Melléklet 1998
1998 / 6. szám - Hofer Tamás: A nemzettudat változó jelképei
EZREDFORDULÓ • 1998.6. HOFER TAMÁS 11 NEmZETTllMTUflLTOZÓ JELKÉPEI Saját magyarságképünkben számolni kell legalább két szinttel: a gyakorlati életben a mindennapi tapasztalatok alapján kialakított, esetleg erősen önkritikus magyarságképpel és a kifelé mutatni kívánt, a normatív elvárásokat tükröző önképpel. Michael Herzfeld megkülönbözteti a „nemzetállam meghitt belső terét , ahol az emberek nagyon is tisztában vannak a mindennapi gyakorlat kompromisszumaival, negatív vonásaival, és az idegenek felé forduló véleményalkotást, amelyben egyfajta „társadalmi poétika"nemesíti meg az önképet. A magyarságkép változásai témakörben rendezett az MTA I. és II. osztálya közös ülésszakot 1997. május 6-7-én az MTA Közgyűléséhez kapcsolódva. Alábbiakban az ülés egyik indító előadását közöljük. A sztereotípiák, önképek és másokról alkotott képek nem semleges mezőben, hanem egy hierarchikusan tagolt világrendszerben alakulnak. A magyar származású Thomas Szász pszichológus ezt úgy fogalmazta meg: „Az állatok országában az a szabály:edd meg, vagy megesznek, az emberek országában pedig: határozd meg, vagy téged határoznak meg (define or bhe defined)". A kisebb országok sokkal inkább a második csoportba tartoznak, mint az elsőbe. nemzeti jelképtár A magunkról és másokról alkotott sztereotípiákkal szorosan összefügg a nemzeti szimbólumok rendszere. Ebbe címerek, zászlók, egyenruhák, himnuszok, nemzeti ünnepek, emlékművek tartoznak, amelyek rengeteg történeti, földrajzi utalást is tartalmaznak, továbbá nemzeti hősök és emlékhelyek, az irodalom, a népi kultúra, a zene, vagyis a magyarság vagy angolság, osztrákság kifejezésének tekintett alkotások. A nemzeti jelképtárban állami, hivatalos és populáris szinten egyaránt kitüntetett szerepe van a történelemnek, a történeti emlékezésnek, mítoszoknak és legendáknak. A monográfiák hangsúlyozzák a nemzeti jelképek és sztereotípiák változékonyságát, társadalmi, regionális, kulturális és vallási csoportok szerinti differenciáltságát. Robert Colls és Philip Dodd 1986-ban az „angolságról", az angol nemzeti szimbólumtár 1880-1920 közötti kidolgozásáról írt könyvét azzal kezdte, hogy az „angolság semmiképp sem tekinthető azoknak az embereknek, akik Anglia területén éltek vagy élnek valamilyen magától értetődő vagy természetes sajátosságának. [...] Végig a történelem során az angolságot újra és újra meg kellett alkotni az adott cselekvési lehetőségek és viszonylatok, a létező jelképek és eszmék határain belül. De nem kell azt hinnünk, hogy ha a jelképek és eszmék vissza is térnek, jelentésük ugyanaz marad. A jelentés nem csupán a leszármazástól függ, hanem a mindenkori kontextustól és élethelyzettől is." A nemzettudat elemeit, a nemzeti jelképeket topológiai kapcsolatokkal összefűzött hálóként képzelte el Franciaországra vonatkozóan Pierre Nora. Monumentális munkája a nemzeti azonosságtudat sűrűsödési pontjait az „emlékezet helyeinek" nevezi. A kulturális örökség, a patrimoine koncepcióján belül az emlékezet helyei — történelmi személyek, épületek, tájak, intézmények stb. — mint lazán egymás mellé rendelt, bővíthető, szűkíthető halmaz állnak a francia állampolgár rendelkezésére, hogy saját ízlése és hajlamai szerint összeállítsa Franciaországnak azt a képét, amelyiket a hazájának tekint. Nora ezért hétkötetes művét mint válogatásra buzdító étlapot, illetve útikalauzt ajánlotta az olvasó figyelmébe ahhoz a „kerthez", amiben a francia múlt „helyei" találhatóak. A hét kötetből álló sorozat utolsó három darabja a „Les France" (Franciaországok) címet viseli, és voltaképpen azt fejezi ki, hogy több Franciaország-kép adja ki együtt Franciaország egységét. A nemzeti jelképek azonban nemcsak azonosításra szolgálnak, nemcsak megőrzik, tükrözik az elmúlt történelmet, hanem bele is szólhatnak a történelem alakításába. Victor Turner írja, hogy a „társadalmi drámák" (forradalmak, uralomváltások stb.) maradandó nyomot hagynak az emberekben. A lefolyásuk során kialakult konfrontációt, szakadást, kiegyezést kifejező metaforák, rítusok megmaradnak az emlékezetben, és bekerülnek abba a forgatókönyv-repertoárba, amit egy következő dráma megoldásánál elővehetnek. Ez az elképzelés közel áll ahhoz a felfogáshoz, amely a kultúrát „szerszámosládának" tekinti, benne szimbólumokkal, történetekkel, rítusokkal, világfelfogásokkal, amelyekből szükség szerint különféle „cselekvési energiák" állíthatók össze. Az egyes társadalmak kulturális szerszámosládájának (nemzeti jelképtárának) más-más a tartalma, és ez befolyásolja cselekvésüket. 35 mŰHELY