Hölgyfutár, 1877 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1877-08-30 / 35. szám
éjjelen. Majd találok valami ürügyet, valami elfogadható okot, hogy elválásunkat igazoljam.“ Így tűnődött a szerencsétlen ifjú asszony menyegzője éjszakáján ! — Reá nézve az élet el volt veszve. . . Alig lépe ki a boldog gyermekkor keretéből, az ifjúkor álmai vették körül,— s ez álmok egykor a legragyogóbb jövőről beszéltek,— s ez az iszonyú felébredés! Remegve gondolt a gróffali találkozásra; érezte, hogy lelkében még hiányzik az erő, a borzasztó csalódást elviselni. A legelső hír, miről másnap cselédjei tudósították, hogy férje — hivatalos teendők miatt — néhány napra elutazott. Nem tudta elhatározni , hogy a gróf e tettében gyöngédség, vagy pedig a vele találkozástóli félelem rejlik, hanem e hit a legjótékonyabb hatással volt kedélyére. Időt nyert a jövőben e háznál elfoglalandó állását átgondolni. * * * Néhány nap folyt le a fent írt események után. Sötét viharos éj van oda künn , sötétség és vihar ide benn a szenvedő kebelben. Jajgatva süvölt a szél, meg-megrázva a fák lombjait, halommal tépi le a sárguló leveleket s támadva halad terhével a tágasabb rónák felé, hol egyegy elhullatott levélkével nem röstelli a legbohókásabb játékot űzni. Egyedül, kínzó gondolatokkal tépelődve találjuk boudokjában Mariskát. — Egyedül, egyedüli Csak kevéssel a menyegző előtt is milyen más álmai voltak a jövőről egy imádott férj oldala mellett, — s ime az önként elvonult a megérdemlett száműzetésbe, magára hagyva a ragyogó szép nőt emésztő fájdalmaival. De miért is nem jött el magát védeni s miért erősítette meg a gyanút az által, hogy eltávozott. . . hátha csak a férfi büszkeség nem engedi magát védeni. ... Oh ha nem is bűnös! De miféle nesz, mely az álmodozót zavarja! Mariska ijedten nézett az ablakra, honnan a nesz hallatszott, s egy férfi alakot látott, ki az erővel felszakított ablakon épen a szobába lépett. „Oszkár!“ kiáltott fel mintegy gondolatait követve, de a szó elhalt ajakán, Zvetányi volt, ki előtte állott. „Ön, ön!“ dadogá a szerencsétlen ifjú ■ asszony, — s kissé magához térve ijedtségéből, erélyesebben szólt, — hogy mert ön idejönt! „Mert zeretem nép grófnét,— mert tudom, hogy férjét nem zereti, — mert tudom , hogy gyűlöli, — hiszen én voltam jóbarát, ki tudtul adtam, „hogy férje nem zereti. „Ön volt tehát csakugyan! Dh ha tudtam volna, hogy öntől ered, nem is hittem volna el, mert akkor bizonyosan hazugság az egész. „Nem hazugság, esküszöm minden szentekre, igaz mind amit írtam, hiszen ha nem lenne igaz, Liedeman felvilágosította volna kegyedet,épen velem fogadott.“ „Iszonyú, iszonyú!“ sóhajtott a szegény ifjú asszony. „A menyegző előtt találkoztam vele — folytatá Zvetányi — s akkor nem akart tudni semmit a fogadásról , sőt azt mondta, hogy összevág ha még emlegetem, s hetykén tette hozzá, hogy miután úgy is ő a nyertes, nekem elengedi a díjat. Hah! ez akkora sértés volt, amit egy Zvetányi nem tud megbocsátani soha! Elhatároztam, hogy megboszulom magam, s úgy hiszem ezért értem, a midőn tudattam kegyedet e fogadásról.“ „S miért nem tette ön a menyegző előtt.“ „Mert úgy csak kegyedre nézve lett volna büntetés, mig igy iszonyú megalázó lehet a gőgös grófra nézve, hogy neje megveti, — s aztán mert szerettem Önt, s igy inkább hittem, hogy mint férjes nőnél, meghallgatást találok!“ „Had alávaló! — kiáltott fel Mariska — tehát azt hiszi, hogy egy székely asszony anynyira képes megalázni önmagát, hogy önhöz aljasodjék le, — azt hinni, hogy egy székely nő, habár csak névleg viseli is férje nevét, képes azt beszenynyezni. —El szemem elől — folytatá a csengettyű-zsinórt megragadva, — különben szolgáimmal dobatom ki. Zvetányi ott állott néhány lépésnyire a haragjában kipirult nő előtt, s nem mert megmozdulni helyéből. „Még egyszer kérem távozzék, mielőtt cselédeimet behívnám, távozzék, s vigye magával határtalan gyűlöletemet!“ Zvetányi a tehetetlen düh hangját hallata, s boszával szivében, úgy a hogy jött — az ab-lakon —■ távozott. . Az ifjú asszony egyedül maradva, fájdalmas* zokogásban tört ki. — „Oh tehát ennyire jönt ama kép látásától, melyet csak a legsötétebb színekkel festhetnék. Mi azonban a várost még nagyobb rettegésbe ejtette, hogy mindezen hírnek lehetősége, valószínűsége és bizonyossága minden felfokozható ellenük daczára oly gyorsan követte egymást, mint az éjszaka az esti szürkületet. Mindazáltal biztosíthatom önt, én épen nem rettegek, talán mivel a szerencsétlenség veszélyeit nem ismerem, vagy pedig már nagyon is hozzájuk törődtem. Reméljük azonban a legjobbat, a Gondviselés utjai el vannak rejtve szemeink előtt. Midőn feledhetlen atyám elhalt, vigasztalkatlan voltam, s midőn feledhetlen bátyám halt el, hálát adtam Istennek, hogy atyám bátyám halálát meg nem érte. Igaz ugyan, hogy mélyen kell esnie annak, kinek múlt szerencsétlensége jelenlegi vigaszát, képezi. Azonban nem folytathatom tovább, nehogy barátságos részvétével visszaélni látszassam. A forduló postával elvárom, hogy az ön és kedves családja jóllétéről fogok értesülhetni. Biztosítom önt, hogy ez legnagyobb gyönyörei egyikét képezi barátnéjának, Pierche de Geldernek. Nő és fivérem önt többszörösen üdvözlik. Tiszteletre méltó szüleinek és testvéreinek (Isten tartsa meg őket egészségben) kérem átadni állandó nagyrabecsülésem nyilvánítását, ugyanezt teszik kedves testvéreim (Isten tartsa meg őket). Sietve, mivel a posta rögtön indul. Éljen boldgul. U. I. Itt oly soványság uralkodik, hogy zsiradékot még pénzért sem kaphatni, ha kérelmem nem lenne terhére, kérném, hogy a posta vagy más alkalmatosság útján néhány font zsiradékot küldene számunkra, árát köszönettel fogom a legközelebbi alkalommal megküldeni, s felhasználják védtelen helyzetemet, s ennyire mert megalázni az az ember, tudva, hogy nincs ki védjen! Oh istenem, hogy még ezt is meg kell érnem!“ A zöldfához czímzett vendéglőben ismét együtt ülnek az ezred tisztjei, — egyedül a gróf hiányzik a vidám társaságból. «Mi az, hogy Liedeman végkép kimaradt társaságunkból, mióta Kymen zászlója alá esküdött,“ — szólott egy ifjú hadnagy. „Bizonynyal boldogsága tartja otthon!“— mondá egy más. „Na az a boldogság inkább megöktette,— szólt gúnyos mosolylyal Zvetányi — hiszen az első nap megfutott nejétől.“ „Ez alávaló rágalom!“ kiáltott fel haragtól szikrázó tekintettel a daliás Keneházy, — s ha nem vonod vissza állításodat, becstelen rágalmazónak nyilvánutlak itt az urak előtt!“ „Hah ez vért követel! — ordított Zvetányi — ön számot fog adni a rajtam elkövetett sértésekért, s olyan igaz, minthogy Zvetányinak hívnak, hogy egyikünk halva marad a küzdtéren.“ „Ön velem fogja összemérni kardját, mert a sértés is engem illetett — kiáltott fel a belépő Liedeman — mindent hallottam , s az ön viselete, annyira gálád , hogy szégyelném vívni önnel, ha a kimondott szavak után még élnie szabad volna!“ „Azt majd meglátjuk!“ — szólt dühvel Zvetányi. A gróf Keneházyhoz lépve szólt: — Köszönöm barátom! leszesz olyan szives elvállalni az egyik segéd szerepét. „Szivesen!“ — felelt az — tehát holnap reggel hat órakor.“ „Igen!“ szólt a gróf — s köszöntve e társaságot s melegen szorítva kezet Keneházyval, sietve távozott. * * * (Folytatása, következik.) HEINE HENRIK ANYJA, saját fiatalkori levelei nyomán rajzolva. (Stredtmann Adolftól.) (Vége.) VI. Düsseldorf, junius 28-án 96. Kedvesem! Ha hanyagság oka annak, hogy levelemre nem válaszolt, úgy nyugalmasan viselem amaz aggályteljes nyugtalanságot, mit nekem hallgatagsága okoz, vagy talán neheztel rám, hogy újdonságokat nem írok? Szívesen szolgálnék ilye-nekkel is, azonban ezek nálunk oly változatosak, hogy egyik űzi a másikat, s következőleg az elsők már leíráskor ódonságokká változnak. Kétségtelenül tudva van ön előtt, hogy néhány hét óta itt ismét mindenkit a rettegés tart megszállva. A rettenetes hadi készülődések valóban szomorú jövőt jósolnak számunkra. A város körüli kertek és házak a földdel tétetnek egyenlővé; a kedves udvari kerten át utat csinálnak, s annak egy részéből a fákat kivágják. Az udvari kert előtti szép házat szombat este 9 óra tájban légberöpítették, s a sétány végén levő gyönyörű Jägerhofot aláaknázták és lőporral megtöltötték, hogy szintén légberöpíttessék. Tudom, hogy résztvevő szíve mennyire szenved az emberi nyomor láttára; azért nem kívánom körülményesen leírni a szerencsétlenek panaszait és rajongását, kiknek egyetlen birtokuk, kunyhójuk, fejök felett lebontatik, s megkímélem — 274 — EGY KIRÁLYNŐ SZERELME. (Történelmi elbeszélés.) Brachvogel Udo után Lénárt József. (Folytatás.) Hét év repült el azóta. Kleopatra szépsége ezalatt tetőpontját érte el, mihez még az asz- VII. Szombaton, 9 órakor. Kedves barátném ! Posta utján küldöm önnek bátyámat s igné Geldern Simon, jó fogadtatást kérek számára, s árát kérem minél előbb ide küldeni. Egész családom üdvözli úgy önt, mint kedves családját. Vagyok s maradok barátnéja, Pierche de Geldern. Én is mellékelem legalázatosabb üdvözletemet, és tisztelettelesen kérem az árt minélelőbb visszaküldeni, miután nekünk itt nagy szükségünk van reá. Legalázatosabb szolgája és barátja Heine. (Czirn.) Hendelcke barátnémnak. VIII. Vasárnap (September elején 1796.) Kedves barátném ! Ez alkalommal kösöznetet fog nekem mondani, hogy sokat nem írok, mivel Heiném holnap elutazik. Ma tehát sok vidám dolgot tőlem nem várhatni, azonban sokkal inkább meg vagyok győződve barátságos jóságáról mintsem még kételkedhetnénk, hogy ön ez alkalommal nekem megbocsát. Sokat akartam önnek írni, de ma nem mondhatok többet, minthogy éljen boldogan és elégedetten. Itt végbement újdonságokat ma elbeszélni nem fogok, egyszersmind kérem tiszteletemet és új évi jókivánatomat átadni szüleinek és fivérének...............*) Ismer engem, hogy a bóka*) Ide kivételesen pár héber szó van írva, miknek értelme ez: „Jó beírást és pecsétlést!“ Izraelita hitfogalmak szerint ugyanis az Úr az izraelita újév alkalmával minden embernek a múlt év folytán elkövetett jó és gonosz tetteit egy nagy könyvbe vezeti be, és min