogy az USA lemondjon a 108 Pershing–2 rakéta nyugat­németországi telepítéséről és a körülbelül félezer cir­káló-rakéta elhelyezéséről a NATO különböző európai országaiban. A tárgyaláso­kon azonban a felszínen egyelőre nincs semmiféle haladás. Az USA ragaszko­dik a hírhedt „nullamegol­dáshoz”, azaz, hogy a Szov­jetunió semmisítse meg a maiga SS 20-as rakétáit, az amerikai telepítésről való lemondás fejében. Ez olyan helyzetet teremtene, hogy a „nulla” csak a szovjet ol­dalon jelentkezne, miköz­ben Nyugat-Európában meg­maradna az angol és fran­cia független atomütőerő 162 rakétája. Ez a Szovjet­unió számára elfogadhatat­lan. Jurij Andropov, az SZKP főtitkára felajánlot­ta, hogy a Szovjetunió 162- re (tehát az angol és fran­cia rakéták együttes szá­mára) hajlandó csökkenteni a maga közép-hatósugarú rakétáinak mennyiségét, ezt viszont az Egyesült Államok elutasította. Reagan azonban kényte­len volt számításba venni, hogy Bush alelnök nyugat­európai útja során az Egye­sült Államok szövetségesei valamiféle „közbeeső meg­oldást” sürgettek: azt, hogy Washington ne ragaszkodjék mereven az eredeti „nulla­megoldáshoz”. Reagan tett egy fél lépést ebbe az irány­ba, amikor ezúttal először felsorolt bizonyos feltétele­ket is. Ezek a következők: 1. Ragaszkodik a rakéta tér lepítéshez, de a rakéták számáról lehet vitatkozni. 2. A brit és francia atom­ütőerőt nem lehet belerak­ni a mérleg nyugati serpe­nyőjébe — ez az Andropov­­javaslat ismételt visszauta­sítása és eleve tartalmazza a „beépített egyenlőtlensé­get” az európai rakéta­egyensúlyba. 3. Az esetleges megegyezés által érintett szovjet rakétákat meg kel­lene semmisíteni. (Ez Schultz külügyminiszter távol-ke­leti útján Pekingnek és To­kiónak tett amerikai ígé­retekkel van összefüggés­ben.) Így érthető, miért nyilatkozta a minap Gromi­­ko szovjet külügyminisz­ter a Pravdának: „Teljes határozottsággal mond­ható, hogy az Egyesült Ál­lamok és a NATO részéről mindeddig semmilyen olyan javaslat nem érkezett, amely megfelelne az egyen­lőség elvének”. Összességében megállapít­ható: az amerikai elnök is­mételt élesen szovjetellenes kijelentéseit nem lehet egy­szerűen a szélsőjobboldali hallgatóság kedvére tett szónoki fordulatoknak te­kinteni. Reagan személyé­ben (aki a jelek szerint in­dulni akar az 1984-es vá­lasztásokon) olyan mereven konzervatív, az erőpolitiká­nak egyértelműen elkötele­zett politikus ül a Fehér Házban, mint a hideghábo­rú óta még sohasem. A washingtoni Hilton­ Szálló­­ban mondott beszédnek — a rakétakérdéstől eltekint­ve — ez a legfőbb tanul­sága. Végső soron nem mó­dosította ezt a képet az a néhány, az említettekhez viszonyítva másodrendű külpolitikai kérdés (Közel- Kelet, Közép-Amerika), amellyel Reagan a beszéd­ben foglalkozott. Az általános kép tehát semmikép­pen sem biztató. A Reagan-beszéd újabb bizo­­zonyítéka annak, hogy 1983 nehéz világpolitikai év lesz. Az elkövetkező hónapokban fog kiderülni, hajlandó-e Washington visszalépni az erőegyensúly megbontását célzó politikától és tárgyi­lagos álláspontot kidolgozni. — ie — A megnyugtató mosoly Reagan szónoki kelléktárához tar­tozik (Fotó: AP—MTI—KS) összeállította: Pilisy Elemér FRANCIA KÉRDŐJELEK Folytatás vagy útelágazás? „Városról városra vissza­nyerni Franciaországot!” — Chirac párizsi polgár­­mester pártjának, a repub­likánus RPR-nek plakátjai valósággal elárasztják a francia városokat. Giscard d’Estaing volt elnök pedig úgy véli, hogy március 6-án, a helyi közigazgatási válasz­tások első fordulóján, majd egy héttel később, a máso­dik fordulón az ország va­lóságos útelágazáshoz érke­zik. A jobboldali ellenzék szerint a választások nem helyi, hanem országos je­lentőségűek, ennek megfe­lelően félretette belső el­lentéteit: a legtöbb helyen közös jelölteket indít. Franciaország több, mint 38 ezer városában, falvá­­ban hatévenként újravá­lasztják a helyi közigazga­tás tisztségviselőit. E vok­solás hagyományosan az el­lenzéknek kedvez. A nagy kérdés: vajon ezúttal is ér­vényesül-e a papírforma? Tény, hogy már a tavalyi járási választások is a bal­oldal visszaeséséről tanús­kodtak. 1983 elején pedig a jobboldal óriási hangerővel jövendölte meg, hogy a mostani választásokon föld­csuszamlásszerű győzelmé­re lehet számítani. Chirac választási beszédeiből pél­dául a francia tömegek ar­ról értesülhettek, hogy a jobboldal, amennyiben vis­­­szaszerzi a politikai hatal­mat, meg fogja semmisíte­ni mindazokat a társadalmi reformokat, amelyeket Mit­terrand 1981 óta életbe lép­tetett. Chirac szerint vissza­csinálják az államosításokat is. Egyszerűsítenénk a képet, ha mindebből arra követ­keztetnénk, hogy csupán jó vagy rossz választási tak­tikáról van szó. A jobbol­dal valódi csalódottságra, bizonytalanságra épít, hisz Franciaország gazdasági vál­sággal küzd, valutáját két év alatt kétszer kellett le­értékelni. Tavaly a külke­reskedelmi mérleghiány megközelítette a 100 milli­árd frankot. Az 1983-as év­kezdet adatai még aggasz­tóbbak: 9 milliárd frankos hiány egyetlen hónap alatt, csaknem egyszázalékos inf­lációs rátával — súlyos fi­gyelmeztetés és ráadásul nem a legjobb választási érv a baloldal számára. "M­­ichel Rocard, a tervezés államtitkára, a Szocialista Párt egyik legtekintélyesebb közgazdásza, szándékosan kemény hangot ütött meg, nem győzte hangoztatni: a gazdasági bajok a jövőben fokozódnak, a francia gaz­daság még nem látja az alagút végét. A szocialisták nyomatéko­san hangoztatják: ha sza­vazótáborában vannak is csalódottak, akik könnyebb­nek hitték az utat az 1981- es nagy győzelem után, ezek a szavazópolgárok mégsem tartózkodhatnak, mert ezzel csak a jobbol­dalt erősítenék. A Francia Kommunista Párt szintén leszögezte, hogy a tartóz­kodás nem lehet a baloldal választási fegyvere. A bal­oldal egyébként — szocia­listák, kommunisták, kör­nyezetvédők — néhány ki­vétellel a legtöbb városban, községben már az első for­dulóban közös listát indít. Kétségtelen, hogy a helyi voksolás jelentősége nem vetekszik az ugyanaznap tartandó nyugatnémet par­lamenti választásokéval. Sőt, Franciaországban is félszemmel Bonnra figyel­nek. A francia választások ezúttal elsősorban belpoliti­kai jelentőségűek, de két évvel a nagy baloldali győ­zelem után mégis óriási a tét. Az eredmények nem módosíthatják a parlamen­ti vagy a kormánytöbbsé­get, ám képet adnak az or­szág politikai hangulatáról. Szécsi Éva Georges Marchais, az SZKP főtit­kára : nem a tartózkodás a helyes tak­tika Francois Mitterrand köztár­sasági elnök: a cél a refor­mok folytatása „Visszanyerni Franciaorszá­got” — hirdeti Chirac Szállodadömping a Perzsa-öbölben „Szállodadömping”. Álmat­lan éjszakákat okoznak ezek a szavak kormányoknak, nemzet­közi szállodahálózatoknak, sejkeknek és gazdag üzletem­bereknek,­­ mindazoknak, akik dollármilliókkal szálltak be a szuperluxust kínáló hotelek épí­tésébe és üzemeltetésébe a Perzsa-öbölben. Az utóbbi évek­ben északon Kuvaittól délen Muskátig a szuperszállodák egész lánca húzódik az öböl partja mentén. A mindössze 350 ezer lakosú Bahraim fővárosában, Manamában rövid idő alatt hat luxusszálloda épült fel, s most üresen állnak. Ugyanis szigo­rú és nehezen teljesíthető fel­tételekhez kötik az idegenek be­utazását az országba : kül­földi üzletember csak úgy kap 72 órára szóló átutazó vízumot, ha egy helybéli lakos felelős­séget vállal érte. S nincs ez másképp Kuvaitban vagy az Egyesült Arab Emírségekben sem. A luxushotelek megállás nélkül csalogatják a turistákat, de azok csak nem jönnek. Mit tehetnek a szállodák? A legki­finomultabb reklámfogásokkal az öböl-menti országokban dol­gozó külföldieket próbálják megfogni. Egymással versengve kínálják a különleges, exotikus élményeiket, szórakoztaó műso­rokkal, híres szimfonikus zene­karok és operaénekes fellépte­tésével, képzőművészeti kiállí­tásokkal csábítják a vendége­ket. A szuperszállodák maga­san fizetett szakembereket alkal­maznak, akiknek mindent meg kell tenniük a ritka vendég szórakoztatásáért és ott-tartá­­sáért. Feladataik időnként a le­hetetlen határát súrolják, mert például hogyan is lehet vonzó­vá tenni az ötórai tea rendez­vényét egy „száraz” arab or­szágban, ahol a táncos kedvű vendég szeszes italok helyett kénytelen vízzel és alkoholmen­tes üdítőkkel beérni. NÉPÚJSÁG, 1983. március 5., szombat LISSZABONI LEVÉL Egy ismeretlen magyar Portugáliában Meglepett, hogy portugáliai tanulmány­­utamnak már első hetében — tulajdonkép­pen magyar történelmi vonatkozású irato­kat kell keresnem a levéltárakban — nekem szegezték a kérdést: mit tudok Carlos Mar­­délről, a magyar származású (hungaro) mér­nökről? Szégyellhettem, de még a nevét sem hallottam. Ám nem írnak róla a kis atlanti parti országról szóló, régi s újabb magyar kiadású bédekkerek sem. Mardel Károly a nagyon alapos portugál— brazil lexikonok egybehangzó állítása sze­rint Magyarországon született 1695-ben. Fel­tehetően Bécsben tanulta ki a hadmérnöki szakmát, majd több európai országot érint­ve 1733-ban érkezett Portugáliába. Mérnök­ezredesi rangot nyert, s már legelső terve maradandó alkotásnak bizonyult; a nagy lisszaboni vízvezeték, az Aquas Livres volt ez, mely abban is emlékeztet ókori római elődeire, hogy egészen a legutóbbi időkig működött. Mardel hamarosan ismertté tette nevét reprezentatív köztéri kutak, és arisz­tokrata paloták építésével is, majd a kirá­lyi udvar fogadta fel, hogy gótikus és re­neszánsz „castello”-it ő alakítsa komforto­sabbá. 1755. november 1-én borzalmas földren­gés döntötte romba Lisszabon legnagyobb részét. Szerencsére akkor már öt éve ambi­ciózus főminisztere volt a királyságnak: Pombal márki, a felvilágosult abszolutizmus portugáliai megalapozója. Oroszlános szobra jelképezi ma azt az energiát, mellyel kigon­dolta és megszervezte a főváros újjáépítését.­­Budapesten végezte a közgazdasági egye­temet az a fiatal portugál kutató, aki nem­régiben bizonyította be Thomas Morus „Utópia”-jának hatását a márki koncepció­jára: egymást derékszögben metsző utcák, köztük háromemeletes palotatömbök a Baixá­ban, Lisszabon centrumában.) Pom­bal márki főépítésze Manuel de Mara volt, aki első adjutánsának, Eugenio dos Santos­­nak a halála után, 1760-ban Carlos Maráéit vette maga mellé. Mardel többnyire kész terveket kapott, de azokat szabadon kezelte, s a portugál szakkönyvek szerint javított rajtuk, stílusában pedig „élénkebb közép­európai ritmust” — személyes véleményem szerint: barokkos effektusokat — adott az épületek emeleteinek, ablaksorainak, tetőze­tének. Keze nyomát olyan centrális fekvésű tér őrzi Lisszabonban, mint a Rossio, bár ennek északi főépületét, a „Szent Hivatal” (az inkvizíció) hajdani palotáját tűzvész tün­tette el az 1830-as években, s helyén most a Nemzeti Színház áll. Mardel „grandiózus­nak és méltóságteljesnek” mondott tervet dolgozott ki a Tejo folyó torkolatára néző másik főtér, a Praca do Commercio királyi kikötőjére és diadalívére is. Ezt azonban csak módosított formában valósították meg később olasz építészek. Mardel elképzelését egy festmény őrzi számunkra, amelyet a vi­lághírű kocsimúzeumban (vagy sokszorosí­tott poszteren) lehet látni. Pombal márki ugyancsak elégedett lehe­tett Mardel munkájával, mert őrá bízta Ceirasban álló palotájának tervezését és kivitelezését. Nem volt hálátlan vele szem­ben az utókor sem Portugáliában: egy kis utca viseli nevét Lisszabonban, s a múlt év végén rendezett nagyszabású városi kiállítá­son méltó helyet kaptak a Közmunkaügyi Minisztérium Levéltárában őrzött tervrajzai is. Úgy vélem, nekünk is ismernünk kell Mardel Károly nevét a mai Magyaror­szágon. Bán Péter Eger LAKÁSÉPÍTŐK I A Volán 4. sz. Vállalat 1983. március 1-től március 31-ig, építőanyag-fuvarozásokra kedvezményt hirdet a lakosság részére: föld-, salak-, homok-, bányakavics- (sóder-), építőkő-, tufakő-, tégla- és szilikátblokk-fu­­varozásokra. 15% kedvezményt ad a fuvar­számla végösszegéből, ha a fuvarozásra megrendelt áru mennyisége a 8 tonnát eléri vagy meghaladja. A kedvezményt csak a felsorolt áruféleségek­re adjuk. A fuvarozások megrendelhetők va­lamennyi árufuvarozást végző szolgálati he­lyünkön, fuvarvállaló irodáinkban: Volán 4. sz. Vállalat, Eger, Dobó tér 9. Telefon: 13-782. Gyöngyös, Kossuth L. út 26. Telefon: 11-472. Hatvan, autóbusz-pu. Telefon: 18-55.

Next